Szegedi Kálmán plébános kezdeményezésére Kézi-munka szakkört tartottak a közelgő húsvéti ünnepek népi díszítő hagyományainak feldolgozására a debreceni Jézus Szíve-templomban.
Remek hangulatban gyűltünk össze. Mivel a Jézus Szíve templom nem rendelkezik közösségi házzal, így az alsó és felső hittantermeket alakítottuk ki rögtönzött alkotó műhelynek. A képek tanúskodnak a zsúfoltságról. A gyermekek megmutatták festői zsenialitásukat. Az előre megvásárolt nyuszi- és tojásformákat kifestették, a gyertyatartó tyúkanyó hungarocell formák átalakultak színes, a gyermekvilágot kiválóan kifejező gazdagsággá.
A nagyobb diákok sem unatkoztak. Az elsőáldozóknak tartott hittanóra után bekapcsolódtak a festőműhely munkájába. Gyönyörű formájú és mintájú asztaldíszek készültek dekopázs technikával, míves szalvétából formákat vágtak, valamint a közelgő rajz és festmény pályázat anyagának megformálására is sor került. Az alkotó munkába a szülők is bekapcsolódtak.
Reviczky Éva