Con Spirito Egyházzenei Fesztivál keretében a vatikáni Sixtus-Kápolna Kórusa adott koncertet 2016. május 10-én, kedden a debreceni szent Anna-székesegyházban.
karnagy: Msgr. Massimo Palombella
orgonán kísért: Juan Paradell Solé
A koncert elején Palánki Ferenc megyéspüspök köszöntötte a kórus karnagyát és tagjait. A főpásztor elmondta, ajándékként tekint erre a koncertre Ferenc pápától, mint ahogy ajándék az irgalmasság szentévének a meghirdetése, amely által a Szent Anna-székesegyház kapuja is egy szent kapu lett erre az évre, hogy aki ezen belép, az irgalmas szeretetet tapasztalja meg. A kórus, mint ahogyan mondta a püspök atya énekükkel magasztalják, dicsérik az Istent a pápai szertartásokon és turnéikon, ezzel élményt is nyújtva a hallgatóiknak. Az élményben benne van az élet szó. Ha élményben van részünk az életünk is szebb és magunk is jobbak leszünk – fejezte be gondolatait Palánki Ferenc püspök atya.
A Capella Musicale Pontificia „Sistina” a Pápa kórusa eredete az egyház első századaira vezethető vissza A 6. században Nagy György átszervezte, majd VIII. Bonifác pápasága alatt jelentős változásokat hajtott végre a kórus életében.
IV. Sixtus pápa tovább alakította, 1471 óta viseli a „Sistine” nevet, mint a pápa előtti hódolata jelét, aki újjáélesztette a kórust, valamint utalva az azonos nevű kápolnára is.
2010. október 16-án XVI. Benedek pápa Msgr. Massimo Palombellát jelölte ki a kórus új vezetőjének. Az együttes 20 állandó felnőtt énekesből és 30 fiúénekesből (Pueri Cantores) áll, akiket Msgr. Marcos Pavan készít fel.
A pápai liturgikus szertartások melletti szolgálaton kívül a Sixtus-kápolna kórusa világszerte koncertezik teljes létszámmal, illetve kisebb formációkkal. Koncertjein, a zenei és liturgikus történelem bemutatásán túl, a kórus, az egyház evangelizációs küldetését is végzi.
Sajtóiroda
Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye