Debrecen - Nyíregyházi Egyházmegye

A testvériség és a társadalmi barátság útjai vezetnek egy jobb világ építéséhez – fejti ki nyolc fejezetből álló új, szociális enciklikájában Ferenc pápa. Ismételten és erőteljesen nemet mond a háborúra és a közöny globalizációjára. A Mindnyájan testvérek (Fratelli tutti) kezdetű enciklikáról Isabella Piro összefoglalását olvashatják, melyet Vertse Márta fordított magyarra.

Melyek azok a nagy eszmék és melyek azok az utak, amelyeket konkrétan végigjárhatunk, ha egy igazságosabb és testvéribb világot akarunk építeni a mindennapi kapcsolatainkban, a társadalmi és politikai életben, az intézményekben? Ezekre a kérdésekre válaszol a Mindnyájan testvérek (Fratelli tutti) kezdetű enciklika (6). A pápa Assisi Szent Ferenc „Intelmeiből” kölcsönözte a címet, aki ezekkel a szavakkal fordult „minden fivérhez és nővérhez”, hogy „evangéliumi ízű életformát javasoljon nekik” (1). Az enciklika célja, hogy előmozdítson egy világméretű törekvést a testvériségre és a társadalmi barátságra. A dokumentum hátterét képezi a Covid-19-világjárvány, amelyről Ferenc pápa ezt írja: „váratlanul tört ránk, éppen amikor ezt a levelet írtam”. A globális egészségügyi vészhelyzet bebizonyította, hogy „senki sem menti meg magát egyedül” és hogy valóban elérkezett az idő, hogy „egyetlen emberiségként álmodozzunk”, egy világban, amelyben „mindnyájan testvérek vagyunk” (7–8).

Zárt világunk torzulásai

Az első fejezetben, amelynek címe: Egy zárt világ árnyai, a dokumentum felsorolja a mai kor számos torzulását: a demokrácia, szabadság, igazságosság fogalmainak manipulálása és kiforgatása; az önzés, a közjó iránti közöny; a nyereségen alapuló piaci logika, a leselejtezés kultúrájának túlsúlya; a munkanélküliség, a rasszizmus, a szegénység; a jogok közötti egyenlőtlenség és olyan aberrációk, mint a rabszolgaság, az emberkereskedelem, a nők kiszolgáltatottsága, a kényszerabortusz, a szervkereskedelem (10–24). Globális problémákról van szó, amelyek globális cselekvéseket igényelnek. A pápa felemeli szavát a „falak kultúrája” ellen is, amely kedvez a maffiák térnyerésének (27–28).

A szeretetre lettünk teremtve

A sok árnyékra az enciklika a Jó Pásztor ragyogó példájával válaszol, akinek az Egy idegen az utcán című második fejezetet szentelte a pápa. Ebben hangsúlyozza, hogy egy beteg társadalomban, amely hátat fordít a fájdalomnak és amely „írástudatlan” a gyengék és törékenyek gondozásában (64–65), mindnyájan arra kaptunk meghívást, hogy közel kerüljünk egymáshoz (81), túljutva az előítéleteken és a személyes érdekeken. Ugyanis mindnyájan együtt felelősek vagyunk egy olyan társadalom felépítésében, amely képes a befogadásra, az integrációra és a szenvedők sorsának enyhítésére (77). A szeretet hidakat épít és mi „a szeretetre lettünk teremtve” (88), teszi hozzá a pápa, arra buzdítva különösen a keresztényeket, hogy ismerjék fel Krisztust minden kirekesztett arcában (85).

A család nélkülözhetetlen szerepe a nevelésben

A szeretetre való képesség alapelve (83) visszatér a Gondoljunk el, és hozzunk létre egy nyitott világot című harmadik fejezetben. Itt Ferenc pápa arra ösztönöz bennünket, hogy „lépjünk ki önmagunkból”, hogy létünk gyarapodjon a másokkal való találkozás révén (88). Nyíljunk meg felebarátunknak a szeretet dinamizmusa szerint, amely az „egyetemes szeretetközösség” (95) felé irányít bennünket. A szolidaritás és a testvériség érzése a családban születik, amelyet védelmezni és tisztelni kell „elsődleges és nélkülözhetetlen nevelési küldetésében” (114).

A méltó élethez való jogot senkitől sem lehet megtagadni, hangsúlyozza a pápa, mivel a jogok határok nélküliek. Senkit sem lehet kirekeszteni az alapján, hogy hol született (121). A pápa felhívja a figyelmet „a nemzetközi kapcsolatok etikájára” is (126), mert minden ország az idegené is és egy térség javait nem lehet megtagadni attól, aki szükséget szenved és máshonnan származik. A magántulajdonhoz való természetes jog mindig másodlagos a teremtett javak egyetemes elrendeltetésének alapelvéhez viszonyítva (120). Az enciklika érinti a külföldi eladósodás kérdését is, leszögezve, hogy azt ki kell fizetni, de remélhetőleg ez nem veszélyezteti a legszegényebb országok növekedését és megélhetését (126).

Szükséges a migráció globális kezelése

Ferenc pápa a migráció témájának szenteli az enciklika második fejezetének egy részét és az egész negyedik fejezetét, amelynek címe: Egy egész világra nyitott szív. Hangsúlyozza, hogy be kell fogadni a migránsokat, akiknek élete „darabokra töredezett” (37), akik háborúk, üldöztetések, természeti katasztrófák, gátlástalan emberkereskedők elől menekülnek, akiket elszakítottak származási közösségeiktől; védeni és integrálni kell őket. A célországokban helyes egyensúlyt kell teremteni az állampolgárok jogainak védelme és a migránsok befogadása és ellátásának biztosítása között (38–40). Nélkülözhetetlen, hogy a „súlyos humanitárius válságok” elől menekülők számára egyszerűsítsék a vízumok megadását; nyissanak humanitárius folyosókat; biztosítsanak számukra szállást, biztonságot és alapvető szolgáltatásokat; nyújtsanak lehetőséget számukra munkára és képzésre; segítsék elő a családegyesítést; védelmezzék a kiskorúakat; biztosítsák a vallásszabadságot. Mindenekelőtt a migráció globális kezelésére (governance globale) van szükség, amely hosszú távú projekteket indít, túlmutat az egyes eseteken, minden nép szolidáris fejlődése nevében (129–132).

A legjobb politikát a jótékony szeretet irányítja

Az ötödik fejezet témája: A legjobb politika, ami a jótékony szeretet legértékesebb formáját képviseli. A közjó szolgálatában áll (180) és ismeri a nép mint nyitott kategória jelentőségét, amely készen áll a konfrontációra és a párbeszédre (160). Ez a Ferenc pápa által javasolt „popularizmus” szemben áll a „populizmussal”, amely figyelmen kívül hagyja a „nép” fogalmának legitimitását, a konszenzusokat saját hasznára aknázza ki (159). „A legjobb politika” védelmezi a munkát, a „társadalmi élet nélkülözhetetlen dimenzióját” és arra törekszik, hogy mindenkinek biztosítsa a lehetőséget, hogy fejlessze saját képességeit (162). A szegénység elleni igazi stratégia arra törekszik, hogy a szegényeket a szolidaritás és a szubszidiaritás figyelembevételével mozdítsa elő (187). A politika találjon megoldást mindenre, ami támadja az alapvető emberi jogokat – mint a társadalmi kirekesztés; az emberi szervekkel, szövetekkel, fegyverekkel és kábítószerrel való kereskedelem; a szexuális kizsákmányolás; a rabszolgamunka; a terrorizmus és a szervezett bűnözés. Véglegesen fel kell számolni az „emberiség szégyenét” jelentő emberkereskedelmet, valamint az éhínséget, amelynek okozása „bűntény”, mivel a táplálkozás az ember „elidegeníthetetlen joga” (188–189).

Olyan politikára van szükség, amely az emberi méltóságra összpontosít és amely nincs alárendelve a pénzügyeknek, mivel „a piac önmagában nem old meg mindent”: ezt bebizonyították a pénzügyi spekulációk által okozott „mészárlások” (168). Különleges jelentőséggel rendelkeznek ezért a népi mozgalmak, az „erkölcsi energia valóságos áradatai”, amelyeket összehangoltan be kell vonni a társadalomba. Így a szegények irányában gyakorolt politikából át lehet térni a szegényekkel együtt folytatott politikára, illetve magára a „szegények által gyakorolt politikára” (169). Az enciklikában a pápa kifejti kívánságát az ENSZ reformjára vonatkozóan is: az Egyesült Nemzetek Szervezete valósítsa meg konkrétan, a gyakorlatban a „nemzetek családja” fogalmat, gyökeresen küszöbölje ki a szegénységet és védelmezze az emberi jogokat. Fáradhatatlanul folyamodjon a „tárgyaláshoz, a jószolgálathoz és a választott bírósághoz”, mozdítsa elő a jog erejét az erő jogával szemben (173–175) – szögezi le a pápai dokumentum.

A Párbeszéd és társadalmi barátság című hatodik fejezet olyan nyitott életszemléletre utal, mint a mindenkivel való „találkozás művészete”, beleértve a világ perifériáit és az őslakos népeket is, mivel „mindenkitől lehet valamit tanulni és senki sem haszontalan” (215). A pápa nyomatékosan utal a „kedvesség csodájára”. Hangsúlyozza, hogy vissza kell szerezni ezt a magatartásformát, amely „csillag a sötétségben” (222–224).

Mindenkinek részt kell vennie a béke építésében

A hetedik fejezet, amely az Egy új találkozás útjai címet viseli, a béke értékéről és előmozdításáról elmélkedik. A pápa hangsúlyozza, hogy a béke „proaktív”, vagyis előrelátó és olyan társadalom kialakítását célozza meg, amelynek alapja a többiek szolgálata, törekvés a kiengesztelődésre és a kölcsönös fejlődésre. A béke olyan „kézművesség”, amelyben mindenkinek meg kell tennie a maga feladatát és amely soha nem ér véget (227–232). A békéhez kapcsolódik a megbocsátás: mindenkit szeretni kell, kivétel nélkül, olvassuk az enciklikában. Például egy elnyomót szeretni annyit jelent, hogy segítünk neki megváltozni és nem engedjük meg neki, hogy továbbra is elnyomja felebarátait (241–242). A megbocsátás nem büntetlenséget, hanem igazságosságot és emlékezetet jelent. Nem felejtünk, de lemondunk a bosszú pusztító erejéről. „Soha ne feledjük el az olyan borzalmakat, mint a soá, mint a hirosimai és nagaszaki atombombázások, az üldöztetések és etnikai mészárlások – buzdít Ferenc pápa. – Ezekre mindig emlékezni kell, hogy ne altassuk el lelkiismeretünket és életben tartsuk a kollektív tudat lángját. És ugyanilyen fontos a jóra való emlékezés is (246–252).

A hetedik fejezet egy része a háborúra összpontosít, amely „szüntelen fenyegetést” jelent, amely „minden jog tagadása”, a „politika és az emberiség kudarca”, „szégyenteljes behódolás a gonosz erőinek”. A nukleáris, vegyi és biológiai fegyverek miatt, amelyek számos ártatlan polgári személyt sújtanak, ma már nem gondolhatunk egy „igazságos háború” lehetőségére, hanem erőteljesen és ismételten ki kell mondani: „Soha többé háborút!”. Az atomfegyverek teljes felszámolása „erkölcsi és humanitárius követelmény”. A fegyverkezésre fordított pénzből hozzanak létre egy világalapot az éhség felszámolására (255–262). A pápa ismételten egyértelműen állást foglal a halálbüntetés ellen: elfogadhatatlan és el kell törölni az egész világon. Hangsúlyozza: „A gyilkos nem veszíti el személyi méltóságát, Isten kezeskedik érte” (263–269). Ugyanakkor leszögezi, hogy szükség van az „élet szent mivoltának” tiszteletben tartására (283), manapság ugyanis „az emberiség bizonyos részei látszólag feláldozhatók”, mint a születendők, a szegények, a fogyatékkal élők, az idősek” (18).

Lehetséges a vallások közötti béke

Az utolsó, a nyolcadik fejezetben a pápa a Vallások a testvériség szolgálatában a világon témát fejti ki, és leszögezi, hogy a terrorizmus nem a vallásból, hanem a vallási szövegek téves értelmezéséből fakad, valamint éhséget, szegénységet, igazságtalanságot és elnyomást létrehozó politikák következménye (282–283). Hangsúlyozza, hogy a vallások közötti béke lehetséges, garantálni kell a vallásszabadságot, minden hívő alapvető emberi jogát (279). Az egyház szerepére vonatkozóan az enciklika megállapítja, hogy az egyház nem száműzi küldetését a magánszférába, és bár nem foglalkozik politikával, nem mond le a létezés politikai dimenziójáról és az evangéliumi alapelveknek megfelelően figyelmet fordít a közjóra, az átfogó emberi fejlődés előmozdítására (276–278).

Ferenc pápa végül megállapítja, hogy a 2019. február 4-én Abu-Dzabiban, az Al-Azhar főimámjával, Ahmad et-Tajjebbel együtt aláírt „Dokumentum az Emberi Testvériségről a világbéke és a békés együttélés érdekében” a vallásközi párbeszéd mérföldköve. Új enciklikájában a Szentatya ismételten felhívást intéz annak érdekében, hogy az emberi testvérség nevében a párbeszéd legyen az út, a közös együttműködés a magatartás, egymás kölcsönös megismerése pedig a módszer és a kritérium (285).

Forrás: Magyar Kurír

Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye