2016. március 18., péntek 14:42

Zarándoklat az irgalmasság évében

Szegedi Kálmán atya vezetésével, Varga János és Szenes József atyák közreműködésével, a debreceni Jézus Szíve plébánia híveivel lelki napon vettünk részt Nyíregyházán, az Isteni Irgalmasság-templomban, ahol Palánki Ferenc megyéspüspök is köszöntötte a résztvevőket.

Nekünk hívőknek az Irgalmasság éve arra is ad lehetőséget, hogy teljes búcsút nyerhessünk a megfelelő követelmények (szentgyónás, áldozás, a Szentatya szándékára való imák elvégzése: Miatyánk, Üdvözlégy, Hiszekegy és Dicsőség) betartásával. A teljes búcsú elnyerése a már megbocsátott bűnökért járó ideig tartó büntetések elengedését jelenti, amelyet a keresztény hívő felajánlhat önmaga, vagy a megholtak számára.

A zarándokokat Tóth László plébános köszöntötte, majd Varga János nyugalmazott plébános arról beszélt, hogy mennyire fontos a bennünket jóra sarkalló Szentlélekre való hagyatkozás. Ahogyan a jó létezik, úgy a gonosz is megpróbál ránk hatni. A gonosz lélek megrontja az embereket, bűnöket követünk el, azokkal önmagunknak, embertársainknak és Istennek is fájdalmat okozunk. Bűnbánatra és megbocsátásra van szükségünk. Sok ember magának, felebarátjának, sőt Istennek sem tud megbocsátani. Megbocsátás nélkül pedig nincs gyógyulás. Jézus azt adja, amit a világ nem tud, teljes lelki megbocsájtást, gyógyulást. Ma az emberek eltávolodtak Istentől, testvéreiktől és önmaguktól. A megbékélésre, a kiengesztelődésre kell törekednünk. Ha ennek ellenkezőjét tesszük, folytonos elégedetlenség, irigység lesz jelen az életünkben környezetünkkel és családunkkal szemben is.

Szenes József nyugalmazott plébános napjaink valóságát vázolta fel, a zarándokút és a turistaút különbségét. Lourdesban a statisztikák szerint kevesebb a gyógyulás, imádság, böjt, szentgyónás, szentáldozás a korábbi évekhez képest. Miért? Sajnos több a turista, azok száma, akik a látnivalóért utaznak a kegyhelyre.  

Sokszor templomainkban is találkozunk útkeresőkkel, akik sokszor nem Isten útját keresik, hanem a saját magukét. Nem Isten hangja a fontos, hanem a saját maguk önmegvalósítása, hibás nézeteik terjesztése. Oda kellene figyelnünk a Szentírásra, amely segít nekünk abban, hogy a jó irányba tereljük ezeket az embereket. A Bibliában több mint 400 alkalommal találunk utalást  az isteni irgalmasság kegyelmére.

Szenes atya ajándéknak tartja, hogy 2000. április 30-án részt vehetett Fausztina nővér szentté avatásán Rómában. Húsvételső vasárnapját II. János Pál pápa kijelölte az Isteni Irgalmasság Vasárnapjának. Felhívta a figyelmet arra, hogy az ember zarándokként egyfajta utat tesz meg, amely jelképezi az életet. Végig kell járni életünk útját, amely áldozathozatallal jár, ez megtérésre, irgalmasság gyakorlására késztet bennünket.

Délután Szentmisén vettünk részt, majd a lelki nap az Irgalmasság rózsafüzér elimádkozásával zárult.

Reviczky Éva

  • Galéria:
    • IMG_4945-1
    • IMG_4961-1
    • IMG_4964-1
    • IMG_4965-1
    • IMG_4970-1
    • IMG_4972-1
    • IMG_4974-1
    • IMG_4991-1
    • IMG_4999-1