Debrecen - Nyíregyházi Egyházmegye

Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök hálaadó szentmisét mutatott be püspökké szentelésének 10. évfordulóján, február 26-án Debrecenben, a Szent Anna-székesegyházban. A szentmisén – tekintettel a járványügyi helyzetre –, az egyházmegyében működő iskolák- és egy-egy közösség képviselői, a püspöki hivatal munkatársai az egyházmegye híveit képviselve vettek részt, a jelen lévő lelkipásztorok pedig a papság nevében adtak hálát Ferenc püspök életéért, hivatásáért, eddigi szolgálatáért.

A főpásztort a szentmise elején dr. Krakomperger Zoltán általános püspöki helynök atya, a székesegyház plébánosa köszöntötte az egész egyházmegye hívő közösségének nevében: Örömmel tapasztaljuk, hogy szüntelenül fáradozol azon, hogy a rád bízottak és minden jóakaratú ember Krisztus húsvéti misztériumát egyre jobban megismerje, szeresse és élje „az Eucharisztia által úgy, hogy egy nagyon szorosan összetartozó testet képezzen Krisztus szeretetének egységében, a szentségek vételével növekedjen a kegyelemben”, és jelen korunkkal párbeszédre készséges, alkotó találékonysággal tanúságot tegyen mindenki előtt arról, hogy Jézus a föltámadás és az élet.

Ferenc püspök hálatelt szívvel mondott köszönetet Isten oltáránál, az elmúlt 10 évre, eddigi életére visszatekintve mindenért és mindazokért – a családjáért, az Egyházért, egyházközségeinkért, egyházmegyénkért –, akik segítették őt eddigi útján. Bevezető gondolataiban rámutatott arra, a mai alkalom lehetőség mindannyiunk számára, hogy Istentől bocsánatot kérjünk, és hálát adjunk a kapott kegyelmekért.

A püspök atya 10 évvel ezelőtt történt püspökszentelést felemelő élményként és hivatásának meghatározó részeként élte meg. Bár az évforduló nagyböjtre esik, ez az időszak nem a szomorkodást jelenti, hanem a megváltás ünneplését a szív békéjével és örömével. Ennek az ajándéknak a fogadására pedig böjtöléssel, áldozatvállalással tudunk felkészülni – fogalmazott a főpásztor.

Ferenc püspök homíliájában a mai evangélium Isten országáról szóló üzenetére irányította a figyelmet, majd elmondta, hogy 10 évvel ezelőtt a püspökszentelésen elhangzott evangéliumi szakasznak is ez ugyanezen tanítás áll a középpontjában:

„Ha a ti igazvoltotok nem múlja felül az írástudókét és farizeusokét, semmiképp sem mentek be a mennyek országába” (Mt 5,20) olvassuk a mai evangéliumban. A farizeusok és az írástudók igaz embernek gondolták magukat, mert betartották a parancsokat. Jézus őket hozza fel példának, amikor azt mondja, hogy nem elég betartani a törvényt, pl. a „Ne ölj” parancsot, ha megbántom, megszólom, megítélem, lenézem embertársaimat, szeretetlen vagyok valakihez. Igaz voltunknak felül kell múlnia ezt a szintet.

Gyónáskor megbánjuk szeretetlenségünket. Azt gondoljuk, ez nem olyan súlyos dolog, hiszen ehhez hasonló szeretetlenség mindenkiben megtalálható. Szent János apostol azt írja: „Isten a szeretet” (1Jn 4,8).

Ha szeretetlen voltam, ez azt jelenti, hogy istentelen voltam, és így már egészen másként hangzik, mert ha valaki istentelen, akkor az Isten nélkül éli az életét.

Mit jelent az, hogy igaz voltunknak felül kell múlnia az írástudókét? Ez a hitelességet jelenti.

