Debrecen - Nyíregyházi Egyházmegye

Munkácsy Mihály Krisztus-trilógiájának -- keletkezése szerint második, a szenvedéstörténet kronológiájában és a Déri Múzeum kiállításában -- harmadik nagy festménye Golgota néven került a köztudatba és a művészettörténeti szakirodalomba. A művész azonban eredetileg a „Consummatum est” latin címet adta a képnek. Ennek arám nyelvű megfelelője volt – a kereszt alatt álló János evangélista, a szeretett tanítvány szerint – Jézus utolsó szava. (Jn 19,30) Ugyancsak latin címadást alkalmazott Munkácsy az Ecce homo esetében is. Az utóbbinak egyértelmű a magyar fordítása: Íme, az ember. A consummatum est latin kifejezést azonban a különböző magyar bibliafordítások más-más szenvedő igealakkal adják vissza. A protestáns fordításokban Károli Gáspár nyomán többnyire az ’elvégeztetett’ kifejezéssel találkozunk, a katolikus fordítások azonban Káldi György alapján a ’beteljesedett’ alakot használják. Mivel Munkácsy katolikus volt, természetesnek tartható, hogy a katolikus bibliafordítást vehette alapul, magyar és francia nyelven is. A hatalmas festmény látványa a Golgotára vezeti tekintetünket, bizonyára ennek alapján terjedt el a Golgota cím. A kép tartalmi és esztétikai elemzésekor azonban az alkotó címadási szándékából kell kiindulnunk. Annál is inkább, mivel a Beteljesedett! cím teszi igazán izgalmassá és mély értelművé a művet. Ha pedig még azt is tudjuk, hogy Munkácsyt a feltámadás ábrázolhatósága foglalkoztatta, különösen is figyelnünk kell a jelképek mögöttes tartalmaira.

Mi teljesedett be?

Munkácsy festménye nemigen érthető meg a Biblia alapos ismerete nélkül. A Consummatum est nemcsak az evangéliumok leírását, hanem az ószövetségi jövendölések és a 22. zsoltár messiás-képét is megjeleníti. Amikor ezt halljuk: consummatum est, óhatatlanul feltesszük a kérdést: mi az, ami az ábrázolt jelenetben beteljesedett? Hogyan értelmezi a művész Jézus szenvedéstörténetét és kínhalálát? Mi teljesedett be a kereszten?

Már a négy évvel korábban készült Krisztus Pilátus előtt című festményen, majd pedig a tizenkét évvel későbbi Ecce homo című művével arról vallott, hogy az ember Jézus valóban Krisztus, azaz Felkent, prófétai, főpapi és királyi méltóságú Messiás, vagyis isteni természettel bír. Munkácsy Golgotáján az ószövetségi messiás-jövendölések beteljesítőjét látjuk.

Az ószövetségi jövendölések és messiási előképek közül is kiemelkedő hasonlatosságot mutat Jézus sorsával a 22. zsoltár dávidi hőse. Az ő imáját intonálja a haldokló Jézus: „Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?” (Zsolt 22,2) Már csak azért is fontos megemlítenünk ezt a részletet, mert úgy is „olvashatjuk” a festményt, mint ennek a zsoltár-előképnek a vizuális beteljesülését tartalmi és formai értelemben egyaránt.

A 22. zsoltár szenvedő Messiása

Munkácsy Jézusa még él a kereszten, és ott vannak körülötte azok a zsidó vallási vezetők, írástudók is, akik nagyon jól ismerik, naponta imádkozzák ezt a zsoltárt, különösen a haldoklók mellett. Mégis, itt nem őket és nem ezt, hanem a gúnyolódók hangját halljuk: „Ha Isten fia vagy, szállj le a keresztről! … Az Istenben bízott, mentse hát meg…!” (Mt 27,40, 43) Hasonló helyzetet ír le a zsoltár is, ott így gúnyolják a szenvedőt: „Az Úrban bízott, mentse meg őt, szabadítsa meg, ha kedvét leli benne!” (9) Jézus szenvedéstörténetének más mozzanatai még feltűnőbb egyezést mutatnak a zsoltár szövegével: „…a gonoszok zsinatja körülfogott engem… Átlyuggatták kezemet és lábamat, megszámlálhattam minden csontomat. Néznek rám, bámulnak engem, elosztották ruháimat, és köntösömre sorsot vetettek.” (17-19)

Jézus talán azért kezdi el ezt a zsoltárt, hogy az évszázadok távlatából felvillanó képekkel ráébressze a jelenlevőket, hogy ugyanaz történik vele, mint messiási előképével. Ad még egy utolsó lehetőséget arra, hogy felismerjék benne a Messiást. Nem saját életéért küzd, hanem ellenségei megtéréséért. Messiásként való hitelesítésével szeretné kiigazítani azt a torz messiás-képet, amiben ellenségei hittek.

A messiási bizalom zsoltára

A 22. zsoltár és Munkácsy Golgota-festménye azonban nemcsak tartalmi, hanem szerkezeti hasonlóságot is mutat. Mindkét műalkotásnak kettős kompozíciója van: a zsoltár az elhagyatottság és a bizalom költeménye, a festmény pedig a halálból fakadó élet üzenete. Mindkettő egyszerre konkrét és szimbolikus. A zsoltár panaszos sorai közül fel-feltör a remény és a bizalom, az ősi hagyomány ereje: „Pedig te szent vagy, és Izrael dicsérete között laksz. Benned bíztak atyáink, bíztak, és te megszabadítottad őket. Hozzád kiáltottak és megszabadultak, benned bíztak, és meg nem szégyenültek.” (4-6) Nemcsak az ősi hagyomány, hanem a hit személyessége is megszólal: „Hiszen te vagy, aki kihoztál engem anyám méhéből, te vagy reménységem anyám emlője óta. Rád voltam utalva anyám ölétől, te vagy az Istenem.” (10-11) A hagyományból és személyes hitből táplálkozó meggyőződés a jövőbe vetíti mindazt, ami most elérhetetlen, de a múlt és a jelen szenvedéseinek célt és értelmet adhat: „Észbe kap és megtér a föld minden határa, és leborul színe előtt a nemzetek valamennyi családja. Mert az Úré a királyi hatalom, és ő uralkodik a nemzeteken. Neki él majd a lelkem. Neki szolgálnak majd utódaim. Az Úrról beszélnek az eljövendő nemzedéknek, az ő igazságát fogják hirdetni a születendő népnek: „Így cselekedett az Úr!” (28-32)

A festmény kompozíciója

Mint láttuk, a 22. zsoltár kétpólusú imádság: az elhagyatottság és a bizalom érzelmi hullámai egymást váltva törnek föl a lélek mélyéről. Ugyanígy a festmény kompozíciója is két egységből áll. A jobb oldalon a statikus kereszt-csoportot látjuk, a balról pedig a dinamikus „arab lovas” csoportot. A két egységet a sötét háttérből kifehérlő főszereplők tartják össze, főként az indulásra kész lovasnak a teret (és időt) átmetsző szemkontaktusa. Tekintete a messiási sorsot beteljesítő Jézusra tapad, várva azt az utolsó leheletet, amellyel útnak indulhat a világ és a jövő felé.

Arab lovasnak Munkácsy nevezte ezt a figurát. A műelemzők sokáig a lovast gondolták arabnak, pedig a ló az. Ez a félreértés ugyanúgy hátráltatta a festmény mélyebb értelmének feltárását, mint az eredeti cím feledésbe merülése. Központi szerepe miatt joggal gondoljuk, hogy a lovas alakja valami fontos üzenet rejtélyes közvetítője, olyan szimbolikus alak, akinek köze lehet a kép címéhez, a beteljesedéshez. A szimbólum feloldásához a bibliaismereten kívül a festmény részleteinek alapos megfigyelésére van szükség. A lovas arcát figyelve, tekintetét követve Jézus arcához érkezünk vissza, és megdöbbenve felismerhetjük, hogy a két arc egymás tükörképe. A lovas arca Jézus arca.

A lovas: Isten Igéje, az Evangélium

Egy apró megfigyelés még közelebb visz a megfejtéshez. A lovas feje fölött a festmény hatalmas fekete égboltján fény szűrődik át. Valahogy úgy, ahogy a Jelenések könyve egyik részében olvassuk: „Ekkor láttam a megnyílt eget, és íme, egy fehér ló, és aki azon ül, annak Hűséges és Igaz volt a neve, és igazságosan ítél és harcol. A szeme pedig olyan, mint a tűz lángja… Vértől ázott ruhába volt öltözve, és ez a neve: Isten Igéje.” (Jel 19,11-13) A Jelenések könyvében ezzel kezdődik a gonosz legyőzése, a pogányság megsemmisítése.

Így lesz érthető a zsoltár és a festmény kompozíciós hasonlósága: elhagyatottság és bizalom egy versben és egy vásznon. A Golgota elhagyatottságától a Lélek erejével elindul a bizalom zarándokútjára a győzedelmes fehér lovas: Isten Igéje. Beteljesedik zsoltár szava és megvalósul a missziós parancs: él és terjed Isten Krisztus arcú Igéje, az Evangélium. „Az Úrról beszélnek az eljövendő nemzedéknek, az ő igazságát fogják hirdetni a születendő népnek.” (Zsolt 22, 38) Az élő Ige terjedése Jézus Krisztus eleven jelenlétét bizonyítja a világ idő- és térbeli végső határáig. A halál ilyen értelemben is az Ige örök életének kezdete. A kezdetben volt Ige Jézusban testet öltött, most pedig a test visszalényegül Igévé. Az ábrázolhatatlan feltámadás így mégis felsejlik a Consummatum est gondolatvilágában.

Keresztesné Várhelyi Ilona

Fotó: Munkácsy Mihály, Golgota című festménye - Debrecen, Déri Múzeum

Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye