Debrecen - Nyíregyházi Egyházmegye

Papszentelés diakónusszentelés lesz Debrecenben

A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye védőszentjének, Szent László királynak ünnepét idén június 23-én, szombaton, Debrecenben a Szent Anna-székesegyházban tartják.

Az ünnepi szentmise 10 órakor kezdődik. Ennek keretében Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök áldozópappá szenteli Németh István és Dobai Barna Ottó diakónusokat és diakónussá szenteli Sziklai Dávid akolitust.

Németh István diakónus gondolatai:

A római Collegium Germanicum et Hungaricum internetes nyitóoldalán olvasható szent ignáci idézet rengeteget foglalkoztat 2014 tavaszától kezdve, amikor először olvastam. Nagyon frappáns Szent Ignác meglátása: egyrészről nagyon egyszerű dolgot mond az emberről: mindnyájunk életének van valamilyen célja, Istennek terve van velünk, az életünk nem hiábavaló – van értelme élni! Azonban a másik oldal, amire rámutat Ignác, egy kicsit elgondolkoztat: nekem mit kell tennem ahhoz, hogy az életem valóban célba érjen? Ez a hivatás igazi titka: át tudom-e engedni magamat Istennek és engedem-e, hogy valamit kihozzon belőlem?

Úgy érzem, hogy az Isten belőlem el kezdett valamit kihozni. Már az egy jó jel, hogy jól indult az életem. Seneca is megmondta: „A jó kezdet fél siker”. Egyrészt különleges évben láttam napvilágot: 1993-ban, amikor az új egyházmegyénk is létrejött. Másrészt nagyon jó családba születtem Debrecenben, de a szüleim és a többi rokonom Ózd környéki falvakból származnak: Borsodszentgyörgyről és Hangonyból, onnan, ahol a barkópalócok laknak. Édesanyám és édesapám is pedagógus, jelenleg mindketten igazgatóhelyettesek két debreceni iskolában. Két testvérem van, akik még középiskolások. A család mindig is sokat jelentett nekem: igazán sok szeretetet, törődést, de nem utolsó sorban hitet kaptam. Úgy nőttem fel, hogy természetes a vallás, a hit. Anyukám hitoktató is, apukám pedig akolitus, mindketten aktív tagjai egyházközségünknek, a debreceni Szent Család-templomnak. Én is itt nőttem fel: szinte együtt cseperedtem fel ezzel a közösséggel, amelynek a plébánosa mind a mai napig Fodor András atya. Talán ebből a közösségből és András atyától ered a hivatásom magja is. Mindig is motoszkált bennem ez a gondolat, egészen kisgyerekkorom óta: már akkor „miséset” játszottam, sőt arra is emlékszem, hogy az I. kánonon tanultam meg olvasni – hányszor elmondtam: Linusz, Klétusz, Kelemen, Szixtusz...

Isten próbálta a legtöbbet kihozni belőlem azzal is, hogy jó iskolákba jártam, de terelgetett a barátokon, a franciaországi Taizéi találkozókon keresztül is, ahol az imádság, az ének, a csend, a közös munka úgy megérintett engem, hogy a mindvégig bennem lévő hivatás jobban megerősödött.

Nem tudnám megmondani, hogy mikor döntöttem el véglegesen azt, hogy pap szeretnék lenni, de ebben a döntési folyamatban óriási szerepet játszottak a fent említett tényezők. 2012-től két évig teológiát és filozófiát tanultam Egerben, aztán Rómában a Collegium Germanicum et Hungaricumban, másik nevén a Pápai Német–Magyar Kollégiumban folytattam tanulmányaimat. A kollégiumi rendszer szerint a három év teológia elvégzése után egy gyakorlati évet kell mindenkinek elvégeznie. Palánki Ferenc püspök atya Nyíregyházára küldött. Időközben Rómában felszenteltek diakónussá, majd belevetettem magam a nagybetűs majdnem-papi életbe. A Szent Imrében és a Plébánián teljesítettem feladatokat: tanítottam, foglalkoztam az ifjúsággal, a fiatalokkal, prédikáltam, eskettem, kereszteltem, temettem, részt vettem az iskola és a plébánia életében, ahol tudtam, ott segítettem.

Most pedig ismét egy nagy változás előtt állok, pappá fognak szentelni. Már nagyon régen kiszámoltam, hogy ez a pillanat 2018-ban érkezik majd el, nagyon vártam ezt az évet. Emlékszem, ez év január 1-jén éppen egy svájci kis faluban voltam az öcsémmel és néhány barátommal: már ott átfutott rajtam – végre itt ez az év! De nagyon jól tudom, hogy ez korántsem az út végét jelenti, hiszen a java még csak most jön. Egy dologra igyekszem koncentrálni: próbálom magam teljesen átadni Istennek, akkor hátha ki tud belőlem hozni valami jót.

„Vedd el, Uram, egész szabadságomat.
Vedd el emlékezetemet, vedd el értelmemet, vedd el egész akaratomat.
Amim van és amit birtokolok, Te ajándékoztad nekem.
Most teljesen és egészen visszaadom neked és átadom, hogy Te irányítsd akaratod szerint.
Csak szereteteddel ajándékozz meg kegyelmedben, és gazdag leszek, s már nem keresek semmi mást. Ámen.” (Loyolai Szent Ignác imája)