2016. március 18., péntek 14:33

Anyanyelv, te drága kincs!

A Szent Imre Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Kollégium, Óvoda és AMI 2. a osztályos tanulójaként február 18-án először vehettem részt az iskolánkban megrendezésre kerülő Aranyceruza Szép- és Helyesíró Versenyen,melyet az idén is Tóthné Kertes Anna tanító néni szerevezett meg.

 Másfél évvel ezelőtt kezdődött a versenyre való felkészülésem, mikor átléptem az iskola küszöbét. Nehéz, fáradságos munka volt a betűvetés, de talán még nehezebb a megtanult betűk rajzolása a mindennapos írás folyamán. Tanítóim, szüleim mindig azt mondják, hogy a kézírás rendkívül személyes és egyedi. Kézírásunk visszatükrözi, hogy milyen emberek vagyunk. Szerettem volna a verseny napján nagyon jó diák lenni, így igyekeztem minden betűre, szóra és mondatra erősen koncentrálni. Az alsó tagozat összes diákja részt vett a versenyen. A mi évfolyamunknak a Húsvét című ismeretterjesztő szöveget kellett lemásolni az olvasókönyvünkből, ügyelve a külalakra és a helyesírásra. 45 perc állt a rendelkezésünkre. Az idő letelte után a ránk felügyelő tanító néni összeszedte a munkáinkat, és egy hét izgalom következett. Az eredmények kihirdetésekor nagyon boldog voltam, mivel az első helyezett nevének felolvasásakor az én nevem hangzott el. A jutalmam egy oklevél és egy aranyszínű ceruza volt, amit Megyesi Mária igazgató nénitől vehettem át. Édesanyám, édesapám, Ildikó néni és Ancsa néni is nagyon büszke rám, én pedig hálám jeléül szorgalmasan tanulom tovább a magyar nyelvet.

Simon Noémi 2.a

  1. évfolyam:
    1. helyezett Hamza Luca 1.b
    2. helyezett Szigili Kitti 1.b
    3. helyezett Gaál Zsófia 1.a

Különdíjas Pásztor Botond 1.a

  1. évfolyam:
    1. helyezett Simon Noémi 2.a
    2. helyezett Dankó Klaudia 2.b
    3. helyezett Sárga Kitti 2.a

Különdíjas Gerzon Lili 2.b

  1. évfolyam:
    1. helyezett Ecsedi Panna 3.a
    2. helyezett Hubai Hanna 3.b
    3. helyezett Klincsik Míra 3.a

Különdíjas Kovács Gréta 3.b

  1. évfolyam:
    1. helyezett Gyurikovits Lilla 4.b
    2. helyezett Takács Annabell 4.a
    3. helyezett Valu Dorka 4.b

                    Különdíjas Kovács Gergely 4.a

  • Galéria:
    • Ecsedi Panna
    • Munka k_zben-1
    • Nyertes munk_k-1
    • Nyertesek