Debrecen - Nyíregyházi Egyházmegye

Nagypénteki szertartás a debreceni Szent Anna-székesegyházban

Nagypénteken, az egyházi év legcsendesebb napján, Krisztus kereszthalálára emlékezünk. Ezen a napon délután keresztút-járást tartanak a templomokban majd az Egyház az úgynevezett csonka mise szertartásával fejezi ki a Krisztus halála felett érzett gyászt. A nagypénteki szertartást 2018. március 30-án a debreceni Szent Anna-székesegyházban dr. Krakomperger Zoltán plébános végezte. A szertartás kezdetén a pap és az asszisztencia leborult az oltár előtt, majd az igeliturgiában a debreceni Szent László-kórus előadta a passiót, felidézve Krisztus szenvedését, az Isten irántunk való szeretetének titkát.

Ezután következtek Krakomperger Zoltán plébános nagypénteki gondolatai, amelyben először is azt hangsúlyozta, hogy: „midnyájunkban fakadjon fel a hálás lelkület, amiért Jézus utolsó mondanivalója — Isten önfeltárulkozása a Názáreti Jézus Krisztusban — beteljesedett. Az ő kinyilatkoztatása elérte mértékének a teljességét. Ettől elválaszthatatlanul, az az ember, aki életét Isten nélkül akarta berendezni, elérte bűne mértékének a teljességét, mert nem csupán Isten irántunk való odaadása érkezett célba, hanem az Isten nélkül élni akaró emberiség terve is azáltal, hogy az Isten fiát megölte.”

Ezután a plébános az Olajfák hegyén, a szenvedéstörténet elején lejátszó jelenetre irányította a figyelmet, amelyben Jézus önként állt elfogói elé és kérdésével megelőzte őket: „Kit kerestek?”, majd az arra adott válaszra öntudatosan azt mondta: „Én vagyok”. Szent János evangélista tudatos szerkesztési törekvése ezzel a mondattal kifejezte, hogy ami az Ószövetségben megkezdődött a szabadító Isten bemutatkozásában, aki „Az, aki van”, Jézus Krisztus szenvedéstörténetében — amely egyben a szeretetet radikális története — befejeződött, elérte mértékének a teljességét. Ez az „Én vagyok” ugyanaz, ami az Ószövetségben Isten bemutatkozásának leírását szolgálja. Mert ki az, akit elvezettek az Olajfák hegyéről, aki önként vállalta a szenvedéseket bűneink engeszteléséért, és aki meghalt a kereszten? Maga az Isten, aki önmagát ajándékozza nekünk a Názáreti jézus emberségében, kinek utolsó szavaként elhangzott: „Beteljesedett.”

Krakomperger Zoltán atya XVI. Benedek pápát idézte, aki utánozhatatlan szépséggel a következőképpen fogalmaz: „Jézus kereszthalálában történik meg teljesen, azaz teljes mértékben a beteljesedett vonatkozásában Istennek az önmaga ellen fordulása, melyben önmagát ajándékozza oda, hogy az embert újra felemelje és megmentse. Ez a szeretet legszélsőségesebb formája.” Majd a plébános hozzátette, ezt a szélsőségességet nekünk, keresztényeknek igenelni kell. Mert Isten a szeretetének nem csupán valahány százalékát tárta fel nekünk, hanem maradéktalanul a teljességét. „Az Ő teljességéből nyertünk kegyelemből kegyelmet” — utalt a plébános János evangélista tudósítására, amely az örök Ige földi életének kezdetén, és a végén szintén újra megszólaló motívum. Beteljesedett, mit Isten adhat az embernek, de az ember bűne is elérte mértékének teljességét. Éppen ezért soha új, minőségileg annál nagyobb bűn már nem jöhet létre, mint amely Jézust a keresztre jutatta.

„Hogyan válaszol a bűn mértékének teljességére, a teljes Szentháromság? Hogy újból elkezdi gyűjteni az egész emberiség családját önmagához. Jézus lélekben mindenre készen állt, ezért adhatta önmagát az utolsó vacsorán a kenyérben és a borban, nagypénteken pedig arról tanúskodik, hogy hogyan váltotta valóra ezt a visszavonás, fenntartás nélküli odaadást a bűnös ember iránt” — fejezte be gondolatait Krakomperger Zoltán plébános.

A szertartás az egyetemes könyörgésekkel folytatódott, majd a pap a virágvasárnapon letakart feszületről levette a leplet és kezdetét vette a kereszt előtti hódolat. A szertartás a Miatyánk elimádkozása után az áldozással fejeződött be.

Kovács Ágnes