Debrecen - Nyíregyházi Egyházmegye

A 7. a osztály jótékony szolgálata. – Szeptember végén osztályfőnökünktől értesültünk a Debrecen Nyíregyházi Egyházmegye Ifjúsági Irodájának felhívásáról, hogy vegyünk észre a környezetünkben megoldásra váró, sürgető problémát, amelyért mi magunk is tenni tudunk.

2021. október 8-án délelőtt az osztályunk bekapcsolódott a Diákönkormányzatunk felhívásába, hogy virágosítsuk be a gimnázium főbejáratát. Gyönyörű, változatos színekben pompázó árvácskákat ültettünk, ezeket a virágokat mi fogjuk gondozni, szívünkön fogjuk viselni a növekedésüket.

Délután, a tanítás után ellátogattunk a Nyírbátori Római Katolikus Minorita Templomba, ahol Babály András atyától megkérdeztünk, miben segíthetünk. A lelkigyakorlatos házból, mely szorosan a templomhoz kapcsolódik, éppen akkor távozott egy csoport a gimnáziumunkból. András atya azt kérte tőlünk, segítsünk a szobák kitakarításában. Örömmel és lelkesen fogtunk munkához. 3 diák kapott egy-egy szobát, ahol port töröltünk, szépen összehajtogattuk az ágyneműt, a fürdőszobákat frissítettük fel, sepregettünk, majd felmostuk a padlózatot. Volt olyan osztálytársam, aki még az ablakot is tisztította. Amikor elkészültek a szállások, akkor a folyosót egy osztálytársammal felsepregettük, majd fel is mostuk. Tisztaságot, kellemes illatot hagytunk magunk után.

Még arra is volt erőnk, hogy lemenjünk a templomtérbe és ott a padokat lefertőtlenítsük. Ügyeltünk arra, hogy minden olyan részt áttörölgessünk, melyet emberi kéz érinthet, ehhez alkoholos fertőtlenítőt és papírtörlőt használtunk. A hatékonyság érdekében előre gyártott fertőtlenítő kendővel megismételtük a mozzanatot. Nagyon büszkék voltunk magunkra, az esti misére érkező hívek biztosan higiénikus környezetbe érkeztek. A jól végzett munka után leültünk a székekre és elimádkoztuk a Loretói litániát, hiszen október a Szűzanya és a rózsafüzér hónapja, mi így kértünk az elvégzett munkánkra áldást.

Nagyon kellemes délutánt töltöttünk el az osztályommal, nagyon jó volt tevékenykedni, jó volt hasznosnak lenni, annak külön örülök, hogy a fiú osztálytársaim is jeleskedtek a takarításban.

"A 11. F osztály más osztályokkal (9/Ny, 9. D, 9. A, 10. A, 10.D) közösen a nyírbátori köztemető rendbetételét jelölte ki feladatául. Fontosnak tartjuk, hogy azok emlékeit, emlékhelyeit is megőrizzük, akiknek már nincsenek rokonaik, akikre már senki nem emlékszik. Az idei évben nagyon sokan vesztették el a rokonaikat, barátaikat. Vannak olyanok, akik a temetés vagy temetések óta nem éreznek magukban elég lelki erőt, hogy kilátogassanak a szeretteik sírjához. A segítségnyújtás mellett ez egyfajta terápia is volt, másokon segítve magunknak is segítettünk."

Hutóczki Míra 7. a – Báthory István Katolikus Óvoda, Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Gimnázium, Nyírbátor

Öröm-hír sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

A nyírteleki Szent Anna Katolikus Általános Iskola intézménye az alábbi tevékenységekkel kapcsolódott be a „72 óra kompromisszum nélkül" ökumenikus kezdeményezésbe:

A 7-8. osztályos tanulók látogatást tettek a hősi temetőben, ahol az 1944 októberében hősi halált halt katonák gondozott síremlékénél végeztek kisebb frissítő munkálatokat. Előtte Nyírtelek Város polgármesterétől, Szekeres József úrtól hallhattak helytörténeti ismereteket a háborús esemény jelentőségéről és hősi katonák áldozatos küzdelméről. 

Ezután a Szent Anna-templom kertjében és az iskolaudvarán folytatták a munkálataikat, majd ezt követően templomban megpihenve elmélkedhettek a jól végzett munka öröméről, gyümölcséről.

Az 5-6. osztályos tanulók az általános iskola előkertjében (Iskola út 2.) végeztek őszi takarítási munkálatokat, amelyről Bagoly Ferenc, az osztályfőnöki munkaközösség vezetője így számol be: „Az 5. a osztály is részt vett a „ 72 óra kompromisszum nélkül „ akcióban. Szerdán osztályfőnöki órán beszélgettünk az önkéntes munka fontosságáról, lényegéről. Egyeztettük, hogy mit fogunk csinálni a programban. Másnap már néhányan kerti szerszámokat, takarító eszközöket is hoztak, hogy a délutáni munkánkat el tudjuk végezni. A lányok alaposan kitakarították a tantermet, a fiúk pedig az épület előtt a lehullott faleveleket gereblyézték kisebb halmokba, majd zsákokba és kukába gyűjtötték. A benti és kinti brigád is ügyesen dolgozott, és a jókedv is társult a munkához. Többen jelezték, hogy otthon is fognak segíteni. Tapasztalatainkat a következő osztályfőnöki órán fogjuk megbeszélni.”

Ezen kívül a 6. évfolyam diákjai az új sportcsarnok épületénél 4 db platánfát ültettek el az utókornak.

A hétvége folyamán a felső tagozatos tanulók otthon végzett házkörüli munkájukról (lakóhelyükről) küldenek fotókat osztályfőnökeiknek.

Az alsó tagozatos tanulók a hét folyamán az Idősek világnapja alkalmából az idősek, nagyszülők szeretetéről, róluk való gondoskodásról beszélgettek, illetve a teremtésvédelemhez kapcsolódóan is őszi termésekből, levelekből, építőkockákból alkotásokat készítettek.

Lakatos Marianna hittanár                                                                                                         

Öröm-hír sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

2021. október 7. és 10. között egyházmegyénk több mint kétezer résztvevővel kapcsolódott be a 72 óra kompromisszum nélkül ökumenikus kezdeményezésbe, melynek célja, hogy megmutassuk a szeretet tevékeny oldalát, valamint embertársainkban erősítsük a tettek iránti felelősségvállalást, a feladatok iránti elköteleződés fontosságát.

A következő oldalakon a háromnapos akcióról szóló beszámolókat, képriportokat tesszük közzé.

Igazi nagy családként vett részt a demecseri római katolikus egyházközség apraja-nagyja, a plébánia ifjúsági tagjai, a bérmálkozásra készülő fiatalok és szüleik, a közösség képviselőtestülete és hitoktatója a plébános vezetésével a.„Több vagy, ha adsz” című 72 óra kompromisszum nélkül programban. A templom körüli kerítés festését, az elkorhadt fák, bokrok elszállítását a közös szentmise ünneplését követően végezték el.

Képriport: Balogh Lívia hitoktató

Öröm-hír sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Több éves felújítási munkálat után a római Szent István Ház ismét megnyitotta kapuit, és mintegy négyezer négyzetméteren, hatvan szobával, százhúsz fő befogadására alkalmas közösségi terekkel, parkolási lehetőséggel, hatalmas kerttel várja a Rómába tartó zarándokokat, vendégeket.

A Szent István Ház története

Szent István királyunk a pápától neki küldött korona mellé annak idején azt a lehetőséget is megkapta, hogy zarándokházat emeljen a Szent Péter-bazilika szomszédságában. Évszázadokkal később, 1776-ban, amikor VI. Piusz kezdeményezte a Szent Péter-bazilika átépítését, a templom bővítésének útjában állt a zarándokház. Az épület fejében ekkor hétezerötszáz scudo összegű kártalanítást kaptak a magyarok, ennek kamataiból kellett volna biztosítaniuk a Rómába érkező zarándokok szállását. Az elképzelés azonban nem vált be.

Az egykori ház emlékét ma tábla őrzi a Szent Péter-bazilika sekrestyéjének külső falán.

1946-ban Mindszenty József hercegprímás levélben kérte, hogy címtemploma, a Santo Stefano Rotondo-bazilika lehessen a magyarok temploma, amit a sajátjuknak éreztek Szent István ottani kápolnája miatt. A templom mellett lévő kolostor egykor a magyar alapítású pálos rendé volt, a bíboros itt szeretett volna zarándokházat létesíteni. A történelem viharai azonban ezt a kezdeményezést is elsodorták. 1927-ben létesült Róma belvárosában a Római Magyar Akadémia, amelynek második emeletén megkezdte működését a Pápai Magyar Intézet. A magyar papok a pápai egyetemeken képezhették tovább magukat. Hazánk szovjet megszállása, a kommunista hatalomátvétel után a második emelet lakói azonban nemkívánatos személyek lettek, mozgásukat a házon belül ellehetetlenítették.

1964-ben Magyarország és a Vatikán részleges megállapodást kötött, ekkortól újból érkezhettek növendékek az intézetbe, viszont az „emigráns papoknak” távozniuk kellett.

Egy beszélgetés során értesült erről a Genfben élő Fáy Erzsébet, aki hosszú éveken át ápolta Oliver Duncan angol lordot, s aki a lord halála után örökölte annak vagyonát.

Fáy Erzsébet fölajánlotta: ha az emigráns papok telket szereznek Rómában, ő vállalja, hogy olyan méretű házat építtet nekik, amely a Rómába érkező magyar zarándokok befogadására is alkalmas lesz.

A Pápai Magyar Intézet két távozó vezetője, Zágon József és Mester István a Szent István Alapítvány nevében telket vásárolt, amelyre sikerült felépíttetniük a házat.

1967. augusztus 20-án szentelték fel a Szent István nevét viselő épületet, amely az emigráns papoknak otthona, a Rómába igyekvő híveknek pedig zarándokháza lett.

Tavaly májusban a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) megvásárolta a Szent István Házat, üzemeltetését továbbra is a Szent István Alapítvány látja el, amelynek elnöke Dr. Németh Norbert, aki egyben a Pápai Magyar Intézet rektora, az MKPK ágense.

A Szent István Ház a római magyar közösség, ezen keresztül pedig az Olaszországi Magyar Katolikus Misszió központjává is vált, szolgálva a római magyar közösség összejöveteleit. Ezt a célt szolgálja az itt található mozi, színházterem vagy a bár, ahol kötetlen beszélgetésekre is sor kerülhet egy-egy kulturális vagy teológiai program után.

További tervekről Németh Norbert rektor atyával és Tardik Sebestyénnel, a Szent István Ház igazgatójával készült interjúban olvashatunk:

https://www.magyarkurir.hu/hirek/szent-istvan-alma-megujulva-varja-zarandokokat-es-utazokat-szent-istvan-haz-romaban

A Szent István Ház honlapját itt található: https://cssroma.katolikus.hu/

A felújított Szent István Házat Veres András győri megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnöke áldotta meg 2021. szeptember 25-én az épület kápolnájában bemutatott ünnepi szentmisén.

Az ünnepi szentmiséről szóló tudósításról itt olvashatunk: https://www.magyarkurir.hu/hirek/a-zarandok-hiteben-megerosodve-terhet-haza-megaldottak-felujitott-romai-szent-istvan-hazat

Forrás: Magyar Kurír; www.cssroma.katolikus.hu

Öröm-hír sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Ma, október 12-én, a pontosan egy évvel ezelőtt boldoggá avatott Carlo Acutis-t ünnepeljük: Isten influenszerét, a kiber-apostolt, az Internet védőszentjét. A Nyíregyháza-Jósavárosi Szent Imre Plébánia egyházközségéhez nem mindennapi módon, üvegfestményen érkezett meg a 15 éves korában elhunyt szent. A Szent Imre Plébániatemplomban (a Szent Imre Gimnázium kápolnája) látható farmerben, pólóban, sportcipőben, laptoppal a kezében más szentek - Boldog Gizella királyné, Árpád-házi Szent Erzsébet és Szent II. János Pál pápa - társaságában. Fogadtatásáról és eddigi „ténykedéséről” így írnak a jósavárosi fiatalok és gyermekek, vagyis a Boldog Carlo Acutis Csoport:

Érkezése mozgásba hozta egyházközségünk apraját-nagyját, főleg fiatalságát. Az eredeti tervek szerint Carlót október 6-án, nemzeti gyásznapunkon, nyugodt körülmények között vártuk. Úgy tűnik viszont, hogy neki egyáltalán nem tetszett ez az elképzelés. Rubóczki Béla művész úr, templomunk üvegfestményeinek alkotója, október 1-jén hajnalban jelezte, hogy még aznap délután két órakor hozná a festményt. Vagyis a mi Carlónk kiválasztotta azt a napot, amikor az összes ifjúsági és gyermek csoportunk fogadhatja őt.

Ekkor találkoztunk először az idei bérmálkozási és elsőáldozási felkészítésre jelentkezett csoportunkkal, és az esti bibliaórával párhuzamosan először tartottunk gyermekfoglalkozást, október lévén rózsafüzért imádkoztunk, amelyre a csoport régebbi tagjai is eljöttek. Sőt még a Karitász csoportunk is ezen a napon jött össze a másnapi adománycsomagokat elkészíteni. Carlo tehát gyakorlatilag mindenkit „berendelt”, hogy köszönthessük őt. Stílusosan a festmény beszerelésekor is egy gimnazista segédkezett, mivel plébániai kormányzónknak, Csaba atyának más feladata volt.

Azóta a fiatalokkal és gyermekekkel való imádságaink végén mindig mondunk egy fohászt: „Boldog Carlo Acutis, könyörögj érettünk!” Carlo pedig nemcsak könyörög értünk, hanem egyfajta programot is ad: követjük példáját a tevékeny szeretetben, segítünk, szolgálunk, szeretünk, és hirdetjük az Evangéliumot. Egyházközségünk Boldog Carlo Acutis Csoportja azokat a fiatalokat és gyermekeket várja, akik szívesen és tevékenyen vesznek részt különféle projektekben – pl. ételosztás, felolvasás beteg gyermekeknek és időseknek, szórólaposztás, műsorokban való részvétel, énekszolgálat, ajándékok és faliújság készítése, segítség az állatmenhelyen és gyűjtés a mentett állatok javára, zarándoklat, az Oltáriszentséggel kapcsolatos csodák megismerése, és egyéb hasznos tevékenységek, amik megfogalmazódnak a szívünkben.

Október 10-én nagy örömmel láttuk bérmálkozóink bevonulását, amint elhaladtak Boldog Carlo üvegfestménye előtt. Szívünkbe véstük Palánki Ferenc megyéspüspök atya szavait is: a jó szándék nem elég, meg kell válnunk azoktól a dolgoktól, amelyek akadályoznak bennünket Krisztus követésében.

Nem az a feladatunk, hogy Boldog Carlo Acutis legyünk, hanem hogy Boldogok – és később majd Szentek – legyünk a családjaink, barátaink között, egyházközségünkben, Anyaszentegyházunkban. Ehhez kérjük Boldog Carlo Acutis közbenjárását.

Szeretettel gondolva egyházmegyénkre:

Csaba atya és a Boldog Carlo Acutis Csoport a Nyíregyháza-Jósavárosi Szent Imre Plébániáról

Öröm-hír sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

2021. november 6–án, szombaton 9 órától lesz az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus egyházmegyei utótalálkozója Nyíregyházán, a Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyházban.

Erre az alkalomra szeretettel várjuk mindazokat, akik a kongresszusba otthonról kapcsolódtak be vagy azon személyesen részt vettek.

Az utótalálkozó programja:

          09⁰⁰ – érkezés

          09³⁰ – az Isteni Irgalmasság rózsafüzére az Oltáriszentség előtt és csendes szentségimádás

          10⁰⁰ – Fábry Kornél atya kongresszusértékelő előadása/élménybeszámolója

          11⁰⁰ – szünet

          11³⁰ – tanúságtételek, élménybeszámolók

          12³⁰ – szentmise

          13³⁰ – agapé

A felmerülő kérdésekkel forduljanak Márta Lászlóné Szilágyi Eszterhez, illetve részvételi szándékukról legkésőbb október 29-ig küldjenek tájékoztatást Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre.

Öröm-hír sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Október 9-én délelőtt a Szentatya jelenlétében reflexiós összejövetel kezdődött a Vatikánban a következő püspöki szinódus témájáról: „Egy szinodális Egyházért: közösség, részvétel és küldetés.”

A Szentatya a szinódus előkészítő szakaszának nyitóünnepségén úgy fogalmazott, hogy az előkészületekbe be kell vonni a helyi egyház közösségeit is. A nyitóünnepséget követően 2021. október 17-én, vasárnap kezdődik a szinódus egyházmegyei szakasza.

A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyében Palánki Ferenc megyéspüspök a debreceni Szent Anna-székesegyházban, október 17-én, vasárnap,  a 10 órakor kezdődő szentmisében nyitja meg a szinódus egyházmegyei szakaszát.

Az alábbiakban a Vatikánban tartott nyitóünnepségről a Magyar Kurír írását olvashatjuk.

Az ún. Új Szinódusi Teremben jelen voltak Isten népének képviselői, köztük a püspöki konferenciák nemzetközi szervezeteinek és hasonló testületeknek a küldöttei, a római kúria tagjai, testvéri küldöttségek, a megszentelt élet és a világi egyházi mozgalmak küldöttei, valamint a fiatalok tanácsa. A mai programmal és a holnapi szentmisével kezdődik el a 2023-as püspöki szinódus előkészítő szakasza.

Ferenc pápa teljes beszédének fordítását közreadjuk.

Kedves testvéreim és nővéreim!

Szeretném megköszönni, hogy itt vagytok, a szinódus megnyitóján. Sokféle útról és egyházból jöttetek, mindegyikőtök szívében kérdések és remények vannak. Biztos vagyok abban, hogy a Lélek vezetni fog bennünket, és megadja a kegyelmet, hogy együtt haladjunk előre, hogy meghallgassuk egymást, és elkezdjük korunk mérlegelő vizsgálatát, szolidaritást vállalva az emberiség törekvéseivel és vágyaival. Szeretném ismételten hangsúlyozni, hogy a szinódus nem parlament, a szinódus nem közvélemény-kutatás.

A szinódus egy egyházi esemény, melynek főszereplője a Szentlélek. Ha nincs jelen a Lélek, akkor nem lesz szinódus.

Annak az imának a szellemében éljük meg ezt a szinódust, amellyel Jézus esdeklően fordult az Atyához övéiért: „Hogy mindnyájan egyek legyenek” (Jn 17,21). Erre kaptunk meghívást: az egységre, a közösségre, a testvériségre, mely annak átérzéséből fakad, hogy Isten egyetlen szeretete ölel át bennünket. Mindannyiunkat, különbségtétel nélkül, és különösen minket, pásztorokat, ahogy Szent Ciprián írta: „Ezt az egységet rendíthetetlenül fenn kell tartanunk és védelmeznünk kell, elsősorban nekünk, püspököknek, akik elöljárók vagyunk az Egyházban, hogy bizonyságot adjunk arról, hogy maga a püspökség is egy és osztatlan” (A Katolikus Egyház egységéről, 5).

Isten egyetlen népében tehát együtt járunk, hogy egy olyan Egyházról szerezzünk tapasztalatot, amely megkapja és megéli az egység ajándékát és megnyílik a Lélek hangjára.

A szinódusnak három kulcsszava van: közösség, részvétel és küldetés. A közösség [kommunió] és a küldetés teológiai kifejezések, amelyek az egyház misztériumára vonatkoznak, és amelyeket érdemes felidézni. A II. vatikáni zsinat világossá tette, hogy a közösség az Egyház természetét fejezi ki, egyúttal azt is kijelentette, hogy az Egyház „azt a küldetést kapta, hogy hirdesse és a népek között terjessze Krisztusnak és Istennek az országát, és az Egyház ennek az országnak a csírája és kezdete a földön” (Lumen gentium, 5). Két szó, melyen keresztül az Egyház a Szentháromság életét szemléli és utánozza, a Szentháromság ugyanis a közösség misztériuma ad intra és a küldetés forrása ad extra. A II. vatikáni zsinat fogadtatását jellemző doktrinális, teológiai és lelkipásztori reflexió időszaka után Szent VI. Pál pontosan ebbe a két szóba – közösség és küldetés – kívánta sűríteni „a zsinat által megfogalmazott fő irányvonalakat”. Ugyanis a zsinat megnyitására emlékezve kijelentette, hogy az általános irányvonal „egyrészt a közösség volt, vagyis az összetartozás és a belső teljesség, a kegyelemben, az igazságban, az együttműködésben […], másrészt a küldetés, vagyis az apostoli elkötelezettség a mai világ iránt” (Úrangyala, 1970. október 11.).

Az 1985-ös szinódus lezárásakor, húsz évvel a zsinat befejezése után, Szent II. János Pál is hangsúlyozni kívánta, hogy az Egyház természete a koinónia: belőle fakad az a küldetés, hogy az Egyház az emberi család Istennel való szoros egységének a jele legyen.

És hozzátette: „Nagyon ajánlatos, hogy az Egyházban rendes és – ha szükséges – rendkívüli szinódusokat tartsanak”, melyeket, hogy gyümölcsöt hozzanak, jól elő kell készíteni: „vagyis szükséges, hogy a helyi egyházakban mindenkinek a részvételével dolgozzanak előkészítésükön” (Beszéd a püspöki szinódus második rendkívüli közgyűlésének befejezésekor, 1985. december 7.). Itt van tehát a harmadik szó, a részvétel. Félő, hogy a közösség és a küldetés kissé elvont fogalmak maradnak, ha nem ápolunk olyan egyházi gyakorlatot, amely az út és a munka minden egyes fázisában kifejezi a szinodalitás konkrétságát, elősegítve mindannyiunk valódi bevonását. Szeretném elmondani, hogy szinódust tartani mindig jó és fontos, de az akkor lesz igazán gyümölcsöző, ha az Egyház létének, a valódi részvétellel történő cselekvésnek az élő kifejeződésévé válik.

Ez nem stílus, hanem hit kérdése. A részvétel a keresztségben kapott hit követelménye. Ahogy Pál apostol mondja: „az egy Lélek által mi is mindnyájan egy testté lettünk a keresztségben” (1Kor 12,13). A kiindulópont az egyházi testben ez és nem más: a keresztség. A keresztségből, életünk forrásából ered Isten gyermekeinek az egyenlő méltósága, jóllehet a szolgálatok és karizmák különbözőségében. Ezért mindenkinek feladata, hogy részt vegyen az Egyház életében és küldetésében. Ha hiányzik Isten egész népének valódi részvétele, félő, hogy a közösségről szóló eszmefuttatások csak jámbor szándékok marad. Tettünk lépéseket előre ezen a területen, de még mindig van egyfajta nehézkedés, és kénytelenek vagyunk megállapítani, hogy sok lelkipásztori kisegítő rosszul érzi magát és szenved, hasonlóképpen az egyházmegyék és a plébániák részvételi szervei, valamint a nők, akik gyakran még mindig peremre vannak szorítva.

Mindenki részvétele: alapvető egyházi kötelezettség! Mindenki meg van keresztelve, ez a személyazonosító igazolványunk: a keresztség!

A szinódus, bár nagyszerű lehetőséget kínál számunkra a missziós és ökumenikus jellegű lelkipásztori irányváltásra, nem mentes bizonyos kockázatoktól. Hármat említek. Az első a formalizmus. A szinódust egy rendkívüli, de látszólagos eseményre lehet redukálni, mintha egy gyönyörű templom homlokzatát néznénk anélkül, hogy valaha is betennénk a lábunkat a templom belsejébe. Ezzel szemben

a szinódus egy valódi lelki megkülönböztetést végző út, amelyre nem azért vállalkozunk, hogy kedvező képet fessünk magunkról, hanem azért, hogy jobban együttműködjünk Isten történelemben végzett munkájával.

Ezért, ha szinódusi egyházról beszélünk, nem elégedhetünk meg a formával, hanem olyan tartalomra, eszközökre és struktúrákra is szükségünk van, amelyek elősegítik a párbeszédet és a kölcsönös befolyásolást Isten népén belül, különösen a papok és a világi hívők között. Miért hangsúlyozom ezt? Mert időnként a papokban megjelenik az elitizmus, mely elszakítja a papot a világiaktól; és végül a pap a „vállalkozás főnökévé” válik, és már nem az egész, előre haladó egyházközség pásztora. Ehhez át kell alakítani bizonyos felülről lefelé irányuló, torz és részleges elképzeléseket az Egyházról, a papi szolgálatról, a világi hívők szerepéről, az egyházi felelősségről, a kormányzati szerepekről és így tovább.

A második veszély az intellektualizmus – az elvontság: a valóságtól való teljesen elrugaszkodott gondolkodás –: [ez akkor áll elő, ha] a szinódusból egyfajta tanulmányi csoportot csinálunk, ahol az Egyház problémáiról és a világ bajairól okos, de elvont felszólalások hangzanak el; egyfajta „elbeszélés a fejünk felett”, amikor felszínesen és világiasan haladunk előre, és végül visszazuhanunk a szokásos meddő ideológiai és pártos beskatulyázásba, és elszakadunk Isten szent népének valóságától, a szerte a világban működő közösségek konkrét életétől.

Végül pedig elérhet bennünket a mozdulatlanság kísértése: mivel „mindig is így csináltuk” (Evangelii gaudium apostoli buzdítás, 33) – ez egy mérgező mondat az Egyház életében: „mindig is így csináltuk”, jobb, ha nem változtatunk.

Akik így gondolkodnak, még ha nem tudatosul is bennük, abba a hibába esnek, hogy nem veszik komolyan a kort, amelyben élünk. A kockázat az, hogy végül régi megoldásokat alkalmaznak az új problémákra: nyers szövetből készített folt, mely végül még nagyobb szakadást okoz (vö. Mt 9,16). Ezért fontos, hogy a szinódus valóban szinódus, ténylegesen zajló folyamat legyen; hogy – különböző fázisokban és alulról indulva – bevonja a helyi egyházakat egy szenvedélyes és konkrét formát öltő munkába, melynek a küldetés távlatát hordozó közösségi és részvételi stílusa van.

A találkozásnak, a meghallgatásnak és a reflexiónak ezt az alkalmát tehát a kegyelem idejeként éljük meg – testvéreim és nővéreim, a kegyelem idejeként! –, mely az evangélium örömében legalább három kedvező lehetőséget kínál. Az első az, hogy nem alkalmilag, hanem strukturálisan indulunk el egy szinódusi Egyház felé: nyitott hely, ahol mindenki otthon érzi magát és mindenkinek lehetősége van a részvételre. Azután a szinódus lehetőséget kínál arra, hogy a meghallgatás Egyházává váljunk: hogy kilépjünk megszokott életritmusunkból, hogy félretegyük lelkipásztori gondjainkat, hogy megálljunk és figyelmesen hallgassunk. Hallgatnunk kell a Lelket az imádásban és az imádságban – mennyire hiányzik manapság az imádó, magasztaló ima; sokan nemcsak az imádás szokását vesztették el, hanem magát a fogalmat sem ismerik, nem tudják, mit jelent imádni… Hallgatnunk kell testvéreinket és nővéreinket a hit reményeiről és válságairól a világ különböző területein, a lelkipásztori élet megújításának sürgős szükségességéről, a helyi valóságokból érkező jelzésekről. Végül lehetőségünk van arra, hogy a közelség Egyházává váljunk. Mindig Isten stílusához kell visszatérnünk: Isten stílusa közelség, együttérzés, gyengédség. Isten mindig így cselekedett.

Ha nem érkezünk el a közelségnek ehhez az együttérzést és gyengédséget tanúsító Egyházához, akkor nem leszünk az Úr egyháza.

És ezt nemcsak szavak szintjén, hanem jelenléttel, hogy erősebb baráti kötelékek jöjjenek létre a társadalommal és a világgal: egy olyan Egyház, amely nem szakad el az élettől, hanem felvállalja korunk gyarlóságait és szegénységeit, gyógyítja a sebeket és kenegeti a megtört szíveket Isten vigaszának balzsamával.

Ne feledkezzünk el Isten stílusáról, mert ennek segítenie kell nekünk: közelség, együttérzés és gyengédség!

Kedves testvéreim és nővéreim, legyen ez a szinódus a Lélek által lakott időszak! Mert a Lélekre van szükségünk, Isten mindig új leheletére, aki megszabadít minden bezárkózástól, feléleszti, ami halott, széttöri a láncokat és örömöt áraszt. A Szentlélek az, aki arra vezet bennünket, amerre Isten akarja, hogy menjünk, és nem arra, amerre személyes elképzeléseink és ízlésünk vezetne bennünket. A szent emlékű Congar atya emlékeztetett: „Nem másik Egyházat kell csinálni, másfajta Egyházat kell csinálni” (Vera e falsa riforma nella Chiesa [Igaz és hamis reform az Egyházban], Milano, 1994, 193). Ez a kihívás áll előttünk!

Egy „másfajta Egyház” érdekében, mely nyitott az Isten által sugallni akart újdonságra, buzgóbban és gyakrabban hívjuk a Lelket, és alázatosan kezdjük hallgatni őt, együtt járva, ahogyan ő, a közösség és a küldetés teremtője, kívánja: tanulékonyan és bátran.

Jöjj, Szentlélek! Te, aki új nyelveket támasztasz és életadó szavakat adsz ajkunkra, óvj meg attól, hogy múzeumegyházzá váljunk, mely tetszetős, de néma, melynek sok múltja, de kevés jövője van! Jöjj közénk, hogy a szinódus megélése során ne engedjük, hogy csalódás uralkodjon el rajtunk, hogy ne vegyük el a prófécia erejét, és ne egyszerűsítsünk mindent meddő vitákra! Jöjj, szeretet Lelke, nyisd meg szívünket a figyelmes hallgatásra! Jöjj, szentség Lelke, újítsd meg Isten hívő szent népét! Jöjj el, teremtő Lélek, újítsd meg a föld színét! Ámen.

Forrás: Magyar Kurír

Fotó: Vatican News

Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Tizedik alkalommal adták át október 9-én a Katolikus Karitász országos elismerését, az önkéntesek Caritas Hungarica díját. A Magyar Szentek templomában Spányi Antal székesfehérvári püspök, a Karitász elnöke, Écsy Gábor országos igazgató, valamint az egyházmegyei igazgatók 47 önkéntesnek köszönték meg, hogy a Karitász hálózatán belül személyes szeretetükkel tesznek nap mint nap másokért.

A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye díjazott önkéntesei: Pappné Fekete Mónika (Egyek), Reviczky Éva (Debrecen, Jézus Szíve-templom), Szmolinka Zoltán Ignáczné (Pócspetri). Gratulálunk önkéntes tevékenységükhöz, életükre és további szolgálatukra Isten áldását kérjük!

A budapesti díjátadás hálaadó szentmisével kezdődött, melyen Spányi Antal püspök, a Katolikus Karitász elnöke és Écsy Gábor országos igazgató mellett koncelebrált tíz plébános, akik díjazottjaikkal vettek részt a közös ünnepen.

Szentbeszéde elején Spányi Antal Krisztus szeretetére irányította a figyelmet, s kapcsolódva az evangélium soraihoz, megerősítette: „Máriánál közelebb senki sem áll Jézushoz. Persze, hogy az összes szentek között Mária a legdicsőségesebb, Mária a legboldogabb – hogyha lehet ilyeneket mondani. De azt mondja Jézus: mindaz boldog, aki nemcsak hallgatja Jézus tanítását, hanem ezt a tanítást befogadja, be is tartja.” Felidézte, hogyan veszi észre Mária érzékeny figyelmével Kánában, hogy elfogyott a bor, s Jézus látszólagos visszautasítása ellenére is milyen jól ismeri fiát, aki segít, hogy a háziak ne szégyenüljenek meg.

Spányi Antal ezután kiemelte: „Mária a keresztény emberek példaképe. Az egyház ősidők óta megfogalmazta azt az igazságot, hogy a Jézust keresők Márián keresztük jutnak el hozzá leggyorsabban és legbiztosabban. Mert Mária örök példa, mert Mária égi közbenjárónk, s mert Mária a mi égi Anyánk, aki büszke akar lenni ránk, aki szeretetével körülölel bennünket, és aki egyikünkről sem hajlandó elfelejtkezni.”

A Karitász munkáját mint Krisztusról való tanúságtételt értelmezve elmondta, hogy „egészen kiemelt módja ennek a tanúságtételnek az a szeretetszolgálat, amelyet a Karitász munkatársak végeznek. Mária ezt tette Kánában és nyilván ezt tette számtalan más helyzetben is (…). Bizonyos, hogy ő a gondoskodó szeretetnek, az imádkozó szeretetnek, a másikat megértő és elfogadó szeretetnek volt a mintaképe.”

Az önkéntesek napi küzdelmeit a Karitász elnökeként is jól ismerő püspök végül kiemelte:

Krisztust kell vinni az emberekhez. Nem a magam szeretetét, nem a magam bölcsességét, nem a magam jóságát. Krisztust kell adnom. És csak akkor adhatom, ha valóban Krisztus bennem is él.

Akkor, hogyha nem én vagyok a fontos, mert én csak közvetítő vagyok, csak eszköz vagyok az Isten kezében. A második dolog ez: Krisztus eszközeként, Krisztus szeretetét viszem az emberekhez.

S a harmadik – nem könnyebb –, hogy abban az emberben, akihez megyek, akivel találkozom, abban fölfedezzem Krisztust. (…). S amikor fáradtak vagyunk és vonszoljuk magunkat, és ki tudja, már hányadik embert hallgatjuk végig, abban fölfedezni Krisztust nem könnyű dolog. De mégis ez a mi dolgunk: észrevenni. Nemcsak az imádság elragadtatásának pillanataiban, nemcsak egy szép liturgia ünnepi eseményeiben, hanem a hétköznapi élet keserves, fáradtságos, izzadtságos történéseiben is.

Ez a Karitász munkatárs sajátos karizmája. Ez az a sajátos ajándék, amit az Istentől kapunk, hogy ezt a küldetést jól tudjuk tenni. Mert ez a küldetés – azt gondolom – az egyik legeslegfontosabb tanúságtétel formája ebben a világban. (…)

A legfontosabb azonban mégis az, amikor mi, a magunk Istentől kapott és megáldott emberségének szeretetével, Krisztustól átjárt emberségünkkel odaállunk a másik mellé.

Amikor a szívünk szeretetét nekik adjuk, és szívünket kitárjuk, hogy akár az ő nyomorúságuk felét magunkkal vigyük és magunkkal hordozzuk. A jó szó, a megértő szó, a kedves mosoly, a nem magamat előtérbe helyező igyekvés, hanem az Őrá figyelés szeretete: az, ami egy ember szívét megváltoztatja, s amely végül is megváltoztatja a világot. Tehát

változzon meg a mi szívünk, változzon meg az életről alkotott felfogásunk, s akkor majd megváltoztatjuk a világot. Nem mi, hanem Isten kegyelme általunk.”

 – zárta szentbeszédét Spányi Antal.

A szentmisét követően vehették át elismeréseiket tizenöt egyházmegyei központ plébániai csoportjainak önkéntesei.

***

A Caritas Hungarica díjat 2012-ben alapította meg a Katolikus Karitász vezetősége. Célja elismerni és értékelni a karitász önkéntesek különböző szociális területeken végzett példaértékű munkáját, illetve az önkéntesség társadalmi megítélésének növelése, a karitatív tevékenységre való buzdítás. Az elismerést azok az önkéntesek kapják, akik a Katolikus Karitász tevékenysége során a legtöbbet tettek karitatív tevékenységben a rászorultakért, például az idősek, betegek, fogyatékkal élők, vagy a társadalom peremére sodródott családok támogatása.

A díjazottakat Zagyva Richárd, a Karitász országos igazgatóhelyettese köszöntötte. Mint fogalmazott, az elismerést kiérdemlő önkéntesek a Karitász tevékenysége során kiemelkedő módon és rendszeresen segítik a embertársaikat.

„Élelmiszerrel, gyógyszerrel, ruhákkal, bútorokkal és egyéb tárgyi adományokkal támogatják a nehéz szociális körülmények között élőket. Betegeket, magányos időseket látogatnak és fizikai, valamint lelki támogatással nyújtanak segítséget számukra. Tárgyi- és pénzadománygyűjtéseket, jótékonysági programokat, segélyakciókat, nyári táborokat szerveznek. Gyakran pakolnak, válogatnak adományokat, majd készítenek belőlük hasznos csomagokat, amelyeket el is juttatnak a legnehezebb sorsú emberekhez, családokhoz. Sok időt szánnak a családok meglátogatására, szociális helyzetük felmérésére is, hogy a legjobb helyre jusson a segítség. Saját karitászközösségük lehetőségein túl az egyházmegyei és országos segélyakciókba is becsatlakoznak, további feladatokat és adminisztrációt is felvállalva. Különösen érzékenyek a legelesettebbek, az idősek, betegségben szenvedők és a gyermekek problémái iránt. Karitászcsoportjuk tagjaival és településük szervezeteivel élő és jól működő, példaértékű kapcsolatokat, együttműködéseket alakítottak ki, amelyek a rászorulók javára szolgálnak. A kézzel fogható karitatív feladatok mellett imádkoznak a rászorulókért, támogatókért és önkéntesekért.  Mindezek mellett valamennyi díjazott különösen nagy odaadással, elhivatottsággal és türelemmel áll a rászorultak mellett vigaszt nyújtva a nehézséggel küzdők számára. Gratulálunk áldozatos, kiemelkedő és példaértékű tevékenységükhöz!”

Az önkéntesek nevében Horváth Sándor, a Szombathelyi Egyházmegyei Karitász önkéntese beszélt, kiemelve, hogy a Karitász munka mentes az előítéletektől, krízishelyzetben (délszláv háború, horvátországi földrengés) pedig igyekszik azonnali segítséget nyújtani.

Az ünnepséget a szokásos agapéval zárta a Katolikus Egyház hivatalos segélyszervezete. A hűvös délelőtt kora délutánra kellemes meleggé változott, ahogyan egy adományba adott kályha melegíti fel a szobát, ahogyan egy beszélgetés ad reményt, egy tanszercsomag vagy korrepetálás teremt jövőt a Karitász önkénteseinek munkájával Magyarország közel 800 településén.

Forrás: Magyar Kurír

Fotó: Thaler Tamás

Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Susan Farrugia máltai lelkigyakorlat-vezető karizmatikus imaestjére várják az érdeklődőket október 13-án, szerdán 17.25-től a debreceni Szent László Domonkos Plébániára.

Az est rózsafüzér imádsággal indul, amelyet 18 órától szentmise majd tanítás, dicsőítés, szentségimádás és gyógyító ima követ.

Az este témája: Mindennapi élet Krisztussal

A tanítás angol nyelven fog elhangzani, amelyhez fordítást biztosítunk.

Susan háromnapos lelkigyakorlatot is tart október 15-17-ig Füzérradványban, melyre még lehet jelentkezni.

Részletek:http://www.hegykozi-lelkigyakorlat.hu/

Öröm-hír sajtóiroda/Debecen-Nyíregyházi Egyházmegye