Máriapócsra, az idei Kisboldogasszony búcsúra is több száz gyalogos zarándok indult el. Ezt a hagyományt elevenítették fel három évvel ezelőtt a geszterédi hívek, akikhez csatlakoztak a Szent Anna Római Katolikus Általános Iskola és Óvoda munkatársai és diákjai is. A zarándokcsoport — Kerekes László plébános és Törő András iskolaigazgató vezetésével — már hajnalban útra kelt, hogy köszönthessék a Szűzanyát születésének ünnepén.
Ez év szeptember 8-án a szokásostól eltérően különleges ünnepélésben is részük volt, részt vettek a római katolikus ünnepi szentmisén, amelyet Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök mutatott be, valamint a szentmisét követően Mindszenty József bíboros, hercegprímás, esztergomi érsek emlékére állított szobormegáldáson.
A szobrot a máriapócsi római katolikus templom előtti téren helyezték el.
Részletesebb tudósítás az ünnepségről: http://www.dnyem.hu/index.php/item/2017-ugy-eljunk-hogy-ne-sirjon-miattunk-a-szuzanya-mindszenty-jozsef-szobrot-aldottak-meg-a-kisboldogasszony-unnepen-mariapocson
Öröm-Hír Sajtóiroda
Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye