Debrecen - Nyíregyházi Egyházmegye

Hamvazószerdán – idén február 26-án – veszi kezdetét a negyvennapos böjt, melynek során a keresztények húsvétra, Jézus Krisztus föltámadásának ünnepére készülnek.

„Tekints a megfeszített Krisztus kitárt kezeire, hagyd magad mindig újra megváltani. És amikor közeledsz, hogy megvalld bűneidet, higgy szilárdan az irgalmasságban, ami megszabadít téged a bűntől. Szemléld Krisztus vérét, amelyet nagy szeretetében kiontott és hagyd magad megtisztítani általa. Így mindig újjászülethetsz” (CV 123). (Részlet Ferenc pápa nagyböjti üzenetéből.)

Hamvazószerdán és nagypénteken szigorú böjtöt tartunk, vagyis háromszor étkezünk, egyszer lakunk jól és nem eszünk húst. Nagyböjt többi péntekén pedig hústilalom van. A hústilalom 14 év felett, a szigorú böjt 18-60 éves kor között kötelezi azokat a katolikusokat, akiknek betegségük okán nincs étrendi korlátozás.
Hamvazószerdán és nagyböjt 1. vasárnapján minden szentmise után lehet a hamvazás szentélményében részesülni.
A negyvennapos böjtben péntekenként templomainkban imádkozzuk a keresztutat, majd ezt a legtöbb helyen szentmise követ.
A Debreceni Szent Anna-székesegyházban és a nyíregyházi Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyházban péntekenként 17.15-től kezdődik a keresztút, majd 18 órától szentmise lesz.

Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök, hamvazószerda reggelén az egyeki Szent József-templomban mutat be szentmisét, nagyböjt első vasárnapján pedig 10.30-tól Nyíregyházán, a Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyházban.

A böjt a Szentírásban soha sem öncélú, hanem mindig a bűnbánat, a gyász vagy az Istenhez forduló kérés vagy pedig a nemzeti tragédiákra való emlékezés kísérőjeként jelenik meg. Így történik ez az ószövetségi Szentírásban, amikor a nép Saul halála után hét napig böjtölt (1Sám 31,13), ilyen volt Dávid király bűnbánati böjtje is, de keresztény szempontból a legfontosabb Mózes személye, aki mielőtt átvette volna a tízparancsolatot mint az Istennel kötött szövetség alapokmányát, negyven napon át böjtölt (Kiv 34,28). A böjtöt illetően az Ószövetségben nem találunk egységes előírásokat, viszont voltak külső jellemzői, úgy mint a bűnbánati öltözék, hamu szórása a fejre vagy épp az ételtől, italtól való tartózkodás. A böjt célja az ember Isten előtti megalázkodásának kifejezésre juttatása volt. Ugyanakkor a próféták különösen is hangsúlyozták azt, hogy a külső, fizikai böjt belső megújulást kell hogy szolgáljon, azaz ennek a felebaráti szeretet cselekedeteiben is meg kell nyilvánulnia (vö. Iz 58,3 kk).

Az Újszövetségben Anna próféta asszony böjttel és imádsággal szolgálta Istent és várt a megígért Messiásra (Lk 2,37). Lukács evangéliuma szerint Jézus nyilvános működésének kezdetén negyven napra elvonult a pusztába (vö. Lk 4,1 kk), illetve az Ő példája nyomán az első keresztény közösségek számára is alapvető volt a böjt és az imádságos lelkület: ezt teszik az apostolok elküldésekor (vö. ApCsel 13,2–3) és a keresztény elöljárók kiválasztása kapcsán is (vö. ApCsel 14,23). Mindennek az az üzenete, hogy a böjt és az imádság megtisztítja és felemeli a testet és a lelket, így az ember alkalmasabbá válik Isten szavának befogadására, és tudja, hogyan kell helyesen cselekedni.

A negyvennapos böjt a 4. századra vált általánossá a keresztény világban. Mivel a vasárnapot – hiszen e napon az Úr feltámadását ünnepeljük, tehát örvendezünk – az Egyház nem tekinti böjti napnak, így a 7. század óta szerdai nappal kezdődik a nagyböjt: hamvazószerdától húsvétvasárnapig a böjti napok száma éppen negyvenet tesz ki. A 11. századig olyannyira szigorú volt, hogy késő délutánig semmit sem ettek; húst, tejterméket és tojást pedig a böjti napokon egyáltalán nem fogyasztottak.

Napjainkra az Egyház enyhített a böjti szabályokon, de hamvazószerdára és nagypéntekre szigorú böjtöt ír elő: a 18 és 60 év közötti hívek lehetőleg csak egyszer étkezzenek, és még kétszer vehetnek magukhoz élelmet (hazánkban ez a szabály abban a formában honosodott meg, hogy csak háromszor lehet étkezniük és egyszer jóllakniuk). E két napon és nagyböjt többi péntekén 14 évesnél idősebb tagjait arra kéri az Egyház, hogy a böjti fegyelem részeként ne fogyasszanak húst.

Fontos azonban rámutatni arra is, hogy a húsételtől való tartózkodás nem önmagában tekinthető böjti cselekménynek. Egyszerűen a hús fogyasztása az ókori és a középkori ember számára sokszor ritka, ünnepi alkalomnak számított, vagyis az erről való lemondás az adott kultúrában valóban a bánat és az önmegtagadás alkalmas kifejezőeszközének bizonyult. E gondolatot tovább folytatva, kiegészítve azzal, hogy az ószövetségi gyakorlatban az egyéni bánatnak is számos formája lehetett, kérdésként áll a külső böjt gyakorlata a modern ember előtt, azaz: mi az az érték, szokás az életemben, amihez általában ragaszkodom, és az Isten előtti meghajlás jeleként szívesen lemondanék róla? Ez nagyböjtben nemcsak a hústól, hanem a dohányzástól, az édességtől, a szórakozástól, a wellnestől stb. való tartózkodás is lehet, hozzáfűzve azt, hogy nagyobb figyelmet fordítunk embertársaink szükségleteire is.

Jézus tanítása szerint a böjt Isten iránti szenvedély, szeretet és mélyebb önátadás. A lemondásnak önmagában nézve kevés értelme van, célját csak akkor éri el, ha pozitív tartalmat hordoz: a cél nem a kevesebb súly vagy az egészségesebb test, hanem amolyan negyvennapos lelki méregtelenítés, melynek végén Istenhez kerülünk közelebb.

Forrás: MKPK Sajtószolgálat

Fotó: katolikus.hu
Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye