„Legyen ez a víz a felvett keresztség emlékezete és emlékeztessen Krisztusra, aki szenvedésével és feltámadásával megváltott bennünket!”
Lelkivezetőnk, Nagy Csaba atya, szentmisét mutatott be január 5-én, a nyíregyházi Szent Imre Gimnázium kápolnájában, ahol az intézmény diákjai és pedagógusai vettek részt
Csaba atya prédikációjában először is örömét fejezte ki azért, hogy együtt láthatja az iskola közösségét: Ha rátok nézek, megajándékozott embernek érzem magam. Karácsonykor talán átéltük azt, hogy megajándékozott emberek vagyunk, és talán mi is ajándékok vagyunk mások számára – emlékezett vissza a hátunk mögött hagyott karácsonyra.
Ezután a megszentelt vízzel megáldotta a jelenlevőket, majd a továbbiakban a hála fontosságáról beszélt, mely szerinte híd ember és ember között, és ezért az összetartozás érzésével is párosul. „Tudok-e hálás lenni? Képes vagyok-e letérdelni a Megváltó előtt?”– tette fel ezeket az elgondolkodtató kérdéseket Csaba atya. Hangsúlyozta, hogy Jézus az életünkben nem egy „kellék”, hanem a mi Megváltónk, aki egész évben velünk szeretne maradni. Ezt kell megtanulnunk a ránk következő évben, erre kell nagyon odafigyelnünk mindannyiunknak.
Beszédét egy jókívánsággal zárta: „Kívánom, hogy legyetek olyan alázatosak, mint a napkeleti bölcsek, azaz mindig tudjatok meghajolni az ajándék előtt, amelyet az Isten készít számotokra!”
Az iskola vezetősége részéről Tormássiné Kapitány Ágotha intézményvezető asszony köszöntötte a diákokat és az iskola dolgozóit az újév alkalmából.
Intézményünk összes dolgozója és diákja nevében kívánunk az egész Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyének hittel és szeretettel teljes boldog újévet!
Szöveg és fotók: Zagyva Klára tanár, sajtóapostol
Szent Imre Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Kollégium, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola