Debrecen - Nyíregyházi Egyházmegye

Nagycsütörtökön este az utolso vacsorára emlékezve Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök szentmisét mutatott be – dr. Krakomperger Zoltán általános helynök, Törő András, a Püspöki Hivatal irodaigazgatója, Markovics Balázs káplán, Kiss Miklós atya koncelebrálásával – a hívek jelenléte nélkül, a debreceni Szent Anna-székesegyházban, amelyet online élőben követhettünk az egyházmegye You Tube oldalán.

Ezen a napon a Katolikus Egyházban délelőtt olajszentelési szentmisét is bemutatnak, amelyet a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyében a járványügyi helyzet miatt későbbi időpontra tettek át. A megyéspüspök a személyes találkozást nélkülözve levélben köszöntötte az egyházmegye papságát, amelyet itt olvashatunk. http://www.dnyem.hu/index.php/item/3491-jezus-mint-ahogyan-petertol-csak-egy-dolgot-kerdezett-szeretsz-e-engem-palanki-ferenc-megyespuspok-levelben-kuldott-uzenetet-az-egyhazmegye-papjainak

Az utolsó vacsora az első szentmise és az Oltáriszentség alapításának az ünnepe Jézus elárultatását és elfogatását, a szenvedéstörténet kezdetét tárja elénk. Jézus ezen a vacsorán adja a főparancsot: „szeressétek egymást, ahogyan én szerettelek titeket” (Jn 13,34). Az esti szentmise elején a jelképek az utolsó vacsora örömének hangulatát idézik. A liturgia színe fehér - ezért van a pap fehér miseruhában -, az öröm hangjaként szól a mise elején az orgona, és virág díszíti az oltárt. A „Dicsőség”-re minden templomban megszólalnak a harangok, a csengők, az orgona, majd a „Glória” bevezető sorait követően nagyszombat estig elnémulnak. A mély gyász jeléül ezután csak a kereplők szólnak. A néphagyomány szerint ilyenkor a harangok „Rómába mennek” és megjelennek a szomorúság, a fájdalom jelei is. Megrázó ellentét, ahogy Jézust azon az estén árulják el, amelyen szeretetének legnagyobb jelét adja.

Az alábbiakban Palánki Ferenc megyéspüspök elmélkedését olvashatjuk.

Urunk Jézus azon az éjszakán, amikor elárulták, szeretetének a végső jelét, az Eucharisztiát adta, amelyben mindennapi kenyérként saját magát ajándékozta nekünk, az Egyháznak. A szentmise első könyörgésében azért fohászkodtunk, hogy ebből a nagy misztériumból, a szeretet és az élet teljességéből meríthessünk, amelyet Egyházára bízott. Jézus Krisztus nem valamit, hanem saját magát ajándékozta nekünk, hogy mi, emberek eljuthassunk az örök életre.

A nagycsütörtöki evangéliumban (Jn 13,1-15) olvassuk, hogy a háttérben munkálkodik a gonosz, a sötétség, „Vacsora közben történt, amikor az ördög már fölébresztette az áruló Júdásnak, Simon fiának szívében a gondolatot, hogy árulja el” (Jn 13,2), az előtérben pedig Isten végtelen nagy szeretete van jelen, ami túlnövi a gonoszságot, a bűnt.

Jézus  a szolgai munka közben, tanítványai lábát mosva párbeszédet folytat Péterrel arról, hogy mit jelent odaadni teljesen az életet, feltétel nélkül szeretni, és még az áruló lábát is megmosni: „Most még nem érted, amit teszek, de később majd megérted” (Jn 13,7). Péter további tiltakozására Jézus folytatja: „Ha nem moslak meg – felelte Jézus –, nem lehetsz közösségben velem” (Jn 13,8), mert a szolgáló szeretet teszi a közösséget igazi közösséggé, Egyházzá. Péter ekkor még nem értette meg, hogy Jézusnak micsoda nagy tervei vannak vele, mert ezen az estén – amikor megmosta a tanítványok lábát, tanította őket a végtelen szeretetről, új parancsot adott, amelyben azt mondta, úgy kell szeretnünk egymást, ahogyan Ő szeretett minket –, megalapította az Eucharisztiát és a papságot, az egyházi rendet.

Ettől kezdve lettek az apostolok igazán áldozat-bemutatók, akik a kenyértörésen bemutatták a szentmisét, és tesszük ezt mi is kétezer éven keresztül, emlékezve arra a nagy szeretetre, amelyben Jézus mint mindennapi kenyeret, feltétel nélkül kínálja, adja magát nekünk, hogy mi is képesek legyünk odaadni az életünket mások szolgálatára. Az Eucharisztia bemutatása, Isten bárányának a bemutatása a szentmise. Jézus ránk bízta ezt a nagyszerű és csodálatos titkot, misztériumot. Mint ahogyan az Eucharisztiára, úgy az Egyházra is azt mondjuk: Krisztus titokzatos teste.

Az Egyház közösségére van bízva, hogy továbbadjuk azt a szeretetet, amit Jézustól tanultunk. Talán most még nem értjük meg, de a gonoszságot, a körülöttünk, bennünk lévő bűnöket csak Jézus Krisztus szeretetének erejéből tudjuk legyőzni. Ezért táplál bennünket, adja és kínálja magát nekünk nap mint nap, hogy ebből a szeretetből éljünk, és merítsünk, ebből tudjuk embertársainkat feltétel nélkül szeretni, egymás lábát megmosni mindennapi szolgálatunkban.

Jézus egészen konkrét cselekedeteket vár tőlünk. Forduljunk oda a másik emberhez, legyünk hiteles tanúi annak, hogy az Ő testéből és véréből részesedünk, szeretetéből merítünk. Akarjuk élni az Ő életét  itt a földön. Jézus az Egyházat ezért alapította, hogy a szeretetét képviseljük. Az Egyház a láthatatlan és a látható közösség misztériuma. A láthatatlan közösséghez tartoznak azok a lelkek, akikért imádkozunk, szentmisét mutatunk be és azok, akik már eljutottak az élet teljességére, az örök életre. Az utolsó ítélet után már csak a megdicsőültek Egyháza marad, ide szeretnénk mindannyian eljutni, efelé zarándokolunk, amely út során megtapasztaljuk a háttérben a bűn sötétségét is. A gonosz leküzdéséhez szükségünk van a mindennapi lelki kenyér táplálékára mint erőforrásra, az Eucharisztiára, a közöttünk lévő Jézus Krisztusra.

Kérjük az Ő segítségét, hogy hiteles tanúi lehessünk egymás közt létének, szeretetének egymás szolgálata, a ránk bízott feladat, küldetésünk és annak a parancsnak teljesítése által, amely így szól: „Ezt tegyétek az én emlékezetemre!” (1Kor 11,24).

Életünk emlékeztesse a világot Jézusra, fedezzék fel szolgálatunk révén, hogy van igazi, tiszta, önzetlen szeretet, amely nem kötődik feltételekhez és gyakorlása által már itt a földön a megkezdett örök élet boldogságában élhetünk.

Laczkó Zsolt görögkatolikus atya Nagyhétre írt gondolataiban olvashatjuk: "Nem az számít, hogy mi történik kívül, hanem hogy mi történik belül". Ezt a belső ragaszkodást, az Istennel való személyes kapcsolatot az élet kenyere építi bennünk nap mint nap. Kérjük Jézus Krisztust, hogy mindig tiszta lélekkel, gyümölcsözőn vehessük Őt magunkhoz, és segítsen bennünket eljutni az élet és a szeretet teljeségére – fejezte be homíliáját Palánki Ferenc megyéspüspök.

A liturgikus hagyomány szerint a szentmise részeként az áldozás után az Oltáriszentséget a pap a templomon át elviszi őrzése helyére, egy mellékoltárhoz vagy egy kápolna tabernákulumába. Ez a cselekedet Jézus elfogatását, elhurcolását jelképezi. A hívek nélküli szentmisén ez a mozzanat elmaradt. Ezután történt az oltárfosztás, amikor is eltávolítanak az oltárról minden díszt, beleértve az oltárterítőt is, emlékeztetve minket Jézus elfogatására és a passió kezdetére. A szertartás végén a csend jelzi a Jézus szenvedésével együtt érző fájdalmat.

Kovács Ágnes/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye