2017. április 26., szerda 12:19

Jézus Szíve Családok találkozója Mándokon

Bodnár Imre mándoki plébános meghívására mintegy 200 résztvevővel a Jézus Szíve Családok találkozóját tartották meg 2017. április 23-án, az Isteni Irgalmasság vasárnapján, Mándokon. A találkozón Majnek Antal, a Munkácsi Egyházmegye megyéspüspöke mutatott be szentmisét a jelenlévő papok részvételével, majd Gáspár Mátyás ajaki plébános előadásán vettek részt a hívek.

Majnek Antal megyéspüspök prédikációjában az isteni irgalmasságról beszélt. Bevezető gondolataiban elmondta, húsvét 2. vasárnapja, az Isteni Irgalmasság vasárnapja, II. János Pál pápa nevéhez fűződik. A Szentatya a jubileumi szentévben, 2000. április 30-án avatta szentté Boldog Fausztina nővért, akit magánjelenésben kért az Úr Jézus az isteni irgalmasság tiszteletének elindítására. II. János Pál pápa a nővér szentté avatásakor rendelkezett úgy, hogy a húsvétot követő vasárnap az isteni irgalmasság vasárnapja nevet viselje.

A megyéspüspök gondolataiban kiemelte, az egész mennyország jobban örül egy megtérőnek, mint az összes szentnek. Ezért küldte el Isten egyszülött Fiát, hogy hirdesse az Ő megbocsátó irgalmas jóságát. A főpásztor továbbá hangsúlyozta, Jézus következetesen élte, tanította Isten irgalmasságát, szép példákat találunk erre a Szentírásban, Zakeus vagy Mária Magdolna történetében is. Jézus csak egyet kér, higgyenek benne, amit sokszor az ember szabadsága megakadályoz.

A püspök atya folytatta: az evangélium szép példája bizonyítja, hogy az Úr Jézus nem mond le senkiről. Amikor a feltámadt Krisztus megjelent az apostoloknak, Tamás nem volt jelen. Makacsul hitetlenkedett, az apostolok szavainak sem hitt. Mindez azért történt, hogy az Isten rajta keresztül mutassa meg az Ő végtelen türelmét, jóságát. Viszont, ha valaki tudatosan megtagadja Őt, azt már nem tudja elérni. Tamás példája még egy tanúsággal szolgál. Aki keresi az igazságot, meg akar arról győződni, annak megadja az Úristen azt. Tamás őszintén megsiratta Jézus halálát, és megtapasztalta Jézus Krisztus feltámadását. A 20. század nagy fizikusai, akik keresték az igazságot, megtalálták azt, hívőkké váltak. Az Isten irgalmas jósága minden akadályt legyőz.

A találkozó résztvevői szentségimádással zárták imádságos napjukat.

Sajtóiroda

Debrecen-Nyíregyházi egyházmegye

  • Galéria:
    • IMG_1667-1
    • IMG_1672-1
    • IMG_1677-1
    • IMG_1684-1
    • IMG_1709-1
    • IMG_1728-1
    • IMG_1769-1
    • IMG_1786-1
    • IMG_1803-1
    • IMG_1916-1
    • IMG_1923-1
    • IMG_1938-1
    • IMG_1955-1
    • IMG_1961-1
    • IMG_1971-1
    • IMG_9158-1
    • IMG_9174-1
    • IMG_9280-1
    • IMG_9284-1
    • IMG_9293-1