Debrecen - Nyíregyházi Egyházmegye

Új helyzettel találtuk magunkat szembe a koronavírus megjelenésével és terjedésével. Az eddigi életformánkat felborította ez az apró, láthatatlan vírus. Az embereknek fel kellett adniuk a jól beidegződött és kialakított szokásaikat és új alkalmazkodási lehetőségeket kellett találni az élet szinte minden területén. A változás érintette a munkába járást, az oktatást, a családok életét. Pillanatok alatt átszerveződött az egyének és a közösségek élete, a legegyszerűbbnek tűnő kapcsolattartást is át kellett gondolni.

Az egyházak elsőként rendelték el a templomba járás korlátozását a vírus fertőzés megakadályozása érdekében. A teljesen megváltozott életforma az Egyház, egyházközségek életében is változtatásokat igényelt, és új szokásosokkal kellett szembenézni ezen a területen is.

Juhász Imre atyát, az újfehértói Magyarok Nagyasszonya Plébánia plébánosát kérdeztük, hogy Ő hogyan éli meg az egyházközségében a változást, és milyen módon tud alkalmazkodni a jelenlegi helyzethez.

- Milyen nehézségei voltak abban, hogy újfajta viszonyt alakítson ki az élethez és az embertársaihoz, a hívekhez? Milyen kreatív megoldásokra sarkalta ez helyzet? A derűlátása, optimizmusa mennyire segítette ebben?

A fokozatosan bevezetett liturgikus szigorítások kezdetben bosszantottak, túlzott óvatoskodásnak tűntek, s ezzel a véleményemmel nem voltam egyedül. De amikor jöttek a hírek az európai, ill. amerikai emberek (köztük papok is) megbetegedéséről, sőt haláláról, akkor nehezen ugyan, de alávetettem magam a szinte naponként változó intézkedéseknek. Ugyanakkor az a tény, hogy a házaink, templomaink állnak, nincs földrengés, árvíz, belvíz, migráns áradat, nem üldöz bennünket senki, ez mindenképpen egy olyan pozitív természetes alap volt számomra, amellyel bátorítani tudtam azokat, akik féltek, rettegtek e betegségtől.

Számomra a kezdeti nehézséget elsősorban a hitoktatással kapcsolatos tennivalók újszerűsége jelentette. Ahány hittancsoport, annyiféle iskola, Klik és egyházi fenntartású, általános és középiskola, hétvégi plébániai hittan stb. Az egyik csoportnak az e-krétában, másiknak a Google Tanteremben kellett az anyagot leadni, és várni a feladatok visszaküldését. Több napba telt, mire mindenki online elérhetővé vált, de a visszaküldés is jött email-en, messengeren és még több más formában. A hívek nélküli szentmise azért volt szokatlan, mert nem számíthattam senkire, aki a hívek válaszait mondja. Így gyakorlatilag, katonai kifejezéssel élve – „magamnak vezénylek, magam hajtom végre” – válaszoltam is magamnak. Ez bármennyire is rendkívüli volt, viszonylag hamar megszoktam, mert igyekeztem alkalmazkodni ezen új helyzethez, és így megkíméltem magamat e fura helyzet érzelmi nehézségeitől.

- Az egyházközség tagjait a közös misék, a közös imák, rendszeres találkozások, személyes kapcsolatok fogják össze. Az elszigeteltség mennyire befolyásolja a közösség életét?

Természetesen, a szentmise a keresztény élet csúcsa és forrása. Így azok, akik rendszeresen szoktak járni templomba, és akikkel együtt szoktuk vasárnaponként – vagy az elenyésző töredékkel hétköznaponként – ünnepelni az Eukarisztiát, és nem jöhettek, meg kellett találniuk azt, hogy miként maradhatnak meg templom nélkül az egyház közösségében. Hála Istennek, a tv és online közvetítések sokat segítenek a szentmise hiányának leküzdésében. Ezen kívül a naponkénti szentséglátogatás lehetősége végig rendelkezésére állt a fehértói híveinknek éppúgy, mint a filiákban heti 1-1 alkalommal (ott, ahol igény volt rá). Láttam, hogy a plébánia különböző lelkiségi csoportjai miként találták fel magukat ebben a helyzetben, és hogyan élték meg online a közösséghez való tartozást.

- A templomok most üresek. Egy jó pásztor hogyan tudja összetartani a nyáját? A „home-office” gyakorlattal, az internetes kapcsolattal megőrizhető az érdeklődés, a további kapcsolat? Mindenkihez eljut számítógép és mobil telefon segítségével a pap szava? Szükség van a rendszeres online kapcsolatra?

Természetesen nem mindenkihez jutottam el az elmúlt hetekben, de az a néhány bejelentkezés a facebook oldalon azt igazolta, hogy sokan látták és pozitív visszajelzéseket küldtek a látottakról, ill. hallottakról. Ugyanakkor munkatársaim segítségével igyekeztünk házhoz juttatni az egyházközségek több száz családja számára a plébánia hetilapját, a Katolikus Híradót, hiszen azt hetente 350 példányban nyomtatjuk ki.
Felvetődött bennem, és a hívek is jelezték, hogy jó lenne, ha mi is közvetítenénk szentmisét a templomainkból. Meg is néztem több ilyet, és aztán letettem erről a következő okok miatt:

1. Belenéztem néhány miseközvetítésbe, amely – főleg a kezdetekben – inkább lelkes laicitásról árulkodott, mintsem profi média megjelenésről. (Elmozdult a kép, homályos volt, bejött a hívás, megszakadt a közvetítés, nem lehetett hallani, 90 fokra elfordult a kép stb.). De aztán e tekintetben sokat fejlődtek a paptestvérek.

2. Nem állt rendelkezésünkre oly technika, hogy azt a híveink oly képi és hangi minőségben tudták volna megtekinteni, amihez egyébként napjainkban már hozzászokhattak.

3. Azzal, hogy templomainkból nem volt közvetítés, ezen „passzivitásunkkal” lehetőséget adtunk „misére szomjazó” híveinknek arra, hogy a különféle közvetítéseken keresztül több szép templomot láthassanak, paptestvéreket megismerhessenek, amely a jövőben majd lelkipásztori alapját képezheti annak, hogy „Hová menjünk zarándokolni?” „Melyik papot hívjuk meg lelkigyakorlatra?”, mert most bőven válogathatnak híveink mindkét szempont alapján.

4. A hetek múltával viszont azt is meg lehetett tapasztalni, hogy az élő miseközvetítés alatt milyen fegyelmezetlenek azok a hívek, akik azt nézték. Mert százával röpködtek felfelé a lájkok és a szívecskék, a kommentek, ami rávilágít ezen hívek „online-templom” viselkedési hiányosságaira, az önfegyelem hiányára!. Volt, akit ez kifejezetten zavart, ezért ebben is fejlődnie kell papoknak, híveknek egyaránt.

- Az internetes lehetőség kidolgozása, kialakítása a hívek megszólításának új lehetősége, ezzel együtt a fiatalabb generáció oktatása is új kihívást jelentett?

Ez igaz. Már évek óta nemcsak az egyházközségi honlapot, de a facebook lehetőségét is e pasztorációs célból igyekszem úgy használni, hogy az ott megjelent írások, képek, stb. közelebb vigyék az ismerőseimet Istenhez, az Egyházhoz. Ami pedig a fiatalabb generációk oktatását illeti, döbbenten tapasztaltam, hogy azok a diákok, akik még a hittanórán is alig tudnak úgy levegőt venni, hogy nincs a kezükben a mobiltelefon, ehhez képest – a számomra alapvető – számítógépes ismeretekkel pedig nem rendelkeznek (pedig évek óta tanulnak informatikát).

- Tapasztalja, hogy olyan programokat keresnek az emberek az online felületeken, amelyek építő jellegűek, és így a felszabaduló időt értékesen töltik el? Minden hírforrásra szükségünk van?

Igen, vannak ilyen igényű hívek, de ugyanakkor azt is megtapasztaltam, hogy volt, aki óránként osztott meg mindenféle hírt, amelyek forrása és hitelessége sokszor megkérdőjelezhető. Éppen ezért úgy vélem, nekünk, katolikus keresztényeknek pozitív és valós tartalmú hírek megosztására kell törekednünk. Ami ezen kritériumoknak nem felel meg, azt ki kell zárni az életünkből, és így „feleslegesen” nem fogunk „károgni”.

- A hívek várják a megkeresést, maguk is kezdeményezik a kapcsolatfelvételt az atyákkal? Az otthoni bezártsággal járó feszültséget, frusztrációt az atya is tapasztalja?

Igen, volt, amikor telefonon beszélgettünk s imádkoztunk egymásért. Ezen bezártság számomra relatív, mert amikor temettem, megbeszélést tartottunk polgármesteri hivatalokban, a Karitász csomagokat intéztem, akkor ezen feladatok elterelik az ember figyelmét a „bezártságtól”. A szeminárium 5 évének „bezártsága” jó előiskolája volt annak, hogy nem mehetek ki a városba akkor és addig, ahogy nekem tetszik, hanem bizony igazodni, alkalmazkodni kellett a szeminárium életrendjéhez.

- A veszélyeztetett idősekre, betegekre is van ideje energiája?

Mindazokra gondot fordítunk, akire lehet, és akiknek szükségük van a mi szolgálatunkra.

- Az emberi kapcsolatok hogyan alakulnak most az egyházközségen belül? Figyelnek egymásra az emberek? Felajánlják egymásnak a segítségüket? Törődnek másokkal?

Minden bizonnyal, hogy döntő többségben ezt elmondhatjuk híveinkről, ugyanis az elmúlt hetekben nem sok megkeresés érkezett be a plébániára az idősek részéről, mert megoldották családon belül vagy a szomszédokkal.

- Az egyházközség tagjainak lelki egészsége nagyon fontos. Éppen ezért a lelkivezetés rendkívüli szerepet kap most a pap életében. Milyen tanácsot tud adni Imre atya ebben a stresszes, feszült, félelemmel, aggodalommal, bizonytalansággal teli időszakban?

Ezzel kapcsolatban nagyon sok hasznos tanáccsal találkozhattunk az elmúlt hetekben a médiákon keresztül. Ezen tanácsok egy része pszichológiai gyökerekkel bír, ami kezdetnek nem rossz. De aztán azokat is érdemes megfontolni, mi az, ami az embert a mindennapi cselekvésre (valami hasznosat végezni) ösztönzi? Fontos persze a humor, a művészetek ápolása. Egy valamiről nem nagyon szoktak beszélni: az imádságról, vagyis hogy ezen helyzetünket is tegyük a Gondviselő Isten oltalmába! Az ima az, amely bátorságot tölt az ember szívébe.

- Éljük az életünket, nem mindegy hogyan éljük meg ezt az időszakot. Fontos, hogy tudjunk örülni és hálásak is legyünk Istennek. Van mit tanulnunk és megértenünk, miközben a nehéz helyzettel azonosulunk?

Természetesen, végtelenül hálásak lehetünk Istennek, hogy eddig még megkímélt bennünket és közösségeinkből még nem szólított e betegségen keresztül magához senkit az Isten.

- Hogyan őrizzük meg továbbra is a derünket, optimizmusunkat, hogy egy élő egyházközség cselekvő tagjai maradjunk?

Fedezzük fel az evangéliumi szabadságnak azt az ajándékát, amely nem kötődik helyhez, naphoz és órához, szertartásokhoz. Ha Isten mindenütt jelen van, akkor ezért kell otthon vasárnaponként úgy viselkednünk, mintha tényleg templomban lennénk – ahol azért nem lehet csak úgy viselkedni. A Szentírásból próbáljuk azokat a mondatokat átelmélkedni, melyek ezekben a napokban különösen is erőt adhatnak a mindennapok küzdelmeihez. „Az Istent szeretőknek minden a javára válik.” (Róm 8,28) „Ha Isten velünk, ki lehet ellenünk?” (Róm 8,31) „Ne féljetek! Én legyőztem a világot!”(Jn 16,33)

Ma ugyan a híradások a könnyítésekről szólnak, de ebben a helyzetben kell még jobban odafigyelnünk egymásra, mert eddig a járvány gócpontja Budapest és környéke volt. Most ha nem vigyázunk kellőképpen magunkra, akkor itt mi is meg fogunk betegedni, vagy mást megbetegíteni. Erre pedig nincs szüksége egyikünknek sem!

Zsirosné Seres Judit sajtóapostol, újfehértói egyházközség