Debrecen - Nyíregyházi Egyházmegye

Örömmel töltött el, amikor az 52. Eucharisztikus Kongresszus helyszínéül Magyarországot, Budapestet jelölték ki. Mindenkit megviselt, hogy a kongresszust a koronavírus–járvány miatt egy évvel el kellett halasztani, ugyanakkor kerestem benne a pozitívumot, hogy több időt nyerhettünk az előkészületekre. Nehéz volt ez az időszak, éheztük és szomjaztuk ezt az eseményt, vártuk 2021 szeptemberét.

Nyitott szívvel fogadtam az elmúlt hét programjait, igyekeztem a médián keresztül nyomon követni azokat. Az előadások, szentségimádások, a tanúságtételek, a különböző lelki és kulturális programok az Eucharisztia tiszteletének elmélyítését szolgálták. Lélekemelő volt figyelemmel kísérni a gyertyás körmenetet.

A rendezvénysorozat legjelentősebb része a záró szentmise volt Ferenc pápa részvételével (én is ezen az eseményen voltam jelen), ez tette fel a pontot az i-re. Ám nem csupán ebben a pár napban éltük át Jézus jelenlétét, hanem a lelki előkészületek során, mely már évekkel ezelőtt megkezdődött hittan órákon, intézményi és egyházközségi szinten is.

Ez az időszak, valamint a kongresszus eseményei számomra a hit megerősítését, elmélyülését szolgálta. Azt az üzenetet is hordozta, hogy az Egyházat nem lehet bezárni a templom falai közé, szükségünk van arra, hogy lelkileg és fizikálisan is érezzük, hogy nem vagyunk egyedül.

Ünneplőbe öltöztettük a lelkünket. Isten szeretetét éreztük, még intenzívebben éltük meg Jézus jelenlétét, aki a testét adta nekünk eledelül, hogy egy testté lehessünk Vele. Ahogyan férj és feleség mondják egymásnak: ami bennem szép, jó és értékes, a testemet, a lelkemet neked adom, hogy táplálkozz belőle, erősödj általa - ehhez hasonlót tett velünk Jézus, csak éppen a szeretet legfelsőbb fokán. Önmagát adta ételül. Ezek agondolatok jutottak eszembe a kongresszus napjaiban. Azt az örömet éltem meg, hogy minden betegség, szenvedés, konfliktus, veszteség ellenére a szeretet mozgat minket.

A több százezres tömeggel együtt éreztem, hogy Jézus velünk van, reményt és értelmet ad minden nehézség között. Kegyelmi ajándék, amikor ilyen egyetértésben, közös imádságban, szentségi hangulatban vagyunk együtt. Jézus szólít, szeretetével átölel, betér a szívünkbe az Eucharisztia által, és ott is marad. Szívet melengető, hitet erősítő, csodálatos élmény volt. Átéreztük, hogy népünk, országunk, fővárosunk kicsi, de hintve van az Eucharisztiával, növekszik általa. Az a bizonyosság töltött el, hogy Isten velünk, közöttünk, értünk van!

A NEK segített egyensúlyba kerülni: többet foglalkozni azzal, ami fontos, és kevesebbet azzal, ami kevésbé értékes.

Azt az élményt éltem meg, hogy aki hívő, az sosincs egyedül, mindig van hova kapaszkodnia. Bánatban és örömben, Istenbe és a másik hívőbe egyaránt.

Úgy éreztem magam, mint amikor egy olyan ajándékot adok valakinek, aminek én magam is örülnék. A NEK is ilyen ajándék volt az életemben, ami hiányt hagyott maga után, miután véget ért, és olyan jó lenne, ha még tartana. De nem úgy tekintek rá, mint egy út végére, hanem inkább kiindulópontnak tartom az életemben Isten és embertársaim felé.

Feltöltődve jöttem haza a záró szentmiséről.

Most is felidézem Ferenc pápa homíliájából az alábbi gondolatokat: „Mennyire messze áll Ő, aki csendben uralkodik a kereszten, attól a hamis istentől, akitől elvárjuk, hogy erővel uralkodjon és elhallgattassa ellenségeinket!”

Felemelő és áldott ünnep volt, ahol egy célért gyűltünk össze, amit a Szentatya személyes jelenléte jobban megerősített bennem.

A kongresszus véget ért, a pápa visszatért székhelyére, de Jézus velünk maradt, hogy magunkkal vigyük otthonainkba, munkahelyünkre, közösségeinkbe.

Farkasné Papp Marianna

római katolikus hitoktató

Mátészalkai Széchenyi István Német Nemzetiségű katolikus köznevelési intézmény