Debrecen - Nyíregyházi Egyházmegye

Isten akarata és az én akaratom aránya nem 50-50%. Ez nem „do ut des”, adok, hogy adj! Ez nem alku, hanem 100 és 100%. Vagyis: én is azt akarom, amit Isten. Keresem az Ő akaratát. Egy irányba, párhuzamba állítom az akaratomat az Övével. Nincs ennél szebb. Ez igazi művészet. Ez egy páros tánc.

Az alábbiakban Laczkó Zsolt görögkatolikus kórházlelkésznek a paptestvéreihez, barátaihoz és minden hívő emberhez szóló levelét olvashatjuk, amelyet az új esztendő kezdetén fogalmazott meg.

Kedves Főpásztorok és Atyák!

Az esztendő fordulóján, az új év elején ismét szükségesnek tartottam Hozzátok fordulni.

Karácsonyi levelem talán kicsit taxatív volt, most pragmatikusabb akarok lenni. Folytatnám a hitről írott gondolataimat, ott, ahol abbahagytam. Életjobbító szándékkal talán nem árt elgondolkodni, hol és hogyan állunk?

A hitem lényegét, tartalmát leginkább a rosszhoz való viszonyomban tudom lemérni. A gyermeki hit kérdez: miért engedi Isten? A kérdés mögött az áll, nekem nincs válaszom, könnyebb a felelősséget áthárítani. A serdülő hit lázad. Nem tudja az igazságtalanságot, szenvedést, betegséget és a halált elfogadni. A felnőtt hit küzd a rossz ellen, de nem tud mindent megváltoztatni. Kettős viszonyulás ez: amire hatok, jobbá teszem; amit nem tudok alakítani, belső békével elfogadom. „Uram, adj türelmet, hogy elfogadjam, amin nem tudok változtatni, adj bátorságot, hogy megváltoztassam, amit lehet, és adj bölcsességet, hogy a kettő között különbséget tudjak tenni.” (Assisi Szent Ferenc imája)

Az érett hit pedig tovább kérdez: mi a rossz? Mi egyáltalán a rossz? Elszakadni Istentől. A bűn a rossz, más semmi sem rossz, csak ha távol vagyunk Tőle. (vö. 2016. május 29-én a Betegek és gyógyítók búcsúján, Máriapócson elhangzott prédikációm)

Nem az a kérdés: Isten hol vagy? Miért nem segítesz? Hanem: én hol vagyok? Megteszem-e a dolgom az Istenért? Nem Ő tegyen meg értem valamit, hanem én Őérte! Pontosabban: nem is én Érte, hiszen Ő mindig velem van, hanem EGYÜTT! Ez túlmutat rajtunk. Nem rólunk szól. Mi is benne vagyunk, de itt nem mi vagyunk a rendkívüliek, hanem az Úristen. Nem mi vagyunk a főszereplők, talán csak a statiszták. A legtöbb és a legjobb, ami kihozható az életünkből, hogy engedjük átragyogni magunkon a Teremtő rendkívüliségét, kegyelmét. Én ezt hívom igazi alázatnak, spirituális érettségnek. Isten az ajándékait nem a polc tetejére rakta, hanem alulra, nem nyújtózkodni kell, hanem lehajolni érte.

Ha gyerekes lennék, várnám a csodát, nőjön ki újra a bal szemem. Ha serdülő hitem lenne, lázadnék, hogy miért nem látok rendesen, miért ért ez a sok megpróbáltatás, sok műtét, megannyi fájdalom. Felnőtt hittel küzdenék, talán erő felett, s megtanulnék beletörődni. De valami más kell! Sokkal több!  Élő kapcsolatba kerülhetünk Valakivel, aki hatalmasabb mindennél! Mi az Ő csodáinak a részeseivé válhatunk! Olyan ez, mint a teremtés, az alkotás, a művészet, az ihlet. Inspiráció és kreativitás. Érettség. Ahogy az Isten elgondolta, és én ezt tehetem, együtt Ővele. Aktív munkatársává választott, teremtőjévé lettem – Vele együtt – az én sorsomnak.

S ha már erről beszélek, hagy mondjam el – nem árt ismételgetni – , a hitetlen azt mondja: Isten akarata 0%, az én saját akaratom 100%. Sok hívő pedig úgy véli, „legyen meg a Te akaratod”, azaz Isten akarata 100%, az én akaratom 0%. Ezt nem tartom jónak! Nem Istenhez és nem emberhez méltó! Akkor mi a helyes? Közelíteni kellene, de nem üzletkötésre gondolok, nem az 50-50%-ra. Ez nem „do ut des”, adok, hogy adj! Ez nem alku. Hanem 100 és 100%. Vagyis: én is azt akarom, amit Isten. Keresem az Ő akaratát. Egy irányba, párhuzamba állítom az akaratomat az Övével. Nincs ennél szebb. Ez igazi művészet. Ez egy páros tánc.

A dolgokat csak az Isten szeretetének oldaláról tudom megérteni. Mert minden ebből fakad. Az én életem, a hivatásom, minden. S ez a szeretet találkozni akar azzal, akit szeret, azonosulni akar velem. A végtelen nagy szeretet és a nagy szenvedés átváltoztatja az embert. Meglátszik rajtunk, ha akarjuk, ha nem, mennyit vagyunk együtt ezzel a feltétel nélküli szeretettel, az Úristennel. Ő átformál. Engedem-e, akarom-e? Ez nem olcsó, ez nem kényelmes. Már nem lehetek a régi önmagam. Bele kell halni. Ez veszteségekkel jár. Ugyanakkor a legnagyobb nyereséggel.

Isten akaratának a keresése: ez egy élethosszig tartó feladat. S ennek az akaratnak a megvalósítása nem létezik tiszta múlt, elengedés, megbocsátás, igazi szabadság nélkül. Mint ahogy a jelenben hozott üdvösséges, jó döntések nélkül sem. (Erről beszéltem 2016. augusztus 14-én, Máriapócson, a Nagyboldogasszony napi búcsún a liturgia előtti 50 perces katekézisben)

Még egy gyakorlati szempont. Az erényes élet, az erénytan magától értetődően megkerülhetetlen e témában. A platonista szemlélet Horatiustól elhíresült un. „arany középútja” (aurea mediocritas) azt sejtetné velünk, hogy a fekete és fehér között a szürke lenne a követendő út. Számomra ez bárgyúság, naivitás, a lovak szemellenzője. Tapasztalatlanság és szűk látókör. Tudjuk, hogy az erények egyensúlyt jelentenek, mértéket, mértékletességet. A skolasztika óta ismert: „A túlzásba vitt erény már nem erény.” A túl sok is rossz, de a túl kevés is. Nekem az arisztotelészi „meszotész” (közép) fogalom tartalmasabb és mélyebb. (vö. Nikomakhoszi Etika), amely azt jelenti, tudok a feketéről, ismerem a fehéret is, de középen megyek, és ez nem a szürke.

Széles látókörű vagyok. Ismerem a végleteket, de én középen megyek, mert reális vagyok, életszerű. Ferenc pápa kifejezésével élve: „a pásztor legyen bárányszagú.” Látom a dolgokat, ismerem az életet és bölcs vagyok, kiegyensúlyozott. Ez a látásmód segítsen minket és ezzel a prudenciával tudjunk vezetni másokat is, a ránk bízottakat.

„A végtelen utáni vágyódásunk olyan vonzalom, melyet személyes meghívólevélként helyezett lelkünkbe az Isten. Elérhetetlenségével arra ösztökél, hogy szüntelenül Őt keressük és felnőjünk szent titkaihoz.” (Simon András)

Az új esztendőben Isten kegyelmét és érett hitet, bölcsességet kívánva, imádságos szeretettel köszönt Mindnyájatokat, örökké magasztalva az Urat:

Zsolt atya

Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye