Debrecen - Nyíregyházi Egyházmegye

„Az utolsó vacsorán Jézus így búcsúzott tanítványaitól: „Ne nyugtalankodjék szívetek! Higgyetek az Istenben, és bennem is higgyetek! Atyám házában sok hely van. Ha nem így lenne, mondtam volna-e: Elmegyek és helyet készítek nektek!? Ha majd elmegyek és helyet készítek nektek, ismét eljövök, és magammal viszlek titeket, hogy ti is ott legyetek, ahol én vagyok. Hiszen ismeritek az utat oda, ahova én megyek!” Ekkor Tamás így szólt: „Uram, mi nem tudjuk, hogy hova mégy; hogyan ismerhetnénk hát az utat?” Jézus ezt felelte: „Én vagyok az út, az igazság és az élet. Senki sem juthat el az Atyához, csak általam” (Jn 14,1-6).

Halottak napján elhunyt szeretteinkre emlékezünk, értük imádkozunk, azokért, akik már átlépték a halál küszöbét és készülnek a mennyországba. Mi, a küzdő Egyház tagjai, valamint a szentjeink közössége, vagyis a megdicsőült Egyház azon elhunytakért is imádkozik, akikről már senki nem emlékezik meg – hangsúlyozta Markovics Balázs atya, a debreceni Szent Anna-székesegyház káplánja november 2-án, a halottak napi reggeli szentmisén.

„Ne nyugtalankodjék a szívetek! Higgyetek az Istenben, és bennem is higgyetek!” (Jn 14,1)

Emberi életünk folyamán gyakran nyugtalankodik a szívünk, néha félelem lesz úrrá rajtunk. Földi életünk része a fájdalom, a halál, gyász is. Halottak napján nemcsak imádkozunk, közbenjárunk, hanem reménykedünk a feltámadásban.

Jézus Krisztus maga is vállára vette a keresztet, szenvedett, meghalt értünk, de harmadnapra feltámadt. Ő bennünket is felszólít arra, hogy tanuljunk meg kevesebbet aggódni, mert bár szenvedünk, kiszolgáltatott életet élünk, senki nem tud rajtunk úgy segíteni, mint Isten.

A gondviselő Isten jóságába kell belekapaszkodnunk halottak napján is, amikor a temetőben letesszük a virágot, a mécseseket, az örökkévalóság szimbólumait.

A gyertya az életet jelképezi, amely felemészti önmagát, mégis átadja fényét a világnak. A virág szintén az életet szimbolizálja. Amikor kimegyünk a temetőbe, e szimbólumok elhelyezésével a szívünkben, imáinkban magunkkal visszük magát az Istent is.

Imádkozzunk azokért a szeretteinkért is, akikkel nem tudtuk lezárni a kapcsolatunkat. Mennyi ember van, akiket nem tudtunk jól elengedni a szívünkben, mert magával vitt egy neheztelést, egy haragot.

Köszönöm, szeretlek, bocsáss meg, és én megbocsájtok.

Érdemes kimondanunk ezeket a szavakat még életünkben, hogy a halál elérkezésekor a feltámadás reményében le tudjuk zárni kapcsolatainkat, átadva azt Istennek. Ezzel a gesztussal Istenbe vetett bizalommal élhetjük tovább az életünket, hogy majd amikor  a mi életünk is véget ér, félelem nélkül léphessük át a halál küszöbét, hiszen Jézus megmondta: „Atyám házában sok hely van, ha nem így volna, megmondtam volna nektek. Azért megyek el, hogy helyet készítsek nektek” (Jn 14,2) – fejezte be gondolatait Markovics Balázs atya.

Kovács Ágnes

sajtóreferens

Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye