Debrecen - Nyíregyházi Egyházmegye

Megváltozott élethelyzet, életritmus jellemzi napjainkat, hónapjainkat a koronavírus világméretű járvány jelenléte óta. Van idő gondolkodni, rendezgetjük, átértékeljük dolgainkat, helyet cserél a lényeges a lényegtelennel, az értékesre koncentrálunk, amely épít, és előre visz.

Az Erőnk Forrása legutóbbi (2020. április 30.) adásában Törő András püspöki titkár az idén szeptemberre tervezett budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus elhalasztásáról beszélt, dr. Krakomperger Zoltán, a debreceni Szent Anna-székesegyház plébánosa pedig a rendkívüli helyzet személyiségünkre gyakorolt hatásait fejti ki. A plébánossal Vojtkó Ferenc szerkesztő-műsorvezető beszélget.

A járvány miatt megváltozott életritmusunk gazdagíthatja törekvéseinket, különösen akkor, ha valakinek van kapcsolata a transzcendens rendeltetésével. A megváltozott élethelyzetet lélektanilag sokféleképpen elemzik. A sokat emlegetett három kulcsfogalom – frusztráció, regresszió, agresszió – lélektani értelmezésű keretrendszer mellett beszélnünk kell a teológiai értelmezésű keretrendszerről is: a koncentrációról, a reanimációról és végül mindazon értékek elmélyítéséről, amelyek a járvány előtt is meghatározóan voltak jelen az életünkben. Krakomperger Zoltán plébános ez utóbbi keretrendszerről fejtette ki gondolatait, amelyek gyakorlásával le tudjuk győzni a frusztrációt, regressziót és az agressziót is.

A koncentráció segít felismerni azt, hogy többre születtünk annál, mint amit e véges földi lét magába zárhat.

A beszűkült mozgásterünk nem akadályozhat abban, hogy összpontosítsunk arra, ami igazán kitünteti az embert, közösségeinket, létezésünk, követéseink értelmét, vagyis a semmi más által felül nem múlható transzcendens jelenlétét. Ha erre koncentrálunk, akkor újból tisztában lehetünk azzal, hogy az ember többre hivatott annál, mintsem hogy a tér és az idő szűkös keretei között néhány évtizedet vesződjön és utána eltűnjön a történelem színpadáról. Zoltán atya – Kosztka Szent Szaniszlót idézve: „Ad maiora natus sum” „Nagyobbra születtem, az örök égi javakért élek” – arra figyelmeztet, hogy koncentráció segítségével emelkedjünk felül végesnek látszó életünkön arra a magasabb szintre, amely teológiailag, antropológiailag is bizonyított.

Ha az ember e szerint gondol létére, akkor a frusztráció nem tarthatja fogva, nem hatalmasodhat el rajta. A koncentráció minden ember életének velejárója, de van, aki menekül attól, hogy összpontosítson a mindent meghatározó lényegre. Most a húsvéti időszakot töltjük. Krisztusba vetett hitünk lényege, hogy Ő értünk kereszthalált szenvedett, és megigazulásunkért feltámadt. A koncentráció felfedezteti mindnyájunkkal azt, hogy az Úristen mire szánt engem, hogy kiteljesedjek emberségemben Jézus Krisztus célja szerint. Ha valaki ezt a perspektívát elfogadja, akkor a frusztrációs életérzésnek nem adhat teret, sőt, másoknak is segítségére lehet annak leküzdésében.

A koncentráció arra hatalmaz fel bennünket, hogy ne csupán az elért spirituális, szellemi, lelki, érzelmi színvonalunkat őrizzük meg, hanem azt gyarapítsuk is.

A reanimáció gyakorlásával élesszünk fel magunkban olyan értékeket, amelyek már feledésbe merültek, vagy mostohán bántunk velük életünkben

Zoltán atya mindenki számára különleges értékeket emelt ki: az önfegyelmet, tapintatosságot, megbocsátást, valamint a kicsiségekben rejlő szépség felfedezését.

Az ember sok mindent megtehet, de nem jó, ha azt válogatás nélkül teszi. Önfegyelem gyakorlásával szem előtt tarthatjuk, hogy tetteink összhangban legyenek az emberi méltóságunkkal és mások emberi méltóságával is. Ebben a járványos időszakban a különféle intézkedések betartása segít abban, hogy ezt is, mint nagyon fontos értéket felfedezzük önmagunkban, és gyakoroljuk.

Ha az önfegyelem mértékét érvényesítenénk, akkor sok-sok mérgelődést megspórolhatnánk egymásnak, családtagjainknak, munkatársainknak, a körülöttünk élő embereknek. Van, amikor szükség van arra, hogy fegyelmezzem magam akkor is, amikor igazam van, és nem teszem szóvá a másiknak azt olyan formában, mint ahogy abban a szituációban szívesen megtenném.

Az önfegyelemnek eszközértéke van hitünk megélésében is, és az valami nagyobb szolgálatában áll. A keresztény ember fegyelmezettségében sokan az örömnélküliséget látják. Pedig az önfegyelem az öröm felszabadítását szolgálja, akár vallásos vonatkozásban – mint pl. a nagyböjti időszakban –, vagy ha csak az emberi kommunikációt nézzük, amikor nem aszerint bánok a másikkal, amit érdemel, hanem jósággal felül akarom múlni az ő bánásmódját, vagyis transzcendálni akarom. Aki a transzcendálás képességét megéli, nem fogja az önfegyelmezést elviselhetetlen tehernek tartani.

Emberi méltóságunk megőrzéséhez a tapintatosság, a mások megértésének elmélyítése is elengedhetetlen. Mindnyájunkat nyomaszt a külső körülmény ebben a járványos időszakban, de ez nem hatalmaz fel bennünket arra, hogy önmagunkból kivetkőzve bánjunk másokkal. Zoltán atya a krízisidőszakban gyakran fellelhető negatív emberi megnyilvánulások leküzdésében további tanáccsal segített bennünket.

Elmélyítésre vár a megannyi érték mellett a megbocsátás is. Gyakran halljuk ezt a kifejezést: megbocsájtok, de nem felejtek. Mindez azt jelenti, még mindig keresem annak lehetőségét, hogy valahogyan elszenvedett sérelmemet a mások tudomására hozzam. Teljes szívből bocsássak meg! Továbbá előlegezzük meg a bizalmat, a kezdeményezés prioritásának elmélyítésével, amely szintén újra felfedezésre váró érték.

Reanimálásra vár továbbá, hogy az apróságokban rejlő szépségeket is felfedezzük. Attól, hogy valami kicsiny és jelentéktelennek tűnik, nem jelenti azt, hogy abban ne lenne szépség.

Karanténkegyelmi időszakot élünk meg

Ezt a karanténidőszakot speciális kegyelmi időszaknak is megélhetjük, amit mint külső kegyelmet a Jóisten azért ad nekünk, hogy ne menjen veszendőbe az, ami bennünket kívülről lehet, hogy lekorlátoz, szabad mozgásterünket csökkenti, ugyanakkor belülről szárnyalhatunk, növekedhetünk a transzcendens rendeltetésében. Így elmondhatjuk, hogy az öröm, a boldogság nem ellentéte a járványos időszaknak. Minden a megélés módján múlik, azon, hogy tetteimet meghatározza-e az, hogy másokkal együtt Isten felé tarthatok és növekedhetek – fejezte be gondolatait Krakomperger Zoltán plébános.

Kovács Ágnes/Öröm-hír Sajtóiroda
Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye