Dr. Gőgh Edit neurológus, pszichiáter, főorvos, keresztény ember. Negyvenhárom éve praktizál, sok éves kórházi osztályos munkája után jelenleg a Psycho-Natura Orvosi Rendelőben dolgozik Kunszentmártonban. A Váci Egyházmegye Kórházlelkészi Szolgálatának lelkigondozók és önkéntes beteglátogatók szakmai napján értékes előadását hallgathattuk, itt kaptam választ kérdéseimre.
— Előadásában elhangzott, munkája során számtalan emberi drámával és sorstragédiával találkozott. Mi lehet a megannyi viszontagság oka?
— Úgy gondolom, hogy egészségben és harmóniában kellene élnünk önmagunkkal, embertársainkkal, a teremtett környezettel és a természetfölöttivel, az Istennel. Ha a harmónia megbomlik, akkor a betegség kialakul a testi, lelki, szellemi síkon. Testi síkon mérgezzük magunkat az alkohollal, drogokkal, dohányzással. De vannak lelki mérgeink is, mint a közöny, az aggódás, az irigység, a félelem, a kapzsiság formájában. Szellemi szinten a gyűlölet, a harag az ateizmus és a hitetlenség betegítheti meg az embereket. Mindezen „mérgek” hatására megjelennek a pszichoszomatikus, majd a szervi megbetegedések. Napjainkban nem is annyira hitetlenség, mint inkább a hiszékenység korában élünk. Minden „csacsiságot” elhisznek az emberek. A hajszolt ember alig tud elmélyülni lelke mélyében, és gondolataiban, eközben gyorsan sodródik az élettel.
— Mivel próbálja a ma embere fenntartani a testi/lelki/szellemi egyensúlyt?
— Azt látom, hogy a ma embere szomjas. Kifejezetten a szeretetre szomjazik. Ha a szeretetet senkitől nem kapja meg, alkoholt iszik, de ezért drogozik, ezért bocsátkozik pótcselekvésekbe. A szeretet koldusai vagyunk. A baj az, hogy egy idő után gyökértelenné válik az ember, mert vertikálisan, és horizontálisan is bizalmi krízis alakult ki az életében. Gyakran feltehetnénk a kérdést magunknak; „Hiszünk-e a férjünknek, feleségünknek, kollegánknak, orvosunknak, a tanárnak, szomszédnak?” Azt érzem, hogy nem hiszünk Istenben sem, emberben sem. Csak önmagunkban. Ilyenkor megjegyzem: „Uram/hölgyem, ön még önmagában sem hisz.” A hit hiánya megbetegítő tényező lehet, mert tapasztalatom szerint a hívő emberek körében kevesebb a depressziós, szorongó ember és az öngyilkos. A gyökértelen, sehová nem tartozó emberek vagy akár a családban élők páros/többes magányban élik a mindennapjaikat. Nem beszélgetnek, nincs kommunikáció közöttük, talán egy sms-t küldenek egyik szobából a másikba egymásnak. Nincs megértés, nincs szeretet. A több évtizedes orvosi tapasztalatom miatt ebbe koncentráltan belelátok. Nem hallgatják meg egymást az emberek, nem értik meg és nem figyelnek egymásra, de - annál inkább - főként ítélkeznek egymás felett. Hiszem, hogy a gyógyulásban, és a gyógyításban is óriási szerepe van a hitnek és az imának. A meghallgatott imáinkra nem földies elképzelésünk szerint kapunk választ. Úgy tekintek az imára, mintha páraként szállna fel az égbe, és esőcseppek formájában hullna vissza a sivatagban szomjazóra. Oda, ahova a lehető legnagyobb szükség van rá. Mit kapunk a hit által? Ajándékot: bizalmat, alázatot, hűséget, jóságot, hálát, elfogadást, megbocsátást. Hatása, eredménye érezhető, élhetőbb általa az életünk. Hangoztatom azt is, hogy összekulcsolt kéz, nyitott lélek, csukott száj, belső csend, sokszor mélyebb találkozás az Istennel, mint az üresen mormolt ima. A hit hat.
— Hogy tudja átadni keresztényi szeretetét pácienseinek a mindennapokban?
— Az, hogy én orvosként meghallgatom, az idő. Nem két perc alatt, hanem hosszan. Szeretem testi – lelki - szellemi – családi - szociális összefüggéseiben látni a páciens problémáját. Egészen más nyelven tudunk beszélni egy hívő és egy nem hívő emberrel. Nálam az jelenti a szeretetet, hogy az időmből adok. Abból, amiből nekem is kevés van. Nem a feleslegemet „csapolom” meg. Ezért hangsúlyozom azt a véleményem, miszerint a világból hiányzik: a meghallgatás, megértés, elfogadás és a szeretet. Isten be akar lépni az életünkbe. Be is lép, de mi gyakran nem vesszük észre, vagy nem hisszük el. Minél többet és gyorsabban fejlődik a technika, ezzel arányosan zuhan és sötétedik az emberi lélek. Ez visszaköszön a magányos és depressziós gyerekeken, és a magányos, elégedetlen felnőttek körében is. A szeretet alatt azt is értem, hogy empatikusan fordulok a betegek felé; Keresem a miértjeit. Miért lehetett goromba, miért ilyen határozott, nyers, vagy kemény velem? Ekkor felismerem azt, hogy nem tudom mit hagyott otthon. Beteg a gyermeke? Haldoklik az édesanyja? Mert többször előbb ítélkezünk. Ez könnyebb, mint megérteni a másikat és reakcióit.
Napjainkban, amikor az infláció elérte az emberi szíveket is, duplán kell a hit, duplán kell a kenyér és bor színe alatti találkozás Istennel. Mert ez nem más, mint életünk része. Meggyőződésem, hogy ebben a haszonelvű, érdekorientált, a másik embert ki, fel, és elhasználó világban, nagy szükség van ránk.
Ezért lett a mottóm: „Meghallgatlak, megértelek, elfogadlak -tehát szeretlek.”
Geréné Sárga Monika
sajtóapostol, beteglátogató
Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye