Debrecen - Nyíregyházi Egyházmegye

2020. július 24-26. között rendeztük meg egyházmegyénk ifjúságának találkozóját és gyalogos zarándoklatát, amelybe közel száz fiatal csatlakozott be, hogy együtt tegyenek tanúságot Krisztusról, a vele való növekedésről. A háromnapos együttlét ajándékairól és élményiről Törő András, egyházmegyénk ifjúsági referensének gondolatait olvassuk:

A váratlan élethelyzetek közepette, a kihívások és bizonytalanságok világában, amelyet az idei évben a járványhelyzet is mélyen átszőtt, egyre erősebben tapasztaljuk Istennek azt az arcát, amely a meglepetések Istenét mutatja számunkra. Az Ő meglepetéseinek, életünkbe való belépésének nem kellemetlenül váratlan íze van, nem rossz érzést akar kelteni bennünk, hanem célja, hogy megtanítson ébernek maradni és jelen lenni az adott élethelyzetben, hogy mindig tudjunk reagálni, élettel megtelve válaszolni.

A karantén, a járvány által meghatározott időszak miatti életmódbeli változás rávilágított arra, hogy életünk folyamán nem a formák, nem a sémák számítanak. A formák segítenek ráirányítani a figyelmet a lényegre, de ha megragadunk azok szintjén, és nem lépünk túl rajtuk, akkor elveszítjük a lényeget. A mi Istenünk nem a templom, nem a zarándoklat, nem az ünnepélyek, nem az egyházi iskolák falainak Istene, hanem vándorlásunk társa. Nem egy eszme, nem egy tanítás, hanem élő valóság. A hitünk nem forma vagy rendszer, nem tanítás, hanem találkozás. A tanítás felszíthatja a hitet, vezetheti azt, de nem élteti. Ami élteti, az a találkozás. A hitünk elsősorban találkozásból indul, ami ezt követően hajtja bennünk a vágyat a tudásra, a tanítás befogadására. Ezért fontosak az élmények, amelyekben megteremtjük a lehetőséget a találkozásra, Krisztus élő valóságának megtapasztalására.

Miért hangsúlyozzuk, hogy „Krisztus él!”? Miért emelte ki ezt az üzenetet Ferenc pápa a fiatalokhoz szóló apostoli buzdításában? Azért, mert Krisztus nem egy olyan közösséget akart, akik megemlékeznek róla. A kereszt nem egy muzeális tárgy, amely egy történelmi eseményre utal vissza, hanem a saját üdvösségtörténetemre irányítja a figyelmem, amely a jelen mindennapokban zajlik. A Szentatya nem egy közleményt intézett a fiatalokhoz, hanem buzdítást. Buzdítást, amely lelkesít és megmozdít Isten irányába. A pápa olyan alapigazságokat közvetít ebben, amely örömhír az összes fiatalnak. Melyek ezek az igazságok? ISTEN SZERET TÉGED, KRISZTUS ÜDVÖZÍT TÉGED, KRISZTUS ÉL!

Erre a három üzenetre fűztük fel az idei egyházmegyei ifjúsági „tábort”, amely a találkozások, a lelki programok, a kikapcsolódás, a zarándoklat, a csend, ima és beszélgetések idejeként szolgált a fiatalság számára. Mit jelent valójában a fiatalnak lenni? A Szentatya úgy fogalmaz: „minden, amihez Krisztus hozzáér, fiatallá válik, ami pedig fiatal, az magában hordozza a növekedést, fejlődést és előrehaladást.” Ez utóbbiakra tehát csak az képes, aki hagyja, hogy Krisztus megérintse. Krisztusnak ezt az érintését tapasztaljuk meg akkor, amikor az élet szüntelen körforgásában találkozunk Istennel, önmagunkkal és társainkkal. Ezért volt az egyházmegyei ifjúsági programunk fontos eleme a zarándoklat, melynek során Levelekről gyalog érkeztünk Máriapócsra, hogy az úton levésben együtt tapasztaljuk meg ezeket a találkozásokat.

A közös élményekkel azt szeretnénk elmélyíteni a fiatalokban, hogy ne fáradjanak bele a panaszkodásba, ne időzzenek el a nehézségekben, hanem tekintsenek fel a Föltámadottra, Aki él, Aki, győzött, Aki örömre hív. Isten nem a boldogság gátja, hanem kapuja, kísérője, forrása.

A hétvége programjába Palánki Ferenc püspök atya, egyházmegyénk papjai és papnövendékei is becsatlakoztak, akik lelki beszélgetésekkel, rövid elmélkedésekkel, imádságokkal, szentmisével és közösségi játékokkal járultak hozzá az élmények sorához. Néhányuk gondolataiból idézünk:

Kálmán József atya: Az Istennel töltött idő nem kidobott idő, hanem olyan kincs, amelyre szüksége van a fiataloknak. ISTEN SZERET, és erre a legjobb válasz, hogy jelen vagyunk ebben a táborban. De hogyan értelmezzük ezt a szeretetet? Isten nem csak akkor szeret, ha megérdemeljük. Az Ő szeretete ebben a sugallatban áll: „Fontos vagy nekem, akarom, hogy élj, tervem van veled!” Mit jelent ez a gyakorlatban? Azt, hogy Ő gondoskodik rólad: azt, hogy ha Isten nem enged valamit, azt azért teszi, mert meg akar óvni. Azt, hogy meghallgatja az imáidat, de Ő tudja igazán, hogy mire lesz szükséged. Azt, hogy biztosítja mindazt, ami a földi életedhez szükséges, de közben az örök életre készít, és hosszú távon tervez veled. Azt, hogy megadja a lelki békédet és nyugalmadat. Így tekintsünk az Ő szeretetére, amely nem ítélni jött a világra, nem eredményt hirdet, hanem megment. Nem jól ismerjük az Istent, ha csak a félresikerült élethelyzeteket és nehézségeket kötjük hozzá. Isten a jót gyűjti össze az életünkben, előre tekint, szeretete nem erőszakos, nem kirekesztő, nem megalázó, hanem türelmes és irgalommal teli.

Nagy Csaba atya: A félelem, az aggodalom, a belső üresség, az elszigeteltség és a függőség világában egyre fontosabb a megváltás üzenetének megtapasztalása, miszerint KRISZTUS ÜDVÖZÍT TÉGED! Az üdvösségtörténet kegyelme, hogy a hibáknak, az illúzióknak, a délibáboknak sosem lesz olyan jelentősége, mint az utolsó szónak. Abban a társadalomban, ahol az emberek gyakran csak adatok, számok és referenciakódok; abban a világban, ahol azt sulykolják belénk, hogy törékenyek és alkalmatlanok vagyunk; abban a rohanásban, ahol nincs idő felfedezni a tehetséget, és megfosztanak attól, hogy tanulhassunk a hibákból, fel kell ismernünk azt, hogy az élet nem merül ki egy jól felépített projektben. Az élet lényege, hogy minden nap felfedezzük és megtapasztaljuk Isten irgalmát. Ő nem gyarmatosítani akarja a szívünket, hanem munkálkodni benne. Akkor testesítjük meg Krisztus szeretetét, ha merünk hibázni és újrakezdeni, mert a keresztény élet lényege a megbocsátás. Ha erre képesek vagyunk, Isten berobban az életünkbe. Nem jó az a közösség, ahol nem ver tanyát a rossz, ahol nem tévednek. A jó közösség az, ahol lehet tévedni és hibázni, mert tudnak megbocsátani. Merjünk tehát élni a hibalehetőséggel, a megbocsátás kegyelmével és az újrakezdés örömével!

Markovics Balázs atya: Krisztus jelenlétét csak akkor tudjuk megtapasztalni, ha nem egy emlékben, hanem az élő Krisztusban keressük azt. Ahhoz, hogy Ő elhalmozzon, megszabadítson, átalakítson, meggyógyítson és megerősítsen, fel kell ismernünk, hogy KRISZTUS ÉL! Az Ő kegyelme által tudom megélni ezt a folyamatot, és végigvinni, akármilyen élethelyzetben vagyok. De hogyan lehet munkálkodni azon, hogy egyre mélyebben megtapasztaljuk az Ő jelenlétét? A természetfeletti mindig a természetesre épít. Szükségünk van tehát embertársainkra, arra hogy megtanuljunk figyelni rájuk, szeretni őket, ugyanis ennek a megtapasztalásából építhetjük fel az Isten iránti figyelmünket és szeretetünket is. Az emberi kapcsolatok megélése folyamatosan vezet és irányba tart bennünket, segít a jelenlét gyakorlásában. Amikor pedig már Istennel vagyunk jelen, meg kell tanulnunk őt bevonni egy közös életterv megalkotásába, mert az Istennel való tervezés éltető erő és örökérvényű érték.

Felföldi László atya: Az életnek egyetlen feladata van: átadni. Átadni a tapasztalatot arról, hogy hogyan kell élni az életet, és átadni a hitet, hogy az élet ne maradjon válságban. Ennek az átadásnak az első feladata és egyben célja: megtanulni normális embernek maradni. A felszínes valóság extrájának, különlegességének, látványosságának mutatkozni egyszerű, de normális maradni egy olyan úton, amelyen még senki nem járt, amely csak rám vár, amely személyes és egyedi, komoly kihívás. Ahhoz, hogy erre felkészüljünk, figyelnünk kell a külső segítség lehetőségeire, de elsősorban magunkat kell nevelnünk és vezetnünk. Vagy megtanulom vezetni az életemet, vagy sodródok, és előbb vagy utóbb tönkremennek a napjaim, lemaradok az életemről. Amikor vezetek, nem csak a gázpedált kell ismernem, hanem át kell éreznem a körülöttem zajló világot. Ezt a világot kell megtanulnunk élni. Élni pedig akkor tudunk, ha tudunk jelen lenni. Aki nincs jelen, az nem él. Amikor meg akarsz tanulni jelen lenni, ne akarj megoldani semmit, csak figyelj a csendre, hagyd, hogy ez az érzés átmenjen a fejeden, a szíveden, és meghalld életed legszebb, legtisztább és legmélyebb, szavak nélkül is teljes üzenetét.

Ezen útravalók örömében zajlott egyházmegyénk ifjúságának együttléte, amely természetesen, a jövőben is folytatódik, hiszen számos programmal jelentkezik majd a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye Ifjúsági Irodája. Hálát adunk a Jóistennek, egyházmegyénk papságának és munkatársainak, illetve minden testvérünknek, fiataloknak és családjaiknak, hogy tartalommal töltötték meg a nyári mindennapokat! Hamarosan újra találkozunk, hogy együtt „merjünk növekedni Krisztussal!” (Az egyházmegyénk fiataljainak – köztük legnagyobb számban volt és leendő bérmálkozóknak – szervezett zarándoklattal egybekötött ifjúsági tábor megrendezését az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatta.)

Fotó: Nyeste Tamás papnövendék

Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye