Debrecen - Nyíregyházi Egyházmegye

Fekete Károly református püspök házigazdaként köszöntötte az ökumenikus közösséget január 26-án, vasárnap a Református Nagytemplomban, ahová a híveket lelkipásztorok, papok, egyházi vezetők: Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök és Kocsis Fülöp görögkatolikus érsek metropolita is elkísérték.

A nagytemplomi szokás szerint az imaalkalom kezdetén kézfogással köszöntötték egymást a jelenlévők, majd Fekete Károly felolvasta a máltai keresztények által arra a napra kiválasztott szentírási szakaszt, amely Pál apostolnak Málta szigetén való tevékenységéről szól. (ApCsel 28,8-10). Az egész út leírásában - melyet szakaszonként elmélkedhettünk végig naponta -, viharról, hajótörésről, megmenekülésről, halálos, de Pál apostolra hatástalan kígyóharapásról, életet adó gyógyításról, megérkezésről, partra érésről hallunk  (ApCsel 27,18-28,10). A református püspök többek között hangsúlyozta, Pál végigjárta a saját odüsszeiáját, de nem kalandvágyásból, hanem az evangélium Rómába juttatásának szándékáért.

Palánki Ferenc megyéspüspök igehirdetésének bevezető gondolataiban visszatekintett az elmúlt napokra, amikor a város keresztényei estéről-estére együtt imádkoztak, megélve azt az érzést, amit az apostolok a Tábor hegyén megtapasztalhattak: „Uram, jó itt nekünk!” (Mt 17,4). Jézus akkor azt kérte tanítványaitól, ne beszéljenek senkinek a látottakról, csak a feltámadás után. Az apostolok mindezt megtartották, és arról beszélgettek egymás között, hogy mit jelent a feltámadás.

„Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek” (Mk 16,15) - ezt a missziós parancsot, küldetést mi is megkaptuk, hogy életünkkel, szavainkkal, tetteinkkel, emberi kapcsolatainkkal tanúságot tegyünk Jézus Krisztus feltámadásáról.
Küldetésünk tehát, hogy tanúskodjunk: Jézus Krisztus közöttünk él, Isten országa bennünk van. Ő a megkeresztelt ember szívében lakik, és rajtunk múlik, hogy befogadjuk-e minden nap, vagy a bűneinkkel visszautasítjuk. Isten országa jelen van az emberi kapcsolatainkban is. Ha két ember szeretetben, nagylelkűségben él együtt, ott Isten uralma él, de ha gyűlöletben, akkor a poklot tapasztalják meg – hangsúlyozta Ferenc püspök.

A főpásztor ezután az emberben alapvetően jelen lévő jóságról beszélt: A pogányok, akiket Pál apostol meggyógyított, természetes jóságukról tettek tanúságot, amely megmutatja, hogy az ember istenközpontú létező. Szent Ágoston Vallomások című művének bevezetőjében olvashatjuk: „Magadénak teremtettél minket Istenünk, és nyugtalan a mi szívünk, amíg benned meg nem nyugszik.” Isten úgy teremtett bennünket, hogy a szívünk rá van hangolva. A bűn ezt megakadályozza, de Jézus Krisztus kereszthalálával megváltott minket, visszakaptuk a jóemberséget. Tertullianus (latin patrisztikus gondolkodó, a korai egyház egyik legfontosabb személyisége) azt mondja: „Az ember lelke természetszerűleg keresztény”, vagyis az isteni emberség, amit Jézus Krisztus megmutatott a földön, eredetileg bennünk volt. A megváltás után ezt visszakaptuk, sőt a megváltó kegyelem egy magasabb szintre emelte bennünk a megváltó kegyelem, hogy ne csak teremtmények legyünk, hanem Isten gyermekei, akikben Ő gyönyörködni akar.

Jézus további missziós parancsa a betegek gyógyításáról is szól: „Betegeket gyógyítsatok meg” (Mt 10,8). Miért van erre szükség? – tette fel a kérdést a megyéspüspök. – Mert a világ beteg. Míg az állatvédők védik az állatokat, addig az embert mindenféle következmény nélkül meg lehet ölni az abortusz, illetve az eutanázia során. Ha a keresztények ez ellen tiltakoznak, akkor őket nevezik emberteleneknek. Nem beteg világ ez?
A püspök atya egyik lelkipásztor társa tanulmányából idézett: „A mai helyzetről ma mindenhol a gazdaság fontosságáról hallunk és olvasunk, arról, hogy hová mennyi pénzt kellene átcsoportosítani, milyen új forrásokat kellene bevonni, ami az avatatlan szemlélőben azt a benyomást kelti, hogy a földi paradicsom megteremtése pusztán anyagi kérdés...” Európában az emberek többsége a legnagyobb hiányt nem anyagiakban szenvedi, hanem életének értelmes voltába vetett hite ingott meg. Boldogtalan, mert nem érti, miért érzi rosszul magát, amikor sosem volt rossz sora.
A modern ember – folytatta a püspök atya – Chesterton (angol teológus, drámaíró) szerint: erkölcsi hajléktalan, aki elfelejtette, hogy embernek lenni isteni dolog. Az emberséget – amely a másik emberhez és az Istenhez való viszonyunkat mutatja –, az Istenembertől tanulhatjuk meg. Jézus Krisztus megmutatta egészen a kereszthalálig, hogyan kell szeretni.

Ferenc püspök ezután az emberi kapcsolataink fokozatait foglalta össze: Sajnálkozunk, amikor rossz hírt hallunk, de különösebben nem indít meg bennünket. A szimpátia, rokonszenv az érzelmeink alapján osztályozza az embereket, így annak segítünk, aki szimpatikusabb. Az empátia, beleérzés az együttérzés képessége, ehhez tartozik a figyelmesség, amikor észreveszem, hogy mire van szüksége a másiknak. Ennél még magasabb lépcső az együtt szenvedés (compassio), amikor nemcsak együtt érzek valakivel, hanem ott vagyok vele, együtt szenvedek vele. A legmagasabb szint pedig, amit Jézus megmutatott a kereszten, az az értünk vállalt szenvedés, a proexistentia, másokért való létezés, a helyettesítő szenvedés. Jézus az utolsó vacsorán szeretettel kimondta, hogy értetek adatik, kiontatik – és nem miattatok. Ez az isteni emberség legmagasabb fokozata, amelyre mindannyian meghívást kaptunk.

Legyünk érzékenyek mindannyian erre a jóságra, és éljük az Istenembertől tanult emberséget a másokkal való kapcsolatainkban. Ő Isten létére emberségesen bánt velünk, arra tanított bennünket, hogy: „Amit akartok, hogy veletek tegyenek az emberek, ti is tegyétek velük!” (Mt 7,12). Bennünk kell, hogy legyen az elhatározás a jóra való törekvésre. Csaba testvér így fogalmazott: „Kezd el tenni a jót, és meglátod, milyen sok jó ember melléd szegődik!”

Kezdjük el tehát tenni a jót, bánjunk emberségesen embertársainkkal – akik az emberségben társaink –, mutassuk meg azt, hogy az ember az a létező, aki képes Isten kegyelmével együttműködve felülmúlni önmagát, láttassuk me, hogy az ember természetes léte a természetfölöttibe torkollik. Ezt az igazi, nem mindennapi emberséget Jézustól tanulhatjuk, és hálát kell adni érte, azért, hogy a rendkívüli, nem mindennapi emberség az Isten világában mindennapi.

Ezzel a rendkívüli, nem mindennapi szeretettel szeressük egymást minden nap, hogy teljesíthessük Jézus Krisztus missziós parancsát: „Menjetek és hirdessétek: ‘Elközelgett a mennyek országa!’ Gyógyítsatok betegeket, támasszatok föl halottakat, tisztítsatok meg leprásokat, űzzetek ki ördögöket!” (Mt 10,7-8) – fejezte be gondolatait Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök.

A Debrecen jelképének számító Nagytemplomban 24 darab harangból álló harangjátékot létesítenek. E harangjátéknak a művészi élménynyújtáson túl missziós feladata is lesz, hiszen a hallható, zömmel egyházi és népi dallamok a keresztény hittudatot, valamint a nemzeti önbecsülés erősítését szolgálják majd. Az ökumenikus imahét perselyadományát e cél megvalósítására fordítják.

Kovács Ágnes
Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye