Debrecen - Nyíregyházi Egyházmegye

2020. június 10-én az egyházmegye köznevelési és szociális intézményeinek igazgatói és gazdaságvezetői a veszélyhelyzet utáni első személyes tanácskozását tartották a Szent József intézmény Dísztermében.
A tanácskozáson Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök is részt vett, aki köszöntő gondolataiban elismeréssel szólt az intézmények, különösen a szociális ágazatban dolgozó vezetők, munkatársak munkájáról, mert időben megtették a szükséges intézkedéseket, pontosan betartották a kormány által is előírt utasításokat. Ennek köszönhetően az intézményeinkben tudomásunk szerint nem fertőződtek meg a lakók.

Ferenc püspök hálás köszönetet mondott a pedagógusoknak is, akiknek szintén emberfeletti és áldozatos munkával, egyik napról a másikra áttérve az eddig ki nem próbált digitális oktatás módszerére, alkalmazták azt távol a diákjaiktól, s ennek eredményeként két héten belül hatékony oktatásról tudtak beszámolni. A püspök atya pedagógusnapon Korzenszky Richárd bencés pap, tanár gondolataival köszönte meg a köznevelési intézmények dolgozóinak munkáját, amelyet üzenet formájában küldött el nekik. (Az üzenet a beszámoló végén olvasható.)

A főpásztor végül az egyházmegye püspöki hivatalának dolgozói felé fordult, akik mint minden ágazatban szintén váratlanul a home office módszerével álltak szembe, különös nehézséget jelentett ez a gazdasági terület munkatársainak.

Az egyházmegye néhány napon belül a tanév végéhez ér, a gazdasági év pedig a felénél tart a lehető legoptimálisabb ütemben haladva. A megyéspüspök a jelenlévő vezetőket arról is tájékoztatta, hogy az intézményeken belüli fejlesztések iránti kérelmeket figyelembe veszik, és lehetőségeikhez mértem igyekeznek pozitívan dönteni a gördülékenyebb munka érdekében.
Végül abbéli reményét fejezte ki, hogy jövőre az egyházmegyei fenntartású intézmények sorában újabb intézmény bővítéséről tud majd beszámolni.

A köszöntő és elismerő, a vezetők és pedagógusok munkáját megköszönő gondolatok után Béres Nándor, az egyházmegye gazdasági igazgatója tájékoztatta a kollégákat a 2020. évi költségvetés módosításának elvégzendő feladatairól, a személyes egyeztetések időpontjáról, a benyújtásra kerülő dokumentumok fenntartói elfogadásának rendjéről. A tanácskozás interaktív módja lehetővé tette a feltett kérdésekhez az azonnali válaszok megadását.
A találkozón jelen volt Varga Gabriella is, aki új munkatársként dolgozik a gazdasági részlegen, elődje, Tamás Mariann pedig a Szent József köznevelési intézmény gazdaságvezetőjeként folytatja munkáját.
A tanácskozás jó hangulatban zajlott, a régen látott és egymás társaságának örülni tudó személyes jelenlét segítette a gyors és hatékony szakmai munkát.

Korzenszky Richárd: GONDOLATOK PEDAGÓGUS-NAPRA, SZENTHÁROMSÁG VASÁRNAPJÁN

Nem szerettem iskolába járni. Egy kisvárosban voltam gyerek. A tér túloldalán volt az iskola, a közepén egy első világháborús emlékmű. Dédapám fogott kézen, s kísért az iskolába. Többször megtörtént, hogy félúton, a szobor környékén kiszakítottam a kezemet az övéből, s irány haza! A tanári szoba ablakából lehetett látni, most éppen ki győz…
Nem gondoltam, hogy szinte az egész életem összefonódik majd az iskolával. Általános iskola, gimnázium Pannonhalmán, teológia, magyar-orosz szak: ez huszonkét esztendő… Majd tanítottam Győrben, tanítottam Pannonhalmán, voltam igazgatója egykori gimnáziumomnak, úgy, hogy a tanárok között volt aki tanárom, volt, aki igazgatóm volt diák koromban… Pát héttel ezelőtt találkoztam egy régi diákommal. Atya, szeretnék elmondani neked valamit… ezért kereslek. Tudod, amikor bemegyek az osztályba – tanár lett belőle -, sokszor úgy érzem, nem egyedül megyek. Az egyik oldalon Dávid atya kísér, a másik oldalon te… Amikor a táblára írok, a te táblára írt betűid jelennek meg a szemem előtt…

Összeszorult a szívem. Akire emberek vannak bízva, aki gyerekekkel foglalkozik, akár akarja, akár nem, valamiképpen formálja azt, akit tanít. Nem azzal csupán, amit tanít – legyen az matematika, biológia vagy irodalom, - formálja a másik embert emberségével. A szakemberek vonatkozási személyről beszélnek: aki fontos nekem valamiképpen, az meghatározza az életemet. Most, hogy már több, mint ötven éve látom az iskolát nem diákként, el-elgondolkodom. Iskolát most már csak távolabbról, néha ünnepeken látok, tanárokkal találkozom, amikor meghívnak előadást tartani vagy lelkigyakorlatot vezetni. Elgondolkodom azon, mennyire fontos az az ember, aki ott van az iskolában. Mennyire fontos, hogy ne csak szakmai ismeretei legyenek, hanem tudjon példát adni emberségből. Vajon van-e a gyermekekkel foglalkozóknak megélt világképük? Szembe tudnak-e nézni az élet titkával?

Bármit is tanítsak, ugyanarról a világról beszélek, csak más-más szempontból. Az életről, az emberről van szó, ami – bármennyire is szeretnénk racionálisan megismerni, birtokba venni ezt a világot – ami végül is titok. A létezés misztériuma. Bocsássanak meg, hogy talán kissé elvontan beszélek: miért van az, hogy ez a világ létezik, amikor lehetne úgy is, hogy nincsen? S ha már létezik, és én is élek, létezem, miért vagyok? Van-e valamilyen rendeltetésem, szerepem, feladatom ebben a sokszínű világban? A gyermek még nem tesz fel magának ilyen kérdéseket. Egyszerűen tud örülni annak, ami szép, ami jó. Tud örülni annak, ha szeretik, ha törődnek vele.

Tudom nagyon jól, hogy sokan vannak, akik nem találják a helyüket ebben az életben. Tudom, hogy sok gyerek van, aki úgy érzi, nem kell senkinek sem. Nem kevesen vannak, akik számára egyáltalán nem létezik a kérdés: Mi leszek, ha nagy leszek? Mert olyan világban élünk, amelyből kiveszett a jövőkép. Bekebelezni mindent, most, azonnal; jogaim vannak, szabadnak születtem, minden, ami megköt, gátol csupán, hogy szabadon élvezzem az életet…

Az iskola olyan hely, ahol jó volna, ha jól érezné magát mindenki: pedagógus, gyermek. Olyan hely, amely segít abban, hogy rácsodálkozzam a világra. A matematika például megtanít arra, hogy vannak tények, amelyek tőlem függetlenül léteznek, és úgy vannak, nem másként: a kétszer kettő (legalább is a tízes számrendszerben) mindig négy. Szavazással nem dönthetek róla. A biológia megtanít arra, hogy az élet: csoda. Elpusztítani képes vagyok, létrehozni azonban nem. És elgondolkodhatunk azon, hogy a mi bolygónk a világegyetemben apócska pont csupán. S mi ezen a földön felelősek vagyunk: egy zárt rendszerben élünk, aminek az egyensúlyára gondosan vigyáznunk kell. Vannak, akiknek a számra a világegyetem létrejötte a véletlen műve csupán. Vannak, akik megsejtik, hogy van mögötte, fölötte egy végtelen Létező, akiről Berzsenyi Dániel így ír:

„Isten! kit a bölcs lángesze fel nem ér,
Csak titkon érző lelke óhajtva sejt:
Léted világít, mint az égő
Nap, de szemünk bele nem tekinthet.
Te hoztad e nagy Minden ezer nemét
A semmiségből, a te szemöldöked
Ronthat s teremthet száz világot,
S a nagy idők folyamit kiméri.”

A mai vasárnapon különösen is figyelünk arra, ki az Isten. Szentháromság vasárnapjának mondjuk a mai ünnepet. Hitünk szerint az Isten teljesség, végtelen élet, aki forrása a létezésnek, aki nem hagyja magára az embert, aki hajlamos arra, hogy kiszakadjon az Isten-teremtette rendből, és az Isten újra és újra felkínálja az ember számára Jézus Krisztusban az életet. Teremtő, megváltó, megszentelő: magához emelő. Az Isten az embert olyannak alkotta, hogy képes legyen megnyílni a titok előtt. Olyanná, aki az élete értelmét megtalálja, ha nem zárul be önmagába. Olyanná, aki képes arra, hogy összefüggéseket tárjon föl. Olyanná, aki képes szabadon dönteni. Aki képes arra, hogy szeressen. A mai nap, június első vasárnapja Magyarországon 1952 óta a pedagógusok napja. Illő, hogy tisztelettel és megbecsüléssel tekintsünk azokra, akik életüket teszik arra, hogy a gyermekekből emberibb ember váljon. S jó volna, ha egyre többen lennének, akik hivatásuknak tekintik azt is, hogy az emberibb ember magyarabb magyar legyen: hiszen mindenki saját anyanyelvén veszi birtokba a világot, az elődök által létrehozott kultúra jelent szellemi-lelki otthont, biztonságot adó hazát. Bárcsak egyre többen lennének a felnövekvő emberrel foglalkozók között, akik maguk is rá tudnak döbbenni a létezés titkára, és meg tudnának nyílni és le tudnának borulni a végtelen titka előtt. Az Isten előtt. Úgy, hogy ez a leborulás nem önmaguk feladása, hanem erőforrás legyen számukra.

Hálás vagyok azért, hogy életemben találkozhattam igazi pedagógusokkal. Nem voltak tökéletesek – ki az, aki tökéletes ember -, de voltak eszményeik, és megéreztették velünk, egykori diákokkal, hogy ez a világ több annál, mint amit érzékeinkkel befogadhatunk, értelmünkkel felfoghatunk. Egy pedagógusnak nem az a feladata, hogy prédikáljon. De feladata, hogy elkötelezetten szolgálja az életet, az ember életét, amely egyszeri és megismételhetetlen – és titok. Feladata, hogy maga is keresse egész életében az igazságot, a teljességet. S akkor majd a rábízottak is kereső emberek lesznek. És reményeink szerint majd rátalálnak a Teljességre. Rátalálnak az Istenre. Az iskola – megtapasztaltam az elmúlt ötven év során – gyakran politikai csatározások színhelyévé vált. A pedagógusok pedig kiszolgáltatott emberekké. Az egész társadalom felelőssége, nem csupán a legfelső döntéshozók felelőssége, hogy a pedagógusok elismerést, megbecsülést kapjanak. Meg lehet fizetni - meg is kell fizetni, jobban meg kellene fizetni – az óraszámban mérhető munkát. De az elkötelezett emberszolgálat, ami a nevelésnek a lényege, semmiféle pénzzel meg nem fizethető. De megbecsülés mindenképpen jár érte. Engedjenek meg egy kérdést: Beengedjük-e az Istent az iskolába? Nem egyházi iskolákra gondolok. Általában az iskolákra. Szoktak beszélni világnézeti szempontból semleges iskolákról. Egy ilyen iskola képes a legkorszerűbb információkat, a legjobb tudást továbbadni. De nem tudok elképzelni értéksemleges iskolát: ahol nincs mihez igazodni, ahol a pillanatnyi érdekek határozzák meg, hogy mi a jó és mi a rossz. Minden iskolának az életet kell szolgálnia. Az Isten nem közvetlenül jön be az iskolába. Az emberségen keresztül. A pedagóguson keresztül. Aki nem prédikál, hanem tiszta értékrend szerint éli emberi életét – az iskolában is. A hit: titok. Ajándék. Engedjük meg az Istennek, hogy megajándékozzon bennünket. Az iskolában is.

Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye