Debrecen - Nyíregyházi Egyházmegye

„Jézus nemcsak szeret benneteket, hanem ennél többről van szó, emészti a vágyakozás utánatok. Hiányoztok neki, ha nem közeledtek Hozzá. Szomjazik rátok.” (Kalkuttai Szent Teréz anya)

Debrecenben is megkezdődött a Szentségimádás iskolája 2018. február 16-án a Szent László Domonkos-templomban. A 12 alkalmas előadássorozatot és szentségimádási alkalmakat minden pénteken más-más előadó kíséretében keresztúti ájtatossággal, majd szentmisével kezdik. Az előadók között találkozhatunk Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök és Bosák Nándor nyugalmazott püspök atyával is. Az első alkalmat Tokodi László OP atya tartotta. A Következő előadást február 23-án, pénteken Gorski Jacek OP, plébános fogja tartani.

László atya előadásában és a szentségimádáshoz tartozó gyakorlati útmutatásában az Isten és ember közötti mély baráti, közvetlen kapcsolatra mutatott rá:

„Jézus az, aki velünk akar találkozni, óriási vágy él benne, hogy a találkozás mindannyiunkkal megtörténjen. Sokkal jobban vágyik ránk, mint min őrá. 

A szentségimádás iskolája szentmisével kezdődik, mert Jézus ott jelenik meg valóságosan és marad velünk a szent kenyér és bor színe alatt. Részt veszünk a szentmisében, magunkhoz vesszük az Eukarisztiát, egyesülünk vele, így átélhetjük a legmélyebb egységet a Teremtőnkkel. A szentségimádásban pedig az Ő tartós jelenlétét használjuk ki, imádjuk őt, hiszen a szentmise után jelen van az Oltáriszentségben.

Kalkuttai Szent Teréz anya így fogalmazta ezt meg: „Jézus azt szeretné, hogy még egyszer mondjam el nektek, milyen nagy szeretettel van mindegyiktek iránt, sokkal nagyobbal, mint el tudjátok képzelni. Aggódom, hogy némelyek közületek még nem találkoztak valójában Jézussal — négyszemközt… Persze elidőzhetünk a kápolnában, de tényleg felfogjátok a lélek szemével, hogy micsoda szeretettel néz Ő reátok? Megismerkedtetek igazán az élő Jézussal, nem könyvekből, hanem azáltal, hogy befogadtátok Őt a szívetekbe? Hallottátok szeretetének szavait? Kérjétek ezt a kegyelmet: Ő lángoló vágyakozással várja, hogy megadhassa. Nemcsak szeret benneteket, hanem ennél többről van szó, emészti a vágyakozás utánatok. Hiányoztok neki, ha nem közeledtek Hozzá. Szomjazik rátok.”

Nagy kérdés, hogy találkoztunk-e már az élő Jézussal? Azzal, aki jelen van köztünk az Oltáriszentségben, mert feltámadt. Az Eukarisztia azt fejezi ki, hogy mindhalálig szeretett bennünket. Jézus, amikor megalapítja ezt a szentséget kezében tartva a kenyeret azt mondta: „Ez az én testem” (Lk 22,19), majd felemelve a borral telt kelyhet így szólt: „ez az én vérem” (Lk 22,20). Nem azt mondta, hogy csak szimbolikusan vagyok jelen, hanem, valóságosan. Ez már nem kenyér és nem bor. Amikor ezeket a szavakat mondta, a haláláról beszélt. Szeretett bennünket, nem hagyva semmit, mindent odaad önmagából. „Nincsen senkiben nagyobb szeretet annál, mintha valaki életét adja az ő barátaiért” (Jn 15,13). Ezzel a titokkal az Eukarisztiában találkozunk. A szerető Isten nem kímélve önmagát, értem áldozza fel az életét.

Jézus, mielőtt visszatért volna Atyjához, „ránk hagyott egy eszközt, amely által úgy részesedhetünk az áldozatban, mintha bemutatásakor jelen lettünk volna” (Szent II. János Pál pápa). Az Egyház az Eukarisztiából él. A szentmise nem a második, harmadik, tízezredik megismétlése a keresztáldozatnak, amelyet Jézus a Golgotán mutatott be, hanem mi is ott vagyunk Vele. Jézus Krisztus most halt meg.  És én ott vagyok, láthatom Őt és egyesülhetek a szenvedésével, megváltó tettével, mert engem odavisz a szentmiseáldozatban, amely nem csak egy emlékezés, hanem valóban részt veszünk a passióban. Az Eukarisztia belevisz bennünket az időtlenségbe, az isteni időszámításba, amikor már nincs idő, hanem csak egy pillanat van, az Ő szeretete, és ezt ő a kereszten mutatta meg.

A szentmisében ezt átlényegülésnek hívjuk, amikor már nemcsak egy darab kenyér, és a borral teli kehely, hanem Krisztus teste és vére van jelen, vagyis Ő maga. Ezt csak hittel tudjuk megközelíteni. Ha a szemünkre és más érzékünkre hagyatkozunk, akkor elveszünk. Csak a hit vezethet bennünket odáig, hogy megbízok Jézus Krisztusban, elhiszem, hogy igazat mond arról, valóban Ő van jelen. Ez az átváltoztatás titok, de nem olyan, amiről nem szabad beszélni, hanem amit hirdetni kell mindenkinek.

A szentségimádás nem egy technika, jógagyakorlat, amelyben ha követem az utasításokat, sikerülni fog, hanem találkozás egy személlyel. Nyitott szívvel kell ott lennem. Szent II. János Pál pápa, aki hosszú órákat töltött el Krisztus előtt, így fogalmazott: „Jó nála lenni, a keblére hajolni, mint a szeretett tanítvány. Érezni szívének végtelen szeretetét. Hosszasan elidőzünk lelki társalgásban, csendes imádásban szeretetünket kifejezve a legszentebb szentségben jelen lévő Krisztussal. Hányszor, de hányszor tapasztaltam ezt, és mindig erőt, vigasztalást és segítséget találtam.”

Mit kell tenni a szentségimádáskor?

Legfontosabb, hogy felfogjuk, jelen van Jézus. Testemmel is hozzájárulhatunk az imádáshoz, letérdelhetek. Viszont ha akadályoz abban, hogy Jézusra figyeljek, akkor nyugodtan leülhetek, mert Jézus sokkal fontosabb, mint a térdem. Találkozok és kifejezem szeretetem a leghatalmasabb, végtelen Istennel, én min teremtett lénye, de mégis jó barátja, gyermeke. Többféle módon vehetek részt ebben a találkozásban. A csendes (nincs hangos ima, elmélkedés, zene) szentségimádás alatt megtapasztalhatom, milyen Jézussal lenni.  Lehet, úgy érzem, hogy nem sikerül, mert nem ezt vártam, de mégis valóságos lesz a találkozás. Imádkozhatok is, de arra figyeljek mit mond nekem Jézus.

Jézus így szól hozzám: Maradj csendben, mert szeretnék hozzád szólni. Ne te akarj közeledni, hanem hagyd, hogy közeledjek feléd, hogy nézhessek rád, szólhassak hozzád, hogy ölelhesselek téged.

Hagyjuk, hogy Isten cselekedjen. Amikor azt mondjuk, nem tudjuk megtalálni Istent, csalódunk és távolinak tűnik számunkra, akkor tulajdonképpen arra gondolunk, hogy nem érezzük a jelenlétét. Sokan nem tesznek különbséget Isten és isten-érzés között, a hit és a hit-érzés között. Ez nagy hiba. Ezek az emberek azt gondolják, ha nem érzik az Istent, akkor nincsenek az Ő jelenlétében. Ez tudatlanságot mutat. Akár érezzük, akár nem, itt van az Oltáriszentségben.

Kis Szent Teréz szerint, a szülők akkor is szeretik a gyermeküket, amikor az alszik. Tehát ha nem érzünk semmit, az Isten akkor is szeretni fog bennünket.

Fejezd ki a szeretetedet Isten felé. Szeresd Jézust, öleld át és hagyd, hogy ezt Ő is megtegye. Engedd, hogy szóljon hozzád. Legyen ez egy találkozás Istennel.  Ne csukjd be a szemed, ne hajtsd le a fejed, találkozzon a tekinteted Jézus tekintetével.” — fejezte be gondolatait Tokodi László OP.

Kovács Ágnes