Debrecen - Nyíregyházi Egyházmegye

„Minden forrás belőled fakad” (Zsolt 87,7). – Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (2021. szeptember 5-12) jelmondatával kezdte homíliáját Úrnapja ünnepén, június 14-én, Nyíregyházán, a Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyházban bemutatott ünnepi szentmisén. A liturgiát élőben közvetítették az egyházközség You-Tube felületén.

Amikor az ember megtapasztalja Isten szeretetét, rádöbben arra, hogy az egész élete: létezése, embersége, embertársi kapcsolata, rácsodálkozása a teremtett világra, az, hogy tud jó lenni, erényeket gyakorolni – mindennek a forrása Isten.
Az Ószövetségben Mózes így szól az ő népéhez: „Gondolj az egész útra, amelyen az Úr, a te Istened negyven éven át vezetett a pusztában, hogy megalázzon, próbára tegyen” (MTörv 8,2). A főpásztor kérte, tekintsünk vissza a saját életünkre, gondoljuk végig, hogy bennünket mennyi éven át vezetett Isten, milyen megpróbáltatásokon, nehézségeken mentünk keresztül, amelyek során megtapasztalhattuk, hogy velünk van az Isten, és ennek teljessége az Eucharisztia.

A világban valahol mindig van Eucharisztia, vagyis velünk van Jézus

Jézus azt mondta a tanítványoknak mennybemenetele előtt: „én veletek vagyok mindennap, a világ végéig” (Mt 28,20). Az ősegyházban az apostolok Jézus parancsára: „Ezt tegyétek az én emlékezetemre” (Lk 22,19), elkezdték a szentmiséket bemutatni, megtörték a kenyeret, és egyek voltak a kenyértörés közösségében. Onnantól kezdve a világtörténelem során valahol mindig volt és van Eucharisztia, megszentelt kenyér, vagyis velünk van Jézus, hogy tápláljon bennünket, mert amint mondta: „Ha nem eszitek az Emberfia testét és nem isszátok a vérét, nem lesz élet bennetek” (Jn 6,53).

Milyen a mi keresztény életünk?

Milyen sokan vannak, akik nem ezt teszik. Milyen az Ő életük? Majd püspök atya a keresztények hiteles életére, a mi életünkre világított rá. Milyen a mi életünk, mennyire vesszük komolyan a küldtetésünket, és azt, hogy Jézus nekünk is kínálja magát.
„Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket” (Jn 20,21). Mondhatjuk, hogy mi nem vagyunk elég jó keresztények, nem teszünk tanúságot, mert félünk, hogy félreértenek, kigúnyolnak, kinevetnek, és nem vesznek bennünket komolyan. De Jézus ebben is a segítségünkre van, csak rá kell bíznunk magunkat, és ő majd beszél rajtunk keresztül.

Legyünk mozgó tabernákulumok!

Ebben az évben nem tudjuk megtartani az Úrnapi körmenetet, amely mint nyilvános arculat, része az Úrnapjának. A hagyomány szerint kivisszük az utcára a legdrágább kincsünket, hitünk szent titkát, hogy tanúságot tegyünk. Az ünnep személyes arculata pedig nem más, mint a szentáldozás és a szentségimádás, amikor személyesen találkozhatunk, egyesülhetünk Vele. Ekkor kér bennünket Jézus, hogy: most Te vigyél ki engem az utcára, a hétköznapi életedbe, a szeretteid közé, a családodba, légy mozgó tabernákulum.
Bár sokszor megtapasztaljuk, hogy erre mi nem vagyunk képesek, legalábbis nem úgy, ahogyan szeretnénk, Jézus mégis itt marad velünk és táplálni akar bennünket az Ő szent testével és vérével, hogy isteni életünk legyen.

„Amint”, „úgy”

A Szentírásban gyakran találkozunk az „amint”, „úgy” kifejezéssel: „Amint engem az élő Atya küldött, és én az Atya által élek, úgy az is, aki engem eszik, énáltalam él” (Jn 6,57). „Amint engem szeret az Atya, úgy szeretlek én is titeket” (Jn 15,19)... Barsi Balázs ferences szerzetes atya szerint az „amint”, „úgy” kifejezés a Szentlélek jelenlétét szimbolizálja. A Szentlélek az, aki a felszentelt papoknak is megadja a képességet, hogy szavaikra átváltozzon a bor Krisztus testévé és vérévé, Ő az, aki a küldetésünket adja, aki erősít és bátorít. Ha tehát egyesülünk Jézussal a szentáldozásban, imádjuk Őt a személyes találkozásunkban és visszük az embertársainkhoz, akkor megtapasztaljuk azt, hogy a szívünkből újabb forrás keletkezik. Így akarja Isten szeretete átjárni és átalakítani az egész világot – fogalmazott a főpásztor.

Milyen a mi hitünk?

„Minden forrásom belőled fakad”, az erényeink és az örök életünk is. Újra és újra meg kell vizsgálnunk hitünket, mert az határozza meg életünket. Ha valaki a maga módján hisz Istenben, az még nem biztos, hogy keresztény. Minden hit tiszteletre méltó. Mi keresztények hisszük, hogy egész emberségünk, testünk és lelkünk fog feltámadni, és Jézus mellett leszünk. Számunkra a túlvilág nem egy megfogalmazhatatlan valami, hanem valaki, egy személy, maga Jézus Krisztus, ugyanaz, aki megjelenik az oltáron, és átjár bennünket, amikor egyesülünk vele, hogy amikor átlépünk a kapun, újra átélhessük vele a szeretetközösséget. Ez a mi hitünk.

Milyen a mi reménységünk?

Szent Pál így fogalmaz: „ne éljetek úgy, mint a pogányok”, akiknek nincs reménységük (ld. Ef 4,17). Éppen az ássa alá keresztény életünk hitelességét, hogy sokszor úgy élünk, mint a pogányok. A reménységünk, a reményünk forrása az, hogy Jézus örök életet ad nekünk. Gondoljunk vissza Mózes szavaira, eddigi életünkre: volt-e reménységünk, mibe kapaszkodtunk. Jézusba, az Oltáriszentségbe?

Milyen különles az, ha valaki úgy éli le az életét, hogy mindig is figyel a szentáldozásra, a Jézussal való kapcsolatára, és amikor útjának végéhez ér, számára akkor is az Oltáriszentség, a szent útravaló, a viaticum ad bátorítást, erősítést. Egész életünkben szent útravaló az örök élet kenyere, mert minden helyzetben megőrzi a reménységünket, hogy van tovább: örök életünk van.

„Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint aki életét adja barátaiért” (Jn 15,13). Jézus Krisztus mindannyiunkért az életét adta, sőt magát adta oda a kenyér és a bor színe alatt. Nem egy emléktárgyat hagyott ránk, hanem saját magát, mert Ő velünk akart egyesülni.

Az Eucharisztiában átélhetjük ezt a végtelen szeretetet és azt, hogy mi is Krisztus-hordozók lettünk. Őt visszük magukkal életünk során, és teszünk tanúságot arról, hogy az élet nem más, mint megkezdett örök élet. A küldetésünk, az erényeink forrása pedig Jézus Krisztus, aki közöttünk van és maradt a kenyér és a bor színe alatt – fejezte be gondolatait Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök.

Kovács Ágnes/Öröm-hír Sajtóiroda
Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye