A Debreceni Szent József Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium megalakulásának 20. évfordulóját ünnepelte 2016. március 19-én, védőszentjének ünnepén. Az egyházmegyei fenntartás alatt működő iskola lelki vezetői, tanárai, diákjai, korábbi igazgatói ünnepi szentmisén adtak hálát az elmúlt évekért. A szentmisét Palánki Ferenc megyéspüspök mutatta be.
A főpásztor homíliájában elsőként Isten meglepő üzeneteire hívta fel a figyelmet, amelyek ha nyitott szívvel figyelünk, megváltoztatják életünket és boldoggá tesznek. Isten sokszor meglepő dolgokat tesz, váratlan helyzetek elé állítja az embert. József, Mária jegyese fiatalemberként a törvényeket követő átlagos zsidó családi életet tervezhetett magának, de az Isten belépett az életébe. Az életünk - Szent Gály Kata gondolata szerint – „nem sors, hanem küldetés”. A sors szerencsét jelent, de az élet nem szerencse kérdése. A sorsunkat az Isten irányítja és meghív bennünket a vele való szeretet kapcsolatra hogy jó és igaz emberek legyünk.
Istennek terve van velünk
Az Isten minden ember életébe be akar lépni. Az evangélium talán legszomorúbb mondata, amelyhez Jézus könnye is tapad: „de te nem akartad.” Ezt a csalódottságát fejezte ki az Olajfák hegyén: „Jeruzsálem, Jeruzsálem, megölöd a prófétákat és megkövezed, akik hozzád küldettek! Hányszor akartam egybegyűjteni fiaidat, ahogy a tyúk szárnya alá gyűjti csibéit, de nem akartátok.” (Mt 23,37).
Ha az ember nem ismeri fel Isten látogatásának idejét, akkor soha nem lesz boldog. Vannak elképzeléseink, terveink az életünkről, amelyek nagyon fontos kérdések, de a legfontosabb mégis az, hogy milyen ember leszek ma, fölismerem-e ma az Isten látogatását, hogy meg akar lépni valamilyen, valamire hívással. Az Isten szándéka szerint nem véletlenszerű az életünk. Nekünk feladatunk küldetésünk van. – hangsúlyozta a főpásztor
Te megbízható vagy?
Szent József tisztaságban élte Máriával a jegyességét, és amikor megtudta, hogy Mária gyermeket vár, meg akarta Őt kímélni a büntetéstől, ezért eltervezte, hogy titokban bocsátja el Őt. Akkor megjelent álmában az Úr angyala, aki tudatta vele, hogy Istennek terve van az Ő életével. József komolyan vette az álmát, igent mondott az Istenre – emelte ki Szent József nyitottságát a püspök atya, majd hozzátette: József a megbízható, és igaz ember példaképe. Megbízható ember az, aki teljesíti a feladatot, amivel megbízzák. Mi vajon megbízhatóak vagyunk?
Szent József boldog ember volt. Megölelhette az Istent, nevelhette, gondozhatta. Az Isten ügyét mi is átölelhetjük, tehetünk szépet és jót Érte.
Szent József vigyáz ránk
Ezután Palánki Ferenc püspök atya a jelenre irányította a figyelmet, amelyben folytatódhat József csodálatos élet, ha kéréssel fordulunk hozzá. Sok csodáról olvashatunk, amely Szent József közbenjárására történt. Pétery József, Dr. váci püspök 1942-ben védőszentjének Szent Józsefnek ajánlotta fel egyházmegyéjét, hogy védelmezze azt. A főpásztor Takács István mezőkövesdi templom-festőművészt bízta meg, hogy ezt a felajánlást örökítse meg a templom falán. A háború alatt 1944-ben egy bomba átszakította a székesegyház kupoláját, beesett a templom kövére, de nem robbant fel. Akkor a püspök arra kérte a festőt, hogy a bombát is fesse rá a faliképre. 30 évvel később, 1974-ben - amikor az egyházmegye élén ismét József nevű püspök, Bánk József, Dr. szolgált -, renoválták a bádog kupolát és akkor a lécek között egy másik bombát is találtak.
A főpásztor végül egy fohásszal zárta a beszédét: Szent József ma is vigyáz ránk, gondunkat viseli, kérjük, hogy segítsen bennünket, hogy rátaláljunk Istenre és megbízható, igaz emberként vállalva minden meglepetést, teljesítsük küldetésünket, a szeretet küldtetését.
A szentmise után dr. Bódis Zoltán a Szent József Gimnázium igazgatója köszöntötte a résztvevőket majd az iskola nevében ajándékokat adott át. Elsőként a Nagy Gergő emlék-díj átadására került sor. Nagy Gergő hosszan tartó súlyos betegségben hunyt el, ebben a tanévben érettségizett volna. A díjat Gergő szülei a gyermekük emlékére az elmúlt tanévben alapították, amelyet minden év Szent József napján adnak át annak a diáknak, aki a magatartásával, tanulmányaival az életében adódó nehézségek ellenére kiemelkedő teljesítményt nyújt, mint ahogyan azt Gergő is tette, amikor a súlyos műtétek után erején felül nagyon szép eredménnyel zárta a vizsgáit.
Az idei kiírásra Bihari Gábor és Iván Dominik diákok pályamunkája érkezett be. Nagy Gergő szülei - akik részt vettek az ünnepségen -, a díjat Iván Dominik tanulónak ítélték, amelyet Dr. Barta Katalin, Gergő édesanyja adott át, majd a következő gondolatokkal bátorította a diákokat: „A Tábor hegyén Jézus apostolaiért imádkozott, hogy megváltó küldetésének részeként el tudják fogadni a szenvedést és a halált. Azért fohászkodott, hogy ne veszítsék el majd a hitüket a szenvedése láttán. Vegyük észre, hogy a kereszthordozásban nem vagyunk egyedül. Ne elviselhetetlen teherként tekintsünk a keresztre, hanem mint a lelki erősség forrására, és mint vigasztalásra.”
Nagy Gergő szülei, dr. Barta Katalin és Dr. Nagy József László egy nagyobb méretű, angyalt ábrázoló festményt is adományoztak az iskolának, amelyet az iskola kápolnájában helyeztek el.
A születésnapi ünnepségen az iskola köszönetét fejezte ki a fenntartó felé Bosák Nándor nyugalmazott püspök atyának, Palánki Ferenc megyéspüspöknek, Fodor András gazdasági helynöknek valamint az iskola korábbi igazgatóinak is. Az ünneplés ezután az iskolában folytatódott.
Kovács Ágnes