Debrecen - Nyíregyházi Egyházmegye

Úton teremtettségünk célja felé.

A Magyarok Nagyasszonya plébánián a Házasságok hete programsorozat következő előadásán Tegzes Katalin segítő nővérrel beszélgethettünk veszteségeinkről, és a gyászról.

Hogyan engedjük el szeretteinket, milyen módon készülhetünk fel a halálra, egyáltalán fel tudunk-e rá készülni?

Előadásában kifejtette, hogy gyász nincs halál nélkül, halál pedig nem lenne bűn nélkül, tehát a halál az áteredő bűn következménye, de maga az élet készít fel minket a halálra.

Arra a kérdésre, hogy készülhetünk-e a halálra is kerek választ kaphattunk.

Korunk nagy hiányossága ugyanis, hogy megtanítanak megszerezni a dolgokat, de veszíteni nem! Aki megszületett az meg is fog halni, így a legfontosabb, hogy meg kell tanulnunk veszíteni.

Mindemellett maga a gyász nem az a dolog, amit fel lehet dolgozni, hiszen olyan, mint egy seb, aminek gyógyulnia kell bennünk, és ebben segíthet a környezetünk. Néha elég, ha csak valaki meghallgat bennünket, vagy egy néma ölelés, vagy egy kedves gesztus a másik felé.

Az előadáson Katalin nővér arról beszélt még, hogy igazi kihívás a haldoklóval együtt menni a szenvedésein, de tudnunk kell, hogy ebben a helyzetben a legnagyobb félelmük az egyedüllét, viszont nem szabad ezt úgy megélnie, hogy a terhünkre van.

Az egyetlen segítség számukra, ha érzik, hogy elfogadjuk emberi, fizikai és lelki határaikat. Elég csak a jelenlétünk, és hogy érezzék, mi elengedjük őket.

Jézus maga adta azt az ajándékot, hogy az eltávozó eljusson teremtettsége céljához.

A hit szerepe tehát a gyászban kulcsfontosságú, hiszen életben tartja a reményt, hogy a szerettünk már egy jobb helyen van, és bár a gyászolónak nehéz, az idő múlásával enyhül a fájdalom.

Az előadás egy nagyon meghitt elcsendesedéssel zárult, mindenki kapott egy kis szívet, amit a kezünkbe vettünk és úgy hallgattuk, a szép és meghitt gondolatokat. Sokan elérzékenyültünk és ez az elcsendesedés is nagyon jó volt arra, hogy a gyászunkat kifejezhessük.

Tóth Enikő