2016. március 22., kedd 10:16

Katolikus iskolák gazdasági vezetői találkoztak Debrecenben

2016. március 18-án gazdasági vezetők továbbképzésére került sor Debrecenben a Szent József Gimnáziumban. Ezen az alkalmon a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye által fenntartott intézmények gazdasági vezetői mellett részt vettek a Nyíregyházi Egyházmegye és a Hajdúdorogi Főegyházmegye által fenntartott intézmények gazdasági munkatársai is.

A vendégeket Molnár Katalin EKIF főigazgató köszöntötte, majd Fodor András püspöki helynök a rendezvényt megnyitó gondolataiban kihangsúlyozta milyen fontos és nélkülözhetetlen a gazdasági szakemberek továbbképzése – akár oktatási, akár szociális, akár az egyházmegyék központi intézményeiben végzik szolgálatukat-, hogy feladataikat a lehető legmagasabb színvonalon, a jogszabályok teljes körű ismeretében tudják végezni.

A nap előadója Oláh Gáborné, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegyei Katolikus Iskolai Főhatóság igazgatóhelyettese volt. Bemutatkozása után kihangsúlyozta, a jogszabálykövetésen túl az egymással történő tapasztalatcseréből, tapasztalatátadásból származó továbbképzés fontosságát is.

A nap a konzultáció jegyében zajlott. Előadónk a 2016. évi adó, TB, számviteli jogszabályok változását ismertette meg a jelenlévőkkel, kibővítve ezeket az oktatási intézményekre vonatkozó egyéb törvényességi változásokkal, amelyek szintén érintik a gazdasági területen dolgozók munkáját is.

A nap folyamán sok olyan kérdés merült fel, amit közös gondolkodással, egymás gyakorlati tapasztalatainak feldolgozásával, befogadásával sikerült megválaszolni.

A napot Molnár Katalin köszönő szavai zárták, amelyben kifejezte reményét, hogy ez az alkalom hagyományteremtő volt.

Axmann-né Pogány Hajnalka

gazdasági ügyintéző

Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

  • Galéria:
    • 7M7A3912-1
    • 7M7A3916-1
    • 7M7A3918-1
    • 7M7A3919-1
    • 7M7A3942-1
    • 7M7A3946-1
    • 7M7A3948-1
    • 7M7A3949-1
    • 7M7A3950-1
    • 7M7A3951-1
    • 7M7A3962-1
    • 7M7A3964-1
    • 7M7A3967-1
    • 7M7A3968-1
    • Molnár Katalin
    • Oláh Gáborné