Közös adománygyűjtés indul adventben november 23-december 23-ig, Debrecenben a történelmi keresztény egyházak, a város és a 33 tagszervezetet összefogó Debreceni Karitatív Testület összefogásának köszönhetően. A jótékonysági akciók összehangolása nem új kezdeményezés, ám újdonság, hogy a különböző felekezetek a karácsonyi kampányt is együtt bonyolítják.
A dobozokba elsősorban tartós élelmiszereket, tisztszereket várnak a felajánlóktól. Az adományokat a három keresztény egyház épületeiben lévő gyűjtőpontokon, az Új Városházán, a Kölcsey Központnál, a Karakter 1517 Könyvesbolt és Kávézóban, a Debreceni Tankerületi Központ és több helyi cég is vállalta, hogy fogadja az adományokat.
Római katolikus részről a kijelölt gyűjtőpontok a következők: Svetits Intézet (Szent Anna u. 20-26), Szent Anna Főplébánia (Szent Anna u. 21.), Szent László Plébánia (Füredi u. 6.), Szent Család Plébánia (Holló László sétány 1.), Megtestesülés Plébánia (Borbíró tér 9.), Jézus Szíve Plébánia (Mikes Kelemen u. 31.), Szent István Plébánia (Faraktár u. 78.).
A Magyar Református Szeretetszolgálat évek óta végzi a dobozos tartós élelmiszergyűjtést.
Idén a koronavírus járvány miatt másfajta gyűjtést szerveznek, mint ami eddig történt. Elmarad az adventi vásár, ahol eddig fogadták az adományokat, nem lehet bemenni az iskolákba sem, ezért dobozokba gyűjtik az adományokat és így juttatják el a rászorulóknak.
A karitatív testület tagjai felmérik, hol van a legnagyobb szükség a felajánlásokra, például a nagycsaládokban, egyedül élő időseknél. A Tiszántúli Református Egyházkerület, a Hajdúdorogi Görögkatolikus Főegyházmegye és a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye pedig a saját hálózatát mozgósítja a cél érdekében. A közös akciót a három Debrecenben székelő egyházi vezető részvételével indították el az első csomagok szimbolikus átadásával.
Az erről szóló tudósítás itt meghallgatható: https://europaradio.hu/tallozo/kozos-adomanygyujtes-indul-debrecenben
Öröm-hír sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye