Debrecen - Nyíregyházi Egyházmegye

Kedves Hierarchák és Atyák!

Úgy egy éve, még a betegségem és a pandémia előtt, amikor nagycsoportos foglalkozásokat vezettem felváltva az egyik főorvossal a pszichoterápiás részlegen, gyakran volt csend. 50-60 ember ült egy teremben, betegek és a személyzet, s nem szólt senki. Ez a csönd először is ránehezedik a csoportvezetőre. Kényszert érez, hogy ő maga beszéljen, vagy beszéltesse a jelenlévőket. De tudni kell elviselni is a feszültséget. Figyelni, kit nyomaszt még a hallgatás… Ki szólal meg először, mit mond, hogyan mondja… Ki csatlakozik az elhangzottakhoz…

Azt hiszem, van rossz csönd és van jó csönd. A rossz nyomaszt, felzaklat, idegesít, a zajba kerget. Milyen sokan vannak így, nem mernek önmagukkal, a csendjükkel találkozni. Mi lehet odabent?

De van jó csönd is. Ez a szív, a lélek mélye, a teremtés, az önmagunkra és Istenre találás, az imádság, a hészüchia. Kiérlelte bennem ez a jó csend a tapasztalatot: fáj a bűn! A magamé és mások vétke, jobban fáj, mint a testi szenvedés.

Három hete ismét megműtöttek, a félórásra tervezett operációból három órás lett. A szemem helyén és a szájüregben is felnyitottak, csontokat kellett faragni és újabb fémlemezt távolítottak el. Voltak, vannak fájdalmaim, de higgyétek el, jobban fáj a bűn.

„Ha egy pofon elcsattan a földön, az előbb Krisztus arcát éri, aztán az enyémet.” (M. L. King)

A múltkor azt írtam: „Szeret az Isten”…, „végtelenül szeret az Isten.” Most az írom: én is végtelenül akarom Őt viszontszeretni!

Gyerekkoromtól kezdve imádkozom, s máig emlékszem az élményre, gimnazistaként milyen volt teljes szívből kimondani Loyolai Szent Ignác felajánló imáját, a híres Suscipe Domine kezdetűt:

„Fogadd el, Uram, szabadságomat, fogadd el egészen, vedd értelmemet és akaratomat, emlékezésemet. Mindazt, amim van, és ami vagyok, Te adtad ingyen. Én visszaadom, Uram, visszaadok egyszerre mindent. Legyen felettem korlátlan úr rendelkezésed, csak egyet hagyj meg ajándékodul: szeretnem Téged. Csak a szeretet maradjon enyém a kegyelemmel, és minden, de minden gazdagság enyém, más semmi sem kell.”

Nem lehetséges papként élnünk anélkül, hogy részt ne vennénk a keresztáldozatban, amelyben az Úr odaadta magát, hogy szenvedésével és halálával megváltsa az embert. A Megfeszített ölelésében talál minden emberi szenvedés fényt és vigaszt. Még a bűn is. A bűn is, ami fáj. Igen, ha szeretek, fáj; fáj a magamé is, a másoké is. A bűn szeretetlenség. Én pedig szeretni akarok! Hol vagyunk mi attól a tökéletességtől, amit keleti atyáink így fogalmaznak meg: „Nem Istenre gondolni, már az is bűn”?

Nem kertelek, bátran leírom: minden nap készen kell lennünk a halálra! Legyünk szentek! Gyakran éljünk a bűnbocsánat szentségével! És ne tagadjuk meg azt másoktól sem, szeressünk gyóntatni is, nagy-nagy tapintattal, mint a lélek orvosa és nem bírája!

Más a bűn, és más a bűnös. „Szeresd az embert, gyűlöld a bűnt. Ne szeresd a bűnt az ember miatt, de ne is gyűlöld az embert a bűn miatt.” (Szent Ágoston)

Bennünk is égnie kell annak, amit lángra akarunk lobbantani másokban. Szeressünk, hiszen a szívünk erre teremtetett. „Szeressük embertársainkat, vagy azért, mert jó, vagy azért, hogy jó legyen.” (Szent Ágoston) „A jóság nem abban áll, hogy nem hibázunk, hanem abban, hogy javulni akarunk.” (Don Bosco)

„A szeretet mindent meg tud valósítani. A legnehezebb dolgok is könnyűvé válnak, ahol a szeretet munkálkodik. Ami engem illet, a tökéletesség elérésében nem ismerek más eszközt, mint a szeretetet. Te tudod, ó, én Istenem, hogy sohasem kívántam mást, mint Téged szeretni, nem törekszem más dicsőségre. A Jóisten segítsége nélkül jót tenni épp oly lehetetlen, mint felragyogtatni a Napot az éjszakában.

A tökéletes szeretet a mások hibáinak elviselésében áll, abban, hogy egy cseppet sem csodálkozunk a gyöngéiken, hogy épülünk a legcsekélyebb erényen, melyet a szemünk láttára gyakorolnak. Már jó ideje nem vagyok a magamé, teljesen ki vagyok szolgáltatva Jézusnak, Ő tehát szabadon teheti velem azt, ami csak Neki tetszik. Nagyon kicsi lélek vagyok, aki csak nagyon kicsi dolgokat tud felajánlani a Jóistennek. Minden pici áldozat, minden mosolygós tekintet, minden kedves szó és tett által meg akarom mutatni, hogy mennyire szeretlek, Istenem. Az Úr akarja azt, hogy itt a földön a lelkek az imádság szárnyain érintkezzenek egymással, hogy amikor feljutnak hazájukba, a boldog mennyországba, hálás szeretettel ragaszkodjanak egymáshoz; olyan szeretettel, amely forróbb és erősebb, mint a legeszményibb, legtisztább vérségi kötelék.” (Kis szent Teréz)

Végtelenül akarom viszontszeretni az Úristent, aki maga is végtelenül szeret engem! Erre az útra hívlak meg Benneteket is, imádságos szeretettel, a Jóisten kegyelmét és a mai napon, születésnapomon október 23-án vértanúhalált halt Szent Jakab apostol, az Úr rokona, Jeruzsálem első püspöke, legősibb liturgiaszerzőnk, védőszentem égi közbenjárását kérve Mindnyájatokra, szerető alázattal, féltő gonddal és derűs lélekkel szenvedő oltártestvéretek:

Zsolt atya

PS.

Azzal és akkor adtok a legszebb szülinapi ajándékot, ha komolyan veszitek, komolyabban veszitek Istent!

„Imádkozzátok az életeteket és éljétek az imátokat.” (Assisi Szent Ferenc)   

Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye