Debrecen - Nyíregyházi Egyházmegye

Szent II. János Pál pápa első magyarországi, 1991. augusztus 16-20-ig tartó útja során 18-án látogatott Debrecenbe ökumenikus találkozóra. A történelmi jelentőségű látogatásra emlékezve a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye a Szent Anna Főplébániával karöltve programsorozatot szervez.

A tervezett programokról, a Szentatya debreceni látogatásáról, beszédének sarkalatos pontjairól Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök atyával Vojtkó Ferenc szerkesztő-műsorvezető beszélgetett 2021. július29-én, a Debrecen Televízió Erőnk Forrása című magazinműsorában. A beszélgetés 06:18 percnél kezdődik.

Ferenc püspök atya 30 évvel ezelőtt még szeminaristaként találkozott II. János Pál pápával Budapesten a Mátyás-templomban, amely feledhetetlen élményt jelentett számára. A püspök atya elmondta, a Szentatya megszólította őt és egy kézfogás erejéig találkozott a tekintetük. A pápa mélyreható tekintetében Krisztusnak – a minden gyarlóságunk ellenére – elfogadó, bátorító, a mégis szeretetének erejét tapasztalta meg.

Majd részletesebben beszélt a történelmi jelentőségű látogatást középpontba helyező programsorozatról, köszönetét is kifejezve a városnak, a testvéregyházaknak, hogy fogadókészségre talált a közös megemlékezés kezdeményezésében.

Az alkalomra készül egy, a II. János Pál pápa debreceni látogatást megörökítő, Hapák József fotóiból álló album, valamint a dr. Krakomperger Zoltán általános püspöki helynök, plébános szerkesztésében összeállított emlékkötet, amely visszaemlékezéseket, a sajtóban is követhető felkészülési napokról szóló beszámolókat, magáról az eseményről és az utólagos visszhangot is tartalmazza.

Az augusztus 16-18-ig tartó ünnepségsorozat a Debrecen Televízió által rögzített látogatást megörökítő filmvetítéssel kezdődik. Ezt követően kerekasztal beszélgetés lesz a 30 évvel ezelőtti esemény szervezői részéről a még élő tanúk: Gyulay Endre nyugalmazott szeged-csanádi püspök, Keresztes Szilárd nyugalmazott görögkatolikus hajdúdorogi püspök, dr. Bölcskei Gusztáv református püspök részvételével.  

(A Gályarabok emlékoszlopán ma is látható az a bronzkoszorú, amelyet a református egyház helyezett el 2006-ban, a pápalátogatás 15. évfordulóján, emlékeztetve a pápa koszorúja elhelyezésének testvéri gesztusára.)

Másnap, 17-én, a Nagytemplomban ökumenikus istentiszteleten a 30 évvel ezelőtt elhangzott szentírási részletek elimádkozásával folytatódik a megemlékezés, majd az Emlékkertben zárul a nap eseménye, amelyen a pápa – beszéde mellett – legnagyobb hatású cselekedetére tekintünk vissza: a Szentatya a látogatáson, a protokoll ellenére, maga vitte és helyezte el a kiengesztelődés koszorúját a templomkertben található Gályarabok emlékoszlopánál.

A 30. évforduló napján, augusztus 18-án dr. Ternyák Csaba egri érsek főcelebrálásával ünnepi szentmisén vehetünk részt a Szent Anna-székesegyházban, majd a templom előtt felállított, Kovács Jenő szobrászművész Szent II. János Pál pápát ábrázoló alkotásának megáldására kerül sor. Ternyák Csaba érsek Rómában töltött szolgálati évei alatt 10 éven keresztül volt a Szentatya munkatársa, és a magyarországi látogatás előtt ő adott nyelvórákat a pápának.

A műsor további részében Palánki Ferenc püspök atya a Szentatya debreceni beszédének sarkalatos pontjaira utalt, amelyben a pápa a hangsúlyt többek között a felekezetek közötti kölcsönös megbecsülésre helyezte. A püspök atya kifejtette, a látogatás előtti időkben hajlamosak voltunk azt figyelni és észrevenni a másik felekezetben, ami nem annyira krisztusi és azt felerősítve magunkat igazoltuk. II. János Pál pápa debreceni látogatása megfordította az addigi kapcsolatrendszernek az irányát, megváltozott a helyzet, és már megbecsüljük annyira egymást, hogy észrevesszük azt, ami a másikban krisztusi, és azt erősítjük, abban szeretnénk segíteni, hogy az erősödjön a másikban.

A Szentatya az idők jeleiről is beszélt, amelyek rákényszerítenek bennünket arra, hogy térjünk vissza Európa keresztény gyökereihez. A 30 évvel ezelőtt elhangzott beszéd aktuális ma is. Feladatunk és felelősségünk, hogy életre váltsuk ezen gondolatokat – mondta el Palánki Ferenc megyéspüspök.

A keresztség, a közös krisztusi hit, a Szentírás tisztelete és szeretete, Isten igéjének befogadása, életre váltása mind-mind az egységre utal. Bár bizonyos teológiai hangsúlyok máshol vannak, ha közösen imádkozunk és megvan bennünk a jó szándék, akkor tudunk haladni azon a közös zarándokúton, amelynek végcélja maga az Isten.

Sokféle úton lehet fölmenni a hegyre, de mi azon az úton szeretnénk menni, amelyiken Valaki szembe jön velünk – utalt a főpásztor Balás Béla nyugalmazott kaposvári püspök gondolatára. – Keresztény hitünk szerint a krisztusi úton velünk szembe jön az Isten, sőt mellénk áll, segít és velünk együtt halad tovább.

A pápa elhangzott beszéde nemet mond a relativizmusra. Ma a világban minden relatív, nem létezik abszolút igazság, mindenkinek igaza van, minden hozzánk van viszonyítva. Erre nekünk nemet kell mondani, azt kell kifejezni, hogy létezik abszolút igazság, akit Istennek nevezzük. Ő az igazodási pont, ebben van az egység gyökere és középpontja.

„Legyenek mindnyájan egy. Amint te, Atyám bennem vagy s én benned, úgy legyenek ők is bennünk, hogy így elhiggye a világ, hogy te küldtél engem” (Jn 17,21) – idézte az egység alapigéjét a püspök atya, majd kifejtette, arra kell tehát törekednünk, hogy a hiteles szeretet megélésével egyre több ember rádöbbenjen arra, hogy Jézus Krisztus az Atya küldötte, a világ megváltója, az Isten szeretetét hozta el erre a világra, és tanít bennünket, hogy eszerint a szeretet szerint tudjunk élni – fejezte be gondolatait Palánki Ferenc megyéspüspök.

Dehir - Erőnk Forrása 2021-07-29

Kovács Ágnes

Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Hármas ünneppel kezdődik szeptember 5-én a Hősök terén az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus. Nagyszerű művészek vállalták el a felkérést, hogy fellépjenek a felvezető programban.

Az év katolikus eseménye

Magyarország 83 év után rendezheti meg ismét a világeseményt, amely előtt nagyszabású zenés-táncos nyitóünnepséggel tiszteleg. A kongresszusok száznegyven éve íródó történelmében eddig 26 ország adott otthont a kongresszusnak, mindössze 11 ország tehette meg ezt egynél több alkalommal.

Ünnepeljünk együtt!

Az esemény különlegessége, hogy 83 év után nyílik ismét lehetőség arra, hogy a világesemény szentmiséjén legyen valaki elsőáldozó. Több mint 1200 gyermek itt veheti első alkalommal magához az Eucharisztiát. Ez az alkalom egyben az esztergom-budapesti főegyházmegye katolikus iskoláinak Veni Sancte-, azaz tanévnyitó szentmiséje is. A nyitóünnepségre és a szentmisére a beléptetés szeptember 5-én 12 óra 30-tól kezdődik. Az ingyenes esemény nem regisztrációhoz kötött, azonban ajánlott az előzetes helybiztosítás miatt.

Műfajteremtő művész

A szentmisét megelőzően nagyszerű énekes és zenés programokat hallhatunk. Fellép Rákász Gergely, aki 15 évesen az ország legfiatalabb koncertorgonistájaként adta első hangversenyét. Több mint ezerötszáz fellépése volt már az USA-ban és Európában. Egyedi látásmódja fiatalos lendülettel tölti meg a komolyzenét. Új műfajt teremtett, amelyben képzőművészet, tánc és színészi játék segítségével tízezrekkel ismertette és szerettette meg a komolyzenét. A zenész nevét viselő alapítvány rendszeresen szervez a határon túli magyarok lakta településekre koncerteket.

Príma iskola

A Weiner Leó Katolikus Zeneiskola AMI és Zeneművészeti Szakgimnázium évszázados múltra visszatekintő intézmény, amely a Kodály-módszer és névadójának pedagógiai szellemiségében neveli kisgyermekkortól a fiatal felnőttkorig a zene szeretetére a tanulókat. Az intézményben folyó szakmai munkát 2011-ben Príma Primissima-díjjal ismerték el. Az iskola növendékei évente mintegy 300 hangversenyt adnak. 2018-ban került az intézmény egyházi fenntartás alá.

A zenész sokkszerű megtérése

A Weiner Leó fúvós kvintett műsora után Szikora Róbert lép fel. Az ismert zenész a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus hírnöke. Gyermekként hittanra is, templomba is járt. Befutott zenészként elmerült mindabban, amit az élet kínál egy rockzenésznek. Aztán az 1970-es évek elején a siófoki nagytemplomban visszatalált Istenhez. „A megtérésem pillanata sokkszerű volt, mert nem természetes, hogy a Jóisten utánad nyúl, de velem ezt tette, nehogy végleg elmerüljek. Én pedig igent tudtam mondani neki és megígértem, hogy ezentúl másként fogok élni” – idézte fel a történteket a zenész.

Istenélmény sorokba zárva

Ezután egy újabb hírnök, Lackfi János tanúságtétele hangzik el. Az író, költő, műfordító, szerkesztő felnőtt megtérő, a jegyesoktatása során talált rá hitére, azóta áthatja művészetét. Az irodalmat a párbeszéd terepének tekinti. Írásaiban elsősorban saját istenélménye köszön vissza. Botladozó, átlagos valakiként jellemezte egy ízben magát, akinek forró tapasztalata van arról, hogy „nagyon szeret az Isten”. Természetesen ő ezt próbálja viszonozni és arra is vállalkozik, hogy a szeretet-áramlást megpróbálja közvetíteni az emberek felé.

Kapaszkodó

A kongresszus első napján hallhatjuk Baricz Gergőt is. Az erdélyi származású zenész, dalszerző szintén a kongresszus egyik hírnöke. 2011-ben egy televíziós tehetségkutató műsorban a harmadik helyen végzett. Az ország ekkor ismerte meg sokszínű tehetségét, így vált megannyi fiatal példaképévé. A Hargita megyei Borzont szülötte ma is „Dicsértessék a Jézus Krisztus!” köszöntéssel üdvözli édesapját és a faluközösségének idősebb férfi tagjait. A zenész úgy látja: „A világ nem véletlenek alapján működik, s mindenre van válasz, amelyekben maga az Isten jelenik meg. Mivel hiszek a létezésében, amikor nem tudom ésszel megmagyarázni a dolgokat, a hitbe kapaszkodok.”

Évezredes örökség

Magyarország, Mária országa címmel láthatjuk majd a nagyszabású nyitóműsort, amelyet Káel Csaba rendez. A Kárpát-medence magyarságát és keresztény hagyományait mutatja be a produkció, amelyben megjelennek a tájegységek népviseletei. A Magyar Nemzeti Táncegyüttes mellett színpadra lépnek budapesti és vidéki amatőr és profi táncegyüttesek, hagyományőrző tánccsoportok is. A zenei programot Gőz László szerkeszti, a megnyitó koreográfusai: Zsuráfszky Zoltán és Zs. Vince Zsuzsa.

Nyitó szentmise elsőáldozással

A színpadi program után a pápai legátus által celebrált, elsőáldozással egybekötött nyitó szentmisén vehetünk részt. Hallhatjuk a Katolikus Iskolák összkarát, a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola és más gyermekkarok közreműködésével. Zenei szolgálatot végez a Weiner Leó Katolikus Zeneiskola - Alapfokú Művészeti Iskola és Zeneművészeti Szakgimnázium zenekara.

Fontos információk

Áldozásra minden szektorban lesz lehetőség! Az eseményen szinkrontolmácsolást biztosítunk, az ehhez szükséges rádiófrekvenciát mobiltelefonunk segítségével érhetjük majd el. A Hősök terét és környékét a lezárások miatt közösségi közlekedéssel és gyalog érhetjük el a legegyszerűbben. Az akadálymentes közlekedést biztosítjuk, az előre regisztrált személyek külön szektorban foglalhatnak helyet. A rendezvény helyszínén akadálymentesített és hagyományos illemhelyek lesznek.

Szeretnék ott lenni, de nincs internetem…

Telefonon is lehet jelentkezni a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus nyilvános, ingyenes rendezvényeire: a nyitó és záró szentmisére, valamint a szombati misére és a körmenetre. A világeseményre szóló jegyekkel utazási kedvezményt vehet igénybe! Egyéni és csoportos jelentkezést is fogadunk - munkanapokon 10 és 17 óra között - a +36 1 955 5823 telefonszámon.

***

A budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (szeptember 5-12) rendezvényeire egyházmegyénkből már több mint 1000 fő jelezte szándékát a regisztrációs rendszerben, beleértve papjainkat is, akik szolgálatukkal is fogják kísérni a Kongresszus eseményeit. Készülnek az elsőáldozók Debrecenben, Nyíregyházán, Hajdúszoboszlón, Újfehértón, Geszteréden és Demecserben is a szeptemberi elsőáldozással egybekötött nyitómisére, folyamatosan zajlik a ministránsok jelentkezése, akik országos találkozójukon vehetnek részt a NEK keretében, valamint a 15-30 év közötti fiatalok regisztrációja, akik a Forráspont Ifjúsági Esten lehetnek részesei a tevékeny és tanúságtevő szeretet erejének. A készület tehát jelenleg is folyik, és várják a további regisztrálókat a NEK honlapján, a www.iec2020.hu oldalon.

Forrás: www.iec2020.hu

Fotó: Pixabay, NEK

Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Korzenszky Richárd, a tihanyi bencés apátság kiérdemesült elöljárója mutatta be az ünnepi szentmisét július 26-án, a debreceni Szent Anna-székesegyház búcsúján. A bencés elöljáró atya homíliájában a búcsúi prédikációktól eltérően nem jámbor beszédet mondott. Mint fogalmazott, ebben a zűrzavaros világban kell, hogy a szavaknak ereje, éle legyen.

Richárd atya prédikációjában több kérdést is feltett. Többek között arról beszélt, hogy milyen az emberképünk. Ferenc pápa megfogalmazása szerint súlyos antropológiai deficitben szenved, vagyis nincs világos emberképünk.

Továbbá reagált azon, a társadalomban jelen lévő nehézségekre, amelyek megkérdőjelezik a szülő jogát és kötelességét a gyermeke nevelésében. Kemény kihívásokkal kell szembenéznünk, amikor furcsa érdekek éppen demokratikus jogokra hivatkozva próbálják megfosztani az embert attól, ami biztonságot tudna adni az életének – fogalmazott a szónok.

Jézust a növekedésében szülői szeretet veszi körül. Mindenkinek kivétel nélkül szüksége van erre a szeretetre, amelyben megtapasztalja a bizalom légkörét. A bizalom a családban születik, ami nélkül lehetetlen az élet, lehetetlen igazán emberré nőni.

Hogy mi az élet, arról szavazni nem lehet. Mindenkinek egyformán természet adta joga, hogy éljen. Ez a jog megilleti a már megfogant és meg nem született embert, és megilleti a már semmi hasznot nem hajtó öreg embert is.

A bencés elöljáró atya – utalva a Ferenc pápa által első ízben meghirdetett nagyszülők és idősek világnapjára – azt is hangsúlyozta, hogy a nagyszülők ugyanúgy hozzátartoznak a családhoz, mint a többi tagja. Nem mindegy, milyen mintát lát a felnövekvő gyermek, hogyan gondozzák a szülei a nagyszülőket. Az egymásért való felelősség, a szolidaritás, a bizalom legelső megtapasztalása nem másutt, hanem a családban történik. Ha nem tekintjük szentnek a családot, akkor ellehetetlenül a társadalom élete, és reménytelenné válik a jövő.

Kovács Ágnes

Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Szent Anna ünnepén el kell gondolkodnunk azon, hogy milyen az emberképünk, vajon van-e joga a társadalomnak ahhoz, hogy elvegye a szülő jogát és kötelességét a gyermeke nevelésében. Kemény kihívásokkal kell szembenéznünk, amikor furcsa érdekek éppen demokratikus jogokra hivatkozva próbálják megfosztani az embert attól, ami biztonságot tudna adni az életének – hangzott el Korzenszky Richárdnak, a tihanyi bencés apátság kiérdemesült elöljárójának a debreceni Szent Anna-székesegyház búcsúi ünnepén július 26-án elhangzott homíliájában, aki bevezető gondolataiban előrebocsátotta, hogy a megszokott búcsúi prédikációtól eltérően nem jámbor beszéddel készült. Mint fogalmazott, ebben a zűrzavaros világban kell, hogy a szavaknak ereje, éle legyen.

Az búcsúi szentmisén dr. Krakomperger Zoltán plébános köszöntötte az ünneplő egyházközséget, Korzenszky Richárd meghívott vendéget és a jelen lévő atyákat, elsősorban Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspököt, Szegedi Kálmán debreceni plébánost és Varga Lóránt demecseri plébániai kormányzót.

Az alábbiakban Korzenszky Richárd kiérdemesült bencés elöljáró gondolatait olvashatjuk.

Mária édesanyjáról a Szentírás nem ad számunkra közvetlen képet, mégis különös ereje van annak az ősi hagyománynak, hogy Annáról és Joachimról, Szűz Mária szüleiről évről évre megemlékezik az egyház.

Isten jósága, emberszeretete nem közvetlenül, hanem az emberré lett názáreti Jézusban lett nyilvánvalóvá a világ számára, amely karácsony üzeneteként hirdeti: Emmanuel, velünk, értünk van az Isten.

Jézus születéséről az evangéliumok beszámolnak: növekedésében szülői szeretet veszi körül. Jézus édesanyja, Mária, az erős asszony, nem csupán a születés próbatételeit állja ki József támogatásával, és nem csak a Heródes előli menekülés gyötrelmeit éli át, hanem ott áll a kereszt alatt, amikor a Fiát kivégzik. Az ember csak úgy magától nem képes arra, hogy szeretetet sugározzon, hogy megpróbáltatásokat tudjon elviselni. Mindenkinek kivétel nélkül szüksége van arra a szülői szeretetre, amelyben megtapasztalja a bizalom légkörét.

A bizalom a családban születik, ami nélkül lehetetlen az élet, lehetetlen igazán emberré nőni. Örömmel tekintünk a gyermeküket ölelő édesanyákra, a fiatal édesapákra, akik gyermekeikkel játszanak – feldobják és elkapják őket –, és a gyermek nem tudja, mi fog történni, csak azt érzi, hogy ahol van, az jó, és újra és újra szeretné azt átélni.

Szent Anna ünnepén a nemzedékekre kell gondolnunk, amelyek egymásból nőnek ki, erősítenek, mintát adnak, hogy emberibb lehessen az élet. A bizalom megtapasztalása nélkül ez lehetetlen.

Újra és újra átéljük a történelem folyamán, hogy az embert a gonoszság erői meg akarják fosztani az identitásától, el akarják szakítani a vallási közösségtől. Felvilágosultnak mondták és mondják magukat azok, akik azt hirdették és hirdetik, hogy a vallás magánügy, nincs szükség közösségeikre, mindez ostobaság, mert az ember autonóm lény, önálló és független. A közösség előírásai, normák, szabályok csak gátolják, hogy valóban azzá váljék, amivé lehet.

A következő lépés, hogy megpróbálják kiszakítani az embert a nemzet közösségéből. Az embert a nemzetköziség az internacionalizmus jelszavával kiszakította és ma is kiszakítja a globalizmus jelszavával a megtartó közösségből, amelynek szerves része az anyanyelv, a nemzeti kultúra, az együvé tartozás. Bár széles a világ, de „a nagyvilágon e kívül nincsen számodra hely” (Vörösmarty Mihály, Szózat).

A legújabb lépés pedig, amikor egy, a személyiségi jogokat az Isten helyébe tevő, magát demokratikusnak nevező korszellem elbizonytalanítja az embert saját magával kapcsolatban, hirdetve, hogy nem a születése határozza meg, hogy férfi-e vagy nő, az úgynevezett nemi identitás már társadalmi képződmény, nem pedig velünk született adottság. Az ember kísérletet tesz – a demokrácia, a jogállamiságra való hivatkozás jegyében – arra, hogy leszavazza a teremtés rendjét.

Ez a világ, amelyben ma élünk, Ferenc pápa megfogalmazása szerint súlyos antropológiai deficitben szenved, vagyis nincs világos emberképünk.

Nekünk, akik magunkat kereszténynek valljuk, keményen meg kell harcolnunk azért, hogy hűségesen követni tudjuk a számunkra egyértelműen kirajzolt, a Szentírás által közvetített rendet, az isteni törvényeket. Az ember – keményen fogalmazva – nem haszonállat. Születésünk óta mindannyian kivétel nélkül vágyódunk a teljesség után. Hitünk szerint az Isten képére és hasonlatosságára lettünk teremtve. Annak az Istennek vagyunk mindannyian a – sokszor töredékes – képmásai, Aki teremtője ennek a világnak, és – miként a Szentírás világosan elénk tárja –, elrendezte ezt a világot, a káoszból rendet teremtett, és ebbe a jól elrendezett világba belehelyezte az embert egy feladattal, mégpedig azzal, hogy legyen gazdája, gondozója, művelője ennek a földnek, és tartsa meg a teremtés jó rendjét.

Ehhez pedig hozzátartozik, hogy tudom, hogy hol van a helyem ebben a világban, tudom, hogy felelős vagyok, hogy számot kell adnom mindarról, amit tettem. Az ember hatalmat kapott a teremtés felett, hogy őrizze, művelje, gazdagítsa azt. Szabadságot kapott és ezzel képes volt visszaélni. Úgy gondolta, hogy függetlenek vagyunk a Teremtőtől, nincs szükség Istenre, mindenhatónak mondja magát.

Az emberi értelem képes föltárni a világ titkait. Megszámlálhatatlan kérdésre keressük mindannyian a választ, de a legfontosabb, leglényegesebb kérdésekre nem találjuk azokat. Arra, hogy mindez miért létezik, én magam miért vagyok, amikor lehetne úgy is, hogy nem vagyok, miért éppen ezzel a tudattal rendelkezem, miért ebbe a családba születtem, ezen kérdésekre nincs válasz. Szembe kell néznem azzal a ténnyel, hogy igenis titkok vesznek körül bennünket, és van misztérium.

Az orvostudomány csodákra képes, de életet nem tud teremteni. Elpusztíthatjuk az élő környezetünket, de életet nem tudunk létrehozni. Képesek vagyunk repülőgépet építeni, de meg tudunk-e teremteni pl. egy katicabogarat? Nem tudjuk megtenni! Itt meg kell állnunk. El kell tűnődnünk azon, hogy felelősek vagyunk mindannyian az életért, és azért, hogy milyen emberképet adunk tovább az utánunk következő nemzedékeknek. Azon is el kell tűnődnünk, hogy mi az, amit úgy hívunk, hogy fejlődés. Elképesztő technológiai fejlődésnek lehetünk tanúi, de vajon fejlődtünk-e emberségünkben, a szívünkben?

Az ember hatalmat kapott, amely minden ember életében az egyik legnagyobb kísértést jelenti. Szophoklész az Antigoné című drámájában ezt így fogalmazza meg: „Ha tud valaki valami mesteri bölcset, újszerűt, van ki a jóra, van, ki gonoszra tör vele.” Az embernek szabadsága van, és állandóan választania kell. A hatalom birtoklásának nem lehet célja a vetélytárs, a másik ember elpusztítása, gyalázása, méltóságában megsértése. A hatalom megszerzése mindig a köz javát kell hogy szolgálja, mégpedig hazugság nélkül.

Az ember napjainkban próbálja megváltoztatni az Isten teremtette világ rendjét, Isten nélküli világot akar fölépíteni, amelyben mindennek kivétel nélkül végső mértéke az ember, pontosabban az, ami itt és most neki az érdekében áll. Közben elképesztő próbálkozásokat tesz arra, hogy az ember alkotta jogrendre hivatkozva próbálja leszavazni az Isten teremtette rendet.

Hogy mi az élet, arról szavazni nem lehet. Mindenkinek egyformán természet adta joga, hogy éljen. Ez a jog megilleti a már megfogant és meg nem született embert, és megilleti a már semmi hasznot nem hajtó öreget is. Amikor személyiségi jogra hivatkozva szabadon rendelkezünk a megfogant élet fölött, akkor alighanem nagyon távol járunk a teremtés rendjétől.

Szent Anna ünnepén el kell gondolkodnunk azon, hogy milyen az emberképünk, vajon van-e joga a társadalomnak ahhoz, hogy elvegye a szülő jogát és kötelességét a gyermekek nevelésében. Kemény kihívásokkal kell szembenéznünk, amikor furcsa érdekek éppen demokratikus jogokra hivatkozva próbálják megfosztani az embert attól, ami biztonságot tudna adni az életének.

Szent a család, amely szeretetkapcsolat, egy férfi és egy nő holtomiglan, holtáiglan tartó életközössége. Arról se feledkezünk meg, hogy minden gyermeknek joga van családban felnőnie. Vannak megfontolandó kivételek, de semmiképpen sem tekinthetjük normakövetőnek azt, ami rendkívüli.

A család több mint apa, anya és a gyermek kapcsolata. Egymásba fonódó generációk, nemzedékek tudnak csak olyan társadalmat felépíteni, amelyben valóban lehetséges az emberhez méltó élet.

A nagyszülők ugyanúgy hozzátartoznak a családhoz, mint a többi tagja, és nem mindegy, milyen mintát lát a felnövekvő gyermek, hogyan gondozzák a szülei a nagyszülőket. Az egymásért való felelősség, a szolidaritás, a bizalom legelső megtapasztalása nem másutt, hanem a családban történik. Ha nem tekintjük szentnek a családot, akkor ellehetetlenül a társadalom élete, és reménytelenné válik a jövő.

Az időskor Isten ajándéka, figyelmeztet bennünket a Pápai Életvédő Akadémia legújabb dokumentuma:

„Nem fogjuk fel, hogyha elszigeteljük az idős embereket, és másokra bízzuk őket anélkül, hogy a család megfelelő és szerető gondoskodását megkapnák, azzal maga a család lesz szegényebb. Ezen túlmenően a fiatalokat is megfosztjuk attól a szükséges kapcsolattól, ami gyökereikhez fűzi őket, és megadná azt a bölcsességet, amit az ifjúság magától nem érhet el.”

Szent Benedek különösen is figyelmezteti a fiatalabb szerzeteseket, hogy tiszteljék az idősebbeket, az idősebbek pedig szeressék a fiatalabbakat. Tudomásul kell venni, hogy különbözőek vagyunk, és az ebben rejlő értékek valóban értéket jelentenek.

Nekünk, időseknek nagy a felelősségünk, hogy életünk hiteles igazodási pont lehessen a fiatal nemzedék számára. Ha nem képmutatóan élünk, akkor tiszteletre méltókká válunk. A fiatalokban pedig bíznunk kell, nem felejtve el a mi saját fiatalkori gyengeségeinket és botlásainkat.

Jézus emberi életének megvolt az emberi háttere. Az Őt világra szülő Mária, a róla és Máriáról gondoskodó József mögött is ott voltak az idősebbek, akik előttük jártak. Ott volt Mária mögött Anna és Joachim.

Nagy felelőssége van a családnak, az iskolának, a mindenkori közhatalomnak, a politikának. Felelősek vagyunk Isten országáért. Az igazságosság, a béke, az öröm országáról van szó, amelynek eljöveteléért ma is mindennap imádkozunk. Az ószövetségi zsoltár áldása, jókívánsága: „lásd meg fiaidnak fiait” (Zsolt 128,6), fordítva is kell hogy elevenen éljen közöttünk: Becsüld meg apádnak apját, anyádnak anyját, légy hálás az öregekért, becsüld meg a nagyszülőket.

Mária édesanyjának, a székesegyház védőszentjének, Szent Annának a közbenjárását kérjük, legyen áldás életünkön, családjainkon, hazánkon, az önmagába gabalyodó Európán és az egész emberiségen, hogy egymást erősítve jövőt tudjunk építeni.

A szentmisét követően a nagyszülők különáldásban részesülhettek.

Kovács Ágnes

Öröm-hír sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Amikor a zarándok Mária-kegyhelyre, Máriapócsra érkezik, a hazaérkezés öröme járja át. A Szűzanyához érkezve célba érünk, és egy új kezdet előtt állunk. Szükségünk van az anyai ölelésre, amely erőt, bátorítást jelent számunkra, ugyanakkor új kezdetet is, hiszen a Máriával való találkozás küldetést is ad.

Idén. július 25-én is több ezer zarándok érkezett  a máriapócsi nemzeti kegyhelyre a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye búcsújára, amelyet a hagyomány szerint július utolsó vasárnapján tartanak. A hívek közül sokan már az előző napokban, vagy vasárnapra virradó éjjel gyalogosan indultak útnak, hogy lelkileg és testileg is felkészüljenek a Szűzanyával való találkozásra, imáikban, fohászaikban magukkal hozva szeretteiket. Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök atya őket köszöntve így fogalmazott: Pro Deo nunquam satis – Istenért semmi sem elegendő, érte érdemes minden áldozatot meghozni.

Ferenc püspök atya maga is gyalogos zarándokként érkezett a búcsúra azzal a közel kétszáz fős – fiatalokból, felnőttekből álló – közösséggel, akik szombaton reggel Levelekről a püspöki szentmise után indultak útnak. Az egyházmegyei ifjúsági iroda szervezésében a fiatalok egyhetes nyári táborozáson vettek részt, annak záró alkalma, az egyházmegyei búcsún való részvétel mintegy megkoronázta az együtt töltött idejüket.

A búcsú idején a kegytemplom mellett található, Szűz Mária tiszteletére szentelt 600 éves — a köztudatban kistemplomként ismert — római katolikus templomban folyamatos szentségimádásra térhettek be a hívek.

Az idei egyházmegyei búcsú szónoka és főcelebránsa Böcskei László nagyváradi megyéspüspök volt. A szentmisén Palánki Ferenc megyéspüspök, Szocska Ábel nyíregyházi megyéspüspök, Bosák Nándor kiérdemesült debrecen-nyíregyházi püspök és az egyházmegye jelen lévő papjai, hívei is együtt ünnepeltek a Szűzanya oltalmában.

A zarándoklatunk során elindulunk, hogy megkeressük az erősödés forrásait és töltekezzünk, erősödjünk. Meglátogatjuk a szent helyeket, Mária-kegyhelyeket, amely Mária közelségével mindig a kegyelem forrásai voltak, Isten szeretetének megnyilvánulása – kezdte homíliáját Böcskei László nagyváradi megyéspüspök, majd azt kívánta a jelen lévő zarándokoknak, hogy mindnyájan tapasztalják meg Isten közelségének szépségét, mélységét, hogy tudjanak erősödni testben és lélekben.

A búcsúi nap második üzenete Szent Anna és Szent Joachim ünnepe, amely a debreceni Szent Anna-székesegyháznak is a jeles napjai közé tartozik. A székesegyház búcsúja nemcsak a védőszentet állítja elénk, hanem arra emlékeztet, hogy Isten szent népe vagyunk, kegyelmi ajándékainak címzettjei, arra rendelve, hogy a Vele való közösség megélésében jelértékű közösségnek legyünk tagjai és építői – folytatta bevezető gondolatait a nagyváradi főpásztor, majd ehhez kapcsolódóan harmadik aspektusként a nagyszülők és idősek napjára irányította a figyelmet.

Ferenc pápa bölcs előrelátással ezen a vasárnapon középpontba emeli azokat, akik különleges hivatásnak hordozói és teljesítői. Ők azok, akik támogatják a szülők és gyermekek kapcsolatának szép kibontakozását a családban, akik az élet sokféle tapasztalataiból kiindulva hidat jelentenek a jelen idők vállalásához, bátorítást, biztatást sugározva.

László püspök visszatekintett az elmúlt hetekben megtapasztalt azon élményére, amikor a nagyváradi püspökség kertjében kisgyermekekkel, anyukákkal, nagymamákkal találkozott, akik gyakran megpihennek, beszélgetnek az impozáns környezetben. Egyik alkalommal egy látogató így fogalmazott: „Milyen szép öregjeitek vannak!” Igen, ők már jobban tudják, mi az élet, és tisztábban látják, mi az igazán fontos és lényeges a növekedés és a kibontakozás útján.

Böcskei püspök atya erre a napra való ráhangolódásként idézte Uzsalyné Pécsi Ritának a Magyar Kurírban megjelent gondolatát: „Nélkülözhetetlen kincsek az öregjeink! Akinek megadatott egy-egy ilyen ember, foglalja őt mindennapi imáiba, mint Isten angyalát, mint az ő hűséges szeretetének tanúját.” Majd Ferenc pápa néhány évvel ezelőtt elhangzott mondatára emlékeztetett: „A jövő kapuit a fiatalok nyitogatják, de a kulcsokat az öregek őrzik.” Így öleljük tehát át a nagyszülőket, az időseket imáinkkal, szeretetünkkel, közelségünkkel – fogalmazott a szónok.

 A főpásztor negyedik irányként a találkozás öröméről beszélt. Mint mondta, olyan tapasztalatok hatása alatt áll a világ, amelyek kereszttüzében ma is keressük az egyensúlyt jelentő pontokat. Tudjuk, mi maradt mögöttünk az elmúlt hetekben, hónapokban, de nem tudjuk mi vár reánk. A püspök atya elmondta, hogy az elmúlt évben a szigorítások alatt több száz idős embert felhívott telefonon, érdeklődött hogylétük felől, és megtudta, hogy az elszigeteltségben leginkább a találkozás hiányát szenvedték el a családtagjaiktól elzárt emberek.

Az elzártságban is ott kell legyen a találkozásnak azon módja, amely közel visz egymáshoz bennünket az imában, egymásra figyelésben, annyi sok más lehetőségen keresztül. Ezt gyakorolni kell – hangsúlyozta a püspök, majd a nagyváradi püspöki kápolnában található Borromeo Szent Károlyt ábrázoló oltárkép üzenetéről beszélt, amely egy különleges pillanatot örökít meg:

1576-ban, amikor Borromei Szent Károly Milánó püspöke volt, pestis járvány pusztított a városban, mindenki elmenekült, csak a püspök és papjai maradtak, hogy vigyázhassanak a betegekre. Az oltárképen a püspök imádkozik, kérve Isten segítségét, és csodálatos fény veszi körül, amely megerősítette őt, környezetét abban, hogy cselekedjenek a nehéz helyzetben. Életrajzírói megjegyezték, hogy a püspök az utcasarkokon oltárokat állíttatott, ott imádkozott papjaival, a betegek pedig csak a nyitott ablakaikon keresztül kapcsolódhattak be az imáikba. „Sokszor elmélkedtem ezen a képen, mennyire ismétlődik a történelem. Nekünk sem szabad megállnunk, keresnünk kell azt a fényt, amely magához ölel minket és segít, hogy továbbmenjünk és egymást hordozzuk” – fejezte ki gondolatait a püspök atya.

Mindezek után Böcskei László püspök a vasárnapi evangélium (A csodálatos kenyérszaporítás, ld. Jn 6,1-15) üzenetéből két gondolatot osztott meg a hívekkel, amelyek segítenek az egyensúlyt megtalálni az életünkben, hogy helyesen tájékozódjunk és bátran, elkötelezetten tovább tudjunk haladni a hitnek és tanúságtételnek az útján:

A kenyérszaporítás történetében a tömeg a Genezáreti-tó partján elindult Jézus keresésére, hogy meghallgassák Őt. Látni, hallgatni, élőben akarták megtapasztalni azt a tanítót, akinek beszéde hiteles, és olyan tanítást hoz, amely a megszokottságból kimozdító tanúságtétel volt arról az emberközeli Istenről, akit az emberek keresnek, aki megoldja szorongásaikat, bajaikat, mellettük áll, és aki számára fontos az ember. Nem távoli Istent, hanem emberközeli Istent kerestek a legelesettebbek is. Ez érintette meg a tömeget olyannyira, hogy magáról megfeledkezve minden irányból elindultak, hogy megkeressék Jézust.

Ma, a válságos időkben, vágyunk visszatérni a normalitáshoz. Látjuk, hogy ezt sokan sokféleképpen képzelik el. Számunkra az a normalitás, hogy megtaláljuk az emberközeli Istent, aki ma is megmutatja magát. Jézus érzékenyen közelíti meg a tömeget, számba veszi belső vágyait, szükségeit, igényeit, ezért úgy cselekszik, hogy nem a szavaival, hanem tetteivel ad választ az emberek keresésére.

Az evangélium azt is leírja, hogy az embereket csoportokba telepítették le. Ebben is ott van az odafigyelésnek, az érzékeny gondoskodásnak a jele. Isten nem idegen a mi élethelyzetünkben, tudja azt, hogy az ember nem éhezhet, szüksége van a tápláló eledelre, mert ennek hiányában hamar leépül, elveszíti elfogadó, befogadó képességét, és rossz dolgokat is megtesz. Amikor elfordul az ember Istentől, megszületik az erőszak, a rosszaság, az ember kiborul egyensúlyából.

A mai ünnep, Isten közelségének megtapasztalása ilyen formában szólíthat meg bennünket, és megfogalmazhatja feladatunkat, hogy helyes irányba haladjunk. Fontos, hogy ma is érzékenyek maradjunk a valósággal szemben, de ismerjük fel az álvalóságot is, amely az ember elbutításáról szól, és elfordít Isten arcától.

Egyik román pszichológus szerint az az ember, aki képes saját magába tekinteni, ébredezni kezd. Bensőnkben ott vannak saját démonjaink: újabbak és régiek, csendesek vagy zajosak, kisebbek, nagyobbak, de nekünk szembe kell néznünk velük, mert ha ránk telepednek, akkor olyan mély álomba sodornak bennünket, hogy már nem látunk, nem hallunk, nem érzünk, és nem tudunk örülni, csak szenvedni. Tekintsünk tehát magunkba, és ébredezzünk, fedezzük fel a hozzánk közel álló Istent. Ezt a gondolatot megerősítve László püspök egy másik szép gondolatot Nikos Kazantzakis  görög írótól idézett: „Megkértem a mandulafát: „Nővérem, beszélj nekem Istenről!" És a mandulafa virágba borult.”

Az evangéliumi történet Isten közelségének megtapasztalásán túl továbbvisz bennünket, úgy hogy a cselekvésben érjük el a várt eredményt – folytatta beszédét a nagyváradi megyéspüspök. Sokszor azzal a keserű tapasztalattal szembesülünk, hogy sok minden van az életünkben, amin nem tudunk változtatni, kicsik vagyunk, korlátozottak, vagy könnyen beletörődünk, és másokhoz hasonlóan mi sem teszünk semmit a változásért, hogy az életünk szebb és boldogabb legyen.

Amikor az Úr Jézus látta, hogy az emberek jóllaktak, azaz megtörtént a csoda, szólt a tanítványainak, hogy szedjék össze a maradékot. A mi életünkben abból a cselekvésből meríthetünk, amit Isten tesz értünk. Ő egy cselekvő Isten. Ez pedig nemcsak a csodálatos kenyérszaporításban merül ki, hanem abban éri el csúcspontját, amit magában hordoz a fogyni nem akaró kenyértáplálék. Az a nagy csoda, hogy bőséggel van elég, kimeríthetetlen, kifogyhatatlan, és ezt mind Isten teszi és Isten adja nekünk. Isten gondoskodó szeretetének a megnyilvánulásával találkozik az ember, ami ingyenesen adva van mindenki számára, aki az Úr közelébe kerül.

Az evangélium nem említi meg azt, hogy a nép, aki Jézust keresi, eledelt kért volna az úton. Azonban Jézus észreveszi a nép igényét, megelőlegezi ajándékát, és vette a kenyeret, hálát adott és kiosztotta. A görög nyelvben ez úgy hangzik eucharistesas, azaz hálát adva elfogadja és továbbadja.

A mai ember számára is fontos őrizni azt a tudatot, hogy megajándékozottak vagyunk, és ekként kell élnünk. Isten adja, amit mi hálásan elfogadunk, hogy továbbadhassuk a cselekvésben, egymásra figyelésben, szolidaritásban, empátiában, egymás felkarolásában.

Az elmúlt idő is sokféleképpen tanított arra bennünket, hogy a nehézségek idején is Jézus Krisztus példájára és tanítását követve nekünk is állandóan finomítanunk kell életünk akkordjait, hogy hálásan tudjuk elfogadni, amit Isten küld nekünk, és mi is ajándék tudjunk lenni a másik ember számára.

Az evangélium egy másik szereplőre is ráirányítja a figyelmünket, arra a fiúra, aki jól ellátta magát, hiszen a krízishelyzetben nála találják meg az öt árpakenyeret és a néhány halat. A mai napon Isten bennünket is a középpontba állít, mint ezt a fiút, hiszen ma is szükség van arra a kevésre, ami a mi tarisznyánkban van, arra az egyszerűségre, a kopottra, a jelentéktelenre, amit hordozunk, azért, hogy gyarapodni tudjunk és mások is kapjanak, táplálkozzanak általunk. Ne féljünk attól, hogy Isten megszólít minket is. Vigyük elé saját magunkat, mert Ő tudja, mit kezdjen velünk, a mi kicsiségünkkel, egyszerűségünkkel – fejezte be elmélkedését Böcskei László nagyváradi megyéspüspök.

A szentmise végén a szentségimádás előtt Palánki Ferenc megyéspüspök mondott köszönetet elsősorban a Jóistennek, hogy az egyházmegye hívei szép számmal együtt ünnepelhettek, megköszönte Böcskei László nagyváradi megyéspüspök meghívott vendégnek a szentmise bemutatását, hogy hirdette számunkra az evangéliumot, és kérte, imádkozzon értünk, hogy mindig hiteles tanúi legyünk Krisztus evangéliumának.

Majd üdvözölte az egy hétig tartó egyházmegyei ifjúsági tábor résztvevőit, akikkel, mint említettük, a főpásztor együtt érkezett gyalogos zarándokként Levelektől Mária oltalmához, nemzeti kegyhelyünkre. A fiatalok - a „kékingesek” - pólójának felirata azt üzeni: „Hirdesd az evangéliumot, állj vele elő, akár alkalmas, akár alkalmatlan” (2Tim 4,2). Reméljük, hogy alkalmas hirdetői leszünk az örömhírnek, fogalmazott a főpásztor.

Az egyházmegyei búcsú házigazdája Szocska Ábel nyíregyházi megyéspüspök atya volt, akinek Ferenc püspök atya szintén háláját fejezte ki, hiszen úgy fogadott bennünket, mint Mária gyermekeit, akik hazaérkeznek, mert mindazok, akik ide eljönnek, a Szűzanya mint saját gyermekeire tekint.

Végül a főpásztor köszönetet mondott a szervezőknek és az egyházmegye zarándok híveinek a közös ünneplésért.

Az egyházmegyei búcsú a hagyományt követve a Lorettói litánia közös eléneklésével ért véget koradélután a kegytemplomban.

Kovács Ágnes

Fotó: Szabó Dávid

Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Ferenc pápa január végén jelentette be, hogy bevezeti a nagyszülők és idősek világnapját, melyet Szent Joachim és Szent Anna liturgikus emléknapjához közel, július negyedik vasárnapján – idén július 25-én – ünnepel az Egyház. Az alábbiakban olvashatjuk Uzsalyné Pécsi Rita az idősek világnapja alkalmából megfogalmazott gondolatait, amely a Magyar Kurír oldalán jelent meg.

Ferenc pápa bátor vagy nagyon is reális. Sokszor gondoltam rá így, de különösen most, amikor a fiatalságot bálványozó korunkban meghirdeti az idősek és a nagyszülők világnapját.

Ma, amikor mindenkivel megpróbálják elhitetni, hogy a húszéveseké a világ, az ötvenes évek csupán az „új húsz”, és annyi idős vagy, amennyinek érzed magad. Amikor trendi a hatvan pluszosoknak a tetkó és a cicanadrág. Ezért deresedő hajú asszonyok és férfiak sértődnek meg, ha „lebácsizzák, lenénizik” őket, pedig ha tükörbe néznének, láthatnák, hogy bizony nem túloztak, és ezt a megszólítást akár a tisztelet jelének is tekinthetnék.

Furcsa korszakban élünk. Eleink minden kultúrában a bölcsesség képviselőiként tisztelték az öregjeiket, így az időskor áldás, kegyelem és minden természetes megpróbáltatása ellenére is kívánatos életszakasz volt. Ma legtöbbünknek a szorongás jut az eszébe róla.

Félünk a betegségtől, a kiszolgáltatottságtól, és a legjobban a mellőzéstől, hiszen ennek az életkornak nincs értéke egy haszonelvű, teljesítményközpontú, nyertes-vesztes versengésben gondolkodó, a testkultuszt felemelő wellnessvilágban.

Érdemes közelebbről is megvizsgálni ezt a kiáltó ellentétet. Az emberi személyiség fejlődése és társas létünk szempontjából mi az időskor szerepe, jelentősége? Mi az életfeladatunk az öregkorban? A legtöbb támpontot ehhez C. G. Jung, a felnőttkor pszichológiájának mestere nyújtja, akihez korunk lelki írói, például Anselm Grün, Richard Rohr is gyakran fordulnak tanácsért.

Minden új életszakasz krízissel jár. Ezt természetesnek vesszük a gyermekkorban. Számítunk a dackorszakra, arra, hogy az iskoláskor nagy változást hoz, nem beszélve az előre rettegett serdülőkori „cunamiról”. Végül azt hisszük, révbe értünk, és már csak az a dolgunk, hogy a gyerekeink kríziseit menedzseljük. Sajnos vagy hál’ Istennek, nem így van! A felnőttkornak is megvannak a maga természetes krízisei, amelyekkel megküzdve már az a tét: a beteljesedés vagy a leépülés felé halad-e az életünk. Ezúttal nem tudjuk mindegyiket elemezni, de a leglényegesebb irányokat fontos felvázolni.

Életünk első fele az aktivitás, a kifelé fordulás, a tökéletességre törekvés ideje. Az énünk felépítése, a személyes feladatunk minél egyértelműbb meghatározása, a „magántermészetű célokért” való bevetés, az ezeket szolgáló intézmények létrehozása. Richard Rohr képszerű megfogalmazásai szerint: a szöveg megírása, tutaj ácsolása vagy az úgynevezett tárolóedény elkészítése.

Jung ezt az időszakot az élet délelőttjének, míg az időskort a délutánnak nevezi, többször hangsúlyozva, hogy mindkettő egyformán lényeges, de a délutánt nem élhetjük a délelőtt törvényei szerint.

Már a fenti gondolatokból is érezhetjük, hogy időskorban valóban egy nagy „váltóállítás” következik – ennek kezdete az úgynevezett életközépi krízis –, amikor a jól berendezett világunkból tovább kell lépnünk. De a jó öregkorhoz nem elég életben maradni – sok megkeseredett, magába roskadt idős embert ismerünk –, hanem növekedni is kell még. Hogyan? Hiszen a testi erő egyértelműen gyengül.

A kutatók és a tapasztalt, erőt sugárzó öregjeink tanúsága szerint befelé, felfelé és a mélyülő kapcsolatok felé növekedhetünk.

Rálépünk a nagyobb Élet, az új termékenység felé vezető útra. „A nagy fordulat egy ember életében: / »nekem mi jut?« helyett: »mi fakad belőlem?« / S ez elég ahhoz, hogy a bentről-fakadó / fényes legyen és folyton tisztuló.” (Weöres Sándor)

A „délelőtt” ajándékait számba véve azokat ki kell csomagolni és át kell adni az új nemzedéknek. A leköszönő és a meghatározó generáció szövetsége minden közösség legnagyobb ereje lehetne. Érdemes ezt a törvényszerűséget szem előtt tartani a nemzedéki különbségek és feszültségek hangsúlyozása helyett.

A külső aktivitást a belső munka követi. Ha az élet első fele a szövegírás volt, most az értelmezésen a sor. (A kudarcok és a sikerek feldolgozása, a gyökerek ápolása, emlékezés.)

Ha jó tárolóedényt alakítottunk ki, akkor nagy lesz a befogadóképessége. (Unokák, barátok, szenvedők, egyedi életutak hordozása, meghallgatása, támogatása – ima.)

Most már nem a tánclépéseink egyediségére figyelünk, hanem egyszerűen részt veszünk a közös táncban. (Jelen vagyunk, érdeklődünk, meghallgatunk, együttérzünk, szolgálunk.)

„Az ősz egy második tavasz, amikor minden levél virággá változik” (Albert Camus). Ez a virágzás sem fájdalommentes. Keresztes Szent János ezt a paradoxonokkal teli életszakaszt fénylő sötétségnek hívja. Sokszor gyötrelmes a kiengesztelődés a saját tökéletlenségeinkkel és a többiekével. (Pedig ha nem sikerül megbocsátanunk magunknak, akkor csak dühöt, elégedetlenséget és örökös kritizálást adunk tovább.) Fájdalmas az énünk kitágítása, hogy az intézményes rend helyett a „rend-etlen” változatossággal megnyilvánuló lélek emberét befogadjuk. Gyakorolnunk kell, hogy a részek helyett az egészet szemléljük, a vagy-vagy kíméletlenségét a megengedő is-is szeretetébe emeljük.

Ezen az úton lesznek a nagyszülők a világ „nagy szülei” (Richard Rohr), akiknek a közelében biztonságban érezhetjük magunkat, akik megáldják és szeretik az igazi énünket, nem sürgetik, hanem élvezik a saját tempójú növekedésünket. Az ilyen idős emberek jelenléte igazi erőforrás.

Ez az élet második felének életfeladata, ahogy Kentenich atyától is tanultuk: fokozatosan átadni napjaink, érzelmeink, tetteink vezetését a Vezetőnek. Apránként megtanulni, hogy nem én vagyok a forgatókönyvem hőse, de szeretni mindig tudok. „Mi fakad belőlem?”

Az új életszakasz, amelynek krízisét és előkészületét éljük: az örökkévalóság. Ne akarjunk visszafelé élni, hiszen „csak ezután jön a java”! Ha engedjük, Isten átrendezi a bensőnket, és kiemel az önmagunk körüli forgásból, hogy azt az egyszerűséget és az időtálló, józan boldogságot tükrözhessük a velünk élők felé, amit tőle kapunk. Ha hagyjuk, végül kitölti a bennünk lévő „Isten alakú űrt”. Jézus az életünk második felének nagy tanítója – és ez a félidő dönt.

Minden embernek szüksége lenne – még élete délelőttjén – egy ilyen öreg atyai barátra, erre a „tőkesúlyra”, az ő aszúsodott tudására, mert igazi szellemi tanító csak az élet második felét megízlelőkből válik.

Nélkülözhetetlen kincsek az öregjeink! Akinek megadatott egy-egy ilyen ember, foglalja őt mindennapi imáiba mint Isten angyalát, mint az ő hűséges szeretetének tanúját.

Fotó: Lambert Attila

Forrás: Magyar Kurír

Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

2021 Július 3-án tartották meg Demecserben a Sarlós Boldogasszonyról elnevezett templom búcsúját. A főcelebránst, Szegedi Kálmán atyát (Debrecen Jézus Szíve-templom plébánosa) nagy szeretettel fogadták.

Megérkezvén a plébániára szépszámú asszisztenciával találkozhattunk. Az ünnepi díszbe öltözött környezet a gondos előkészület eredménye volt. A templomból kihallatszott a váró ének, amit az összeszokott hívekből álló kórus énekelt. A hangos énekszó még a környező utcákban is hallatszott, szívből, lélekből szólt a hit hirdetése az énekszó által.

Varga Lóránt plébános atya körbevezette a vendégeket a plébánián, bemutatva a szépen rendben tartott épületet.

A szentmise elején ifj. Balog József – világi elnök, akolitus köszöntötte Kálmán atyát. Visszaemlékezett a régi időkre, Kálműn atya demecseri szolgálatára. Közvetlen hangon szólt, felidézve: a plébánia és a templom felújítását, amelyek Kálmán atya idejében történtek.

Szegedi Kálmán atya „ történelmet” írt a Demecseriek és a hozzá tartozó filiák életében. Kitért a hitélet gazdagságára, a templomba járók idősek és fiatalok szeretetteljes közösségére.

Örömteli volt ez a kedves összefoglaló köszöntés. Ez a közösség a vezetőjük, Lóri atya – ahogyan őt ott szeretetteljesen nevezik –, érdeme. Őt személyes barátság is fűzi Kálmán atyához, hiszen a hivatása választásában Kálmán atya is segítette.

Sarlós Boldogasszony ünnepén elsősorban az aratás jut eszünkbe, kezdte homíliáját Szegedi Kálmán plébános, majd párhuzamot vont Mária elszánt és alázatos lénye és a ma kor embere között.

Mária azonnal igent mondott a Mennyei Atya meghívására, mert volt hite, bizodalma. Ma sok esetben süket fülekre talál a hitet közvetítő szó, mert nem akarjuk elkötelezni magunkat.

A Szűzanya elfogadta az angyal által mondottakat, József jegyesével együtt. Ma sok esetben megkérdőjelezik Isten jelenlétét.

Olyan ez, mint a maggal teli búzakalász, amely meghajtja fejét, mintha alázat lenne benne. Az üres, magtalan, bár egyenesen áll, hetykén, gőgösen, de léte semmire sem jó, haszontalan.

Mária a szíve alatt hordta a Megváltót, örömét Erzsébettel megosztotta, aki élemedett kora ellenére szintén áldott állapotban volt. A mai búcsúi ünnep fő üzenete: Mária és Erzsébet – Keresztelő Szent János édesanyja – találkozása.

Máriához, a Szűzanyához mindig és mindenkor fordulhatunk. Ő a kieszközlője, közbenjárója a segítségnek, a Jézushoz intézett fohászunk meghallgatásának.

Ő mindannyiunk édesanyja, vallásos életünk példája, aki szeretetre sarkall, és aki igent mondott a Megváltásra. A mindennapi nehézségeken az Istenbe vetett hite segítette át. Ez az, ami a mindennapjainkból hiányzik. A hit gyakorlása! Nemcsak a sajnálatos járvány miatti kialakult helyzet okán, de egyre ürülnek ki templomaink. Hiányzik az igény a belső megújulásra, a szeretet és hit gyakorlására. Tudjuk, hogy hiányzik és kellene, de mindig mástól várjuk. Legyen minden tökéletes, de nekem ne kelljen semmit tenni érte.

Mindenünk, amink van ajándék! Istentől kaptuk és kapjuk! Fogadjuk be Máriát és kövessük őt a Megváltó iránti szeretetében. – Minden búcsúból viszünk haza ajándékot – „búcsúfiát” – mondta végezetül Kálmán atya. A mi búcsúi ajándékunkat Mária adta, a Megváltót!

Kövessük, szeressük és egész életünket rendeljük alá az ő tanító, szeretetteljes akaratának! -  fejezte be homíliáját Szegedi Kálmán plébános atya.

Az ünnep hivatalos része körmenettel zárult. Régmúlt időket felidéző volt. Hosszú utcákon keresztül, a hívek énekelve vonultak végig. Elől a filiákból majd a demecseri Szűzanya hordozható szobrait vitték a szép Mária színeibe öltözött Máriás lányok és asszonyok.

A rendezők figyelmességére utal, hogy bár a hőség még nem tetőzött, de az út mellett, szolgálattevők vízzel kínálták a híveket.

Visszaérve a templomba, megtekinthettük a négy szobrot, ami Demecserből, Gégényből, Pátrohából és Nyírtétről érkezett.

Varga Lóránt atya, megköszönte Szegedi Kálmán plébános atyának a főcelebránsi közreműködést, a résztvevő atyák és a hívek jelenlétét, majd mindenkit agapéra invitált.

Felszabadult, vidám közösségi találkozó volt. Jó volt látni azt a tiszteletet, amit a régen /1992-2001/ ott szolgált atyát körbevette. Kedves beszélgetések és a múlt felidézése mellett volt fogyasztható a sok, szívből feltálalt finomság. Kicsik és nagyok örömünnepe volt ez a nap, tartalmas, lélekemelő.

* * *

A Demecseri Sarlós Boldogasszonyról elnevezett templom történetének rövid ismertetése:

A templomról az első említések még 1361-ből datálódnak, amikor is említést tesznek a Szent György tiszteletére felépített templomról. Majd a török hódoltság ideje alatt a katolikus egyház élete megszűnt, a templom a reformátusok tulajdonába került. A rákövetkező mintegy 200 évben ez így is maradt. Templomlátogatás idején a katolikus hívek a Nyírtassi plébániához tartoztak. 1781-ben a közbirtokos földesurak területet jelöltek ki az új templom és plébánia építésére. Hagyatékból végrendelkezett összegből kívánták felépíteni, de a pénz kevésnek bizonyult. A szegény sorsú hívek összefogásából végül is felépült. 1797 augusztusában áldották meg a templomot, ahogyan a krónika szól, inkább kápolnát. Nyírtass plébánosa az egri líceum használaton kívüli oltárát kérte el a demecseri kápolna részére. Mivel azonban a katolikus hívők száma megsokszorozódott, új és nagyobb hitház építésére volt szükség. Elindult akkor valami és a hívek és az egyházi személyiségek összefogásaként 1813 október 4-én, Fischer érsek kiadhatta dekrétumát a demecseri plébánia felállításáról   Az első plébános Tarnóczi Vince lett. Szerencsés módon ez a kis fakápolna is kicsinek bizonyult, új templom építését határozták el a hívek. Reizmann Hermann kisvárdai vállalkozó lebontotta a régi istenházát és 1895 novemberére felépítette a ma is látható épületet. Sarlós Boldogasszony néven szentelték fel. Szecessziós stílusban épült a Millennium éveiben. Az ezeréves évforduló emlékére. Oltárképén Mária találkozása Erzsébettel látható. A templom egyhajós szerkezetű. Sokszögzáródású szentéllyel kialakított, eklektikus téglaépület. A plébániaház 1821-ben nyerte el mai formáját, melyet 1996-ban Szegedi Kálmán plébános vezetésével és a hívek adományából újítottak fel. Ekkor épültek meg a melléképületek, garázs, raktár. Szent József közösségi ház teljes felújítása, Idősek otthona kialakítása, teljes kertrendezés a hatalmas plébániakertben. S nem utolsósorban a gyönyörű, ma is sűrűn látogatott Lourdesi Barlang a … Szűzanya szobrával, és az előtte álló három Don-kanyarból származó emlékfenyő, amik felmagasodva hirdetik, hogy a hit, remény, szeretet tartja össze a világot!

vRÉ

Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Ferenc pápa január végén jelentette be, hogy bevezeti a nagyszülők és idősek világnapját, melyet Szent Joachim és Szent Anna liturgikus emléknapjához közel, július negyedik vasárnapján – idén július 25-én – ünnepel az Egyház.

Az alábbiakban Ferenc pápa üzenetét olvashatjuk.

Kedves Nagyszülők, kedves Idősek!

„Mindennap veled vagyok” (vö. Mt 28,20) – ezt ígérte az Úr tanítványainak, mielőtt felment a mennybe, és ezt ma neked is megismétli, kedves nagypapa és nagymama. Neked. „Mindennap veled vagyok” – ezeket a szavakat szeretném én is Róma püspökeként és hozzád hasonló idős emberként kimondani neked a nagyszülők és idősek első világnapja alkalmából: az egész Egyház közel van hozzád – jobban mondva, hozzánk –: törődik veled, szeret téged és nem akar magadra hagyni!

Jól tudom, ez az üzenet nehéz időszakban érkezik hozzád: a világjárvány váratlan és tomboló viharként csapott le ránk, súlyos megpróbáltatást jelentett mindenkinek, de velünk, idősekkel különösen is, keményebben is elbánt. Nagyon sokan megbetegedtek közülünk, sokan meghaltak vagy látták házastársukat, szeretteiket meghalni, rendkívül sokan maradtak egyedül és szigetelődtek el hosszú időn keresztül.

Az Úr pontosan ismeri, mi mindent szenvedtünk el ebben az időszakban. Ő ott áll mindazok mellett, akik megtapasztalták az elutasítottság fájdalmát; magányunk – melyet a világjárvány csak fokozott – nem közömbös számára. A hagyomány szerint Szent Joakimot, Jézus nagyapját is kizárták a közösségből, mert nem voltak gyermekei; életét – akárcsak felesége, Anna életét – haszontalannak tekintették. De az Úr küldött hozzá egy angyalt, hogy megvigasztalja. Amikor a város kapuja előtt bánatosan állt, megjelent neki az Úr küldötte, és így szólt: „Joakim, Joakim! Az Úr meghallgatta esdeklő imádat.”[1] Giotto egyik híres freskóján[2] úgy tűnik, hogy a jelenet éjszaka játszódik, a sok álmatlan, emlékekkel, gondokkal, vágyakkal teli éjszaka egyikén, melyekhez sokan hozzá vagyunk szokva.

De akkor is, amikor minden sötétnek tűnik, mint ezekben a járványos hónapokban, az Úr angyalokat küld, hogy vigasztaljanak magányunkban, és ismételgessék nekünk: „Mindennap veled vagyok!” Ezt mondja neked, ezt mondja nekem, ezt mondja mindenkinek. Ez az értelme ennek a napnak – melyet éppen idén akartam, hogy megünnepeljünk, amikor véget ér a hosszú elszigeteltség és lassan újraindul a társadalmi élet –: hogy minden nagypapát, minden idős férfit, minden nagymamát, minden idős asszonyt – különösen azt, aki közülünk a legmagányosabb – meglátogassa egy angyal!

Van úgy, hogy ezek az angyalok unokáink arcával jelennek meg, máskor családtagjaink, korábbi barátaink vagy olyan barátaink arcával, akikkel ebben a nehéz időszakban ismerkedtünk meg. Most ébredtünk csak rá, mennyire fontosak az ölelések és a látogatások mindannyiunk számára, és annyira elszomorító, hogy egyes helyeken ezekre még mindig nincs lehetőség!

Az Úr azonban Isten igéjén keresztül is küldi hozzánk hírnökeit, ő gondoskodott arról, hogy Isten igéje mindig táplálja életünket. Mindennap olvassunk egy részt az evangéliumból, imádkozzuk a zsoltárokat, olvassuk a prófétákat! Teljesen meg fogunk hatódni az Úr hűségétől! A Szentírás abban is segít, hogy megértsük, mit kér ma az Úr életünktől. Ő ugyanis a nap minden órájában küld munkásokat szőlőjébe (vö. Mt 20,1–16), minden életszakaszban. Én magam tanúsíthatom, hogy akkor kaptam meghívást arra, hogy Róma püspöke legyek, amikor már úgymond elértem a nyugdíjkorhatárt, és már azt képzeltem, hogy nem sok újat fogok tudni csinálni. Az Úr mindig közel van hozzánk, mindig, új meghívásokkal, új szavakkal, vigasztalásával, de mindig közel van hozzánk. Jól tudjátok, hogy az Úr örökkévaló, és soha nem megy nyugdíjba, soha!

Máté evangéliumában Jézus azt mondja az apostoloknak: „Menjetek tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet! Kereszteljétek meg őket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevére, és tanítsátok meg őket mindannak megtartására, amit parancsoltam nektek” (Mt 28,19–20). Ezek a szavak ma hozzánk is szólnak, és segítenek jobban megérteni, hogy hivatásunk a gyökerek őrzése, a hit átadása a fiataloknak és a kicsinyek gondozása. Jól figyeljetek: mi a hivatásunk ma, a mi életkorunkban? Őrizni a gyökereket, átadni a hitet a fiataloknak és gondoskodni a kicsinyekről. Ne felejtsétek el ezt!

Nem számít, hány éves vagy, dolgozol-e még vagy sem, egyedül maradtál-e vagy van családod, fiatalon vagy idősebb korban lettél-e nagymama vagy nagypapa, önellátó vagy-e vagy segítségre szorulsz, mert nincs olyan életkor, amikor visszavonulhatnánk az evangélium hirdetésének feladatától, a hagyományok unokáknak való átadásának feladatától. El kell indulni, és mindenekelőtt ki kell lépni önmagunkból, hogy valami új dologba kezdjünk!

Ezért a történelem egyik döntő pillanatában rád is vár egy megújult hivatás. Felteszed magadnak a kérdést: de hogyan lehetséges ez? Erőim már fogytán vannak, és nem hiszem, hogy sokat tudnék tenni. Hogyan kezdhetnék el másképp viselkedni, ha a megszokás lett létezésem szabálya? Hogyan szentelhetném magam a szegényebbeknek, amikor már annyi elképzelésem van arról, mit tehetnék a családomért? Hogyan tágíthatnám látókörömet, ha még a lakóhelyemet sem hagyhatom el, ahol élek? Nem elég nehéz teher a magányom? Hányan teszitek fel magatoknak ezt a kérdést: nem elég nehéz teher a magányom? Jézus maga is hallotta, hogy Nikodémus feltett neki egy ilyesfajta kérdést: „Hogyan születhetik meg az ember, amikor már öreg?” (Jn 3,4). Ez megtörténhet – válaszolja az Úr –, ha az ember megnyitja a szívét a Szentlélek működése előtt, aki ott fúj, ahol akar. A Szentlélek – azzal a szabadsággal, amellyel rendelkezik – mindenhová elmegy, és azt teszi, amit akar.

Ahogy már többször mondtam, a világ mostani válságából nem kerülünk ki úgy, amilyenek korábban voltunk: jobbak vagy rosszabbak leszünk. És „adja Isten, hogy […] ez ne a sokadik súlyos történelmi esemény legyen, amelyből képtelenek voltunk tanulni. – Keményfejűek vagyunk! – Hogy ne feledjük el azokat az idős embereket, akik azért haltak meg, mert […] nem jutott nekik lélegeztetőgép. Hogy egy ilyen nagy fájdalom ne legyen hiábavaló, hogy ugrást hajtsunk végre egy új életstílus felé, és egyszer s mindenkorra ráébredjünk, hogy szükségünk van egymásra, adósai vagyunk egymásnak, hogy az emberiség újjászülessen.”[3] Senki sem boldogul egyedül. Egymás adósai vagyunk. Mindannyian testvérek!

Ezeket előrebocsátva szeretném elmondani neked, hogy szükség van rád ahhoz, hogy testvériségben és társadalmi barátságban felépítsük a holnap világát: azt a világot, amelyben élni fogunk – mi a gyermekeinkkel és unokáinkkal –, amikor a vihar már elült. Mindannyiunknak „tevékeny szerepet kell vállalnia sebzett társadalmaink helyreállításában és támogatásában”.[4] A pillérek között, melyeknek ezt az új építményt tartaniuk kell, van három, amelyek felállításában te másoknál jobban segíthetsz. Három pillér: álmok, emlékezet és ima. Az Úr közelsége megadja az erőt ahhoz, hogy a köztünk leggyengébbek is új útra induljanak az álom, az emlékezet és az ima ösvényén.

