2021. augusztus 25., szerda 15:08

Engedjük, hogy Péter példájára Krisztus valósítson meg minket - Palánki Ferenc a Pécsi Egyházmegye születésnapján

Augusztus 23-án alapításának 1012. évét ünnepelte a Pécsi Egyházmegye. Az ünnepi szentmise rendkívüli volt, hiszen a nemrégiben beiktatott megyéspüspök korábbi szolgálati helyéről hívott vendégeket.

A szentmisét Palánki Ferenc, a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye megyéspüspöke celebrálta, míg a koncelebrálók között Felföldi László atya korábbi paptestvéreinek küldöttsége is jelen volt.

„Taníts meg számot vetni napjaink sorával, hogy bölcsességre neveljük a szívünket” – ezzel a zsoltáros igével (Zsolt 89,12) kezdte prédikációját Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök. Egy-egy évforduló mutatja, hogy múlik az idő és nem mindegy, hogy hogyan élünk. Bölcsességre kell nevelni a szívünket – magyarázta.

„Az az igazi bölcsesség, ha képesek vagyunk arra, hogy Isten szavát, üzenetét, igéjét befogadjuk és engedjük, hogy formáljon, gazdagítson, alakítson bennünket.”

Az egyházmegye védőszentje, Szent Péter apostol olyan ember volt, aki odafigyelt Jézus szavára. Ha végignézzük az életét, látjuk, hogy milyen nagy fejlődésen ment keresztül. Amikor belépett Jézus az életébe, akkor egy adott ponton azt mondta Péternek, hogy evezz a mélyre. A csodálatos kenyér és halszaporítás, Péter meghívása bennünket is arrafelé kell hogy irányítson, hogy vegyük észre Jézust, aki a mi életünk bárkájába is be akar lépni. Nekünk is mondja, evezzünk már kicsit a mélyre. Amikor a csodálatos halfogás kapcsán Péter rádöbben arra, hogy az Isten látogatja meg őt, akkor kimondja azt a mondatot, amivel beismeri méltatlanságát: "Uram, menj el tőlem, mert bűnös ember vagyok." Ez a mondat pont az ellenkezőjét jelenti. Nehogy elmenj, maradj itt velem! Hadd menjek veled! Annyira jó, hogy beléptél az életembe!

141 21

Palánki püspök hangsúlyozta, Péternek meg kellett tanulnia, hogy ne csak magában bízzon. „Ma mindenféle iskolák és tanfolyamok szólnak arról, hogy bízzál önmagadban, hogy valósítsd meg önmagad. Engednünk kell, hogy Krisztus valósítson meg minket. Engednünk kell azt, hogy belépjen az életünkbe, hogy szóljon hozzánk, hogy neveljen bennünket” – fejtette ki.

141 25

„Egy egyházmegye lelkisége a védőszentjéhez köthető leginkább. Persze mindenki lelkisége Krisztushoz köthető. Sokfélék vagyunk mi emberek, közösségek. Időben is, térben is vannak távolságok. Van, aki 1012 éves, és van, aki 28.” – mondta, utalva a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye zsenge korára. „Tulajdonképpen mindannyian arra kaptunk meghívást, hogy a szeretet forrásáról, Jézus Krisztusról tegyünk tanúságot, aki minden szentmisében megjelenik közöttünk és kínálja magát nekünk, hogy átalakítson, formáljon. Ne csak panaszkodjunk! Ezer évvel ezelőtt sem volt könnyű. A történelem során is voltak nehéz időszakok, például amikor nem is lakhatott Pécsett a pécsi püspök. De kitartottak, mert Krisztusba kapaszkodtak, mert a tiszta forrásból merítettek. Szidjuk a mai világot, de minden nap a mai világ van. Mi ezt kaptuk meg lehetőségként, hogy ebből hozzuk ki a legjobbat. Ez feladat is, hogy álljuk meg a helyünket ott, ahova Isten állított.” Ehhez a szolgálathoz áldást és erőt kívánt Palánki Ferenc főpásztor.

A szentmise végén a hitoktatókat díjazták, valamint a jubiláns papok vehették át az alkalomra kiállított a pápai áldás dokumentumát. Hitoktatói díjban részesült Dulánszky Nándor, Jágerné Sterner Enikő és Radicsné Nyisztor Tímea. Sok éves szolgálatukat Felföldi László pécsi megyéspüspök személyesen köszönte meg.

Jubiláló atyáink az évtizedekkel nagy-nagy ajándékot adtak az Egyháznak és sokat segítettek – mondta a főpásztor, mielőtt átadta Imre Csanád atya pappá szentelésének 60., Antal Géza atya pappá szentelésének 50. jubileuma alkalmából készült emléklapot.

A pécsi megyéspüspök megköszönte a debrecen-nyíregyházi egyházmegye papi küldöttségének jelenlétét, ahogyan hálát adott a jelenlévő testvérekért is, valamint köszönetet mondott Palánki Ferenc püspöktársának a lelkesítésért és bátorításért ezen az úton.

 

Fotó: Tám László

További fotók: pecsiegyhazmegye.hu

Pécsi Egyházmegye

  • Galéria:
    • 141_21
    • 141_25
    • 30