Debrecen - Nyíregyházi Egyházmegye

A legnagyobb drágakő az életünkben Jézus keresztáldozata. Az, amikor a keresztre feszített, de föltámadt Krisztus odalép a Mennyei Atya elé, megmutatja neki sebeit és azt mondja: „Nézz, én értük és a többi keresztényért, minden emberért föláldoztam magam, légy irgalmas hozzájuk, fogadd el az én áldozatomat értük, a bűneik bocsánatára, a megtérésükre, a keresztény életükre."- fogalmazott Gyulai Endre nyugalmazott püspök a három napos (Virágvasárnap, Nagyhétfő, Nagykedd) nagyböjti lelkigyakorlaton a debreceni Szent Anna Székesegyházban. A püspök atya homíliáiban egyszerű, mégis figyelmeztetésként hangzó szavakkal tanított.
A hétköznapi életünkre utalva elmondta, a nehéz kérdésekben, döntéshelyzetekben kérdezzük meg Jézust, Ő mit tenne a helyünkben? Jézus szavait, tanítását a Szentírásban találjuk meg. A püspök atya azt is nyomatékosította, hogy az elbocsátás - a templomból való távozás - után vegyük komolyan a küldetésünket. „menjünk és hirdessük az evangéliumot..."
Az utolsó vacsora történéseit felidézve a főpásztor, a szentmise lényeges elemeinek jelentését részletezte. Kiemelte Jézusnak azt a három mondatát, amely nem más, mint Jézus csodálatos végrendelete, a világon a legnagyobb érték, drágakő. „Vacsora közben Jézus kezébe vette a kenyeret, megáldotta, megtörte s odanyújtotta tanítványainak, ezekkel a szavakkal: „Vegyétek és egyétek, ez az én testem!" Aztán fogta a kelyhet, hálát adott, és ezekkel a szavakkal nyújtotta nekik: „Igyatok ebből mindnyájan, mert ez az én vérem, a szövetségé, amelyet sokakért kiontanak a bűnök bocsánatára." (Mt 26, 26-28) „Ezt tegyétek az én emlékezetemre." (Lk 22, 19)
Ez a kincs, Jézus keresztáldozatának megjelenítése a szentmisében, az utolsó vacsorán került a kezünkbe.
Tudatosan vegyünk részt a szentmiseáldozaton!
Az oltár, amit a pap a szentmise kezdetén megcsókol, az nem más, mint maga Jézus, az áldozati oltár. Az oltárcsók után a pap az Egyház nevében bűnbánatra szólítja fel a híveket. „Emlékszünk mit mondott Péternek az utolsó vacsora előtt?" – tette fel a kérdést a főpásztor. „Ha nem moslak meg, nem lehetsz közösségben velem." (Jn 13, 8) Az első lépés tehát a megtisztulás, hogy méltó módon tudjunk részt venni a nagycsütörtöki estén az „utolsó vacsorán".
A szentmise kezdetén, meg kell kérdeznem magamtól, kivel akarok találkozni, mire gondolok, amikor elhangzik a felszólítás a bűnbánatra. Valóban tiszta akarok lenni? Bocsánatot kérek? Be akarok kapcsolódni az áldozatbemutatásba? Majd következik a nagy ígéret, a „Dicsőség a magasságban Istennek" (a karácsonyra utalva) ezután az Egyház nevében történő könyörgés és a három szentírási rész. Az Ószövetség nagy példaképeket állít elénk, pl. Ábrahámot, akinek Isten megállítja a kezét, mikor az Ő kérésére kész feláldozni a fiát (de az Isten nagypénteken nem állítja le saját fiának az áldozatát). Ha odafigyelek a Szentírás szavaira, az segíteni fog, hogy jól felkészült legyek, amikor odaérek a drágakőhöz, Jézus áldozatához. Az evangéliumban Jézus tanításából, a prédikációból egy mondat biztosan eltalál hozzám, amit nem a pap, hanem Isten üzen az én életembe.
A fölajánlás szertartása kezdetén a kézmosáskor elhangzott szavak: „Mosd le Uram bűneimet és vétkeimtől tisztíts meg engem", a lelkünk tisztaságáért szól. A fölajánlási könyörgés előtt hangzik el a felszólítás: „Imádkozzatok, hogy áldozatunk kedves legyen a Mindenható Atyaisten előtt" ..., nemcsak Jézusé, hanem a mienk is. Tudatosan át kell gondolnunk, mit adunk oda, mivel készültem a szentmisére, milyen áldozataim voltak az utolsó szentmise óta, mi az, amit Jézus keresztáldozata mellé akarok tenni. Segítettem-e szegény embernek, milyen önmegtagadást végeztem, hogy legyőzzem a kísértést stb.... Nekem is vannak apró kincseim, nem olyan, mint a legszentebb áldozat, de ezeket is oda lehet tenni.
Ezután következik az ünnepre való megemlékezés, majd a nagy pillanat. Elérkeztünk a drágakőhöz: Ez az én testem, mely értetek adatik, ez az én vérem mely értetek kionttatik".
A drágakő
Van fogalmunk arról, hogy mi történik? Krisztus keresztáldozata jelenik meg. A keresztre feszített, de föltámadt Krisztus odalép a Mennyei Atya elé és megmutatja neki sebeit és mondja: Nézz, én értük és a többi keresztényért, minden emberért föláldoztam magam, légy irgalmas hozzájuk, fogadd el az én áldozatomat értük, a bűneik bocsánatára, a megtérésükre, keresztény életükre.
Tegyük fel önmagunknak a kérdést, hogy a tegnapi, azelőtti szentmiséken találkoztam-e a keresztre feszített Krisztussal az úrfelmutatásnál. Átéltem-e, hogy a világ legnagyobb kincse van a szemem előtt és az az enyém? Ez a maximum maximuma, az Isten végtelen szeretete, melyben egyszülött fiát adta értünk.
Ezután következik a felajánlás, mert van valamink, amit oda tudunk adni a Mennyei Atyának. „Fogadd el Fiad keresztáldozatát, feltámadását... „Ezzel zárul a főrész, Jézus keresztáldozata, majd következik a „Miatyánk" ima.
Tudatosan imádkozzunk!
Ez az ima nem rólam szól, nem önmagunkra, bajainkra, kéréseinkre kell gondolnunk, hanem az Atya nevére, országára, és az Ő akaratára. Emlékszünk? „Atyám, ha lehetséges, kerüljön el ez a kehely, de ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem ahogyan te!" (Mt 26, 39). Ezeknek a döbbenetes mondatoknak, az ő akaratának meg kellene valósulnia a mi életünkben is. Ezután következik a „... mindennapi kenyerüket add meg nekünk ma..." Csak Ma. Mind a két kenyérről, az asztal és az oltár kenyeréről van szó. A főpásztor feltette a kérdést: mikor mondtuk el úgy ezt az imát, hogy tudtuk mit mondunk. Benne volt-e a szívünk. „Bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk..." Akinek béke jobbot nyújtunk a templomban, az talán számunkra idegen ember - miért is haragudnék rá -, de jelképezi az az egész emberiséget, a haragosomat stb...
„Íme az Isten báránya..... Boldogok, akiket meghív..." Jézus nem hagy magunkra, hanem önmagát adja minden szentmisében. Amikor készen állok rá, maga akar a szívembe jönni, gazdaggá tenni, maga akar trónt emelni a szívemben – fejezte be gondolatait Gyulai Endre nyugalmazott püspök atya.