Debrecen - Nyíregyházi Egyházmegye

A fatimai jelenések 100. évfordulójának záró ünnepén, október 13-án a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyében Nyíregyházán, a kertvárosi Fatimai Szűzanya tiszteletére épült templomban Pankotai József plébános meghívására és Mátészalkán a Ráczkerti templomban Heidelsperger István plébános meghívására szentségimádással, elmélkedésekkel egybekötött engesztelő imaórán, szentmisén és gyertyás körmeneten vettek részt az egyházmegye hívei. 

Mátészalkán Felföldi László általános püspöki helynök, Nyíregyházán pedig dr. Krakomperger Zoltán teológiai tanár, debreceni plébános mutatott be szentmisét.

Az alábbiakban Krakomperger Zoltán plébános beszédét teljes terjedelmében közöljük.

A 100 évvel ezelőtti Mária-jelenés tanúsítja, hogy a teremtő és megváltó Isten teremtését, alkotását célba juttatja. A teremtő Isten és a teremtés kapcsolata egészen személyes. Alkotása nyitott az Alkotójára. Az a világ, amely az otthont jelenti számunkra, nem egy önmagába fordult zárt rendszer, hanem „Az Úré a föld és mind, ami betölti, a földkerekség és mind, aki lakja (Zsolt 24,1). Fölösleges az embernek tiltakozni az ellen, hogy Isten az alkotója mindannak, ami van. Ha végignézzük a felvilágosodástól jelen korunkig eltelt történelmet, annak lehetünk a tanúi, hogy voltak, akik e felismerés ellen hadakoztak. Ha az alkotás függetleníti önmagát az alkotójától, akkor elveszíti a célját. Ilyenkor az ember rövidtávú célpótlékokat keres, ami teljesen méltatlan hozzá.

Krisztus személyének a gazdagságába öltözködhet minden ember

100 évvel ezelőtt Fatima, a Boldogságos Szűz megjelenésének sorozata éppen ezt az igazságot akarta újra felfedeztetni mindazokkal, akik elgondolkodnak világban való létük és céljuk felől. Létem az az Isten, akitől mindnyájan jövünk, és akihez mindnyájan tartunk, még akkor is, ha vargabetűket teszünk az életünkben. Egy biztos, Ő szüntelenül hív bennünket Önmagához. Pál apostol ennek a jelentőségét foglalta szavakba: „Akiket ugyanis eleve ismert, azokat előre arra rendelte, hogy hasonlókká váljanak Fia képmásához (Róm 8,29).

Isten ismeretében azonban nincs hiányosság. Ő mindenkit a lehető legjobban ismer, ezért az Isten meghívása az ember számára egyetemes, mindenkit felölel, és ugyanígy egyetemes az is, hogy az ember, Fiának képmását öltheti magára, vagyis Jézus Krisztus személyének a gazdagságába öltözködhetünk. Ez a cél már jelen van az életünkben, hiszen hitünkön keresztül hasonlóvá válunk Jézus Krisztushoz. Amikor pedig megtagadom önmagam hitem dinamikájától, akkor egyre inkább eltávolodom ettől a hasonlóságtól. A közjót az szolgálná a legnagyobb mértékben, ha mi, öntudatos, katolikus hívő emberek örömmel adnánk át önmagunkat minden életkorban és –állapotban hitünk dinamikájának.

Életemben mi az igazodási pont?

Ebben a Boldogságos Szűz Mária mindnyájunk számára vonzó példakép, és ezért hálát adunk a teremtő, megváltó és minket célunkhoz vezető Istennek. Őt is szent hívással hívta meg, és arra rendelte, hogy Fiának képmását öltse önmagára.  Ezért Szűz Mária is Krisztusban hívő emberként élt és cselekedett, és így beletartozik az Egyházba. Nem kell tehát választanunk az Egyház és Szűz Mária, valamint az ő tisztelete között.  Az ő tiszteletének minden szépségével áldott emberekké válhatunk. Az apostolok cselekedeteinek nyitánya ezt a gyönyörű egyházképet mutatja (vö. ApCsel 1,13). Ízleljük ebben az állhatatos kitartás jelentését és jelentőségét. „Mindannyian egy szívvel, egy lélekkel állhatatosan imádkoztak” (ApCsel 1,14). Itt a magyar nyelv szépsége azt fejezi ki, hogy valaki odaáll egy olyan ember mellé, aki nagyobb nála, aki a példaképe, akit kiválasztott önmagának, hogy hozzá igazodjon, hozzá váljon hasonlóvá.

Szűz Mária minden kegyelmet megkapott ahhoz, hogy az emberi méltóság időtálló mértékéhez Jézus Krisztushoz odaálljon, őt tekintse mércének, éppen istenanyaságával kezdődően, hiszen amikor Mária igent mondott hivatására, akkor ezzel Isten Fiát, a megtestesült Igét élete mértékéül választotta. Ebben az igenben tartalmilag az is benne volt, hogy őhozzá akart hasonlóvá válni, akin keresztül az Isten közénk jön, akiben az Isten egy lesz közülünk. Mikor vizsgáltam felül azt, hogy mi életemben az igazodási pont?  Gondoltam-e arra, hogy lelkületem felülvizsgálatánál terveimben, szavaimban, beszédemben, észjárásomban mindezt Jézus lelkületével kellene gazdagítani? A Krisztusban hívő ember tehát állhatatos ember, kiáll hite, Krisztusa mellett.

Az alázatos ember jellemében növekszik  

Pál apostol azt írja, ugyanazt az érzést ápoljátok, amely Krisztus Jézusban volt (vö. Fil 2,5). Majd bemutatja Jézus lelkületének magával ragadó szépségét, amelynek gyújtópontjában elhelyezi az Üdvözítő alázatosságát, amelyben Isten az, aki megmutatta önmagát az ember előtt. Mária hálaadó énekében is rábukkanunk az alázatosság erényére. Mária Krisztusba öltözködött Isten kegyelme segítségével és szabad döntésében elsajátította, ezért helyes önismerettel mondhatta önmagáról, hogy „mert rátekintett szolgálója alázatosságára, íme, mostantól fogva boldognak hirdet minden nemzedék” (Lk 1,48). Milyen jó lenne, ha ilyen fokú önismeretre mi is eljuthatnánk, hogy mindazt a segítséget, amit eddigi kaptunk Istentől, felhasználnánk arra, hogy Krisztus lelkületének a gyújtópontjában megtalálható alázatosság testet öltene bánásmódunkban másokkal és önmagunkkal. Nem szabad azt gondolni, hogy az alázatos Krisztus-hívő ember saját kora különféle manipulációinak az áldozataivá válhat. Szó sincs róla! Ezért ragaszkodjunk a múltunkhoz, védjük mindazt, ami magyar történelmünknek öröksége; ragaszkodjunk ahhoz, hogy minden ember egyetemes üdvözítője és megváltója Jézus Krisztus.

Az alázatosság tehát nem lemondást jelent önmagunkról, nem értékeink megtagadását, nem búcsúvételt az Istentől kapott kiválóságainktól, hanem mindezek megőrzését és az ezekben való gyarapodásnak az igenlését. A lelki növekedés és gyarapodás a Krisztustól kapott kegyelmekben mindnyájunk jellemét és a jövőjét gazdagítja. Ha ott él bennem a vágy, hogy a lelki javakban növekedjek, gyarapodjak, akkor nem fogok életem zarándokútján úgy eltévedni, hogy elveszíteném a célomat.

Van-e bennem vágy a növekedésre?

A kegyelmekben való gyarapodás a Boldogságos Szűz Mária életében is megtalálható, ahogyan egyre inkább felismerte, hogy mi lesz az ő istenanyaságának a szolgálata. Ennek a szolgálatnak két egymással összefüggő része van. Az egyik az a sajátos istenanyai szolgálat, amely által megkaptuk Isten Fiát emberként. Ez indokolja azt, hogy az időben, egészen Krisztus dicsőséges második eljöveteléig Szűz Mária minden embernek az édesanyja. Azoknak is, akik kifejezetten Krisztushoz tartoznak, valamint, akik még ellenállnak az Isten hívásának.  Egyetemes értelemben vett, minden emberre kiterjedő lelki anyasága abból következik, hogy ő valóban Isten fának a szülő anyja.

Mi a célom?

Célom, hogy a Boldogságos Szűz Máriához hasonlóan mindenben Krisztus-igenlő emberré váljak. Őt tartsam igazodási pontnak, legyen életem mércéje akkor is, ha kötelességeimet látom el, vagy a ráérő időmet töltöm el. Így tudok meggyökerezni Krisztus által a Szentlélekben, a Mennyei Atya isteni életében. Mert az ember végcélja, hogy részesedjen a szentháromságos egy Isten életében.

A Boldogságos Szűz Mária földi zarándoklatának, hittörténelmének mi a célja, jutalma? Visszavonás nélkül részesedés a teljes Szentháromság életében. Ő ebben meggyökerezetté vált, a földi élet minden velejárójával. Ő nem tágított Istentől akkor sem, amikor a racionális indokok inkább amellett szóltak volna, hogy az Istent és az ő világát helyezze háttérbe.  Nem fordult meg a fejében, hogy elege van az Istenből, az ő Szent Fiából, akit a világra hozott.

A meggyökerezetté válás tehát azt jelenti, hogy nem tágítunk az Istentől, megmaradunk Krisztusban, a tanítványok közösségében, az Egyházban.

Így kapunk választ arra a kérdésre, hogy mi tette Jézus édesanyját, Máriát boldoggá. Ő maga is ezt vallotta: „boldognak hirdet engem minden nemzedék”. Miután az istenanyaságának azt a két módját vállalta, hogy világra hozta a világ Világosságát és az üdvösségre meghívott minden embernek lelki édesanyjává vált. Hitünkön keresztül mi is ebben a boldogságban részesülünk. Katolikus keresztény hitünk nem arra való, hogy a hétköznapi gondjainkat felejtsük, hogy a lelkünk megkönnyebbüljön. Arra való, hogy éljünk a szentháromságos egy Istenben. Minden más — amikor felüdülünk, tisztánlátásra jutunk el, valamiféle sorsdöntő lépést megválaszolunk —, ennek a következménye. Egyik problémánk abben áll, hogy mi nem a tulajdonképpeni áldást adó forrást akarjuk, hanem azt, ami a forrásból előtör. Nekünk szabad a forráshoz eljutni és Isten kimondhatatlanul boldog életében meggyökerezni.

A meggyökerezettség ellentétének végállapota az önmagára maradt ember

Vannak, akik azt befolyásolják, hirdetik, irányítják, azt akarják, hogy az ember gyökerezzen ki emberségéből, múltjából, hagyományából, az Egyházából, nemzetéből, családjából. Ennek a végállapota lesz az az ember, aki önmagára marad, aki elszigetelt egyénként ide-oda hánykolódik, és amellett fog majd dönteni, azt fogja majd választani és erejét arra fogja fordítani, amit éppen a hangulata megkíván. Ezzel szemben katolikus keresztény hitünk a meggyökerezettséget kínálja fel számunkra. A Boldogságos Szűz Mária vonzó példaképének a felmutatásával, miként ő meggyökerezett istenanyasága és egyházban való élete által a teljes Szentháromságban – népének vallási hagyományát megőrizve.

Ugyanígy Ti is verjetek gyökeret mindabban, ami Istentől felkínált érték, ami az életeteket igazán emberivé teszi, ellentétben az emberség látszatával. 

Szeretném, ha a fatimai jelenések 100. évfordulóján az ez évi engesztelési imasorozat záró estéjén különösen is megszívlelnénk ezt a meggyökerezettséget mint Isten ajándékát, amelyet a Boldogságos Szűz Mária nemcsak ímmel-ámmal fogadott be és őrzött meg, hanem teljes odaadással, mert az odaadóan másokért élő ember a boldog ember.