Joel próféta egyszer ezt az ígéretet fogalmazta meg: „Véneitek álmokat látnak, ifjaitoknak látomásaik lesznek” (Jo 3,1). A világ jövője ettől a fiatalok és idősek közötti szövetségtől függ. Kik tudnák az idősek álmait befogadni és valóra váltani, ha nem a fiatalok? Ehhez azonban továbbra is álmodnunk kell: az igazságosságról, a békéről, a szolidaritásról szőtt álmainkban rejlik annak lehetősége, hogy fiataljainknak új elképzeléseik legyenek, és együtt építhessük a jövőt. Neked is tanúságot kell tenned arról, hogy lehetséges megújulva kikerülni egy ilyen próbatételből. Biztos vagyok abban, hogy nem ez lesz az egyetlen eset, mert életed során sok ilyenben volt részed, és sikerült kilábalnod belőlük. Tanulj a korábbi tapasztalataidból, hogy ki tudj lábalni a mostani megpróbáltatásból is!

Az álmok tehát összefonódnak az emlékezettel. Arra gondolok, milyen értékes a háború fájdalmas emléke, és milyen sokat tanulhatnak belőle az új nemzedékek a béke értékéről. És neked kell továbbadnod ezt, aki átélted a háborúk fájdalmát. Az emlékezés minden idős ember voltaképpeni és igazi küldetése: az emlékezés és az emlékezés továbbadása másoknak. Edith Bruck, aki túlélte a holokauszt tragédiáját, azt mondta, hogy „egyetlen lelkiismeret felrázása is megéri annak fáradságát és fájdalmát, hogy életben tartsuk a történtek emlékét. – És folytatja: – Számomra az emlékezés az élet.”[5] A nagyszüleimre is gondolok, és közületek azokra, akiknek ki kellett vándorolniuk, és tudják, milyen nehéz elhagyni az otthont, ahogyan oly sokan teszik ezt ma is a jövőjüket keresve. Néhányan talán mellettünk vannak, és gondoskodnak rólunk. Ez az emlékezés segíthet egy emberibb, befogadóbb világot építeni. De emlékezet nélkül nem lehet építeni; alap nélkül sosem fogsz házat építeni. Soha! Az élet alapja az emlékezet.

Végül az ima. Ahogyan egyszer elődöm, Benedek pápa – egy idős szent, aki továbbra is imádkozik és dolgozik az Egyházért – mondta: „Az idősek imája megvédheti a világot, talán hatékonyabban segíti azt, mint sokak lázas tevékenysége.”[6] Ezt pápaságának majdnem a végén, 2012-ben mondta. Gyönyörű ez! Imádságod nagyon értékes erőforrás: olyan tüdő, amelyet az Egyház és a világ nem nélkülözhet.[7] Különösen ebben az emberiség számára oly nehéz időszakban, amikor mindannyian egy hajóban evezve kelünk át a világjárvány viharos tengerén, közbenjáró imád a világért és az Egyházért nem hiábavaló, hanem a partraszállásban való derűs bizakodást jelzi mindenkinek.

Kedves nagymama, kedves nagypapa, üzenetem zárásaként Boldog – és hama-rosan Szent – Charles de Foucauld példájára is szeretném felhívni a figyelmedet. Ő remeteként élt Algériában, és abban a mindenkitől távoli környezetben tett tanúságot „arról a vágyáról, hogy minden ember testvérének érezze magát”.[8] Az ő élettörténete megmutatja, hogy még saját sivatagunk magányában is lehetséges közbenjárni az egész világ szegényeiért és valóban egyetemes testvérré válni.

Kérem az Urat, hogy az ő példájának is köszönhetően mindannyian kitágítsuk szívünket, tegyük azt fogékonnyá a legutolsók szenvedéseire, és tegyük képessé arra, hogy közbenjárjunk értük. Mindannyian tanuljuk meg ismételgetni mindenkinek, különösen a legfiatalabbaknak azokat a vigasztaló szavakat, amelyek ma nekünk szóltak: „Mindennap veled vagyok!” Bátran haladjatok előre! Az Úr áldjon meg benneteket!

Kelt Rómában, a Lateráni Szent Jánosnál, május 31-én, a Boldogságos Szűz Mária látogatásának ünnepén.

Ferenc

[1] A történetet Jakab protoevangéliuma beszéli el.
[2] Ezt a képet választották a nagyszülők és idősek világnapjának logójául.
[3] Fratelli tutti enciklika, 35.
[4] Ugyanott, 77.
[5] La memoria è vita, la scrittura è respiro [Az emlékezés élet, az írás lélegzés], L’Osservatore Romano, 2021. január 26.
[6]Látogatás a „Viva gli anziani” [Éljenek az idősek] család-otthonban 2012. november 2-án.
[7] Vö. Evangelii gaudium apostoli buzdítás, 262.
[8] Fratelli tutti enciklika, 287.

* * *

Ima a Nagyszülők és Idősek első Világnapjára

Köszönetet mondok neked, Uram,
a Te jelenléted vigaszáért:
még a magány idején is,
Te vagy az én reményem és bizalmam,
Te vagy kősziklám és váram ifjúkorom óta!

Köszönöm, hogy családot adtál számomra
és hogy hosszú élettel áldottál meg.
Köszönöm neked az örömök és a nehézségek pillanatait,
az álmokat, amelyek már valóra váltak az életemben,
és azokat az álmokat, amelyek még előttem állnak.
Köszönöm a megújult termékenységnek ezt az időszakát,
amelyre Te meghívsz engem.

Növeld, Uram, hitemet,
tégy engem békéd eszközévé,
taníts meg arra, hogy átöleljem mindazokat, akik nálam jobban szenvednek,
add, hogy soha ne szűnjek meg álmodni
és meséljek csodáidról az új nemzedékeknek.

Védd és vezesd Ferenc pápát és az Egyházat,
hogy az evangélium világossága eljusson a föld végső határáig.
Küldd el Szentlelkedet, Uram, hogy megújítsa a világot,
hogy a világjárvány vihara lecsillapodjon,
hogy a szegények vigasztalásra leljenek és a háborúk véget érjenek.

Te légy támaszom az idős kor gyengeségében és segíts,
hogy teljes életet éljek minden egyes pillanatban, amelyet Te adsz nekem,
abban a bizonyosságban, hogy minden nap velem vagy,
egészen a világ végéig.
Ámen.
(Fordította: Magyar Liturgikus és Egyházzenei Intézet)

Forrás: MKPK Sajtószolgálat

Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Július 17-én, szombaton a mentősök immár negyedik éve zarándokoltak el Mátraverebély-Szentkútra – a mentősök és a betegápolók védőszentjének Lellisi Szent Kamill ünnepéhez kapcsolódóan. A résztvevőket Pifka Zsolt szervező, Nógrád megyei vezető mentőtiszt köszöntötte, majd Csókay András idegsebész, Rétvári Bence az EMMI parlamenti államtitkára és György Alfréd, az osztrák és magyar kamilliánus rendtartomány provinciálisa osztották meg gondolataikat a jelenlévőkkel.

Az egészségügy bármely területén végzett munka alapja a bizalom, ezt beteglátogatóként nap mint nap mi is megéljük a betegágyak mellett. A beteg ránk bízza magát, egy filmkocka erejéig részese leszünk az életének, kísérjük az úton betegségében, meghallgatjuk félelmeit, vigasztaljuk bánatában, imádkozunk vele és érte. A munkánk, a hivatásunk önzetlenséget, odaadást, empátiát igényel, így nekünk is szükségünk van olyan alkalmakra, ahol lelkileg feltöltődhetünk. Ezért vettünk részt együtt július 18-án a szentkúti szentmisén.

Másnap, 18-án, a szentmisét megelőzően Takács Klarissza ferences szegénygondozó nővér katekézisét hallhattuk „Az Eucharisztia és az Egyház” címmel. Elmélkedésében bemutatta Lellisi Szent Kamill életútját, hangsúlyozva, hogy Isten szemében nincs elveszett élet, mindig lehet újrakezdeni.

Lellisi Szent Kamill itáliai pap, a kamilliánusok rendjének megalapítója. Lellisi Kamillót 1746-ban avatták szentté, 1886-ban lett a kórházak, a betegek és a haldoklók védőszentje. A neve ott szerepel azokban az imákban, melyeket a haldoklókért mondanak. 

Életéről az alábbi helyen olvashatunk részletesen: https://archiv.katolikus.hu/szentek/0714.html

(Fotó: Magyar Kurír)

11.00 órától került sor az ünnepi szentmisére,  melyet Felföldi László pécsi megyéspüspök mutatott be. Örömmel köszöntötte a zarándokokat, különös szeretettel a Debrecenből érkezőket. Homíliájában a szeretet és a szenvedés kapcsolatáról elmélkedett.

Gondolataiban kifejtette, hogy a szeretet és a szenvedés csak együtt hordozható, a szenvedésben mély biztonságot ad, és mindent elviselhetővé tesz a megélt szeretet, ugyanakkor minden szeretet-kapcsolatunkban jelen van a szenvedés is. A főpásztor Cirenei Simont és Veronikát állította elénk példaként, a Jézussal való találkozásaikat. Cirenei Simon kényszerként kapta a keresztet, a szenvedést, amit magától nem választott volna, de a találkozás a kényszerből élhető, sőt éltető erőt adott számára, amely egész további sorsát meghatározta. Ne féljünk tehát vállalni a szenvedést, hisz nem tudhatjuk mivel gazdagodhatunk általa. Veronika Jézust látva megrettent a találkozástól, a szenvedés nagyságától, saját kicsinységétől, mégis ez a találkozás indította arra, hogy a kendőjét nyújtsa a szenvedő Jézusnak. Ennyit tudott tenni, de ezt megtette. Ne féljünk attól, hogy amikor kell, egy kendőnyi szeretetet, segítséget adjunk, mert aki kapja, annak szívében megszületik a hála és a köszönet. Nem tudjuk a másik problémáját megoldani, és nem is ez a feladatunk. De egyszer majd meg fogják kérdezni tőlünk, hogy volt-e egy kendőnyi, egy pohár víznyi szereteted? És ha erre igent tudunk mondani, akkor minden rendben van.

A szenvedés kapcsán Babits Mihály versét idézte püspök atya:

„ Szenvedésre lettünk mi.

Szenvedni annyi, mint diadalt aratni:
Óh hány éles vasnak kell rajtunk faragni,
míg méltók nem leszünk, hogy az Ég királya
beállítson majdan szobros csarnokába.”

Sebeink nem akadályok, hanem erőforrások. Mindannyian sebzettek vagyunk, én is, ti is – mondta, de tudnunk kell, hogy a sebeinken keresztül ott a szeretet ereje és biztonsága, a család, ami megment minket a viharokban. A szeretet nem csupán érzelem, hanem tudatos elköteleződés is. Megtartó hűség, amely bonthatatlan egységbe forraszt - idézte Simon Andrást.

A szentmisét követően a pandémia után először került sor körmentre.

Kedves meglepetésként indulásunk előtt Felföldi Püspök Atya velünk töltött néhány percet, a jó hangulatú találkozás végén elköszöntünk és elhoztuk magunkkal a debrecenieknek szóló köszöntését.

Hálával és lélekben feltöltődve értünk haza, köszönjük az egyházmegye püspöki hivatalának az utunkhoz kapott támogatását.

Berényiné dr. Felszeghy Márta

DNYEM Kórházlelkészi Szolgálat

koordinátor

Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

A NEK Titkárság a szeptemberi Eucharisztikus Kongresszus programjaira, így a Ferenc pápa által celebrált zárómisére is augusztus 29-ig várják a jelentkezéseket. A szervezés megkönnyítése miatt kérik, hogy minél korábban jelentkezzenek a résztvevők, ugyanakkor a helyek kiosztásánál is elsőbbséget élveznek a korábban regisztráltak. A kongresszuson, a nyilvános szentmiséken és az eucharisztikus körmeneten való részvételünkkel tegyünk tanúságot hitünkről a világ felé!

A pontos program és a jelentkezéshez szükséges minden információ elérhető a kongresszus honlapján, a https://iec2020.hu/hu oldalon.

Az alábbiakban Szilágyi Eszter, az egyházmegye NEK kapcsolattartójának programajánlóját olvashatjuk, amely az Öröm-hír nyári számában is megjelent.

Nyitómise elsőáldozással

A kongresszus nagyszabású nyitóünnepséggel - ezerfős kórus közreműködésével - szeptember 5-én a Hősök terén veszi kezdetét, ahol a regisztrált elsőáldozók először járulnak az Oltáriszentséghez. Ilyen lehetőség legutóbb 83 évvel ezelőtt, az 1938-as Eucharisztikus Világkongresszuson volt.

            A NEK „hétköznapjain”, szeptember 6-10. között az események fő helyszíne a Hungexpo lesz. A szentmiséken kívül tanúságtételek és előadások hangzanak el. Öt kontinensről várják a szervezők az előadókat és természetesen a zarándokokat is.

„Kölyök”, a golyóálló bíboros és Böjte Csaba

6-án, HÉTFŐN Josif Bozanic bíboros celebrálja a reggeli imát. A golyóálló bíborosként is emlegetett brazil Joao Tempesta bíborost is meghallgathatjuk. Rio érseke két utcai lövöldözést és egy fegyveres rablást élt már át. Sokat tesz azért, hogy segítsen a társadalom perifériájára szorult embereknek a felemelkedésben. Szabó Konstantin Kárpátaljáról érkezik a NEK-re. Kosztyu atya, ahogy sokan szólítják őt, titokban végezte el a papképzést és így is szentelték fel. A hétfői szentmisét Piero Marini érsek celebrálja, aki Szent II. János Pál közeli munkatársa volt évtizedeken át. Ugyancsak a hétfői programban találkozhatunk Böjte Csaba ferences szerzetessel. Előadást tart az Eucharisztiáról a kameruni Joseph-Marie Ndi-Okalla püspök, valamint Mary Healy teológus az USA-ból és Damian Stayne, a Cor et Lumen Christi katolikus karizmatikus közösség alapítója, akinek szolgálata által sok ezer ember gyógyult már meg.

Szolgálat szamárháton, lázadó hippiből közösségalapító

7-én, KEDDEN találkozhatunk Ternyák Csaba érsekkel, valamint Gérald Lacroix bíborossal, aki Kolumbiában a drogháborúk sújtotta vidéken a plébániák között sokszor szamárháton közlekedve szolgált éveken át. Louis Raphael Sako pátriárka Irakból érkezik. Az Iszlám Állam pusztítása idején és napjainkban is bátran szót emelt az üldözött keresztény közösség védelme érdekében. A keddi szentmisét az előző NEK-nek otthont adó Fülöp-szigetekről érkező Jose Palma, Cebu érseke celebrálja. Az előadók között köszönthetjük ezen a napon Jean-Luc Moens matematikust, hétgyermekes családapát, a CHARIS a katolikus karizmatikus megújulás nemzetközi szolgálatának korábbi moderátorát és Johannes Hartl-t, aki lázadó hippiből vált közösségalapítóvá, ők az Eucharisztiáról osztják meg gondolataikat. Hallhatjuk Barbara Heil-t is, az egykori protestáns prédikátor egy hosszú missziós szolgálat után találta meg a helyét a Katolikus Egyházban. Dabóczi Kálmán a magyar katolikus mozgalmak hálózatáról beszél majd.

Megmaradni és megújulni

8-án, SZERDÁN együtt imádkozhatunk a rendkívül szókimondó lengyel érsekkel, Stanisław Gądeckival. Majd meghallgathatjuk Mianmar első bíborosának, Charles Maung Bonak a gondolatait. Az ázsiai országból érkezett egyházi méltóság egy üldözött keresztény közösséget képvisel, amely képes volt fejlődni, gyarapodni az 1962 óta tartó katonai elnyomás ellenére is. A brazil Moyses Azevedo, a Katolikus Shalom Közösség alapítója szintén részt vesz a NEK-en. Társaival indirekt missziót folytatnak: kellemes kávézókat, szendvicsezőket, amelyeket a fiatalok megkedvelnek. Az előadók között meghallgathatjuk Székely János püspököt a teremtésvédelemről, valamint Michael White-t, aki receptet mutatott a plébániai élet újjászervezéséhez. Justo Lofeudo a közösségek megújulásáról beszél majd, míg David Maria Jaeger, A Szentföld, az Eucharisztia földje címmel tart előadást.

Hit, hűség, szeretet

9-én, CSÜTÖRTÖKÖN Stanislav Zvolenský érsekkel és a nigériai John Onaiyekan bíborossal is találkozhatunk a Hungexpon. Massimo Camisasca püspök Az olasz papok vértanúsága a 2. világháború után címmel tart előadást. Székely János témája pedig az Eucharisztia és a cigánypasztoráció. A szír-malabár egyház helyzetébe Joseph Pamplany püspök által nyerhetünk betekintést. Jean-Claude Hollerich bíboros és Angelo Bagnasco bíboros: Eucharisztia, evangelizáció és társadalmi elkötelezettség Európában címmel osztja meg gondolatait.   

 A hit ereje

10-én, PÉNTEKEN, a Hungexpon zajló események zárónapját Veres András püspök imája nyitja, majd a - paptársai által - remek humorú és kiváló problémamegoldóként jellemzett Oswald Gracias-t hallhatjuk, aki Indiából érkezik a magyar fővárosba. Áder János államfő, a NEK fővédnöke tanúságtevőként lép a közönség elé. Rendkívül változatos témákat ölelnek fel az előadások: Etienne Vetö a zsidóság, Izrael és az Eucharisztia témakörét járja körül, Baltazar Porras venezuelai bíboros Szentek Isten népében és a világban, a laikus hívek hivatása a szentségre címmel tart előadást. Andrew Yeom Soo-jung bíboros első római katolikus vezetőként, 2014 májusában átlépte a diktatórikus Észak-Korea határát. Szöul érseke hosszú ideje küzd a két ország közötti megbékélésért, a koreai keresztények helyzetéről beszél majd a kongresszuson. Georg Schwartz és Andrea Dellatore a Cenacolo Közösség munkáját mutatják be, akik szenvedélybeteg fiatalok gyógyulását, újrakezdését segítik. 

A Hungexpon túl, további helyszíneken, egész héten változatos programokkal várják a szervezők az érdeklődőket a NEK keretében: szentségimádás és gyónási lehetőség, idegen nyelvű szentmisék, ForrásPont Ifjúsági Est, Ákos koncert, családi nap a Margitszigeten, Szent István könyvhét és vásár a bazilika előtti téren, a Csík Zenekar, a Szent Efrém Férfikar, a 100 Tagú Cigányzenekar, a Moszkvai Patriarchátus Kórus koncertje, Ars Sacra fesztivál - csak néhány ezek közül.

A NEK csúcspontja

11-én, SZOMBATON a Kossuth téren Erdő Péter bíboros celebrál szentmisét, amely után gyertyás körmenetet tartanak a Hősök teréig. Az esemény egyben országos ministránstalálkozó is.

Statio Orbis, záró szentmise Ferenc pápa részvételével

12-én, VASÁRNAP a záró szentmisét a Ferenc pápa celebrálja 11 óra 30 perctől a Hősök terén. Az Operaház 120 fős zenekarán kívül, fellép az Operaház kórusa és az ország minden tájáról érkező tagokból álló nagykórus összesen 2080 fővel.

Egyházmegyénk is készül:

A Kongresszus fontosságáról dr. Törő András, a Püspöki Hivatal irodaigazgatója, NEK egyházmegyei referensének gondolataiból idézünk: „Örömmel és hálával a szívünkben várjuk a Kongresszust, hogy a találkozás által tanúságot tegyünk a világ számára. Tanúságot tegyünk arról, hogy az eucharisztiával, az oltáriszentségben jelenlévő Krisztussal való kapcsolatunk akkor teljesedik ki igazán, amikor nem csak magunkhoz vesszük Őt, hanem hagyjuk, hogy formáljon bennünket, és hatással legyen az életünkre. Amikor részesülünk az eucharisztia csodájában, akkor Krisztust hordozzuk magunkban, tehát az Ő jegyeit, az Ő tulajdonságait öltjük magunkra. Ezek segítenek reagálni a mindennapok kihívásaira, örömeire, illetve felismerni, hogy amikor cselekszünk, előtte fel kell tennünk magunknak a kérdést: „mit tenne Jézus a helyünkben?” Ezekben a mozzanatokban teljesedik ki az eucharisztia: átlényegülünk, és Krisztus válik minden rezdülésünk forrásává. Jelenlétünkkel ezt üzenjük majd a világnak idén ősszel. Bátorítok ezúton is mindenkit, hogy kapcsolódjon be a szeptemberi eseménysorozatba, ahol minden korosztály és közösség megtalálhatja a számára értéket közvetítő programokat. Mindaddig pedig miért lényeges, hogy részesei legyünk a készületnek? Azért, mert a csodából, a titokból mindig annyi lesz a miénk, amennyit be tudunk fogadni. Fontos hogy ebben a készületi időszakban felismerjük: a hit tovább adásának nincsenek korlátai, napról napra jobbá kell válnunk, és körülményektől függetlenül ki kell hoznunk magunkból a legjobbat azért, hogy Krisztus szeretetét tettekre váltsuk. Ezt gyakoroljuk most, a készület során.”

A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye területéről számos család és közösség kapcsolódik be a Kongresszus programjaiba, főként a családi nap, a városi körmenet, illetve a pápai szentmise élményeibe. Ezzel párhuzamosan készülnek az elsőáldozók Debrecenben, Nyíregyházán, Hajdúszoboszlón, Újfehértón, Geszteréden és Demecserben is a szeptemberi elsőáldozással egybekötött nyitómisére. Folyamatosan zajlik a ministránsok jelentkezése, akik országos találkozójukon vehetnek részt a NEK keretében, valamint a 15-30 év közötti fiatalok regisztrációja, akik a Forráspont Ifjúsági Esten lehetnek részesei a tevékeny és tanúságtevő szeretet erejének. A készület tehát jelenleg is folyik, egyházmegyénkből már több mint 1000 fő jelezte szándékát a regisztrációs rendszerben, beleértve papjainkat is, akik szolgálatukkal is fogják kísérni a Kongresszus eseményeit.

A Kongresszussal kapcsolatos tudnivalókról, a jelentkezés menetéről, valamint határidőkről a NEK honlapján, az iec2020.hu oldalon tájékozódhatunk!

Szilágyi Eszter

NEK egyházmegyei kapcsolattartó munkatárs

Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye