2018. szeptember 05., szerda 12:18

Afrika meleg szíve hamarosan Máriapócson is látható

A kisvárdai Földkelte Kulturális és Környezetvédelmi Egyesület tagjaként 2017 őszén egy hathetes misszión vettem részt Malawiban, Afrikában. A program során fényképezési alapismereteket tanítottam a Jacaranda Iskolában tanuló árva gyerekeknek, akiknek fotóiból később kiállítást szerveztünk.

A körülbelül Magyarország nagyságú Malawi Afrika délkeleti részén található. A világ egyik legszegényebb országai közé tartozik, mégis méltán nevezik Afrika meleg szívének („Warm heart of Africa”). Azon kevés országok közé tartozik, ahol még többen élnek falvakban, mint városokban. A mélyszegénység ellenére a helyiek barátságosak, vidámak. A lakosság több mint 80%-a keresztény.

Miután egyesületünk több tagja is eltöltött már hosszabb-rövidebb időt Malawiban, három évvel ezelőtt stratégiai együttműködést kötöttünk a Jacaranda Alapítvánnyal, mely általános- és középiskolát is üzemeltet. Az iskola a nevét a jacaranda fáról kapta, mely gyönyörű, lila színben pompázik Malawi utcáin a szeptember-október környéki virágzáskor. Az Alapítványt létrehozó Marie da Silva számára ez a fa az életet, a növekedést és a reményt szimbolizálja. Marie Malawiban született és római katolikus hitben nevelkedett. Tíz évet élt és dolgozott dadusként az Egyesült Államokban, majd hazatérve elhatározta, hogy megnyitja saját szülőházát, ahol a környék árva gyerekei tanulhatnak. Áldozatos munkáját az amerikai televíziós csatorna, a CNN is elismerte 2008-ban a „CNN Hero” (CNN Hős) díjjal. Azóta sokat bővült az iskola, köszönhetően a számtalan adománynak a világ minden tájáról.
Mára körülbelül 400 diák tanul itt, akik 98%-a az AIDS miatt lett árva, valamint számos gyerek HIV pozitív.

A „Jacaranda-árvákkal” való folyamatos kapcsolattartás érdekében Egyesületünk igyekszik különböző projekteket kezdeményezni az iskolával, mint például a 2016-ban elkezdett, és ma is tartó fatelepítési programunk, melynek során minden alkalommal a tanulókkal közösen fákat ültetünk el a térségben.
2017 őszén a fotóoktatás sikeres lebonyolítása érdekében digitális fényképezőgépeket adományoztunk az iskolának, melyek segítségével tanítottam a gyerekeket. 11 fiúból állt a „fotóklub”, középiskolásokból és az évben végzettekből. Kezdetben bevezettem őket a fotográfia történetébe, majd elkezdtünk ismerkedni a gépekkel. Néhány gyakorlati óra után ellátogattunk mindegyikük falujába, hogy minél többet képet készítsünk az ottani hétköznapi életről. Az utolsó héten mindenki hazavihetett egy fényképezőgépet 2-3 napra, hogy dokumentálják közvetlen környezetüket és mindennapjaikat is. Ezekből a fotókból válogattam ki később a bemutatottakat is, mindenkitől 2-3 alkotást.

Itthon „Ismerd meg a világot!” címmel indult útnak kiállításunk, mely összesen 24 fényképet tartalmaz, ebből húsz a gyerekek munkája, négyet én készítettem. Idáig 7 településen került bemutatásra (Kisvárda, Budapest, Fehérgyarmat, Mátészalka, Záhony, Nagygéc, Hollóháza), Hamarosan Máriapócson is szeretnénk a képeket bemutatni, valamint még több településen.

A képeken megmutatkozik a szegénység és a vidámság egyaránt. A kiállítással célunk, hogy a látogatók betekintést nyerjenek egy távoli világ kultúrájába, a helyiek mindennapjaiba, egyszerű életükbe, mindezt az ott élő gyerekek szemén keresztül. Szeretném, ha a fotók elgondolkodtatóan hatnának az emberekre, hogy a legnagyobb értékek az életünkben nem kézzel foghatók.
Míg a fejlődő országok korszerűsítésben és képzettségben segítségre szorulnak, számos esetben mi is tanulhatunk tőlük. Példaértékű ezeknek az embereknek az élethez való alázatos és hálás hozzáállásuk, erős hitük. Talán ezeknek köszönhető az általános vidámság, ott, ahol az ország csak kis részének van hozzáférése villamos energiához és vízellátáshoz, de azokon a helyeken is napi rendszerességgel van áramkimaradás és vízhiány, vagy ahol sokaknak naponta több 10 km-t kell gyalogolni egy vödör vízért.
A 6 hét során számos felejthetetlen élményben volt részem. Az emberek mosolya és a gyerekek vidámsága hamar háttérbe szorították a kulturális sokkot, és végül azzal az érzéssel tértem haza, hogy többet kaptam az ott élő emberektől, mint amit én valaha adhatnék nekik.

Rendezvényünk további érdekessége még két videó. Az egyikben kollégáim kalandos útját tekinthetik meg Malawi legnagyobb hegyét megmászva, a másikban pedig a tagtársam által koordinált, minden évben útnak induló magyar orvosi misszióról szóló néhány perces kisfilmet nézhetik meg a látogatók.

Asztalos Ilona
egyházmegyei média-képzős hallgató

  • Galéria:
    • 1
    • 14
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7