Debrecen - Nyíregyházi Egyházmegye

„Egyszer útközben (Jézus) látott egy vakon született embert. Tanítványai megkérdezték tőle: „Mester, ki vétkezett, ez vagy a szülei, hogy vakon született?” „Sem ez nem vétkezett – felelte Jézus –, sem a szülei, hanem az Isten tetteinek kell rajta nyilvánvalóvá válniuk. Addig kell végbevinnem annak tetteit, aki küldött, amíg nappal van. Eljön az éjszaka, s akkor senki sem munkálkodhat. Amíg e világban vagyok, világossága vagyok a világnak.” Míg ezeket mondta, a földre köpött, nyálával sarat csinált, s a sarat a vak szemére kente, majd meghagyta neki: „Menj, mosakodj meg a Siloe tavában.” Ez annyit jelent, mint: „küldött”. Az elment, megmosdott, s amikor visszatért, már látott” (Jn 9, 1-7).

Hogyan ment végbe Isten cselekedete ebben az emberben? Egy fejlődésen keresztül. Először a vak koldus a gyógyulásának történetét tényszerűen elmondta, valamint azt is, hogy az embert, aki őt meggyógyította, Jézusnak hívják.
Majd amikor számon kérték, hogy mit tart Jézusról, akkor ő prófétának, az Isten emberének nevezte Őt.
Végül kitaszították a templomi közösségből, Jézus ezt meghallotta és megkérdezte tőle: „Hiszel az Emberfiában?” „Ki az, Uram – kérdezte az ember –, hogy higgyek benne?” „De hisz látod – felelte –, ő beszél veled.” Erre felkiáltott: „Hiszek, Uram!” – s leborult előtte” (Jn 9,35-38).

A hit lépcsőjének fokozatai

A hit lépcsője Isten felismerése az életünkben. A meggyógyult először embernek, majd prófétának, végül Úrnak nevezte Jézust. Isten nagy tette, hogy ez az ember végigjárta a hit lépcsőjét, mert Jézusban felismerte a köztünk járó Istent.

Sokszor mi is emberi módon gondolkodunk, és azt kérdezzük, miért van rajtunk ez a büntetés, a járvány, miért nem szeret bennünket az Isten. Az emberi módon való gondolkodással nem látjuk meg azt a lehetőséget, amit ezáltal adni akar. A nehézség, probléma látása megakadályoz bennünket abban, hogy meglássuk az Ő nagy tetteit.

Két lehetőségünk van: Hálát adunk azért, amink van, vagy állandóan keserűek leszünk azért, ami nincs

Mire is akar bennünket megtanítani ez a jelen helyzet? Arra, hogy vegyük komolyan magunk és mások életét, hogy bennünk is végbemenjen a változás, átalakulás, tanuljunk meg a fény fiaiként élni, Isten szemével nézni, szeretettel látni, vessük le önzésünket, legyen időnk családtagjainkra, másokra, Istenre, és jelen esetben is a fiatalok gondoskodjank az otthon maradó idős emberekről.

Isten nagy tettei fognak megnyilvánulni rajtunk, ne vádoljuk Őt azzal, hogy elfordult tőlünk. Aki így tesz, az arra figyel, hogy mi az, ami nem a saját elképzelése szerint történt. Két lehetőségünk van: Hálát adunk azért, amink van, vagy állandóan kesergünk azért, ami nincs.

Csökkent a szabadságunk a mozgásterünk, de ezáltal is Isten nagy tettei mehetnek végbe az életünkben, mert növekedhet a hitünk, istenkapcsolatunk, amelynek a körülményektől függetlennek kell lennie. Növekedhet az embertársaink iránti szeretetünk, szolgálatkészségünk is. Megláthatjuk azt is, hogy az emberi élet törékeny, véges, de bennünket Isten meghívott az örökéletre, a teljes életre, amely a szeretet.
Seregély István érsek atya élete vége felé sokat szenvedett. Ő írta a következő gondolatot: „Láttam a folyót, amelyen mindenkinek át kell kelnie, a folyó neve szenvedés. Láttam a hajót, amely átvisz a folyón, és a hajó neve szeretet.”

Segítsen bennünket az Úr, hogy ebben a nehéz időszakban megtanuljunk az Ő szemével látni, és elsajátítsuk azt a képességet, amely elvezet bennünket az örök életre!”

(Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök elmélkedése, részlet – Öröm-hír Újság, 2020. XVI. évfolyam, 1. szám)

Kovács Ágnes sajtóreferens

Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye