Az Európai Püspöki Konferenciák egyetemi és ifjúságpasztorációért felelős püspökeinek és országos referenseinek együttes találkozója.
Szeged, 2016. április 27-29.
A szegedi Gál Ferenc Főiskola teológiai intézetének „Klebelsberg“ auditóriumában kezdődik ma délután az egyetemi és ifjúsági pasztorációról szóló ülésszak. A péntekig (április 29.) tartó magyarországi találkozón mindkét pasztorális területről közel ötven nemzeti felelős vesz részt, hogy az “Isten hívására adott válasz kísérése” témaköréről beszéljenek. A találkozó az előkészítési munkafolyamat második szakasza, amelynek célja a 2017. tavaszán tartandó barcelónai európai szimpózium. A „fiatalok keresztény kísérése” a megbeszélés témája, amely találkozóra a nemzetek küldöttei az egyetemi, ifjúsági, iskolai és a hivatásgondozás pasztorális területeiről gyűlnek majd össze.
„Az egyetem sok fiatal képzésében és személyiségének teljes kibontakozásában – ha nem is az utolsó, de mindazonáltal – jelentős és meghatározó fejezetét jelenti. Egyidejűleg túl sok diák számára az egyetem csak egy vizsgahelyszínné korlátozódik, ahol a kapott tananyagra gyakran rányomja bélyegét a tudás pusztán haszonelvű szemlélete, amely szerint az érték a hasznosságban rejlik. Ha egy fiatal nem tapasztalja meg a lelki kísérést, akkor naponta a bizalmatlanság légkörében fog élni kételkedve saját képességeiben és abban, hogy megbízható bizonyosságokat kapjon az igazra és a jóra vonatkozóan. Ez végül a saját képességeiben való bizalmatlansághoz vezeti, hogy saját életének egy biztos pontot, értelmet és irányt adjon.” – mondja S. E. Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyéspüspök, a találkozó házigazdája, majd folytatja: „Ilyen értelemben a fiatalok kísérése hozzájárul ahhoz, hogy az egyetemi tapasztalatok ne korlátozódjanak a vizsgák letételére és a tanulmányi titulus elnyerésére, hanem egy kedvező időtartamot nyújtsanak a hit elmélyítésére, helyet és lehetőséget adjanak arra, hogy az egyén saját személyisége növekedhessen és ez egy kiváltságos idő arra is, hogy Isten hívására válaszoljanak.”
A találkozót szervező CCEE Hitoktatás, iskola és egyetem bizottság vezetője S. E. Marek Jędraszewski, Łódź érseke a témát a következőképpen világítja meg: „az Isten hívására adott válasz kísérése az egész egyházi közösség, elsősorban az ifjúsági és egyetemi pasztoráció feladata, ami azt jelenti, hogy segítsék a fiatalokat Jézus megismerésében. Ő nem “egy ismeret, ami ellentétet és ellenállást szül, egy tudomány, ami elől okvetlenül menekülni kell, hogy az egyén belső misztériumát védje – ahogy II. János Pál pápa 1979-ben Krakkóban az egyetemi hallhatóknak mondta. Nem egy elméletekből összeálló tudomány, ami az embert társadalmilag hasznos szempontokra redukálja. Az ő tudománya telve van az emberről szóló egyszerű igazságokkal, és telve van szeretettel”. Azáltal, hogy kísérjük őket, és együtt megyünk velük az úton, hozzájárulhatunk ahhoz, hogy növekedjék fiataljainkban az igazság iránti szenvedélyes vágy, az életszeretet, a jó iránti elkötelezettség és a jövőbe vetett bizalom.”
Szegeden a S. E. Marek Jędraszewski érsek vezette nyilvános megnyitóülésen beszédet mond S. E. Kiss-Rigó László megyéspüspök, Dr. Kozma Gábor, a Gál Ferenc Főiskola rektora, valamint Dr. Szabó Gábor, a Szegedi Tudományegyetem rektora. Továbbá felolvassák Dr. Balog Zoltánnak, az emberi erőforrások miniszterének üzenetét.
A találkozó alkalmával bemutatásra kerül a tavaly április 16. és 19. között Łódź-ban megrendezett kongresszus előadásainak szerkesztett változata, amelynek címe: Felelősségteljesnek lenni és felelősségteljessé válni. (Vatikáni Könyvkiadó (LEV), 330 oldal, 10 euró, április 27-től kapható).
A munkák délután és a következő két nap során zárt üléseken folytatódnak. A találkozón kiemelt figyelem kíséri majd a fiatalok kérdéseit és problémáit. A 2017-es találkozó és szimpózium középpontjában ténylegesen az európai fiatalok állnak, akik a találkozó témaadói lesznek.
A Magyar Katolikus Püspöki Konferenciával és a Szeged-Csanádi Egyházmegyével közösen szervezett találkozó április 29-én, pénteken ér véget. A sajtónyilatkozat a találkozót követő napon kerül nyilvánosságra.
Információk
Nyitóülés:
Április 27. szerda - nyitóülés
Nyilvános ülés 15:00-15:30 között (olasz és angol tolmácsolással). Az ülés programja elérhető a CCEE honlapján, ahol a találkozók naptár menüpontja alatt lehet tájékozódni.
Az ülés helyszíne: Gál Ferenc Főiskola (6724 Szeged, Dóm tér 6.)
A 2017-es barcelónai szimpózium
Néhány információ a barcelónai szimpóziumról:
Időpont: a Szimpózium 2017 tavaszán kerül megrendezésre Barcelónában (Spanyolország).
Résztvevők:
Az európai Püspöki Konferenciák hitoktatási, iskolai, egyetemi, ifjúság- és hivatáspasztorációs referensei. Továbbá a meghívottak között lesznek világi közösségek, egyházi mozgalmak és nagy létszámban fiatalok.
Célok és módszerek:
A Szimpózium a CCEE eddigi tevékenységeihez kapcsolódik – gondoljunk a püspökök IV. és X. Szimpózuiumaira 1979-ben és 2002-ben, illetve a fent említett különböző területek felelős psüpökeinek és delegáltjainak kongresszusaira és éves találkozóira. A Szmpóziumra irányelvek készültek, amelyeket megvitatnak és kiegészítenek az előkészítő folyamat különböző szakaszaiban és amelyek végül a Szimpózium programjának alapját fogják adni.
Az előkészítés folyamatának különböző állomásai:
1. A Katekézis nemzeti felelőseinek találkozója - Rabat, Málta, 2016. március 1-4;
2. Az egyetemi és ifjúságpasztoráció nemzeti küldötteinek találkozója – Szeged, Magyarország, 2016. április 27-29.;
3. Az Országos Hivatásgondozó Intézetek vezetőinek találkozója – Brüsszel, Belgium 2016. május 10-11;
4. Az iskolai pasztorációért felelősök csoportjának találkozója – Párizs, Franciaország 2016. május 16.