Debrecen - Nyíregyházi Egyházmegye

Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök a kialakult rend szerint május 17-én, vasárnap a Szent Anna-székesegyházban mutatott be szentmisét, amelyet élőben is közvetített a Debrecen Televízió. A megyéspüspök a tömegtájékoztatás világnapján megköszönte a sajtó képviselőinek a munkáját, akik az evangélium szolgálatában álló eszközökön keresztül eljuttatják az örömhírt mindenkinek. Ezen lehetőség a hír továbbadására különösen is reflektorfénybe került járvány idején.

„Nem hagylak árván benneteket, hanem visszajövök hozzátok” (Jn 14,18). Jézus búcsúzik tanítványaitól az utolsó vacsorán, látja, hogy azok vigasztalásra szorulnak, ahogyan most mi is bátorításra áhítozunk ebben a nehéz helyzetben. Ferenc püspök homíliájában az evangélium (ld. Jn 14,15-21) szavaival élve azt hangsúlyozta: ahogyan Isten ránk néz, az mélyen a szívünkbe vésődik. De Mit lát bennünk Isten? Mi a mi történetünk?

A főpásztor Ferenc pápának a tömegtájékoztatás világnapjára írt üzenetére utalt, amelyben a Szentatya az életünket átható történetről beszél: „Szükségünk van a jó történetek igazságára, akár a levegőre: olyan történetekre, amelyek építenek, és nem rombolnak, történetekre, amelyek segítenek megtalálni a gyökereinket és meglelni az erőt ahhoz, hogy együtt előre tudjunk haladni.”
Ha az ember a saját történetét meséli, akkor zsákutcába kerül. Akkor jó egy ember története, ha azt mondja el, amit az Isten benne és rajta keresztül megvalósított. Akkor lesz igazán boldog az életünk, ha a mi történetünk Istenről, a boldogság forrásáról szól.

A szentatya azt is írja, ez nem önreklámozás, hanem emlékezés arra, ki vagyok én az Isten szemében, tanúságtétel arról, amit Isten az én szívembe ír. Ez a mi keresztény életünk.

Mit írt Isten a szívünkbe? Hogyan nézett ránk, amikor látta, hogy rászorulunk a vigasztalásra, és azt mondta most más vigasztalót ad nekünk (ld. Jn 14,16) Miért mást? – tette fel a kérdést a püspök atya.
Azért, mert eddig Ő maga volt a vigasztaló, most elmegy, és nekünk továbbra is szükségünk van a bátorítására. Nem hagy árván bennünket.
A Szentlélek nélkül minden ember árva. Isten nélkül mindenki elhagyatott, de az Ő Szent Lelkével, az igazság lelkével eljuthatunk a teljes igazságra, amely átalakít, átformál.

A Szentatya arról is ír, hogy van rossz történet is. Ezek a Káin és Ábel, a bűnbeesés története, valamint az egész világtörténelem bűntörténetei. A legfontosabb történet viszont a Szentírás, a történetek története, amely egy kertben, Ádám és Éva történetével kezdődött és szintén egy kertben, Jézus temetési helyének kertjében fejeződött be, jutott el a teljességre, a feltámadásra.

Ez a történet a mi szívünkben, életünkben folytatódik, átalakít bennünket. Éppen ezért kell, hogy hangsúlyt kapjon.

A főpásztor Fülöp apostoli útját említette, aki elment Szamáriába, hogy hirdesse Krisztus evangéliumát. Ők befogadták a hitet, az evangéliumot, de ez a történet ott kezdődik, amikor Jézus Jeruzsálem felé megy a tanítványaival, átmegy Szamárián keresztül is, és nem kap szállást, elutasítják. Jakab és János erre dühösen felháborodtak, de Jézus azt mondta nekik: az ember Fia nem azért jött, hogy pusztítson, hanem hogy megkeresse, ami elveszett és megmentse azt.
Amikor a szamáriaiak befogadták a hitet, az apostolok rájuk tették a kezüket, és megkapták a Szentlelket. Ez a történet teljessége.

Ferenc püspök ezzel azt hangsúlyozta, hogy nem bosszút kell állnunk, szeretetlenül cselekednünk, hanem Jézus szeretetét képviselni a világban, emlékezni arra, hogy mit írt a szívünkbe. Erről beszél Szent Péter első levelében: „Urunkat, Krisztust szentül tiszteljétek szívetekben, legyetek mindig készen rá, hogy mindenkinek megfeleljetek, aki csak kérdezi, mi az alapja reményeteknek” (1Pét 3,15).

Ha tehát valaki megkérdezi, mi a reménységem alapja, milyen hosszú távra tekintek előre, 1-2 évre, évtizedre, vagy az egész örökkévalóságra, mélyen gondolkodjak el rajta, megadva a választ önmagamnak is.

Sokszor beszűkül a látókörünk, és nem tudatosítjuk magunkban, hogyan is néz bennünket Isten, és nem vesszük észre, hogy Ő vigasztalni, bátorítani, erősíteni akar bennünket. Ezért szükségünk van arra, hogy átgondoljuk, mi a reménységünk alapja.

Ha eljutok a feltámadt Krisztusig s megértem, hogy Ő az, aki nekem ajándékozza saját történetét, önmagát, akkor rádöbbenek arra, hogy ezt a történetet kell egész életemmel képviselni.
Ha valaki megkérdezi, mi a reménységem alapja, akkor nekem erről a szeretetről kell tanúságot tennem, és nem tüntetni kell, fenyegetni a másik embert. „De ezt szelíden, tiszteletet tanúsítva és jó lelkiismerettel tegyétek, hogy akik Krisztusban való szép életetekért elhíresztelnek benneteket, a rágalmaikkal szégyenben maradjanak” (1Pét 3,16).

A tömegtájékoztatásban a legjobb hírvivő mindig a személyes kapcsolat, az, ha az ember a saját tanúságtételével, szavaival átadja a Krisztusi történetet, reménységének alapját, annak, akivel találkozik.

Segítsen bennünket Isten, hogy valóban hiteles tanúi legyünk a történetnek, amelyet a szívünkbe írt, és mindezt szelíden, szeretettel, jósággal éljük meg, hogy sokakhoz eljusson az egyetlen igazi történet, az üdvösség, az örök élet története – fejezte be homíliáját Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök.

Kovács Ágnes/Öröm-hír Sajtóiroda
Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye