Uram! Áldd meg híveidnek szorgalmas munkáját... hangzott el a fohász a mátészalkai Széchenyi Katolikus Iskola falai között március 19-én a nap közös nyitó imádságában az iskola védőszentjének ünnepén. Ezen a napon munkás Szent József alakjához kapcsolódva nem csak a kis Jézus nevelőapjára figyelhettek a diákok, hanem olyan programokon vettek részt, ahol ők is gyakorolhatták és érezhették a kétkezi munka örömét, illetve különféle foglalkozások, szakmák rejtelmeibe pillanthattak be.
Az alsósok tojástartó kiskosarakat, tavaszi képeket, húsvéti díszeket készíthettek, a felső tagozatos tanulók pedig ellátogattak a rendőrségre, tűzoltóságra, a járási kormányhivatalba és a Nobilis Zrt. üzemébe. A különböző munkahelyeken a gyerekek „élőben" láthatták, hogyan végzik felelősségteljes munkájukat a tűzoltók, a rendőrök, hogyan irányítják a járás életét a hivatalnokok, és hogyan készülnek azok a gyümölcsös-csokis finomságok, amelyekből kóstolót is kaptak a látogatók.
A nap eseményei kicsik és nagyok számára is megmutatták, hogy a felelősségteljesen végzett munka mindenki számára örömet és elégedettséget jelenthet.
Bíróné Kaptúr Beáta
igazgató helyettes
Fotó: Czine Árpád