2016. április 27., szerda 15:11

Van kiút a szenvedélybetegségekből

több mint 25 éve működő Forrás Lelki Segítők Egyesülete a 2001-ben alakult Debreceni Kábítószerügyi Egyeztető Fórummal közösen immár V. alkalommal szervezi meg a Józanság Napja elnevezésű rendezvényét Debrecenben 2016.április29-30-án.

A 2 napos program célja, hogy felhívja a helyi társadalom figyelmét, hogy van gyógyulás, van kiút a szenvedélybetegségekből.

Április 29-én 13 órától a Debrecenben működő önsegítő csoportok nyitott ülésein illetve segítő intézmények, szervezetek bemutatkozásán vehetnek részt az érdeklődők az Ifjúsági Házban.

Április 30-án 10 és 15 óra között az önsegítő csoportok beszámolóira, bizonyságtételekre, valamint szakmai kerekasztal beszélgetésekre kerül sor, melyek célja egymás megismerése és az együttműködés erősítése.

A délelőtt során a történelmi egyházak képviselői közösen emlékeznek megszenvedélybetegség áldozatairól és imádkoznak a családtagokért és a szabadultakért és a gyógyultakért.

A program felhívja a figyelmet arrahogy a szenvedélybetegségek és az abból következő problémák kezelése mindenkinek közös feladata.

Debrecen, 2016. április 26.

További információ kérhető: Berényi András 30-436-4790

Sajtóközlemény20160428