Ha felül akarjuk múlni a pusztán törvényt betartó magatartást, és ha hiteles életet szeretnénk élni, akkor úgy kell szeretni, ahogyan Jézus szeretett: hiteles szeretettel, testvérként kell egymásra nézni. Jézus nem azért szeretett bennünket, mert megérdemeljük, mert jók vagyunk, hanem hogy jók legyünk, hogy megtanuljunk tőle jól szeretni.

Ha igaz voltunk felül múlja a puszta parancs betartását, akkor leszünk méltók az Isten országára. Ha a vágyaink, a szándékaink, az emberségünk, szeretetünk Istenre utal, az Ő országára mutat, ha jó irányban van az életünk, akkor hitelesek leszünk.

A 10 évvel ezelőtti evangéliumi szakasz szintén Isten országáról szól: „Aki Isten országát nem úgy fogadja, mint a gyermek, az nem jut be oda” (Lk 18,17). Amikor végezzük a szolgálatunkat az egyházmegye központjában, iskoláinkban vagy bárhol, ahol élünk, a középpontban Isten országának kell lenni, mindent Istent országáért kell tennünk, amely nem egy terület, egy hely, hanem egy személy, maga Jézus Krisztus, az örök élet. Hivatásunkat, életünket, szolgálatunkat a Jézussal való kapcsolat köré kell szervezni, hozzá kell mérni magunkat, mert Ő a középpont. Emberként nem elérhető, az egyszerűség, a gyermeki hit és bizalom az, amely képessé tesz bennünket arra, hogy el tudjuk fogadni ezt az ajándékot.

Püspökké kinevezésemkor és szentelésemkor mindenki a feladat súlyáról, nehéz voltáról beszélt. Egyszer hallottam egy történetet, amely szerint két gyermek korcsolyázott a befagyott tó jegén, és az egyik gyerek alatt beszakadt a jég. Nem tudott kimászni, mert beszorult, ezért fel kellett törni mellette a jeget. A társa a saját korcsolyájával törte fel a jeget, hogy kiszabadulhasson a barátja. Később a tűzoltók is odaértek, és megmentették a gyermekeket. A felnőttek csodálkozva kérdezték, hogy egy erőtlen, kicsi gyermek hogyan volt erre képes. A történet szerint éppen arra sétált Albert Einstein, aki a csodálkozók kérdésre azt válaszolta, hogy azért tudta ezt megtenni, mert nem voltak ott olyan felnőttek, akik az ellenkezőjéről próbálták volna őt meggyőzni.

Nem saját erőnkből tudjuk tenni a dolgunkat, hanem azzal az erővel, kegyelemmel, amelyet Jézustól, életünk középpontjától kapunk, hozzáigazítva, köré szervezve az életünket.

Nagyböjt nem a szomorúság ideje, hanem az újjáéledésnek, a lelki tavasznak, az újrakezdés lehetőségének az ideje. Mindnyájan megfáradtunk az elmúlt időszakban, de a szeretetben soha ne fáradjunk meg, legyen mindig Isten az életünk középpontjában, tőle merítsünk szeretetet. Úgy kell gondolkodnunk, beszélnünk, cselekednünk, szeretnünk egymást, mint ahogyan Jézus szeret bennünket.

Úgy fogadjuk Isten országát, mint a gyermek, és szolgálatunk hiteles, Istennek tetsző lesz. Így tudunk tanúságot tenni arról, hogy az életünk szeretetben teljes, és bár evilági dolgokkal foglalkozunk, örök dolgaink is vannak.

Köszönetet mondok paptestvéreim, munkatársaim szolgálatáért, hogy segítenek hivatásomban, hogy egyre hitelesebben tudjak élni, és – ahogyan Szent Pál írja – hogy szolgálatuk beteljesítésére segítsem a szenteket, akik körülvesznek. Mert egyetlen pap, püspök sem tud egyedül tenni semmit. Isten mindannyiunkat egymásra bízott, hogy testvérként szeressük, szolgáljuk egymást, és hirdessük a szeretet örökkévalóságát, azt, hogy elérkezett közénk Isten országa – fejezte be gondolatait Palánki Ferenc megyéspüspök.

Kovács Ágnes

Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye