Mária, aki szintén egy közülünk már testestül-lelkestül együtt a mennyben van. Isten bíztat minket, hogy a mi életünk se reménytelen elmúlás és nem a semmibe tartunk, hiszen ránk is halálunk után a feltámadás vár: testestül-lelkestül mi is a mennybe készülünk.
Németh István atya elmélkedése a Szent László Imaszövetség júniusi rózsafüzér titkáról: Aki téged, Szent Szűz, a mennybe felvett
Mária mindenki számára példa. Egyrészről nagy lelkesedéssel tudjuk követni az ő életét. Magával ragadó a döntése, amelyben kimondja, hogy az Istennel együtt akar működni. De nem csak a döntése, hanem az egész élete példaértékű, ahogyan Jézust egészen a kereszthaláláig és temetéséig csendben kíséri. Közel áll hozzánk Máriának az alakja, hiszen emberként mi is számtalanszor kerülünk olyan helyzetbe, hogy döntenünk kell, vagy valakinek az életét akarjuk csendben kíséri. Ilyen esetekben nagyon jól tesszük, ha Máriát próbáljuk utánozni.
Másrészről azonban nem csak abban áll Mária példája, hogy ő hogyan éli az életét, hanem az is fontos és elgondolkodtató, hogy Isten hogyan bánik Máriával. Ez bíztatás számunkra – mert minden emberrel hasonló módon szeretne cselekedni az Úr.
Mit tesz az Isten Máriával? Kiválasztja, vezeti, mennybe veszi.
Kiválasztja őt valamilyen feladatra. Nem egyszeri alkalom ez az isteni tervben, hogy valakit valamilyen feladattal meg szeretne bízni Isten. Hiszem azt, hogy mindannyiunk életében ott van egy isteni felkérés egy feladatra, azonban nekünk kell az igent kimondanunk, ahogy azt Mária megtette.
Isten azonban nem csak kiválasztja Máriát, hanem az egész életén át vezeti és kíséri. Mária élete sem volt mentes a fájdalmaktól és nehézségektől: küzdenie, szenvednie, harcolnia kellett sokat. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne lett volna végig vele az Isten. Mi is sokszor küzdünk, de ne aggódjunk – ez nem jelenti azt, hogy az Isten elhagyott volna minket.
A kiválasztáson és kísérésen túl pedig az Isten Máriát az égbe emeli magához. Ahogy ezt XII. Piusz pápa megfogalmazza: a Szeplőtelen Istenanya, mindenkor Szűz Mária földi életpályája befejezése után testével és lelkével együtt fölvétetett a mennyei dicsőségbe.
Ezzel az Isten óriási reményt ad nekünk, embereknek, mivel Mária, aki szintén egy közülünk már testestül-lelkestül együtt a mennyben van. Isten bíztat minket, hogy a mi életünk se reménytelen elmúlás és nem a semmibe tartunk, hiszen ránk is halálunk után a feltámadás vár: testestül-lelkestül mi is a mennybe készülünk.
Valóban Mária példaértékű számunkra: kövessük az ő alakját, az ő életét és figyeljük azt is, hogy mi történt vele – hogyan gondoskodott róla az Isten, mert ez döntő jelentőségű lehet a mi életünkben is.
***
A Szent László Imaszövetséget Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök 2019 advent első vasárnapján alapította azzal a céllal, hogy a tagjai minden nap imádkozzanak el egy tized rózsafűzért, és elsőcsütörtökönként vegyenek részt szentségimádáson egyházmegyénk papjaiért és új papi hivatások születésért. A szentségimádást el lehet végezni akadályoztatás esetén a hét bármelyik napján is.
Szeretettel kérünk mindenkit, hogy népszerűsítsék ezt a kezdeményezést, és szorgalmazzák a hívek belépését az imaszövetségbe. Híveink ilyen formában is kifejezhetik, hogy felelősségteljesen szívükön viselik a papi hivatások szolgálatát egyházmegyénkben. Az aktuális tized rózsafűzért az imaszövetség szándékával a szentmisék előtt a hívek közösen is elimádkozhatják.
Németh István atya
Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye