Debrecen - Nyíregyházi Egyházmegye

Amikor a zarándok Mária-kegyhelyre, Máriapócsra érkezik, a hazaérkezés öröme járja át. A Szűzanyához érkezve célba érünk, és egy új kezdet előtt állunk. Szükségünk van az anyai ölelésre, amely erőt, bátorítást jelent számunkra, ugyanakkor új kezdetet is, hiszen a Máriával való találkozás küldetést is ad.

Idén. július 25-én is több ezer zarándok érkezett  a máriapócsi nemzeti kegyhelyre a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye búcsújára, amelyet a hagyomány szerint július utolsó vasárnapján tartanak. A hívek közül sokan már az előző napokban, vagy vasárnapra virradó éjjel gyalogosan indultak útnak, hogy lelkileg és testileg is felkészüljenek a Szűzanyával való találkozásra, imáikban, fohászaikban magukkal hozva szeretteiket. Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök atya őket köszöntve így fogalmazott: Pro Deo nunquam satis – Istenért semmi sem elegendő, érte érdemes minden áldozatot meghozni.

Ferenc püspök atya maga is gyalogos zarándokként érkezett a búcsúra azzal a közel kétszáz fős – fiatalokból, felnőttekből álló – közösséggel, akik szombaton reggel Levelekről a püspöki szentmise után indultak útnak. Az egyházmegyei ifjúsági iroda szervezésében a fiatalok egyhetes nyári táborozáson vettek részt, annak záró alkalma, az egyházmegyei búcsún való részvétel mintegy megkoronázta az együtt töltött idejüket.

A búcsú idején a kegytemplom mellett található, Szűz Mária tiszteletére szentelt 600 éves — a köztudatban kistemplomként ismert — római katolikus templomban folyamatos szentségimádásra térhettek be a hívek.

Az idei egyházmegyei búcsú szónoka és főcelebránsa Böcskei László nagyváradi megyéspüspök volt. A szentmisén Palánki Ferenc megyéspüspök, Szocska Ábel nyíregyházi megyéspüspök, Bosák Nándor kiérdemesült debrecen-nyíregyházi püspök és az egyházmegye jelen lévő papjai, hívei is együtt ünnepeltek a Szűzanya oltalmában.

A zarándoklatunk során elindulunk, hogy megkeressük az erősödés forrásait és töltekezzünk, erősödjünk. Meglátogatjuk a szent helyeket, Mária-kegyhelyeket, amely Mária közelségével mindig a kegyelem forrásai voltak, Isten szeretetének megnyilvánulása – kezdte homíliáját Böcskei László nagyváradi megyéspüspök, majd azt kívánta a jelen lévő zarándokoknak, hogy mindnyájan tapasztalják meg Isten közelségének szépségét, mélységét, hogy tudjanak erősödni testben és lélekben.

A búcsúi nap második üzenete Szent Anna és Szent Joachim ünnepe, amely a debreceni Szent Anna-székesegyháznak is a jeles napjai közé tartozik. A székesegyház búcsúja nemcsak a védőszentet állítja elénk, hanem arra emlékeztet, hogy Isten szent népe vagyunk, kegyelmi ajándékainak címzettjei, arra rendelve, hogy a Vele való közösség megélésében jelértékű közösségnek legyünk tagjai és építői – folytatta bevezető gondolatait a nagyváradi főpásztor, majd ehhez kapcsolódóan harmadik aspektusként a nagyszülők és idősek napjára irányította a figyelmet.

Ferenc pápa bölcs előrelátással ezen a vasárnapon középpontba emeli azokat, akik különleges hivatásnak hordozói és teljesítői. Ők azok, akik támogatják a szülők és gyermekek kapcsolatának szép kibontakozását a családban, akik az élet sokféle tapasztalataiból kiindulva hidat jelentenek a jelen idők vállalásához, bátorítást, biztatást sugározva.

László püspök visszatekintett az elmúlt hetekben megtapasztalt azon élményére, amikor a nagyváradi püspökség kertjében kisgyermekekkel, anyukákkal, nagymamákkal találkozott, akik gyakran megpihennek, beszélgetnek az impozáns környezetben. Egyik alkalommal egy látogató így fogalmazott: „Milyen szép öregjeitek vannak!” Igen, ők már jobban tudják, mi az élet, és tisztábban látják, mi az igazán fontos és lényeges a növekedés és a kibontakozás útján.

Böcskei püspök atya erre a napra való ráhangolódásként idézte Uzsalyné Pécsi Ritának a Magyar Kurírban megjelent gondolatát: „Nélkülözhetetlen kincsek az öregjeink! Akinek megadatott egy-egy ilyen ember, foglalja őt mindennapi imáiba, mint Isten angyalát, mint az ő hűséges szeretetének tanúját.” Majd Ferenc pápa néhány évvel ezelőtt elhangzott mondatára emlékeztetett: „A jövő kapuit a fiatalok nyitogatják, de a kulcsokat az öregek őrzik.” Így öleljük tehát át a nagyszülőket, az időseket imáinkkal, szeretetünkkel, közelségünkkel – fogalmazott a szónok.

 A főpásztor negyedik irányként a találkozás öröméről beszélt. Mint mondta, olyan tapasztalatok hatása alatt áll a világ, amelyek kereszttüzében ma is keressük az egyensúlyt jelentő pontokat. Tudjuk, mi maradt mögöttünk az elmúlt hetekben, hónapokban, de nem tudjuk mi vár reánk. A püspök atya elmondta, hogy az elmúlt évben a szigorítások alatt több száz idős embert felhívott telefonon, érdeklődött hogylétük felől, és megtudta, hogy az elszigeteltségben leginkább a találkozás hiányát szenvedték el a családtagjaiktól elzárt emberek.

Az elzártságban is ott kell legyen a találkozásnak azon módja, amely közel visz egymáshoz bennünket az imában, egymásra figyelésben, annyi sok más lehetőségen keresztül. Ezt gyakorolni kell – hangsúlyozta a püspök, majd a nagyváradi püspöki kápolnában található Borromeo Szent Károlyt ábrázoló oltárkép üzenetéről beszélt, amely egy különleges pillanatot örökít meg:

1576-ban, amikor Borromei Szent Károly Milánó püspöke volt, pestis járvány pusztított a városban, mindenki elmenekült, csak a püspök és papjai maradtak, hogy vigyázhassanak a betegekre. Az oltárképen a püspök imádkozik, kérve Isten segítségét, és csodálatos fény veszi körül, amely megerősítette őt, környezetét abban, hogy cselekedjenek a nehéz helyzetben. Életrajzírói megjegyezték, hogy a püspök az utcasarkokon oltárokat állíttatott, ott imádkozott papjaival, a betegek pedig csak a nyitott ablakaikon keresztül kapcsolódhattak be az imáikba. „Sokszor elmélkedtem ezen a képen, mennyire ismétlődik a történelem. Nekünk sem szabad megállnunk, keresnünk kell azt a fényt, amely magához ölel minket és segít, hogy továbbmenjünk és egymást hordozzuk” – fejezte ki gondolatait a püspök atya.

Mindezek után Böcskei László püspök a vasárnapi evangélium (A csodálatos kenyérszaporítás, ld. Jn 6,1-15) üzenetéből két gondolatot osztott meg a hívekkel, amelyek segítenek az egyensúlyt megtalálni az életünkben, hogy helyesen tájékozódjunk és bátran, elkötelezetten tovább tudjunk haladni a hitnek és tanúságtételnek az útján:

A kenyérszaporítás történetében a tömeg a Genezáreti-tó partján elindult Jézus keresésére, hogy meghallgassák Őt. Látni, hallgatni, élőben akarták megtapasztalni azt a tanítót, akinek beszéde hiteles, és olyan tanítást hoz, amely a megszokottságból kimozdító tanúságtétel volt arról az emberközeli Istenről, akit az emberek keresnek, aki megoldja szorongásaikat, bajaikat, mellettük áll, és aki számára fontos az ember. Nem távoli Istent, hanem emberközeli Istent kerestek a legelesettebbek is. Ez érintette meg a tömeget olyannyira, hogy magáról megfeledkezve minden irányból elindultak, hogy megkeressék Jézust.

Ma, a válságos időkben, vágyunk visszatérni a normalitáshoz. Látjuk, hogy ezt sokan sokféleképpen képzelik el. Számunkra az a normalitás, hogy megtaláljuk az emberközeli Istent, aki ma is megmutatja magát. Jézus érzékenyen közelíti meg a tömeget, számba veszi belső vágyait, szükségeit, igényeit, ezért úgy cselekszik, hogy nem a szavaival, hanem tetteivel ad választ az emberek keresésére.

Az evangélium azt is leírja, hogy az embereket csoportokba telepítették le. Ebben is ott van az odafigyelésnek, az érzékeny gondoskodásnak a jele. Isten nem idegen a mi élethelyzetünkben, tudja azt, hogy az ember nem éhezhet, szüksége van a tápláló eledelre, mert ennek hiányában hamar leépül, elveszíti elfogadó, befogadó képességét, és rossz dolgokat is megtesz. Amikor elfordul az ember Istentől, megszületik az erőszak, a rosszaság, az ember kiborul egyensúlyából.

A mai ünnep, Isten közelségének megtapasztalása ilyen formában szólíthat meg bennünket, és megfogalmazhatja feladatunkat, hogy helyes irányba haladjunk. Fontos, hogy ma is érzékenyek maradjunk a valósággal szemben, de ismerjük fel az álvalóságot is, amely az ember elbutításáról szól, és elfordít Isten arcától.

Egyik román pszichológus szerint az az ember, aki képes saját magába tekinteni, ébredezni kezd. Bensőnkben ott vannak saját démonjaink: újabbak és régiek, csendesek vagy zajosak, kisebbek, nagyobbak, de nekünk szembe kell néznünk velük, mert ha ránk telepednek, akkor olyan mély álomba sodornak bennünket, hogy már nem látunk, nem hallunk, nem érzünk, és nem tudunk örülni, csak szenvedni. Tekintsünk tehát magunkba, és ébredezzünk, fedezzük fel a hozzánk közel álló Istent. Ezt a gondolatot megerősítve László püspök egy másik szép gondolatot Nikos Kazantzakis  görög írótól idézett: „Megkértem a mandulafát: „Nővérem, beszélj nekem Istenről!" És a mandulafa virágba borult.”

Az evangéliumi történet Isten közelségének megtapasztalásán túl továbbvisz bennünket, úgy hogy a cselekvésben érjük el a várt eredményt – folytatta beszédét a nagyváradi megyéspüspök. Sokszor azzal a keserű tapasztalattal szembesülünk, hogy sok minden van az életünkben, amin nem tudunk változtatni, kicsik vagyunk, korlátozottak, vagy könnyen beletörődünk, és másokhoz hasonlóan mi sem teszünk semmit a változásért, hogy az életünk szebb és boldogabb legyen.

Amikor az Úr Jézus látta, hogy az emberek jóllaktak, azaz megtörtént a csoda, szólt a tanítványainak, hogy szedjék össze a maradékot. A mi életünkben abból a cselekvésből meríthetünk, amit Isten tesz értünk. Ő egy cselekvő Isten. Ez pedig nemcsak a csodálatos kenyérszaporításban merül ki, hanem abban éri el csúcspontját, amit magában hordoz a fogyni nem akaró kenyértáplálék. Az a nagy csoda, hogy bőséggel van elég, kimeríthetetlen, kifogyhatatlan, és ezt mind Isten teszi és Isten adja nekünk. Isten gondoskodó szeretetének a megnyilvánulásával találkozik az ember, ami ingyenesen adva van mindenki számára, aki az Úr közelébe kerül.

Az evangélium nem említi meg azt, hogy a nép, aki Jézust keresi, eledelt kért volna az úton. Azonban Jézus észreveszi a nép igényét, megelőlegezi ajándékát, és vette a kenyeret, hálát adott és kiosztotta. A görög nyelvben ez úgy hangzik eucharistesas, azaz hálát adva elfogadja és továbbadja.

A mai ember számára is fontos őrizni azt a tudatot, hogy megajándékozottak vagyunk, és ekként kell élnünk. Isten adja, amit mi hálásan elfogadunk, hogy továbbadhassuk a cselekvésben, egymásra figyelésben, szolidaritásban, empátiában, egymás felkarolásában.

Az elmúlt idő is sokféleképpen tanított arra bennünket, hogy a nehézségek idején is Jézus Krisztus példájára és tanítását követve nekünk is állandóan finomítanunk kell életünk akkordjait, hogy hálásan tudjuk elfogadni, amit Isten küld nekünk, és mi is ajándék tudjunk lenni a másik ember számára.

Az evangélium egy másik szereplőre is ráirányítja a figyelmünket, arra a fiúra, aki jól ellátta magát, hiszen a krízishelyzetben nála találják meg az öt árpakenyeret és a néhány halat. A mai napon Isten bennünket is a középpontba állít, mint ezt a fiút, hiszen ma is szükség van arra a kevésre, ami a mi tarisznyánkban van, arra az egyszerűségre, a kopottra, a jelentéktelenre, amit hordozunk, azért, hogy gyarapodni tudjunk és mások is kapjanak, táplálkozzanak általunk. Ne féljünk attól, hogy Isten megszólít minket is. Vigyük elé saját magunkat, mert Ő tudja, mit kezdjen velünk, a mi kicsiségünkkel, egyszerűségünkkel – fejezte be elmélkedését Böcskei László nagyváradi megyéspüspök.

A szentmise végén a szentségimádás előtt Palánki Ferenc megyéspüspök mondott köszönetet elsősorban a Jóistennek, hogy az egyházmegye hívei szép számmal együtt ünnepelhettek, megköszönte Böcskei László nagyváradi megyéspüspök meghívott vendégnek a szentmise bemutatását, hogy hirdette számunkra az evangéliumot, és kérte, imádkozzon értünk, hogy mindig hiteles tanúi legyünk Krisztus evangéliumának.

Majd üdvözölte az egy hétig tartó egyházmegyei ifjúsági tábor résztvevőit, akikkel, mint említettük, a főpásztor együtt érkezett gyalogos zarándokként Levelektől Mária oltalmához, nemzeti kegyhelyünkre. A fiatalok - a „kékingesek” - pólójának felirata azt üzeni: „Hirdesd az evangéliumot, állj vele elő, akár alkalmas, akár alkalmatlan” (2Tim 4,2). Reméljük, hogy alkalmas hirdetői leszünk az örömhírnek, fogalmazott a főpásztor.

Az egyházmegyei búcsú házigazdája Szocska Ábel nyíregyházi megyéspüspök atya volt, akinek Ferenc püspök atya szintén háláját fejezte ki, hiszen úgy fogadott bennünket, mint Mária gyermekeit, akik hazaérkeznek, mert mindazok, akik ide eljönnek, a Szűzanya mint saját gyermekeire tekint.

Végül a főpásztor köszönetet mondott a szervezőknek és az egyházmegye zarándok híveinek a közös ünneplésért.

Az egyházmegyei búcsú a hagyományt követve a Lorettói litánia közös eléneklésével ért véget koradélután a kegytemplomban.

Kovács Ágnes

Fotó: Szabó Dávid

Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye