Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke, Románia miniszterelnök-helyettese május 10-én Facebook-oldalán jelentette be: bár a román kormány 30 nappal meghosszabbítja a veszélyhelyzetet, a búcsúkat – köztük a csíksomlyóit is – meg lehet rendezni a közegészségügyi szabályok betartásával. Az alábbiakban a RomKat.ro erdélyi magyar katolikus hírportál tájékoztatását olvashatják.
A csíksomlyói pünkösdi búcsú szervezése jegyében Csíkszereda polgármesteri hivatalában tartottak megbeszélést május 10-én az érintett felek. Kovács Gergely érsek, valamint a csíksomlyói ferencesek képviselői, Urbán Erik OFM, az erdélyi ferences rendtartomány elöljárója és Bőjte Mihály OFM tárgyalt Korodi Attila polgármesterrel, Sógor Enikő és Bors Béla alpolgármesterekkel. A megbeszélésen jelen volt Borboly Csaba, a megyeintanács elnöke is.
A rövid híradás értelmében, ami több közösségi felületen is olvasható, az együttműködést az elhivatottság vezérli, valamennyi fél elkötelezett abban, hogy a járványhelyzet miatt korlátozott lehetőségek maximális kihasználásával megszervezzék a búcsút. A pünkösdi búcsú szervezésének jogszabályi kereteit várhatóan a hét második felére pontosítják, és a szervezők – a hatóságokkal egyeztetve – ennek megfelelően készülnek.
Kelemen Hunor május 10-én Facebook-oldalán közölte: újabb 30 nappal hosszabbította meg a kormány a veszélyhelyzeti készenléti állapotot, azonban a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség kérésére, az RMDSZ közbenjárására jóváhagyták azt is, hogy a közegészségügyi szabályok betartásával – maszk viselésével és távolságtartással – lehessen búcsút, s így a csíksomlyói búcsút is megtartani ez idő alatt.
„A csíksomlyói búcsú felekezeti hovatartozástól függetlenül fontos zarándoklata közösségünknek, a Kárpát-medencei magyarság egyik legjelentősebb keresztény eseménye. A világjárvány miatt tavaly sajnos csak tévékészüléken keresztül követhettük, idén viszont, ha kisebb létszámban is, de újra ott lehetünk a nyeregben. A csíkszeredai közösség húsvétkor példásan bizonyította, hogy a közegészségügyi szabályok betartásával, fegyelmezetten tud részt venni az ételszentelésen. Én biztos vagyok abban, hogy ugyanez a fegyelmezettség fogja jellemezni mindazokat a zarándokokat, akik ellátogatnak idén a búcsúba!” – írta Kelemen Hunor.
Forrás: Magyar Kurír
Fotó: Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye