„Daloljon a szívetek, daloljon a lelketek is, vagyis dicsőítsétek az Istent testetekben és lelketekben egyaránt” — Idézte fel Szent Pál szavait dr. Csépányi Gábor atya, az Esztergomi Hittudományi Főiskola teológiatanára, a december 1-én, Debrecenben, a Megtestesülés-templomban a "NEK-tek Veletek" egyházmegyei programsorozat harmadik felkészülési alkalmán.
Ferenc pápa a soron következő, 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus színhelyéül Budapestet jelölte ki. A kongresszust egy 3 éves tematikus egyházi felkészüléssorozat előzi meg. A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye 2018. júliusától - 2019. májusáig havonta egy alkalommal megtartott, „NEK-tek Veletek” című rendezvényei ennek jegyében zajlanak. Decemberben az egyházközségekből elsősorban az egészségügyi dolgozókat (orvosokat, ápolókat stb.) és a kamilliánus családok tagjait várták az előadásra.
Az alkalom szentségimádással kezdődött. Tóth László atya és a hívek közül néhányan felidézték Kalkuttai Szent Teréz és Szent Fausztina áldozatos életét, és megemlékeztek a kamilliánus mozgalomról is.
Az eucharisztia meghívás arra, hogy Krisztussal legyünk, és részesüljünk az Ő kegyelmében. Dr Csépányi Gábor atya arról beszélt, hogy az eucharisztia lehetőség arra, hogy ne egy taposómalomban éljük a mindennapjainkat, hanem benne Krisztus jelenlétét ismerjük fel. Vegyük észre azt, hogy életünk Istent dicsőítő dallá változhat. Az eucharisztia úgy van jelen az életünkben - folytatta az atya -, hogy közel hozza az Urat, de mégsem fedi fel a titkot. Újra tanít bennünket létezni. Isten az abszolút létező, közelében lelassulhatunk, kiléphetünk a mindennapok taposómalmából. Megtanítja nekünk, mi az igazán fontos.
Az eucharisztiát — hétköznapi fogalmainkban —, leginkább a hálaadás szóval tudjuk helyettesíteni. Izaiásnál olvashatjuk, hogy: mert drága vagy szememben és én szeretlek. Ezt valljuk meg akkor, amikor megengedjük, hogy az eucharisztia újra tanítson bennünket létezni. „Annyira drága vagy a szememben, hogy fölvállalom a törékenységed”. Amikor törékeny embert látunk, akár még olyan nehéz helyzet előtt állva, ahol a határainkhoz érkeztünk, vagy egy másik ember küszködik a határaival, akkor jusson eszükbe a zsoltár: határainkon ő ad békét nekem.
Az eucharisztiát nevezhetnénk úgy is, hogy hálaadásban töltött élet. Amikor valakinek valamit ajándékozunk – figyeljük csak meg – az a válasza köszönöm, ezzel ismeri el, hogy ő megajándékozott. Az ember az ajándék voltát ismeri el, vagy a megajándékozottságát, akkor amikor valamit megköszön. A hálaadás az út ahhoz, hogy ajándék lehessek. Út, hogy felismerje a környezetem az ajándék voltomat.
Amikor megjelenik az ember értékének a tudata, ilyenkor Isten arcát mutatjuk másoknak is. Ragyog bennünk az istenképűségünk. Az emberek meglátják a másikban, felismerik magukban, az abszolút Létezőt. Az atya rámutatott, valójában az történik, hogy nem én építem be Krisztust, nem én hordozom Őt, hanem Ő hordoz engem. Beépít titokzatos testébe, az egyházba. Azért lesz örök életem, mert Krisztusba épülök, aki megízlelte a halált és ezt én is meg fogom ízlelni, amíg Vele kommunikálok, addig nem halok meg, élek, vagy ha meghaltam is, akkor föltámadok.
Az előadó megtapasztalta, szükségünk van arra, hogy újra tanuljuk alkalmanként a megtestesülést, azért, mert a rohanásban lemaradt a lelkünk. Néha érezhetjük, hogy sokkal több a dolgunk, mint ami elvégezhető. Erre az Úr válasza az, hogy Ő a megváltó. Tehát nekünk elegendő pontosan annyit megtenni, amennyire képesek vagyunk. Ha sikerül ezt a határ megtalálni, akkor megkapjuk az Úr békéjét. Ez a béke azt is jelenti, hogy az Úr átvállalja, ami még hátra van. Meg kell bíznunk Benne. Mózes és az égő csipkebokor ószövetségi példáján keresztül érzékelteti ezt a feltétlen odaadást. Akkor leszek igazán a helyemen, amikor az Úrral találkozom és megtanulom Tőle, hogyan kell élnem. Minden ember az ajándékozásban találja meg saját magát. Akkor fogom megtalálni magamat amikor odaajándékozom másoknak.
Amikor eljövünk a templomba, akkor a létezésünket kalibráltatjuk újra az Úrral, hogy helyesen tudjunk élni. Nagyon fontos, hogy az eucharisztikus élet, nem csak egy a múltban lezajlott az Úrnak tetsző életvezetés, nem is kizárólag a jövőre való felkészülés. A hálaadással teli létet a pillanatban kell megélni. Ugyanez igaz a térbeni megfelelésre is. Fontos az együttérzés és támogatás a távoli földrészek szenvedői irányába. Ugyan ennyire fontos, a körülöttünk élőkkel való együttlétünk az Úrban. Ez jelenti a szeretet egyetemes és személyes dimenzióját.
Valahol minden bűnünk gyökerében az az ősi kérdés áll, hogy nem akar-e tőlem elvenni valamit az Úr, valamint az a kételkedés, hogy nem fogja odaadni, hanem nekem kell megszereznem. A gyümölcs leszakítása helyett, meg kell, hogy várjuk, amíg Ő odaadja nekünk. Hát ez is a szabadságunk része. Akkor leszünk maradéktalanul boldogok, hogyha az Úr megszentelő akaratát teljesíteni tudjuk.
Riveaulx-i szent Aelred (Rivói szend Elréd) egy ciszterci apát volt a XII. században. A lelki barátságról írt könyvet. Ennek a könyvnek a kezdő soraiban: „Íme itt vagyunk én és te és remélem, hogy közöttünk a harmadik Krisztus.” Határozza meg ez a mondat minden emberi kapcsolatunkat! Ezt tartsuk szem előtt, amikor emberekkel találkozunk. Amikor észrevesszük Krisztus szépségét a másikban, élvezni kezdjük a munkánkat. Ha én úgy adom magamat, ahogyan az Isten akarja, akkor bennem az Isten közli magát és én is észrevehetem, hogy másban hogyan szól az Úr. Így az életben könnyebben viselem a megpróbáltatásokat, nehezebben égek ki.
Mondanivalója végén dr. Csépányi Gábor a világi életből, mégpedig a mai popzene műfajából vett példával mutatott rá az eucharisztia egyetemes fellelhetőségére. Elismeréssel idézte a Kowalsky meg a Vega zenekar „Varázsszavak” című dalának szövegét. A bűvös igék: „SAJNÁLOM, a BOCSÁSS MEG, a KÖSZÖNÖM és a SZERETLEK”. A „SAJNÁLOM” és a „BOCSÁSS MEG” a szent gyónás szentségében jelennek meg. A „KÖSZÖNÖM” és a „SZERETLEK” szavak magukban hordozzák mindazt, amire az eucharisztia tanít minket.
A késő estébe nyúló alkalom szentmisével zárult.
Katona Márta
egyházmegyei médiaképzős hallgató