Debrecen - Nyíregyházi Egyházmegye

2016. március 19-én, a nyíregyházi városi keresztútra a környékbeli településekről is érkeztek autóbuszokkal idősebb emberek és fiatalok.  1991 óta minden évben, virágvasárnap előtti szombaton Nyíregyházán keresztutat járnak a városban a hívek. A menet, az Egyházmegyei Papi Szociális Otthontól – megszokott rend szerinti állomásai többek között a görög katolikus szeminárium, a görög katolikus templom, a társszékesegyház, a börtön épülete, a volt párt székház épülete és a temető. A keresztúton Palánki Ferenc megyéspüspök is részt vett.

A nyíregyházi autóbusz pályaudvar környékén, szombat ellenére igen nagy lett a mozgás délután két óra körül. A város környéki településekről érkező autóbuszokról sok ünneplőben lévő ember szállt le. A fekete ruhás idősebb asszonyok és férfiak, mintha temetésre kiszülődtek volna. Pedig „csak” a huszonötödik városi keresztút résztvevői igyekeztek a Szent Antal kolostorkápolnába. Elgondolkodtam: mi az, ami a sok megfáradt, az élet terheit hordozó embert kimozdítja a pihenés napján? Mi az, ami miatt vállalják a törődéssel járó utazást is? Talán az úton való találkozás Krisztussal! Mert mindenki más és más állomás, életstáció során, de szembe találkozik az Úrral. Valahol mindenki rátalál az élete eseményeiben, keresztútján a Megváltóra. S ennek átelmélkedésére jó alkalom ez a zarándoklás. De itt vannak az olyan sokat bírált fiataljaink is. Viszik a hatalmas keresztet ők is. Ezt valamikor egy barátom és akolitustársam, Kálmán Józsi úgy készítette el, hogy egy felnőtt férfi-ember felfeszítésére alkalmas méretű legyen! A krisztusi kereszt súlyával azonos nehézségű hangosító felszerelést fiatalok cipelik évről évre. Ez a hátizsákvázra szerelt hangszóró (a harminchat góliátelemével) sem kis súly az út vége felé. Volt egy sok gyerekes családból származó ifjú legény pár évvel ezelőtt, aki az egész úton – két és fél kilométer – egyedül vitte. Felajánlva, ki tudja, miért.

  Ezek az emberek évről évre felkapaszkodnak a Volán buszokra, hogy a megyeszékhelyi testvérekkel (római és görög katolikus, evangélikus és ortodox, útszélen álló vagy csak bámészkodók társaságában) a megszokott rend szerint elvégezzék az emlékezést a szentföldi Via Dolorosa helyett Nyíregyháza utcáin.

Köszönjük Felföldi László atyának, aki 1991 tavaszán kezdeményezte a városi keresztútjárást, valamint azoknak, akik megőrizték ezt a hagyományt.

Román Csaba akolitus

  Eszembe jut, mi lett volna, ha elmarad ez a keresztút? Ha idén nem sikerül az engedélyek beszerzése, vagy nincs, aki elmondja valamelyik állomás elmélkedését? Esetleg nem jön el a beteg, lábait fájlaló, rózsafüzéres barátom, Linzenbold Erzsike? Vagy…

  De nem így működik ez mifelénk! Már februárban van, aki rákérdez: megvan-e már az ő stációjának szövege? Kedves, paróchus barátom, Kicsák György is biztat, hogy bátran számíthatok rá és egyházközségére. A jól éneklő, és itt most kántorkodó barátaim sem vonakodnak az általában böjti szelektől kísért, közel két és fél kilométeres úton a szolgálatot elvállalni. Dvorszky Tamás és felesége Éva, no meg Malinák Gyula hallatják hangjukat az úton. Az út során gyakran előkerülnek a régen feledésre ítélt népénekek. Régen jöttek járókerettel is a világ előtt tanúságot tevők. Most jönnek betegségből felgyógyultak, lábadozók. Jönnek természetesen bámészkodók is. Vannak, akik pár éve ugyanúgy az útszélen bámészkodók voltak, és aztán, egyszer csak csatlakoztak hozzánk. Lettek mára lelkes részesei a liturgikus menetnek. Jönnek családok! Együtt! Kócos kis három éves forma kezét fogja a kamasz tizenéves. Kézenfogva a szülők. És a nagyszülők botra támaszkodva. Haladnak, példát adva egymásnak, a világnak… Hogy is maradhatna hát el a sokaknak már a közelgő húsvéti ünnep részét képező menet. Része ez a húsvétnak mifelénk. Meglopva lennének, ha hiába törődtek volna az utazással. Az első időkben jöttek Kálmánházáról és Napkorról, Nyírszőlősről és Orosról, Sóstóhegyről vagy Nyírtelekről, esetleg Rakamazról, sőt a szatmári Mérkről, Vállajról! Sokójuk már saját keresztútjukat végzik ugyan ebben az időben.

  1991 tavaszán, az akkor itt szolgáló Felföldi László atyától származott az ötlet, hogy Rómához és a világ nagy városaihoz, vagy előző szolgálatihelyéhez, Egerhez hasonlóan, itt Nyíregyházán is vigyük ki az utcákra Krisztus kínszenvedésének történetét, a passiót. A papi otthontól a temető ravatalozójáig lett állomás a börtön és a valamikori pártház előtt is! Megálltunk minden, az út során érintett felekezet temploma előtt. Aki „ajtót nyitott”, azzal együtt „étkezhettünk”. A menet a város ravatalozójában végzi el évek óta az utolsó két stációt. Előtte olyan édesanya beszél, aki valóságban is tartotta kezében halott fiát! A ravatali asztalon ott az előző év húsvéti gyertyája. Ott, ahol megpihent a szülő és házastárs, barát vagy jó ismerős. Innen kiáltják a világnak a szentimrés diákok a tizenötödik állomás után: FELTÁMADT KRISZTUS! És még nem írtam a névtelen segítőkről. A Megyei Temetkezési Vállalat teherautójának vezetőjéről, aki segítőkkel évek óta kiszállítják a hatalmas keresztet a papi otthonhoz a keresztút kezdete előtti napon.

 Pár éve már van e liturgikus menetnek imafüzete, mely tartalmazza az énekeket, a két állomás közötti rózsafüzértized titkait, melyek itt nem tíz szemesek. Addig mondjuk, míg el nem érjük a következő stációt. Az első imafüzet fedőlapján az elmosódott képen látható tövissel koronázott, vörös palástos Krisztus volt látható, vállán a kereszttel. A „megszemélyesítő”, Daróczi Zoli hajdan nyíregyházi főiskolás volt. Ma már nagy tekintélyű középiskolai tanár… De nem nosztalgiázhatok tovább! Indul a menet.

A ferencesek egykori kolostorának kápolnája zsúfolásig megtelik minden évben. Az asszonyok anyáik és nagyanyáik példáját követve rózsafűzért imádkozva készülnek az I. állomásra: Pilátus halálra ítéli Jézust. A Szent Antal Plébánia volt plébánosa, Kis István pápai prelátus atya idézi fel az eseményeket. Ez is hagyomány már! Évek, évtizedek óta ő fogadja be az indulásra érkezőket. A közlekedési rendőrök motorosai is már az indulás előtt jóval a templom előtti kereszteződésnél állnak. Fehér ingjükkel részeseik az utcai liturgikus menetnek! A kivonuló hívő nép hatalmas tömeggé válik a jelzőlámpánál. Az átkelés méltóságteljes. Rendeződnek a sorok a megszokottak szerint, s a felezővonal mentén a RENDEZŐ feliratú karszalagos szolgálattevők (sajnos már sokan nincsenek közöttünkl) kísérik az oszlopot, mely nőttön nő, míg a végét ismét rendőrök zárják le. Haláláig, biztató tekintetével, Csáti Vili atya is végigkísért minket. Ma már odaátról figyeli igyekezetünket, csak úgy, mint a „jó időért felelős” id. Gincsai Zoltán cursillós testvérünk, aki az egyik évben a sűrű havazás fellegeit „sepertette szét” közbenjáró imájával… Emlékezik odaátról, hogy milyen aggodalom egy felhő megjelenése.

A nyugdíjas klub előtt van a II. állomás. Már mikrofonnál a stációt végző kertvárosi Soltész Béla. Utána ismét ének, rózsafüzér. Haladunk a III. állomás felé. Ez az ortodoxok temploma előtt van. A borbányai ifjúsági csoport oszlopos tagja, Császár Csilla tolmácsolja az első elesés drámai tényét. Erős böjti szél próbálja meg minden évben a menet résztvevőit, de senkinek nem kell aggódnia! Ő több éve stabil hangja ennek a közösségnek és állomásnak. A IV. állomást, Mária és Jézus találkozását a volt pártház elé rendezi az Úr. A jósavárosi görögkatolikusok a gazdái évek óta ennek a helynek! Sarkadi Ildikó és Vajdics Péter idézi fel az anya-fia drámai jelenetét. A református templomhoz érve dr. Gál Sándor református esperse úr az irgalmasság évében a cirenei szolgálattételére, a mindennapok tetteire hívja fel a jelenlévők figyelmét. Ez, az V. állomás,már a város centrumában van. A VI. állomáson az idei, rentkívüli szentév keresztútját megtisztelte Szocska A. Ábel atya, az újonnan alapított Nyíregyházi Görögkatolikus Egyházmegye kormányzója. Ő és Kicsák György székesegyházi paróchus úr, kispapokkal várja a menetet a belvárosi Szent Miklós-templom előtt. Felemelő élmény a görögkatolikus kispapok éneke. Szinte liturgikus térré válik az utca a székesegyház előtt és a püspökség bejáratánál! Veronikai, picinynek tűnő tetteket állít elénk ez az állomás, melyeket ott és akkor kell megtenni, amikor arra éppen szükség van. A Szent Atanáz Görög Katolikus Hittudományi Főiskola papnövendékei Szabó Antal atyával várnak ránk a VII. állomáson. Itt idézzük fel a jézusi második esést. A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye társszékesegyházához a templom harangjainak zúgása mellett érkezik a kereszt. Bejáratában Szenes Mihály akolitus társunkkal Varga János ny. szabolcsi főesperes a szégyen fáját, a hitünk jelét, a hatalmas fenyő keresztet várja. Itt, zajos világunkban, mely igyekszik süketté és vakká tenni a ma emberét, a siránkozás helyetti tettekre irányítja a figyelmet a főesperes! Ezt nem feledhetjük! Ez a VIII. állomás üzenete. Újra harangzúgás, most már búcsúztatja a keresztet, mely elindúl a „kálvária”, a város ravatalozója felé. A IX. állomás börtön előtt van. Méltó helye ez a harmadik elesésnek, melynek gondolatait az elítéltek a börtön ablakába csimpaszkodva hallgatják velünk együtt orosi testvéreinktől, Dombrádiné Mónikától és Dombrádi Donáttól. Nem fárad, vagy jól titkolja a tanúságtevők serege, akik a társszékesegyháznál kicserélődtek. A nagyon megfáradtak szentségimádásra térnek be a templomba, a bentről kilépők pedig friss erővel veszik át a fáradtak helyét. A X. állomásig, mely már a temető felé vezeti az embereket, a jósavárosi fiatal egyházközség akolitus-világi elnöke, Joó Ferenc figyelmezteti a jelenlévőket, hogy a ma embere nem tízszer, de háromszor tízszer koronázza a Megváltót tövissel, mezteleníti le naponta sokszor… A kicsit hosszabb állomás alatt a test is pihen egy keveset, míg akolitustársam jézusi megalázottságról beszél a mai, tavaszi napsugár fényében.

A Karitász közösségéé a XI. állomás a világi nincstelenségre és ennek nehézségeire utalva idézi fel a keresztre feszítés borzalmát. Morauszkiné Marika és a Karitász pár éve kinevezett elnöke, Mészáros László nem hagy kétséget afelől, hogy ma is közöttünk jár a kifosztott Jézus, csak nyitott szemmel kell járnunk, föl kel ismernünk a ma nyomorultjaiban.

A XII.állomás a halál tényét állítja elénk, melyet az Isten fiának is el kellett szenvednie. Mindezt a nyíregyházi örökösföldi Isteni Irgalmasság-templom káplánjával, Rákóczi Jenő atyával és Riedel Ritával idézzük fel!

A XIII. állomáson, Muskóczki Gyuláné Katika azonosul a fiát ölében tartó Fájdalmas Anyával. Pólik Tibor akolitus szembesíti a tömeget: nem könnyű a feltámadás tényét elfogadni akkor, amikor egyszülöttje kihülő testét tartja ölében egy édesanya! A naplementébe öltözködő ravatalozóban Suller Lászlóné Erzsike és Smied Csaba a SERRA közösség részéről idézi a XIV. állomást, a sírbahelyezést. A temetés, elválás, átadás nem könnyű! Csak az képes erre, aki hiszi és ki tudja mondani: „Hiszem a feltámadást, hiszem az örök életet!” Ez a XV. állomás üzenete! A Szent Imre Gimnázium fiatal növendékei, a jövő nemzedéke. Csapó Márton Béres Nándor akolitussal együtt kiáltja az esteledő Nyíregyházának: FELTÁMADT KRISZTUS!

 A ravatalozó csendjében Palánki Ferenc megyéspüspök, áldásban részesítette a sok száz fős tömeget. A jócskán elfáradt zarándokok arcán a megélt megváltás útjának örömkönnyei csillogtak. Nem szégyelt sírni kamasz és felnőtt, férfi és nő. A megélt krisztusélmény régen meg nem tapasztalt érzelmeket szabadított fel. Immár 25 éve!

Mi, nyíregyházi katolikusok, így érjük el évről-évre a nagyhét elejét, a virágvasárnapot.

Román Csaba

a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye akolitusa