2021. május 28., péntek 20:50

A várva-várt Pünkösd – Családi napot tartottak a debreceni Jézus Szíve-templom közösségében

Vallási értékén túl, mindannyian vártuk a pünkösd utáni hétfőt. Erre a napra hirdetett Szegedi Kálmán atya családi napot a debreceni Jézus Szíve-templom közösségének. Az úti célunk a Zsuzsi vonat végállomásánál lévő Hármas-hegy volt. A hétfő reggeli szentmise után indult el a kocsikaraván zajos kis csapatta. Mindannyian alig vártuk, hogy végre szabadon egymással tölthessünk néhány kellemes órát, a gyönyörű, tavaszi napsütéses időben.  Gondos előkészítés mutatta az utat. Közösségünk szorgalmas tagjai az előző napon szép piros nyilakkal  segítették jelezni a helyes útirányt.

Szerencsénkre volt a réten bőségesen hely, több szalonnasütővel és fedett padokkal eső esetére.

A gyermekek, mint a szabadulni vágyó kiscsikók, boldogan rohangáltak, majd vették igénybe az ott található játékokat, hintákat.  Szép számmal jöttek ki a családok, köszönet a hitoktatók jó szervezőképességének. A nyári táborba beillő gyermeksereggel, szüleik és nagyszüleik kíséretében mintegy 40 fő vett részt. Elénekeltük a Jöjj, Szentlélek Úristen kezdetű éneket, kérve együttlétünkre az áldást.

A nagyobb fiúk elkezdték faragni a nyársakat, várva már a tűz meggyújtását. Szívesen rakták a rőzsét, s hamarosan fellobbant a tűz és elkezdődött a szalonnasütés.  Igen kellemes, étvágyat gerjesztő illatok lengték körbe a tájat. Előkerültek a finom, házi készítésű sütemények is, bizony kulináris élvezetet nyújtottak. Mint egy kis esküvőn, annyi házi finomság borította be az erre a célra kijelölt asztalokat.  Jó volt látni, hogy a társaság apraja-nagyja milyen felszabadultan beszélgetett. Mindannyian többé-kevésbé ismertük egymást, de most mégis nem a rohanó hétköznapi szokásos üdvözlés alkalmával elhadart „Hogy vagy?” „Kösz, jól!” volt a válasz, hanem bővebben, valós érdeklődéssel, egymásra időt szentelve történt a csevegés.

Ehhez persze hozzájárult az ötletes kvíz játék is, hiszen a felsorolt kérdések alapján a megkapott válaszokkal még jobban megismerhettük a másikat.

Sportolni is lehetett, teniszezni, sárkányt eregetni, focizni, tollasozni, vagy éppen „csak” kiülni, és élvezni a maszk nélküli szabadságot.

Ebéd utánra a kalóriák elégetésére kirándulást szerveztek az újonnan felépített kilátóhoz.

Jó alkalom nyílt a gyönyörű tájat megismerni, hiszen több tanösvény áll rendelkezésre. A kilátóhoz érve, a gyerekek már rohantak fel a nem éppen veszélytelen 25 m magas toronyba, ahonnan a környező tájra gyönyörű kilátás nyílott. A fiatal lábacskák szaporán győzték a lépcsőfokokat, a kissé fáradtabbak lassabban értek fel a legutolsó szintre. De megérte.

Imapercek következtek. Kálmán atya köré gyűltünk mindannyian. Két akolitus testvérünk pünkösdi imát olvasott fel, a közösség válaszának a bevonásával közösen hívtuk a Szentlélek mindannyiunkat betöltő ajándékát. Majd Utasi László tanár úr és felesége Rita asszony segédletével gitáros egyházi énekeket énekeltünk. Végre maszk nélkül.

Örömmel hallgattuk Mezősi Levente és Katika szavalatait. A következő verseket hallhattuk a több irodalmi díjjal kitűntetett házaspártól:  Reményik Sándor:  Kegyelem, Reviczky Gyula : Jó lelkek, Reményik Sándor: Ha számbavetted mind a vétkeid,  Endrődy  Sándor: Czelli búcsú.

A szép és léleknek sokat nyújtó szavalatok és énekek után már könnyebbre véve a hangulatot, jöttek a mindenki által ismert slágerek, a szövegeket megkaptuk, így nem volt gond  senkinek sem a kórus tagjának lenni.

Hamar eljött a délután, amikor is „sátrat” kellett bontani. Körbe álltunk és egymás kezét fogva imádkoztuk a Miatyánkot és az Üdvözlégy Mária imát. Felemelő érzés volt így együtt imádkoznunk, és szép látványt nyújtott az  összefogott kezek kapcsolódása is.

Sajnos  eljött a pakolás, a szedelőzködés ideje. Könnyebbek voltak a hátizsákok, a sok finomság mind elfogyott. Lelkileg viszont  feltöltődve, vidámsággal telve intettünk búcsút egymásnak, azzal az érzéssel: jó volt együtt lenni azokkal, akik pünkösd ünnepén kitárták szívüket, és akiket a Szentlélek  vezérel!

v.R.É.

sajtóapostol

Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

  • Galéria:
    • 01
    • 02
    • 03
    • 04
    • 05
    • 06
    • 07