Debrecen - Nyíregyházi Egyházmegye

A Zajti Ferenc Gyűjtemény Művelődési Központ és Könyvtár, valamint az újfehértói Római Katolikus Egyházközség szervezésében könyvbemutatót tartottak 2020. július 20-án, Újfehértón, a Nonprofit Közösségi Szolgáltató Ház Dísztermében. A Buczkó József, Szekérrel a Pócsi Máriához című könyvének bemutatójára közel 100 érdeklődő érkezett a városból és a környező településekről. A szerző néprajzkutató, címzetes múzeumigazgató, a hajdúdorogi és az újfehértói katolikusok lovasszekeres máriapócsi zarándoklatát dolgozta fel könyvében. Édesanyja emlékezetére készült a könyv.

Veres András, győri megyéspüspök, az MKPK elnökének ajánlása még hitelesebbé teszi az olvasó számára ezt a tanulmányt. Ő a zarándokút egyik állomásán, Pócspetriben élt gyermekként, és így az áthaladó búcsúsokkal évente találkozott. Ezt az élményt osztja meg az olvasókkal az ajánlóban.

A rendezvényt narrátorként Tóth Zsuzsanna muzeológus fogta össze. Hangsúlyozta, hogy nemzetünk Mária tisztelete Szűz Mária országaként, a világban egyedülálló. Az elmúlt években nagyon sok könyv született zarándoklat témában. Sokan elsősorban egy- egy búcsújáróhely történetét dolgozták fel, ellentétben Buczkó Józseffel, aki egy sokkal nehezebb feladatra vállalkozott. Azt kutatta, hogyan épül be egy kisváros életébe a búcsújárás története. Milyen hagyományai voltak ennek a múltban, hogyan lehetett ezt az értéket az utolsó pillanatban még átmenteni a jövő számára.

Dr. Hosszú József, Újfehértó polgármestere, megnyitó beszédében elismerően nyilatkozott a múzeumigazgató eddigi munkájáról, méltatta az Újfehértón töltött éveit, az általa írt 25 könyveket példaértékűnek tartja. Úgy tapasztalja, hogy Hajdúdorogról sajnos egyre kevesebben érkeznek és haladnak át lovaskocsival a városon. Tervben van, hogy olyan zarándok kerékpárutat építenek a közeljövőben, ami Hajdúdorogról indul, Újfehértón és Nagykállón át Máriapócsig tart. Szeretnék lehetővé tenni, hogy biciklivel is biztonságosan el lehessen jutni majd a zarándokhelyre.

Juhász Imre plébános atya köszöntőjében végig vezette, mit is jelent a zarándoklat, milyen formái voltak az elmúlt több mint kétezer évben. Beszélt arról, hogy az első században hogyan üldözték a keresztényeket, akik Istennek engedelmeskedtek, hitükért vérüket ontották. Ezeknek a vértanúknak a sírjához időről időre elzarándokoltak a keresztények, felidézték a vértanúk bátor tetteit, gyakorlatilag így alakultak ki az első szent helyek a történelemben. A természetfeletti jelenségek mindig vonzották az embereket. Mi, hívők azt mondjuk, hogy a csodák léteznek. Például Szűz Mária megjelenésének helyei, mint Fatima, Medzsugorje, ahová több ezer ember zarándokol el. A lelkünk megújításáért nekünk, magyaroknak nem kell olyan messze utaznunk, hiszen Máriapócs egy karnyújtásnyira van.

Buczkó József előadását Nagy István, az újfehértói születésű agrárminiszter, soraival kezdte. „Megszólalni mindig nehéz, ott ahol születtünk, a legnehezebb.” Az előadó sok személyes példával kiegészítve végigvezette képzeletben a szekeres zarándoklatot. Elmondta, hogy a tanulmány megírása egy váratlan eseményhez köthető. A könyv írója 2018 őszén a Hajdúdorogon élő Barna Istvántól telefonhívást kapott, aki megvételre ajánlott egy lőcsös szekeret a Hajdúnánási Helytörténeti Gyűjtemény számára. A megtekintés után kiderült, hogy a szekérnek Hajdúdorogon kell maradnia, mégpedig a város helytörténeti gyűjteményében, vagy a görög katolikus egyház felügyelete alatt, az ottani templomkertben kell azt kiállítani. Mert a szekér a 20. század első harmadában készült, és egykor a hajdúdorogi görögkatolikusok utaztak rajta a máriapócsi Szűzanyához. Valószínű, hogy ez az ekhós zarándokszekér az utolsó ilyen Magyarországon. A szakrális eszköz részese volt azoknak az utaknak, amelyen az emberek a legszentebb zarándokhelyhez utaztak.
A kutató két település szekeres zarándoklatáról ír a könyvében: a hajdúdorogi görögkatolikusok, valamint az újfehértói római és görögkatolikusok zarándoklatáról, továbbá a szekeres zarándoklat legrövidebb hagyományos útvonaláról, amely Hajdúdorog és Máriapócs között több mint 43 km hosszú.

Ez a vidék annak a szakrális tájnak a része, amelyre a kegyhely századok óta kisugárzással bír. A búcsújárás eseményei több helyszínen zajlottak, de valamennyi egy közös katartikus lelki élmény elérését szolgálta. Éppen ezért az ilyen közös út nem egyéb, mint szent utazás, sacra via. Ennek a csúcspontja a pócsi Szűzanyával való találkozás. Az 1960-as évek végén a katolikus hívek lőcsös szekérrel zarándokoltak e kegyhelyre.

Felkészülés az útra

Egy ilyen eseményre hónapokig készültek a hívek, mert felkészülten, imádságos lélekkel lehetett csak útra kelni. A Szűzanyához készülődés, indulás, majd az utazás különösen nagy izgalmat jelentett a felnőtt hívek és a nagyobb gyerekek számára is. A Nagyboldogasszony és a Kisasszony búcsúra jártak főként. Az asszonyok és a férfiak egyaránt megtették az előkészületeket. Az újfehértói görögkatolikus nők készítették a kemencében sült kenyeret, ez volt Mária kenyere. Az útra a legszebbet kötötték szép fehér vászon kendőbe. Sima kalácsot is sütöttek, elsősorban a gyerekeknek és a nőknek. A férfiak körében különösen kedvelt volt ilyenkor a télről hátra maradt zsírból kiolvasztott disznó tepertő és oldalas. A férfiaknak is akadt dolguk bőven: a szekér előkészítése, a lovak patkolása, az abrak szortírozása. Két lovasfogattal indultak el az útra. Két lőcsös szekeret tartottak általában a portákon az emberek. Egyik ünnepi volt, azzal jártak a vásárokra, ez a szekér megkímélt állapotban volt. Ezt készítették elő a zarándokútra is. A másik szekérrel otthon és a földeken dolgoztak.

Indulás előtt felszerelték az echókat a szekerekre. Ennek legfőbb célja az volt, hogy védje az utasokat a napsütéstől, az esőtől, az időjárás viszontagságaitól. Az echók gyékényből, csuhéból készültek, később jelent meg a vízhatlan ponyva is, amit kifeszítettek a szekerek fölé. Az asszonyok feladata volt a szekereknek a kiskertekben, réteken szedett virágokkal való díszítése. A szűzi tisztaság jelképe volt a fehér virág, a kék pedig a Szűzanyát jelképezte. Az ünnepi öltözeteket, templomi ruhákat is előkészítették, amit majd a zarándokútra felöltöttek.

Útra kelés a szakrális térben

Az utazás kora hajnalban indult. Egy-egy szekérre 10-15-en vagy többen ültek fel. A hajdúdorogiak fél nap alatt értek át Máriapócsra. Az 1950-60-as években Mária vigíliáján indultak útnak, évente csak egyszer. Szombat kora hajnalban gördültek ki a településről a karavánok. Újfehértó felé vették az irányt, ahol a görögkatolikus templomot elérve, reggel 6 órától, rövidített szentmisén vettek részt. Itt a pap átadta a zarándokkeresztet, a Mária képet, a négy templomi lobogót, majd ezekkel a kegytemplomhoz vonultak Máriapócson. Minden szekéren volt egy idősebb asszony, akiknek kiváló énekhangja volt, jól ismerte a búcsús énekeket, imádságokat. Elől ültek a férfiak, a nők, az idősebbek, a szekér hátsó részében a nagyobbacska lányok,fiúk, akik lábukat lógatva utaztak. Amennyiben a pap is utazott a csoporttal, akkor ő az első szekéren ült. A másodikon vitték a Mária képet a négy Máriás lány társaságában. Aztán szépen besorakoztak egymás után a fogatok. Újfehértóról már harminc- negyven szekér ment együtt Nagykálló felé. A hosszú közös út imádkozással és pócsi énekek éneklésével telt el. Az út során az útszéli feszületeknél megálltak, és imádkoztak.

Az út

A zarándoklat belső késztetésre történt, lényege az úton levés, mely egyben vezeklés is volt. Fegyelmet, türelmet, odaadást, közösséget igényelt. Volt, aki bűnök miatt vezekelt, és ezért választotta a zarándoklatot. Vagy azért kelt útra, hogy köszönetet és hálát adjon a Szűzanyának, vagy Istennek. Különféle bajok, betegségek gyógyításának kérése sem volt ritka. A táj, amelyen áthaladtak, több volt, mint földrajzi környezet. A vallásos építmények, templomok, keresztek szakrális tájjá minősültek.

Még Újfehértón is tovább duzzadt a szekéráradat, ugyanis csatlakoztak hozzájuk Érpatak és Geszteréd felől érkező szekerek is. Az első közös út egyórányi pihenőjét az út felénél, Nagykállóban tartották. Kissé felfrissültek az emberek, megetették, megitatták a lovakat. Majd Kállósemjénen keresztül szekereztek, ahol harangszó fogadta a lovasfogatokat, innen Pócspetri felé vezetett az útjuk, ahol egyszerre szólalt meg üdvözlésül a görög és a római katolikus templom hangja. Szeretettel és tisztelettel fogadták az utazókat, vízzel, gyümölccsel kínálták őket. Harangzúgás mellett hagyták el a települést, és folytatták útjukat.

Amint megpillantották a máriapócsi kegytemplom tornyait, akik tudtak, leszálltak a szekérről és térdre borulva imádkoztak. A szélrózsa minden irányából énekelve, imádkozva, százával érkeztek a zarándokok.

A Mária képet és szobrot a máriás lányok itt a vállukra vették. A templomi lobogót is levették a szekerekről és gyalogosan magukkal vitték, így vonultak a templomhoz. A szekerek hátulra maradtak és zárták a zarándokmenetet. Amikor két zarándok közösség szembe találkozott, a zászlókat kétszer meghajtották egymás felé üdvözlésként. A templomhoz érve elcsendesedtek, körbejárták a templom épületét. A zászlókat a tisztelet, az üdvözlet jeléül háromszor meghajtották, és a templom falához támasztották. A résztvevők bementek a kegytemplomba. De csak rövid időre, hogy át tudják adni a helyüket az újonnan érkezőknek.

A szállás elfoglalása

Szombat délután elfoglalták a zarándokok a szállásokat. A pócsi hívek, akik a szállást biztosították, már korábban az istállókat, fészereket, a színeket, csűröket kimeszelték, kipakolták, és friss szalmával szórták fel, terítették be, mert éjszaka itt aludtak a zarándokok. Szobákban is biztosítottak helyet, itt is többen aludtak egy-egy szobában. Az udvaron álló kutaknál tisztálkodtak, reggel és este hideg vízben mosakodtak.

A szalmán alvás nem jelentett gondot, mondták is a zarándokok, hogy a kis Jézus is istállóban, szalmás jászolban született. A fogatokat a kertben helyezték el, ilyenkor minden máriapócsi porta tele volt vendégekkel, szekerekkel, lovakkal. Minden portán volt egy irányító ember, a kurátor, aki a szervezettségért felelt és a szállást foglalókat irányította. Reggel 6 órakor ébresztette az embereket egy csengővel, amely általában a kakasülőre volt felkötve. Rendet tartott, levezényelte a kútnál a mosakodást, a lovak ellátására is odafigyeltek. Minden pontosan be volt osztva, hogy minden feladatra és emberre jusson egy kis idő.

Értetkőzés, szentmise, szentáldozás

Az elhelyezkedés után a népek igyekeztek a kegytemplomba, hogy sorba álljanak, és a Könnyező Szűz képénél értetkőzzenek (a szentképet megcsókolják). Az első szentmise végén a szentáldozás tette teljessé a napot. Visszavonultak a szállásra és közösen megvacsoráztak. Azt követően, az estét még éjfélig tartó virrasztással zárták a kegytemplomban a Szűzanya közelében. Majd némi pihenés után, kora reggel felkelve, a kirakodó vásárokban búcsú fiát, emléktárgyakat, szentképeket, feszületeket vásároltak az otthon maradottaknak, amit majd a papok megáldottak a mise után.

Mindenki részt vett a 10 órától kezdődő nagymisén. Több ezer ember volt részese az ünnepi liturgiának. Sajnos a politikai hatalom miatt a kerítésen kívül nem volt biztonságos a részvétel. Ez az esemény volt a zarándoklat csúcspontja, a zarándoklat így vált teljessé. A nagymise után a közös szálláshelyen töltötték el a vasárnapi, ünnepi ebédet. Azt ették, amit magukkal hoztak otthonról. A szálláshelyen pihentek, beszélgettek az emberek, majd újra virrasztottak a templomban.

Hazautazás és hazaérkezés

A zarándokok hazainduláskor reggel felsorakoztak a kegytemplom előtt a Mária képekkel és lobogókkal együtt. A templomban a könnyező Szűzanya előtt térdre borultak és elköszöntek tőle.

A pócsi határig újra vállukra vették a Máriás lányok a kegyképet és a zászlókkal a zarándokok őket követve gyalog mentek. Majd szekerekre szálltak és a hazavezető utat csendben, elmélkedve tették meg. Feltöltekezve, megújulva a Szűzanyával találkozás örömével, az ünneplés élményével tértek haza. Ahogyan a településekhez közeledtek, a búcsúsokat a határban már várták az otthon maradottak. A papok vezetésével eléjük mentek, szeretettel fogadták őket és gyalog mentek a saját templomukba, ahonnan korábban elindultak. A pap köszöntése után szépen felsorakoztak a hívek, és énekelve mentek végig a templomig. Közben a búcsúsok tiszteletére zúgtak a harangok.

A katolikusság körében élt egy vallásos szokás. Ez az értetkőzés élményének, kegyelmének továbbadása. Amikor visszatértek a búcsúsok, két-három napon keresztül búcsú-csókot adhattak az otthon maradottaknak. Ez volt a Máriától hozott legfőbb ajándék.
Buczkó József, az előadó, szerző reméli, hogy az előadását hallva, a könyv lapjait olvasva megérintődnek az emberek, és egyszer megteszik a zarándokutat. Mert ne felejtsük el, hogy a Szűzanya mindenkit vár és mindenkit hív. Akihez egyszer eljut a hívó szó, az másodszorra már önként meghallja, és újból útnak indul a Szűzanyához.

A rendezvényen az Újfehértói Római Katolikus Egyházközség Felnőtt Kórusa szolgált, Hoczi Péter vezetésével. Máriás énekeket, zarándok énekeket énekeltek az előadás megnyitó, köszöntő és záró részében, valamint a programnak megfelelően csendültek fel a dallamok.

Zsirosné Seres Judit sajtóapostol, Újfehértó

Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye