2018. szeptember 10-11-ig (hétfő-kedd) országos értekezletet tartanak a Magyar Katolikus Karitász egyházmegyei igazgatói Hajdúszoboszlón a Szent László római katolikus plébániához tartozó zarándokház és kápolna (Hajdúszoboszló, Wesselényi utca 1.) épületében. A találkozó csatlakozik a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye 25 éves évfordulójának megünnepléséhez.
10-én, hétfőn este 6 órakor Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök mutat be szentmisét, amely után az igazgatók kötetlen beszélgetésen vesznek részt.
11-én, kedden reggel, 7 órakor ismét szentmise lesz a kápolnában, majd 9 órakor veszi kezdetét a tanácskozás.
A találkozón részt vesz Écsy Gábor, a Katolikus Karitász országos igazgatója, valamint Zagyva Richárd, az országos szervezet igazgatóhelyettese.
11-én, kedden Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök a Katolikus Karitász elnöke is jelen lesz a megbeszéléseken.
Öröm-Hír Sajtóiroda
Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye