Debrecen - Nyíregyházi Egyházmegye

Nagy Csaba atya, egyházmegyei családreferensünk, Ádám Miklós atyának, az Esztergomi Hittudományi Főiskola tanárának és az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye papi továbbképzési referensének meghívására 2021. június 23-án, Esztergomban, a Szent Adalbert Központban, a főegyházmegye papi rekollekcióján tartott előadást, ahol plébániai munkatársai tanúságtételét is meghallgatták a résztvevők: Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek, Mohos Gábor esztergom-budapesti segédpüspök és a főegyházmegye papjai.

 Nagy Csaba atya előadása egyben az Öröm-hír 2021. húsvéti számában megjelent tanulmány folytatása (http://www.dnyem.hu/index.php/item/3383-a-csaladpasztoracio-perspektivai-egy-poszt-csalad-utani-vilagban-nagy-csaba-atya-egyhazmegyei-csaladreferens-tanulmanya ), amely a családok megmaradását érő kihívásokról, a gyümölcsöző családpasztorációs tevékenység alapelveiről és a családok megerősödésének az Egyház életében megtapasztalt hatásairól szólt.

Az alábbiakban részleteket közlünk az előadásból:

„A bölcsesség házat épített magának, kifaragta hét oszlopát, leölte áldozatait, elegyítette borát, meg is terítette asztalát. Elküldte szolgálóit, hogy kiáltsák a várban és a város falain: »Aki tudatlan, jöjjön hozzám!« S a dőréknek üzente: »Jöjjetek, egyétek étkemet, és igyatok a borból, amelyet nektek elegyítettem! Hagyjatok fel az együgyűséggel, hogy élhessetek,
és járjatok a belátás útjain!” (Péld 9,1-6).

A Példabeszédek könyvének gyönyörű leírása ugyanarról a sziklára épült házról szól, amiről Jézus is beszél. A leírás szerint benne hét oszlop áll, és a házat felkészítették a vendégek fogadására. Az étel is készen áll, amely nagyon egyszerű és mégis nélkülözhetetlen az ember számára: kenyér és bor. Ez a ház az egyház, az oszlopok a szentségek, az étel Krisztus teste és vére. Ebbe a házba hívjuk meg a ránk bízottakat.

Milyen meghívást adunk nekik? […]

Látjuk a kereszt alatt álló családjainkat, akiket sok ideológia támad, és amiről Ferenc pápa is beszél az Amoris Laetitia kezdetű apostoli buzdításában. Ferenc pápa legalább hat olyan tényezőre mutat rá, amelyek megakadályozzák a család evangéliumként való felfogását. […]

Mindezek után nem eltúlzott beszélni a hiányosságokról, elsősorban egy egységes pasztorációs tevékenységről a családokkal és a családokért, hiszen ennek hiánya következtében a beavató szentségek felvétele után a keresztények 90-95 százaléka nem gyakorolja a hitét. Ezért is fogalmazza meg Ferenc pápa:

„Nem elegendő a nagy lelkipásztori tervekbe beleszőni valamiféle általános törődést a családokkal. Hogy a családok a lelkipásztorkodás egyre aktívabb alanyai lehessenek, »a család belseje felé irányuló evangelizáló és kateketikai erőfeszítésre« van szükség, amely a családot ebbe az irányba tereli.” (AL 200).

Tézisem szerint a családtól függ, hogyan jövünk ki a válságokból. Az individualista felfogással szemben nem feledhetjük el, hogy a család kapcsolatot jelent és teremtő ereje van, hiszen a család az ember személyazonosságának védelmi pontja. […]

XVI. Benedek pápa 2012. december 22-én, a Római Kúriához intézett karácsonyi köszöntése alkalmával, felhívta a figyelmünket arra, hogy

„a család, amelyet gyökeresen megkérdőjeleztek, mégis a házasságon alapuló stabil kapcsolat a férfi és a nő között, amelynek célja a gyermekek nemzése és nevelése.”

Megerősítette, hogy itt nemcsak egy sajátos társadalmi forma forog kockán, hanem maga az ember alapvető méltósága. Ha ezt a köteléket elutasítják, az emberi lét alapvető alakjai tűnnek el: az apa, az anya és a gyermek. Ha elveszítjük ezeket az eredeti hivatkozási pontokat az életünkben, amik identitást adnak nekünk, akkor olyan egyének társadalmában fogunk élni, akik már nem ismerik egymást, akik a nemek összekeverésében élnek, akiknek nincsenek testvéreik. Olyan gyermekekké válunk, akik már nem akarnak apák és anyák lenni.

Az identitást adó családi kapcsolatoktól elszakadva, Istentől elszakadva elszigeteltté, gyengévé és törékennyé válunk, a hatalom manipulációjának előre meghatározott áldozatai leszünk. Van azonban egy alternatíva: az egymáshoz kötődő család… […]

"A család az a hely, ahol újra lélegezni kezdhetünk azokon az alapvető kapcsolatokon belül, amelyek identitást adnak nekünk és feltárják a világban betöltött szerepünket, új társadalmi kapcsolatokat generálva. […] Az olyan család képes az életet fogadni és nevelni, amely természetes hajlamának és eredeti isteni tervének megfelelően egyszerre kapcsolati és generatív."

Mindezek után fel kell tennünk a kérdést, mit tegyünk? Alapvető a mentalitás megváltoztatása, vagyis „a család a pasztoráció alanya”. […]

A család szolgálatában nem a pap a főszereplő, aki tanítja őket, hanem maga a család. A családpasztorációban, ahogyan fogalmaz Szent II. János Pál, a pap arra hivatott, hogy Jézus Krisztusnak, az Egyház vőlegényének élő képmása legyen. Mindig a közösség tagja marad, mint a többi hívő – a fivérek és nővérek, akiket a Szentlélek hív egybe –, de a Krisztushoz, a Főhöz és Pásztorhoz való hasonlóság erejéből maga a pap is jegyesi kapcsolatba kerül a rábízott közösséggel: így arra hivatott, hogy a maga lelki életében azt a szeretetet élje, amelyet a Vőlegény Krisztus táplál menyasszonya, az Egyház iránt. E jegyesi jellegnek megfelelően életét úgy kell értelmeznie és berendeznie, hogy Krisztus vőlegényi szeretetének tanúja legyen. […]

A családpasztorációnak nem a problémák megoldására kell koncentrálnia, ez a munka nem átmeneti, hanem folytonosságot kell adnia. Ahhoz idő kell, hogy az Egyház családegyház legyen. A képzések célja nem a megfelelő szakemberek felkészítése, hanem hogy a résztvevők és általuk mások is család legyenek, vagyis az igazi szeretet hivatására való nevelés. […]

A család lelkigondozásának kicsiben kell megszületnie, sikeressége és eredményesége pedig az embereké. […] Minden tevékenység, amit a plébánián végzünk, mindig a családdal, a család számára szól. Így jön létre egy egyre vonzóbb egyház.

Az utolsó dolog, amit szem előtt kell tartanunk: az egyre inkább háttérbe szorított nukleáris (hagyományos) családok drámai fogyása a demográfia alapján: a társadalmi felépítettségünk húsz év alatt össze fog omlani. Úgy tűnik, hogy a családok hiánya elérte a kritikus pontot. A család az egészséges és virágzó társadalom meghatározó alanyaként megerősítette a társadalmat és önmagát. Hogy ez mennyiben folytatódhat egy olyan társadalmi dinamikában, amely hátrányos a család számára, csak rajtunk múlik.”

Csaba atya előadásának teljes szövege ezen a linken olvasható: https://drive.google.com/file/d/1hNyxgOM6Rx6aN49cRb43YiMi7LHP7r9O/view?usp=sharing

Az előadás után Csaba atya felkérésére a munkatársai beszámoltak személyes élményeikről arról, milyen is a családpasztoráció alanyainak lenni.

„A családokat megszólító és meghívó közösségi élet, és az itteni programok miatt tudjuk, hogy itthon vagyunk. A 2020 februárjában megrendezett háromestés Házasság Hete rendezvénysorozat óta a gyermekeink, ha tehetnék, minden délután a plébánián lennének. (Házasság Hete 2020: http://www.dnyem.hu/index.php/item/2767-visszateres-az-elso-szeretethez-a-hazassag-hete-a-nyiregyhazi-szent-imre-kapolnaban .)

Mi csak olyan helyre megyünk, ahová a gyerekek is szívesen jönnek, és ahol biztonságban vannak. Havonta veszünk részt a Család Csoport találkozóin, és minden alkalommal megerősödünk.

Sokat jelent nekünk Csaba atya mosolya és elfogadása, a közvetlensége. Ha megfogalmazzuk a szükségleteinket, ő kész elindítani egy következő csoportot. A csoportok élnek és működnek, egyre több embert vonnak be az egyházközség életébe.

A gyermekeink szeretnek szentmisére jönni, mert feladatuk van: felolvasnak, énekelnek, ministrálnak, perselyeznek, a Dekor Csoportban közösen alkotnak. Nem azért rimánkodunk nekik, hogy induljunk végre a templomba, mert elkésünk, hanem hogy induljunk már haza a templomból, mert ebédelni is kellene.

Sokat jelent számunkra, hogy az elmúlt évtizedekben megismert papjaink az életünk részei maradtak: meglátogatnak bennünket, velünk ebédelnek vagy vacsoráznak, focizunk a gyerekekkel, biciklizünk, vagy csak beszélgetünk. Meghatározó számunkra ez a fajta közvetlenség. Így értjük meg és éljük meg, hogy a pap nem egy tőlünk elhatárolódó személy, hanem számíthatunk rá, és ő is ránk.”

(Gencsi Zoltán és Andrea, akiket három gyermekük, Jázmin, Milán és Ádám is elkísért Esztergomba, és a még pocaklakó kistestvér is.)

„A családpasztorációs tevékenység szervezési feladataiban és a kapcsolattartásban segítek. Csodálatos dolog megtapasztalni, hogy sebesült család tagjaként is hasznos feladatom van ebben a munkában. Amikor először beszélgettünk a háromestés rendezvénysorozatról, természetes volt, hogy a gyermekfelügyeletet megszervezzem és segítsek a megvalósításban (hirdetés, kapcsolattartás, vacsoraigény felmérése, plakát, zenekar felkérése, stb.).

A családpasztorációs tevékenység a családokon kívül több korosztályt, több résztvevőt is megmozgat. A szentimrés diákok közül többen a „bébiszitter osztag” tagjai: játszanak, beszélgetnek, énekelnek, vacsoráznak a kicsikkel. Nekem szinte csak irányítanom kell őket.

A szervezés során jól bevált a GoogleDrive-on megosztott táblázatok és űrlapok használata. Aranyosak a nénik és bácsik is, ahogy nyitottak erre a megoldásra. Kis mennyiségben ki is nyomtatjuk a szükséges információkat, de alapvetően az egyházközség nagy része aktív a Facebook oldalunkon és a levelezési rendszerünkben. Erre különösen nagy szükség volt a járványhelyzetben: a lezárások hosszú hónapjai és hetei közben is létre tudtunk hozni online közösségi projekteket, amelyek az egész egyházközséget erősítették. Emlékeztettek arra, hogy a különválasztottság idején is összetartozunk.

Igazi örömmel tértünk vissza a templomba, és vettünk részt a közösségi programokon: biciklis kirándulás, szalonnasütés, Családkórus, Karitász, Férfi Klub, Jákob Kútja Csoport (hölgyek), Dekor Csoport (gyerekek). Mindenkinek van helye és feladata, mindenkire szükség van, így épülünk lelki házzá. A szeretteink életére is kihat ez, még ha nem is járnak templomba vagy nem vallásosak. Egyre több rokonunk is érdeklődik az egyházközség élete és a szentmiséink iránt, és jönnek megnézni, mi van itt.

Hálásak vagyunk, mert elődjeihez hasonlóan Csaba atyára sem csak az ambónál és az oltárnál állva számíthatunk, hanem a mindennapi életünkben, örömeinkben és bánatainkban is. Óriási szükség van a Krisztus-képmásokra, vagyis a papjainkra. Segítenek, tanácsolnak bennünket, és egy kicsit talán mi is tudjuk segíteni az ő munkájukat, hogy épüljön, erősödjön az Anyaszentegyházunk.”

(Nagy Éva tanárnő, munkatárs)

Az egyházközségünk nevében hálásak vagyunk a lehetőségért, hogy részt vehettünk a rekollekción. Hálával és szeretettel gondolunk mindenkire.

(http://www.dnyem.hu/index.php/item/2908-johet-e-valami-jo-az-online-terbol-a-nyiregyhaza-josavarosi-hivek-szerint-igen, https://www.youtube.com/watch?v=mhwSsW1NGyE&t=12s, https://www.youtube.com/watch?v=shOX936ruJk&t=162s )

 Nagy Csaba atya és munkatársai

Fotó: Szent Adalbert Központ

Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye